"Még mindig emlékszem arra, amikor a Smash Hitsben pozitív kritikát olvastam az együttes 1981. február 16-ai, a londoni Cabaret Futurában tartott koncertjéről. Akkoriban a lap még csak félkomoly zenei tinimagazin volt. Tisztán emlékszem arra is, hogyan rohantam az egykori Volume Records lemezboltba, megvásárolni az együttes Dreaming Of Me című debütáló kislemezét szülővárosomban, Newcastle-upon-Tyne-ban. Az izgalom nagyrészt annak köszönhető, hogy huszonegy év telt el az emlékezetes vásárlás óta, és ez sok-sok emberöltőnek felel meg a pop és a rock szeszélyes világában, ahol a sztárok riasztó gyorsasággal jönnek és mennek. Ezt a sorsot a basildoni fiúk valahogyan mindig elkerülték. A sors közbeszólt, és úgy alakult, hogy keresztezték egymást útjaink a Depeche Mode-dal, igaz, most már szakmai okokból. Ha nem ajánlottam volna fel (sikertelenül) Chris Charlesworthnek, az Omnibus Press szerkesztőjének egy másik zenei életrajz megírását, akkor valószínűleg ő sem javasolja nekem, hogy foglalkozzam inkább a Depeche Mode-dal. És akkor nem is rohanok fel a szüleim padlására, hogy ősrégi Depeche Mode- újságkivágásokat keressek, amelyeket mindenre fogékony tinédzseréveim alatt vallásos áhítattal gyűjtöttem. Arra persze semmi garancia nem volt, hogy meg is találom őket. Miután már mindent átfésültem, feleségem mégsem adta fel, és kincset talált a rendetlenségben. Láss csodát, megtalálta az előbb említett Cabaret Futuráról szóló patinás kritikát, amely így zárja sorait: „Az egyszerűen csodálatos Dreaming Of Me/Ice Machine őszintén ajánlható mindenkinek.”"
A korszakot most a Speak And Spell 2006-os újrakiadásához tartozó dokumentumfilmrészlettel is megidézzük:
