Ma 20 éve kezdte meg a négyállomásos angliai menetelését a Depeche Mode: a fiúk kétszer a Wembleyben, valamint egyszer-egyszer a két "szokásos" helyszínükön, Birminghamben és Manchesterben lépett fel. Szerencsére ez a négy koncert remekül dokumentált, ugyanis Szalai Márk barátom és rajongótársam részt vett mind a négy fellépésen, és ezekről egy kitűnően megírt, blogszerű naplót is írt, amelyet - szíves beleegyezésével - meg fogok osztani mind a következő napok koncertjein.
Kezdjük tehát a Wembley-fellépés felidézésével!
"Az utazáson közel 20 fő vett részt, köztük sok olyan emberrel, aki már '98-ban is járt Angliábam egy hasonló úton a Singles Tour alkalmával. Néhányan már Londonban voltak pár napja, mi a többiek mintegy 2 órás repülőút után landoltunk a Heathrow-n. (...) A repülőtéren alapos átvizsgálásra / várakozásra készültünk fel, ennek ellenére minden simán ment. Talán azért, mert a jegyen látták, hogy 6 nap múlva pucolunk vissza, valamint amiatt is, mert a reptéri személyzet kérdésére adott rövid, lényegre törő válasz ["Holiday, Depeche Mode"] kulcsmondatnak bizonyult :). Olyannyira, hogy az egyik tiszt DM fan lehetett, mert egyből megkérdezte, megyek-e mind a 4-re, aztán rögtön le is ellenőrzött, hogy pontosan hol is lesznek ezek a koncertek :). Mosolygott, de azért kicsit elkerekedve figyelt, mikor mondtam, hogy mind a négyre megyek :)).
A szállás elfoglalása - és egy óriási séta után a közelben lévő Hyde parkban - elindultunk az első koncertre. Nem volt nagyon messze a szálláshelyünktől, metróval amúgy is könnyen eljutni bárhová Londonban... Millió vonal van, s mondjuk egy járat átlagosan kb. 25 megállóhelyéből kb. 20 minimum Deák tér szintű, sőt [úgy értem, 2-5 vonal keresztezi egymást a legtöbb helyen]. Nem semmi emberek közlekednek egyébként metróval, pl. bizonyos Depeche Mode nevű banda egyik tagja is, de erről majd később... :)))
A Wembley Park állomásnál leszállás után magyar zenei élmény ért :). Mielőtt lelép az emberfia a járdáról, sűrűn kell nézegetni jobbra-balra, hogy akkor most honnan is jöhet autó [bajos, akarom mondani "balos" a közlekedés]. Egyszer csak egy kocsiból bömbölő Lamentation-re [gy.k. FreshFabrik] figyeltem fel! Nagyot néztem, bár a dolog igazán akkor lett volna szép, ha angol autóból hallom - a rendszám viszont cseh volt... Úgy látszik hatásos volt a FF prágai koncertje :) [FreshFabrik - Rammstein - AC/DC].
A Wembley Arena a "nagy Wembley" [Wembley Stadium - futballstadion] közelében fekszik, kívülről meglehetősen szegényes csarnok, de kit érdekel, várakozással teli izgalom növekedett bennem, hogy vajon milyen is lesz a DM hazai közönség előtt?! Millió üzér üvöltözött itt is ofkorz :). Elég későn, kb. a Fad Gadget közepére értünk be, állóhelyünk volt. A csarnok belülről már kultúráltabb képet festett, olyan 13-14 ezresre saccoltam. Az előzenekar alatti mindössze negyed-ötödház látványa kicsit meglepett. A már ismerős dallamok hallatán rögtön arra gondoltam, úristen, 4 Fad Gadget-et kell végigszenvednem... :)) Ráadásul az egész napos események [+ a hajnali kelés] miatt estére már eléggé fáradt voltam. Ekkor még nem sejtettem, hogy a 2.-3. koncerten bizony köszönetet mondhatok majd Frank Tovey-nak, a Fad Gadget énekesének, s minden "bűnét" megbocsátom :). Viszonylag közel, kb. a színpad és a keverőpult között, vhol bal oldalon hallgattam végig a Gore dj szettet, s vártam, hogy elkezdődjön az Easy Tiger... Mire így lett, már természetesen teltház fogadta a srácokat. A szokásos, energikus Dave-et láthattuk / hallhattuk, de az rögtön feltűnt, hogy a közönség - legalábbis a küzdőtér ezen része - sokkal "hígabb", s az ováció ugyan megvolt, de igazi zúzásról nem beszélhettünk. Dave hangja nem romlott [sőt], s láthatóan igyekezett kiszolgálni a hazai közönséget. Poénkodott is, a Dream On közben megkérdezte, hogy hallgatjuk-e a fucking Radio 1-et :) [nyáron a rádió megtagadta az I Feel Loved játszását]. Semmi technikai hibát nem vettem észre, minden stimmelt. Talán Mart gitárja volt halk az Enjoy és a Never alatt, de uez volt a helyzet Prágában és Pesten is, biztos "direkt" így keverik, nem tudom. Legalább 3-4 gitárt váltogat egyébként, dehát ezt nyílván Ti is észrevettétek. Ami még feltűnt, hogy Martin számomra elég búskomornak tűnt. OK, sokszor komoly ábrázattal énekel, de igazán csak az It Doesn't Matter Two-nál eresztett el először egy árva félmosolyt :). Gyönyörűen adta elő a dalt, s arra gondoltam [de inkább csak remélni mertem], hogy a 4 koncerten talán 4 különböző dallal örvendeztet meg. Így is lett! :) A koncert csúcspontjai főleg a szokásos, közönségsikert kiváltó számok voltak, ekkor a londoni közönség is kezdett hasonlítani a magyar, német, v. akár cseh tomboláshoz.
A fentiektől függetlenül viszont összességében ez a koncert jött be a legkevésbé - ha lehet ilyet mondani -, de ez tényleg csak az iszonyú fáradtságomnak volt betudható... További érdekesség, hogy Alan Wilder is tiszteletét tette a koncerten (...). Mr. Wildernek tetszett a koncert, de a backstage-en már nem akart részt venni."
Itt pedig a koncert teljes felvétele:
