Az Ultra B-oldalára (a hetes számtól) már csak lassú dalok jutottak, nem meglepő módon a lemez második Martin által énekelt dala, a THE BOTTOM LINE is egy ködös, borongós dal, igencsak cizellált dalszöveggel, amelyben valószínűleg ismét a halál lehet a téma (erre utal az "I'm dying to - Im dying too" szójáték). Martin azt nyilatkozta, hogy ez a lemez "ál-country" dala, ám a közreműködők listája meglepőbb: a steel-gitárnál a korszak népszerű session-zenésze, BJ Cole játszik, a doboknál viszont egy igazi nagyágyú, a legendás Can együttes dobosa, Jaki Liebezeit ül. Ismét halk kezdés, majd jellegzetes, ismétlődő basszusjáték, jellegzetes Ultra-szintidallamok, steel-gitár, izgalmas ütősök (néha belepörgetéssel!) jellemzik a dalt, amelyben sokkal több réteg van, mint amit elsőre gondolnánk róla. A legkedvesebb részek a dalban számomra Martin suttogásai ("...heaven is in front of me..."), a dying to-dying too szójáték, és a hümmögéssel kisért lezárás. Itt sincs lehalkulás, hanem meglepően frappáns a lezárás (főleg az album néhány más dalához képest).
