Ma 35 éve kezdődött Madridban a Depeche Mode 101 állomásból álló Music For The Masses turnéja! Az eddigi leghosszabb menetelés Európában kezdődött - állítólag helyenként visszafogottabb érdeklődés mellett - majd decemberben néhány észak-amerikai fellépés következett. 1988 elején ismét Európában turnézott a zenekar (ekkor adott dupla koncertet Budapesten is), majd egy rövid Japánban (!) tett kitérő után az Egyesült Államokban zárult a túra. Ki ne tudná, hogy az eddig kultikus státuszban lévő zenekar a talán kissé döcögősen induló turné végére Pasadenában, a Rose Bowl-ban szupersztári státuszba jutott :)
A Music For The Masses Tour, setlistjét tekintve jóval variálósabbnak bizonyult, mint a korábbi világ körüli menetelések (persze messze nem annyira, mint amennyire az elmúlt bő 20 évben variálja a koncerten elhangzó dalcsokrot a zenekar). Ha csak a 101-et ismerjük a turnéról, akkor meglepve tapasztalhatjuk, hogy a turné 90%-án a Pipeline volt az első Martin által előadott dal, sőt, néhányszor az It Doesn't Matter-t is elénekelte. A Just Can't Get Enough sokáig a Pleasure, Little Treasure cseredala (!) volt, a turné jelentős részében nem játszották. A People Are People az első néhány koncerten más, hosszabb (!) verzióban szólalt meg, mint amit a 101-en megismertünk - de a dal a turné utolsó harmadában kikerült a setlistből, csak az utolsó koncertekre került vissza (a 101 egy elég bő setlistet adott a turné kínálatából!). Nagy meglepetésre az 1988-as Japán és USA koncerteken Martin a saját dalai helyett a Sparks: Never Turn Your Back On Mother Earth című dalát játszotta el - ezzel talán már a Counterfeit E.P. című szólólemezét előrevetítve.
A ma 35 évvel ezelőtti madridi koncert elképesztő módon egész jó minőségben fellelhető és letölthető a DM Live Wiki oldaláról) de aki a Youtube linket preferálja, annak íme: