És hogy így 20 év után nekem mi maradt meg a 2001-es budapesti Depeche Mode koncertről?
- Az eső, bár messze nem volt akkora, mint néhány későbbi magyarországi DM koncerten
- az a nyugtalanság, amivel a terrortámadás másnapján felpislogtam mindegyik, a kivilágított stadion felett elhúzó repülőre
- az a fajta nyugtalan, óvó szeretet, amivel a zenekart néztük: még nagyon közel volt Dave drogos korszaka, és valahogy öregeknek, esendőnek láttuk őket, főleg Dave-et, aki egyszer a Halo-ban egy ugrás után rosszul érkezett le; akkor egy pillanatra azt hittem, hogy félbe is szakad a koncert
- az első sorban voltam, jobb oldalt, nem volt fejet leszakító a hangzás, és ma már furcsa valóban a minimál színpadkép és a meglepően slágermentes setlist is
- az egyik legmegejtőbb pillanat az volt, amikor a ráadás előtt egy rajongó a színpad felé kiabálta, hogy "I Feel Loved!". Egy elázott, szinte szomorkás rajongó kiáltása volt ez a színpad felé; megejtett az a reménytelenség, ahogy egy rajongó bekiabálással próbálja megváltoztatni egy koncert menetét... természetesen nem játszották az I Feel Loved-ot.
- valahogy hideg, szomorú, háborúvárós este volt számomra ez.
Mindenesetre köszönöm, hogy velem tartottatok ma a Kisstadionos Depeche Mode koncert 20 éves évfordulóján, jó éjszakát! :)
