2001 nyári slágere, a Depeche Mode legközelebb merészkedése a klubzenékhez: ma 20 éve jelent meg az I FEEL LOVED kislemez! Két napig szinte mással sem fogok foglalkozni, csak ezzel a kiadvánnyal :)
Az I Feel Loved kissé kilóg az Exciter-ről, hiszen határozott dobalapja és már eleve kissé "Danny Tenagliás" ütősei alapján jóval harsányabb felvétel, mint az album többi része (talán a The Dead Of Night kivételével). Erős "klubos" basszus, 128 bpm-et szigorúan tartó ritmus, majd aztán Dave kifejezetten érzéki hangjával jön az első versszak. Az énekes az Exciter-en nagyon sokat játszott a hangjával, de ez az egyik csúcsteljesítménye: minden sóhaja, minden hajlítása a helyén van; amikor kell, vágyódóan énekel, amikor kell (a refrénben) a "szívét kitárja" a dalnak. A második versszak alatt megjelenik egy kemény, igazán Exciteres (vagy mondhatni Daft Punkos) szintidallam, ami aztán variálva bár, de végig is kíséri a dalt. A második refrénben (ami csak a dal címe elismételve kétszer) már Martin is megjelenik a háttérvokálban (szenzációs a háttérben az emelkedő szintidallam), majd jön egy instrumentális őrület (feleolyan hosszan, mint az albumverzióban). A kiállás arról híres, hogy az alum előtt az internetre kitett részlet ezt a dalrészletet tartalmazta: végképp "Tenagliás", latinos ütősök (amelyek ismét csak Artur Moreira munkáját dicséri, aki a DM tagok állítása szerint egyszer csak úgy besétált a stúdióba, nem is a DM tagjaival akart beszélni, de aztán Jonathan Kessler segítséget kért tőle, és néhány dalban remek munkát végzett), és Martin "áriaszerű" "i feel loved" kiáltása következik. Aztán máris jön a harmadik versszak, ezúttal dobok nélkül, ám a "Daft Punkos" effekt megmaradt. A refrénre aztán Martin már két szólamban is énekel háttérvokált, és visszajönnek a dobok; itt négyszer is elhangzik a refrén (ami annyi, hogy "i feel loved"). Visszajön az instrumentális rész (az albumverzióhoz képest megintcsak eggyel kevesebbszer). A dal aztán a refrén ismételgetésével zárul, Martin szenzációs háttérvokáljaival. Érdemes megjegyezni, hogy a klipverzió "hirtelen lezárása" ebben a formában nem található meg a kislemezen; a tulajdonképpeni "single version" ugyanúgy lehalkul a végén, mint az albumverzió.
Martin szerint arról szól a dal, amikor minden elromlik, és "igazán szarnak"' érzed magad, és mégis, mindezek ellenére érzed az Univerzum szeretetét. A dal demója némiképp lassabb volt (107 bpm 128 helyett), és az agresszív hangszerelés Martin szerint egyértelműen Mark Bell érdeme.
Szót érdemel a borító is: ilyen napsugaras, medencés képe nem volt még a zenekarnak. Anton Corbijn így nyilatkozott erről: "Szerettem volna ezúttal egy kicsit emberibb oldalról megmutatni a bandát. Sok jókedvű, nevetős képet készítettük és talán ezúttal több a színes kép is. A CD melléklet fotói között például van egy medencés kép, amely azt hiszen, nem egy tipikus Depeche Mode megjelenítés. Legutoljára talán 1980-ban születhetett volna ilyen fotó a csapatról... nekem nagyon tetszik, érdekes ilyen környezetben látni a fiúkat." (a fordítás a HDMFC honlapjáról származik).
A klip pedig színkavalkád, igazi kétezres évek eleji DM videó. Első ízben John Hillcoat rendezte (akinek a nevéhez aztán a Freelove és a Goodnight Lovers videók is fűződnek). A Los Angelesben május végén forgatott klip egy klubban játszódik, ahol a banda játszik a színpadon. Nagy meleg van, izzad mindenki a közönség soraiban is. Kintről azonban kutyás rendőrök akarják félbeszakítani a bulit, ám mikor beérkeznének, mosolygós kidobók várják őket, és bent a teremben még a kutyáknak és a rendőröknek is mosolyra húzódik a szájuk, hiszen a zene és a szeretet mindent legyőz... A végén háromszor is feltűnik egy pulzáló vörös rózsa (hasonló, ami aztán a Martyr borítájára került 5 évvel később), ami számomra valahogy azt jelezte akkortájt, hogy "bármennyire is "elfajzottunk", bármennyire is gondtalan, táncos ez a dal, azért mi még AZ a Depeche Mode vagyunk - hiszen ezzel utalunk a Violator-rózsára!". A zenekar aztán a következő lemezétől kezdve sokkal határozottabban utalt már a múltjára, többek között azzal is, hogy a kissé "túl haladó" Exciter-ről alig játszanak dalokat...
