Az Almost Predictable Almost blog folytatta a Violator-visszaemlékezéseket. Ma este egy rajongó, Michael Rose sorait olvashatjuk. Ezúttal lefordítottam az egész cikket. Kellemes olvasást! :)
„1989 augusztusában megjelent a Personal Jesus, az első ízelítő a lemezről. A reklámkampány izgalmai után végre megkaptuk a dalt: valódi Depeche Mode stílus, új hangzással és új iránnyal: a blues és az elektronika keveréke rengeteg gitárral. A remixek között még akusztikus változatot is kaptunk!
Amikor az Enjoy The Silence 1990-ben megjelent, teljesen elsöpört. Egyszerűen azt éreztem, hogy ez a legjobb dolog, amit addig az életemben hallottam. A mai napig képes libabőrt okozni a dal, és még ma is az egyik kedvenc Depeche Mode dalom. Ez több volt, amit a Depeche Mode-tól vártunk, slágeressége pedig a banda legmagasabb brit slágerlista pozícióját hozta 1984 óta. Ami azért nem semmi, ha a Black Celebrationre és a Music For The Massesre, főleg ha a két album kislemezeire gondolunk!
És természetesen ott voltak a különböző kiadványok és a grafikai megjelenés. Gyűjtőként ez pont olyan izgalmas volt, mint egy új zene. A szokásos 7'', a limitált 12'', CD és limitált CD mellett a Personal Jesus megjelent kihajtható borítójú 7'' single formátumban is, első ízben a Depeche Mode történelmében. Az Enjoy The Silence esetébe három darab 12'' és CD jelent meg, egy dicsőséges 15 perces mixszel az egyiken és egy metszettel a vinyl másik oldalán. Az Anton Corbijn által készített artwork, a lemez borítóját is beleértve, ikonikussá vált.
Eljött 1990 március 19, és a várakozás véget ért - megjelent a Violator. Az egyszerű, mégis feltűnő borító a vörös rózsával a fekete háttéren, mindezt megspékelve egy olyan agresszív szóval, mint a Violator, mind-mind segítette az elmélyülést az első hallgatásnál.
Ez egy remekmű, tökéletes, nincs egyetlen dal sem, amit ne imádnék a legelső hallgatástól kezdve. A World In My Eyes kezdő taktusaitól a Clean hipnotikus elhalkulásáig teljes, osztatlan figyelmet szenteltem az albumnak. A banda megérett és felnőtt, az album magabiztosan szólt, a hangzás letisztult és hibátlan volt. Dave énekteljesítménye javult, ami tökéletesen megjelenik a gyönyörű Waiting For The Night-ban. Úgy tűnt, hogy az album telis-tele van potenciális kislemezekkel, és a Halo még így is egy kiemelkedő dal volt. Nem emlékszem, hányszor hallgattam meg egy ültő helyemben, de ez volt az egyetlen album életemben, ami mindenhová elkísért az életemben. Az egyetlen csalódásom a Violator-rel kapcsolatban, hogy csak 9 dal van rajta, ráadásul kettőt már ismertünk korábban, így csak 7 új dalt kaptunk. Megcsalva éreztem magam, még többet akartam!
Természetesen voltak ragyogó B-oldalasok is, főleg, hogy további kislemezkiadványok következtek. Ahogy 1990 májusában a World Violation Tour elindult Észak-Amerikában, kijött a Policy Of Truth; aztán mikor szeptemberben a turné Európába érkezett, megjelent a World In My Eyes. Tökéletes időzítés mindkét esetben!
Ezek a kiadványok is lenyűgözőek voltak! A Policy Of Truth-nak megjelent egy kihajtható borítójú 12'' kislemeze, a World In My Eyes-nek pedig egy limitált 12'' kislemeze is kijött, ami kék, zárt, műanyag borítóban jelent meg, ami egy olyan matricával volt lezárva, amin egy olló volt látható, és egy "Violate Here!" matrica! Azok után, hogy a két korábbi kislemezen csak instrumentálisokat kaptunk, a World In My Eyes két új énekelt dallal jött ki, ami egy remek módja egy negyedik kislemez kiadásának. Briliánsak voltak, de amúgy is megvettem volna őket, ekkora rajongó voltam akkoriban. A következő években a VIolator-kolleicóm 100 fölé rúgott, beleértve 21 kópiát magából az albumból.
