Volt még ma egy emlékezetes fellépés: ma 5 éve Kolozsvár városában lépett fel a Depeche Mode. Ez volt a Global Spirit Tour első, európai szakaszának a záróállomása, természetesen rajongói akciókkal, rózsadobálásokkal és Martin születésnapi köszöntéssel.
Master Lacus, aki már a 2010-es Royal Albert Hall koncertről is beszámolt, így mesélt az Index Fórumon az élményekről:
"A régi időket idéző, hatalmas érdeklődés volt a koncertre. Egészen nagyszámú magyar rajongó jelezte, hogy szeretne elutazni Erdélybe. Ahogy nőtt a létszám, úgy kezdtem el aggódni, hogy fogunk időben odaérni. Rengeteg buszos túrán vagyok túl, szóval félelmem nem volt alaptalan. Páran early entry kiemelt állóhellyel rendelkeztünk, így nekünk nagyon nem volt mindegy az érkezés időpontja. Nem kis szervezés és alkudozás után sikerült ketté osztani a csapatot és nyolcan vágtunk neki az „expressz járattal” Erdélybe, a nagy csapat előtt. Már szombat éjszaka elindultunk, hogy biztosan időben odaérjünk. Annak ellenére, hogy én kértem és tudattam mindenkivel a 23:00-i indulás időpontját, azzal sikerült égetnem magam, hogy én késtem egy laza háromnegyed órát. (Brutál rohanásban voltam. Szlovákiából indultam, hogy a találka után egyből Románia.) Még egyszer bocsesz a késésért.
Az elképzelés az volt, hogy majd egész éjszaka a buszban alszunk és utána milyen jó lesz reggel megérkezni. Az első pánik a „buszban” ért, amikor azzal szembesültem, hogy egy Ford Transit erre azért nem teljesen alkalmas. De aztán felfedeztük az ülések mögötti csomagteret… Először Average Clouds kolléga tesztelte, majd a határ után én. Elsőre igen nomádnak tűnhet, de milyen jó is volt azon a kemény szaron feküdni, mint inkább ülve „aludni”… � Nem lenne vészes a romániai túra, csak sajnos nincs autópálya Debrecentől, így azért kellemetlen. A legjobb az, hogy vettünk román autópálya matricát… Hahhaha…
Román idő szerint 7:30 körül érkeztünk meg. Meg is lepődtünk, meg nem is, de nem mi voltunk az elsők az stadionnál. Az nem lepett meg, hogy már vannak, de a relatíve nagy számuk azért megdöbbentett. Tegnap tettem be képet az állapotokról. Amiket éreztem akkor az a megvetéssel keveredő szánalom és döbbenet volt. Emberek a stadion melletti parkban aludtak. Amolyan hajléktalan telepet kell elképzelni. Kb. mint a „Ligetvédők”. Sátrakban, matracokon, plédeken. Három különböző nemzetiséget számoltam. Ukránok, oroszok, magyarok. Ez volt az első alkalom, hogy nyugati rajongók nem voltak. Amint megláttak mivel indítottak? Van-e már számom? Hogy én ezt hogy utálom… Ismét megfordult a fejemben, hogy nem veszek benne részt, de gondoltam úgy sem vagyunk azért olyan sokan, legyen. Ha jól emlékszem a 46-ost adták nekem. Ezen azért elcsodálkoztam és egyben azért érdeklődtem is, hogy ez ugyan hogy lehet, lévén nem fetrengenek többen 15-nél. A válasz szerint ők most nincsenek itt. Jaaa… Hogy így is lehet…? Erről majd később írok.
