Az I FEEL LOVED úgy kell a lemezre, mint a falat kenyér: ennyi lassú-ködös-lebegő alkotás után nagyon jókor jön ez a táncparkettre való, gyors, pörgős, élettel teli dal! Agresszív, kemény dobhangokkal, és "Dream On-szerű" basszusokkal indít, majd jön Dave érzéki vokálja, a háttérben egyre erősödő ütőshangokkal (az ütősök ismét csak Artur Moreira munkáját dicséri, aki a DM tagok állítása szerint egyszer csak úgy besétált a stúdióba, nem is a DM tagjaival akart beszélni, de aztán Jonathan Kessler segítséget kért tőle, és néhány dalban remek munkát végzett). Az első refrén (ami ezúttal csak annyi, hogy "i feel loved, i feel loved") megszólal egy nagyon hódító, a dalt gördülékenyebbé tevő szintidallam. A második versszak alatt megszólal egy kemény, kissé Daft Punk-ra emlékeztető szintetizátordallam, ami aztán a második versszak után "szólózni" kezd: ez a dal csúcspontja! Aztán kiállnak a dobok, és az ütősök jönnek csak vissza és jön a harmadik versszak, majd az újabb refrén, a "szokásos" Exciter-együttvokállal. Aztán már csak egy újabb agresszív nyers "szintiszóló" van hátra, aztán újabb "i feel loved, i feel loved" felelgetéssel (és Martin óriási vokáljával) zárul a dal, elhalkulással. Martin szerint arról szól a dal, amikor minden elromlik, és "igazán szarnak"' érzed magad, és mégis, mindezek ellenére érzed az Univerzum szeretetét. A dal demója némiképp lassabb volt (107 bpm 128 helyett), és az agresszív hangszerelés Martin szerint egyértelműen Mark Bell érdeme. Ez a DM-től kissé szokatlan, egyértelmű "klubsláger" aztán úgy tűnt, hogy nagy utat jár be - főleg a Danny Tenaglia mixe - ám aztán a turné második felében nem játszották már - a DM legendárium szerint azért, mert New York városában vették fel, és a 2001 szeptember 11.-ei terrortámadás miatt azt a dalt nem játszották már. Hiszi a piszi - a dalt már szeptember 9.-én Lipcsében sem játszották.... Természetesen az I Feel Loved kiadvánnyal nyáron, a kislemez 20. évfordulóján részletesen fogok foglalkozni.