Szerencsére ezt a fajta szenvedély és megszállottság a Depeche Mode-dal kapcsolatban körülbelül ekkorra vált teljesen elfogadottá a körülöttem lévő embereknek. Miután a nyolcvanas években nevetségessé tettek a rajongásommal, a kínzóim ekkor már komolyabban beszéltek a Depeche Mode-ról. Évekig én voltam a zenekar védelmezője, és arra bátorítottam embereket, hogy menjenek el egy DM-koncertre, hogy elfelejtsék az előítéleteiket és ráeszméljenek, hogy milyen jó is ez a zene. A Music For The Masses sikere és az azt követő turné előkészítette az utat a Violatornak, ahogy az új évtizedbe léptünk. Ennek az is bizonyítéka, hogy az album elérte az addigi legmagasabb helyezését a brit slágerlistán.
Természetesen az következett, hogy látnom kell a bandát a World Violation Touron. Ezen a turnén megfogadtam magamnak, hogy minden egyes brit dátumra elmegyek, amin játszanak. Azok után, hogy az utolsó turnén elutaztam Németországba, hogy láthassam őket, most üljek otthon Londonban, akkor, amikor valahol Angliában játszanak? Szerencsére a Music For The Masses volt az utolsó turné, aminek volt külön turnéja Angliában, így most nem kellett a rajongóknak összevissza mászkálniuk az országban, hogy kisebb színházakban, meg ehhez hasonló helyeken láthassák a zenekart.
Ezek után kezdetben mindössze két angliai dátumot jelentettek be, 1990 novemberére, Londont és Birmingham-et. Ezek aztán hamar teltházasak lettek, így mindkét helyszínre először egy második, majd egy harmadik estét is beiktattak. Hat dátum két városban? Ez lesz aztán egy lájtos brit turné!
Nem elégedtem meg ennyivel, elhatároztam, hogy látnom kell őket újra Európában is. Ezen a turnén Párizs mellett döntöttem és jegyet foglaltam két éjszakára a párizsi Bercy-be, még a brit miniturné előtt.
Mind a nyolc előadás, amelyen részt vettem, kiemelkedő volt, és tanúja lehettem ennek a csodálatos albumnak élően is. A párizsi koncertek, ha lehet, még jobbak is voltak, mint a britek. Eleve a Bercy egy csodálatos koncerthelyszín, és a francia közönség szenvedélye tényleg megejtő volt, jól meg is mutatta a különbséget a kontinens (mint pl. Németország) és Anglia között a Depeche Mode megítélésében. Manapság könnyű utazni internettel és olcsó utazással. Akkor viszont ez még egy kaland volt, próbálkozni megszerezni a jegyeket egy külföldi koncertre, és kitalálni, hogy hogyan juthatunk el oda olyan olcsón, ahogy csak lehet. Autóbuszok, hajók és vonatok segítségével jutottam el végül Párizsba.
És hát itt vagyunk 30 évvel később, és a Violator még mindig ugyanolyan remekmű, és továbbra is a kedvenc albuma sok-sok Depeche Mode-rajongónak. Kiállta az idők próbáját: zseniális, őszinte, klasszikus, időtlen album. Most írás közben újra hallgattam, és annyira erőteljesnek és naprakésznek hangzik ma is, mint évekkel ezelőtt. Ez egy olyan album, amit mindigis hallgattam. Ez képviseli a Depeche Mode-ot a hatalmuk csúcsán, amikor minden tökéletesen összepasszolt. A dalok, ahogy átváltoztak, a produkció, a grafika, a kapcsolódó videók, az élő koncertek - csodálatos időszak volt ez egy Depeche Mode rajongó számára!”