Leléptünk. Ha már így alakult egy picit bejártuk, megnéztük Kolozsvárt. Séta után kávézó terasz. Beszélgetés. A politika egészen jó kis tüzet gyújtott. � Később szétváltunk és mindenki a maga útját járta. Én a stadion körül pezsegtem, figyelve a készülődést. Nagyon forró nap volt tegnap Kolozsváron. Hatalmas szerencse, hogy a stadion egy nagy park mellet van, így volt árnyék mindenkinek. Érdekes volt és ezen sokat gondolkodtam, hogy a várakozó őrültek között, hogy-hogy nincsenek románok? A válasz 15:00 körül érkezett. Csapatostul. Ekkor jöttek meg a hazaiak. Teljesen jogosan nem strázsáltak a saját városukban, hanem még így is jóval előbb a kapunyitás előtt odajöttek. Nem voltak hajlandóak részt venni a sorszám rendszerében. És akkor itt térek rá újra vissza. Szóval ez a sorszám osztogatás szerintem túlmegy a fairség határán. Ugyanis ők napokkal előbb megszállnak városokat. Mindet. Az egészet leuralják és gyakorlatilag egymás között eldöntik, hogy ők az elsők. A probléma ezzel az, hogy valójában nincsenek is mindannyian ott. És kérdezem, mikortól számít? Ha én három nappal előbb ott jártam, akkor lehet enyém a mínusz egy? Tehát a románok úgy gondolták - jogosan - nehogy már a saját városukba ne mehessenek előre. Számítson az, ami akkor éppen ott van. Ezzel összeomlott a „rendszer”. Tíz oszlopnyi kordon volt felállítva. Vegyesen beálltunk. Elkezdődött a hőzöngés a „számokról”, de leszarták. Majd mikor már szinte teljesen feltöltöttük a helyeket, a rendezők kitalálták, hogy csak kettő(!) oszlopban lesz beengedés. Éreztem hogy ez kizárt, ezért én maradtam az immár üres egyik oszlopban. Majd mindenkit hátra tereltek pár méterrel. Fegyveres(!) biztonsági őrök jöttek. A sorszámosok végig panaszkodtak a rendezőknek, hogy sérülnek a „jogaik”, de a románok meg arról beszéltek, hogy nehogy már más országból jöttek korlátozzák őket és rendezzék el, hogy ki hol állhat a koncerten, akik nem is rendezők, csak másik rajongók. A rendezőknek a tökük tele volt ezzel. Nem tettek/akartak igazságit tenni. Amúgy ez - sajnos - nagy különbség nyugat és kelet között, mert sok helyen kész tényként fogadják el a valódi rendezők ezt a helyzetet. Itt szerencsére nem.
És akkor én most elmondom az egész turné legnagyobb tanulságát a témában. NEM KELL KIMENNI A KONCERTRE NAPOKKAL ELŐBB!!! Nem érdemes. Ugyanis mi tud történni? Mondjuk bejön. Eltöltöttél két-három napot és benn vagy. Hurrá. De mi van ha nem? Megszívod és akkor eltöltöttél két-három napot mint egy hajléktalan és még nem is vagy ott ahol szeretnél. Az sokkal rosszabb. Önmagukat szopatják, de csak csinálják.
17:00-kor volt az early entry beengedés. Szokásos izgalom, adrenalin, ezres vérnyomás, pulzus. Rohanás. Minden random. Harmadik voltam a beengedésnél. Az igen jó. Három hostess segítette a beengedést. Egy jegyet szkennelt, egy karkötőt adott, egy pedig a nyakbaakasztót. Pont az előttem lévő srácnak nem vitte a jegyét a szkenner. Nem tudta mit csináljon. Lefagyott a csaj. Többi sorban közben mennek. Megőrülök. Újra megpróbálja, most ment. Az enyém azonnal. Sprint. Igen gyorsan futok és eléggé sokat is kellett, így a következő checkpointnál már kb. negyedik vagyok. Kordon egy lépcső tetején. Mindenki megáll. Érthetetlen. Mindenki megérkezik. Úgy engedtek be minket, hogy magára a küzdőtérre még nem lehetett befutni! Várni kell. Ez viszont tök veszélyes, mert egy lépcső tetején álltunk. Nagy volt a nyomulás. Természetesen hiába kértek mindenkit, hogy nyugodjon meg, ilyenkor már nem lehet. Be kéne mindenkit engedni és akkor minden rendben lesz. Várunk. Egy csaj mindenkit nyugtat. Azt mondja, hogy maga a produkció molyol még valamit, de amint jeleznek mehetünk. Mögöttünk közben minden early entrys benn van már. Pár perc után végre mehetünk. Újra sprint kb. hárman futnak előttem. Szokásos „ne fuss” a biztonságiaktól, de hát ilyenkor… Majd az egyik pont engem fog meg. Állunk. Kérdezem, hogy akkor most itt maradunk-e. Majd a mögöttem lévő kb. száz ember nyomását nem bírva átszakadunk. Sprint tovább. Dupla lépcsősoron lefele. Őrült veszélyes és hatalmas balesetveszély. (Tudom, egyszer már hatalmasat estem róla.) Most mellettem valaki. Brutálisat esett. Lenn vagyok. Sprint a gyepen. Max. hárman előttem. (Az is csak azért, mert feltartottak.) Bárhova állhatok. Meglepetésre az előttem levők Martin oldalát választották, pedig mindig először a középső rész - Dave előtt - telik meg. Jó akkor odaállok. Sikerült. Vége.
(Ja, amúgy mire megérkeztem a korláthoz, hárman már ott álltak. Kérdeztem a srácokat, hogy honnan jöttek. Mondják Skócia. Gyanús. Mondom nekik, hogy itt mindig ugyanazok állnak és én soha nem hallottam arról, hogy valaki Britanniából megcsípte volna. Ránézek a karjukra. Üres. Kérdezem őket hogyan. Mondták hogy mákjuk volt. Tegnap kocsmáztak a stábbal és ma meg behozták őket a beengedés előtt. Azért nem puffogtam, mert már nekem is volt ilyen, meg hát atom helyem volt. Amúgy mindenkit ismertek a stábból, mert folyamatosan jöttek oda hozzájuk köszönni. Erről jut eszembe! Beszéltem ismét az operatőrrel. Kérdeztem, hogy eldöntötték-e már, hogy melyik koncertet veszik föl egy jövőbeli kiadásra. Mondta, hogy eddig az összeset felvették(!), de még nincs eldöntve, hogy melyik lesz kiadva. Reméli, hogy nem amerikai.)
Fülemben még mindig a headset figyel, majd követve a zsinórt, látom, hogy nincs semmi a másik végén. Bassza meg, elhagytam a telefonom. „Király”! Futás közben kiesett. A pánikom egy pillanat után elmúlt. Tudtam, hogy egy 100 méteres szakaszon belül van. Valaki megtalálja és visszaadja. Én így tennék. Így lesz. Itt azért nem akartam kiállni keresni. Szóltam a biztonságiaknak, akik azonnal elkezdetek telefonálni és kerestetni. Fél perccel később megkocogtatják a vállam és kérdezi egy srác, hogy nem hagytam-e el egy telefont? Mondom, de. Erre átadja. Nagyon boldog voltam. Ölelgettem nagyon és hálálkodtam. Ezek után megkérdeztem a korlát előtti biztonságiakat, hogy nem hoznának-e vizet, erre elment a fickó, majd visszajött egy félliteres palackos ásványvízzel és odaadta. Annyit ittam egész koncert alatt, mint még soha. Végig mindenkit itattak! Szóval ilyenek ezek a románok. Csak a legjobbakat tudom róluk mondani. Kicsit bénák a szervezésben, de elképesztően jóindulatúak, segítőkészek és jófejek!
Miután mindenkit beengedtek, utána érkezett meg a második nagy magyar busz. Sajnálom, hogy az, amitől tartottam, megalapozott volt.
A stadion igen nagy. Egy kicsit nagyobb, mint a Groupama. Magasabbak a szektorok. Valaki nekem azt mondta, hogy 40 000 jegyet adtak el. A színpad nagyon magas. Legelölről egy picit kellemetlenül. Az előző gelsenkircheni koncert alkalmával akartam írni a színpadról, de elfelejtettem. Akkor most. Szóval volt alkalmam megnézni párszor a színpadot. És minél többet nézem, annál jobban tudok olyan részletekre figyelni, ami elsőre azért nem tűnik fel. Nekem nem tetszik! Elsőre nagyon bejött, hogy emeletes a színpad. Erre most is azt mondom, hogy tök jó ötlet. Olyan World Violation Tour-os, de alatta a színpad viszont olyan, mint az ökörhugyozás. Olyan, mintha az építők bevitték volna a cuccokat, nehezek, egy kicsit letették, majd végül otthagyták. Miért ilyen aszimmetrikus minden?! Martin cuccai miért ilyen hülyén állnak? Oldalra néz?! Peter Gordenoé is. Miért? Ez jó így?
A helyiek készültek a különleges napra és mindenkinek vörös rózsát és papíros transzparenst osztottak. Egy „apróságot” viszont nem mondtam. Mit és mikor kell vele csinálni.
„Előzenekar” Maya Jane Coles. Egymaga. Alapvetően nem vagyok nagy barátja a felvezető zenekaroknak, legfőképpen annak, ha valaki DJ-zik, amit külön „kedvelek”, de ez nagyon jó volt! A turnéban eddig négy különbözőt volt szerencsém hallani, de messze ez volt a legjobb. Még a biztonságiak feje és lába is ütemesen mozgott rá. Elektronikus zene volt, de nem az „tuc-tuc” féle. Ezt a stílust én itthon senkitől még nem hallottam. Egészen korrekt volt. A zenéhez tökéletesen illeszkedően, a kivetítőn egy beszívott „utazás” volt animálva. (Persze szigorúan szerintem.) 19:30-tól 20:15-ig nyomta.
Kilenc előtt nem sokkal Depeche Mode. Tök világos van. Főleg, hogy itt egy órával előbb vagyunk. Én szeretem. Mindenki feltartja a „Boldog szülinapot Martin” papírkáját. Nagyon jól néz ki. A közönség atom lelkes. Volt szerencsém párszor megtapasztalni és azt mondom, hogy talán most a legjobban. Ezt mondtam is a mellettem álló szlovák srácnak.
Going Backwards most is remek kezdés. So Much Love most megint ütött. A Barrel Of A Gun még mindig határeset. Elölről jó, de… Corrupt nekem tuti. In Your Room a koncert egyik csúcsa. A hangzás legelöl valóban nem az igazi. Mivel közvetlenül velem szemben voltak a mélynyomók, nagyon erős az alapütem és a finom melodikus részek egy kicsit elvesznek. (Valószínűleg ezért olyan ütős a So Much Love, De még a Barrel Of A Gun is.) Martin részt már nagyon várta a közönség. Mindenki feltartotta egyszerre a papírkáját. Eszméletlen jól nézett ki lilával megvilágítva. A Home után megszórták Martint a rózsákkal. Valami eszméletlen mennyiséget kapott. Egy csomószor eltalálták, amit remekül állt. Aztán jött Dave és elénekeltették a Happy Birthdayt. Különleges volt. Martin nagyon örült. De most tényleg. A Wrong csúcs volt. Nekem az volt a legjobb az egész koncerten. Az egyik legjobb Depeche Mode szám valaha! Ez a blokk brutális. Az Everything Counts megunhatatlan. Én az Enjoy The Silence-t sem tudnám kihagyni. Never Let Me Down Again. Abszolút Best of. Picit sajnáltam, hogy a Somebodyval jöttek vissza. Reménykedtem a Strangeloveban. A Heroest megszerettem. Nagyon jól adják elő. Főleg Dave tök jól érzi a végső beerősítést. Az I Feel You nagyon zajos. Nem élvezem. A Personal Jesus viszont most végre jó. Nincs koncert eső nélkül, így menetrend szerint megjött a végére. Most nem volt olyan heves és zavaró mint Szlovákiában.
A hazautunk eseménytelen volt. Hátul aludtam a csomagtérben. Ezer köszönet sofőrünknek Balázsnak. Nagyon jó arc és ügyes, profi sofőr. Örök hálánk.
Utolsó koncert volt. Vége az európai stadion turnénak. Öt helyen voltam. Hatalmas élmény volt. Örülök, hogy annak ellenére, hogy a negyediknél már úgy éreztem elég lesz, ez most nagyon tetszett. Most egy hosszabb szünet jön. A találkozások ennek ellenére sem maradnak el, hiszen lesz klub is - 30 éves lesz, hogy van Magyarországon klub - és persze nálam is lesz a most már hagyományos összejövetel!
Éljen a Depeche Mode!"
Ez pedig a teljes koncertfelvétel:
