"1987. december 28-án a Depeche Mode egy utolsó karácsonyi ajándékot adott rajongóinak a Music For The Masses turné brit szakasza előtt. A Behind The Wheel figyelemre méltóan nem kielégítő remixelt formában jelent meg, egy új B-oldallal, amely tökéletesen illeszkedett a kislemez járműves témájához.
Néhány szép artwork, néhány divatos formátum és egy őrülten ritka 7"-es promó biztosan visszahozná a Depeche Mode-ot a sikerlistákra hazájában, különösen a karácsony utáni alacsony eladások miatt, nem igaz?
Persze, hogy nem.
A Depeche Mode új kislemeze, a BONG15 nem keltett túl nagy figyelmet a zenei sajtóban, amely inkább a szokásos év végi best of listákkal és kritikákkal foglalkozott. A Smash Hits azonban nem hagyta figyelmen kívül hagyni a kislemezt, Sue Doyle ezt írta a december 30-i számban:
"Nem szokatlan (hiszen végül is a Depeche Mode-ról van szó), rögtön több furcsa zaj is felcsendül, nem utolsósorban egy autótengely leeső hangja, Egy ajtó nyílik és csukódik, majd elég mérsékelt sebességgel indulunk el, Dave Gahannel az anyósülésen, és valami fura csaj vezet (nemcsak fura, de kétségtelenül egy kicsit perverz, nyilván, hiszen Martin Gore írta a dalt). És ez minden, ami történik. Dave "hangja" legfeljebb három hangot utazik felfelé vagy lefelé a skálán, és a "kirándulást" körülvevő döcögő, egyujjas szintetizátoros ütem sem jár sokkal jobban. Kicsit gyatra az egész, még zsaru sincs sok."
Más szóval, Sue-nak nem tetszett. Ugyanebben a kiadásban szerepelt egy plakát a zenekarról. Ez tulajdonképpen megdöntötte a bőrmérőt, olyan magas a viselt bőrszerkók aránya. Szinte hallani lehet, ahogy a kép nyikorog.
Bob Stanley, aki akkor még nem volt a St Etienne tagja, az NME január 2-i számában így véleményezte a kislemezt:
"A Beind The Wheel egy hagyományos Mode-dal, Dave Gahan hangja szinte monoton, miközben a hátsó ülésen való hancúrozásról énekel. A B-oldal viszont teljesen más pálya. Route 66! A csillámló szintihangokkal teljes egészében Mode-osították, de azért ott van az elszabadulni akaró pöfögő gitárszólam is. Egészen megdöbbentő."
Valóban megdöbbentő, főleg, hogy azt a dalt dicséri, amely a "hagyományos Mode-dalból" emel át elemeket.
A Depeche Mode ismét figyelmen kívül hagyta a Top Of The Pops-ot, és helyette az ITV felé vette az irányt, hogy a The Roxy-ban lépjen fel, az 1988. január 5-i műsorban.
Érdekes módon itt a DJBONG15 verzióját játszották. Ez a verzió a kiadott Remix szerkesztése, és igazából semmit sem javít rajta. Ez azonban a számnak egy olyan változata, amelyet a gyűjtők nagyon keresnek. A Roxy előadás jó, Dave különösen vidám formában van, és együtt groove-ol Martin és társai mimikai előadására. Dave azonban biztosan fázott, mivel úgy tűnik, hogy legalább három réteg van rajta. Fletch a szokásos módon püföli a szintetizátorát, Alan pedig pont olyan, mint amilyennek az 1988-as januári Alant elképzeljük. Úgy tűnik, hogy ő és Fletch ugyanazt a szintetizátordallamot játssza - Alan, ne másold tovább Andy-t! Végül pedig, elég jó látni a videóklipet a zenekar mögött a színpadon.
A kislemez január 9-én az Egyesült Királyság slágerlistáján a gyenge 32. helyen debütált, de a következő héten már a 21. helyre lépett előre. Ez volt azonban a csúcspont, mivel ezután a 24., a 47. és a 75. helyre esett vissza, mielőtt eltűnt volna a naplementében.
A dal kislemezváltozata Shep Pettibone remixe. Soha nem értettem ezt a verziót. A Behind The Wheel eredeti verziója egy sötét, fenséges és, hogy a Smash Hits nyelvezetét használjam, perverz szám, ami egészen zseniális. Nincs szükség a 7"-os formában való babrálásra, mivel az album verziója a helyén van, nem kell rajta változtatni. Ez a remix azonban eltávolítja a sötétségnek azt a rétegét, amely az eredeti verziót körülveszi, és csilingelővé teszi, és hát őszintén szólva, egy kicsit el is szarja. Szerencsére ezt a Remix változatot teljesen figyelmen kívül hagyták a szám élő előadásain. A dalt 598 alkalommal játszotta élőben a zenekar, 101 alkalommal a Music For The Masses turnén, 88 alkalommal a World Violation turnén, 97 alkalommal a Devotional turnén, 60 alkalommal az Exotic turnén, 11 alkalommal a Singles turnén, 124 alkalommal a Touring The Angel turnén, 68 alkalommal a Tour Of The Universe turnén és 49 alkalommal a Delta Machine turnén.
A 101-es verzió természetesen legendás. Csodálatos az a pillanat, amikor Dave úgy néz Martinra, hogy a szemei azt mondják: "Mi a faszt csináltunk, hogy stadiont foglaltunk?". A Devotional verzió is csodálatos. Oké, az üvöltő gitár rész lehet, hogy nagyon 1993-as Dave-es, de akkor is rohadtul csodálatos.
A B-oldal természetesen egy feldolgozás, a Martin által énekelt Route 66. Nagyszerű, és szépen illeszkedik az egész autós témához. A dal The Beatmasters által készített remixére figyeltem fel először. A Depeche természetesen élőben is játszotta a dalt, a Behind The Wheel-lel karöltve a World Violation turné összes koncertjének zárásaként. Élőben mind a 88-szor Dave énekelte a dalt.
Most pedig a klipről. 1987-et írunk, a rendező Anton, ezért nem meglepő módon a videó fekete-fehér, szemcsés, és nagyon egyértelmű szexuális célzásokat tartalmaz.
Azzal nyitunk, hogy Dave-et a buborékos autója (megint) cserbenhagyta, és kénytelen eladni azt néhány érméért egy furcsa kinézetű férfinak egy traktoron. Dave nagyon megbánta, hogy valaha is Dániába ment - nehéz időkön ment keresztül, mióta megérkezett oda, mivel megpróbált megfulladni, miközben bőrnadrágot viselt. De nem kell félni, mert Dave hamarosan útra kel. Mindössze egy pár mankóval és egy térképpel felfegyverkezve sikerül elmenekülnie a dán pokolból, és Olaszországban köt ki, bár hogy ez hogyan sikerült neki, az számomra érthetetlen.
Egy olasz úton látjuk őt, térképpel a kezében, amint azon töpreng, hogy merre tovább. Ekkor hirtelen a semmiből felbukkan egy moped, amelyet az olasz modell, Ippolita Santarelli vezet. A jó hír hatására Dave visszanyeri lábai egészségét, és egy rendkívül felelőtlen mozdulattal a földre dobja térképét és mankóit. Őszintén, tipikus angol turisták külföldön - egyszerűen nem érdekli őket, milyen rendetlenséget csinálnak. Dave felpattan Ippolita mopedjére, és már indulunk is Dave-vel (mint utas) Ippolitával (a kormány mögött)
A mindig romantikus Dave kihasználja az alkalmat, hogy a Behind The Wheel-t énekelje ennek a vadidegennek, és az első versszak végén lévő "Now"-t arra használja, hogy a kezét a lány derekára tegye. Továbbmennek, és 1 perc 37 körül egy pap veszi észre őket. Meg sem próbál közbelépni, hanem inkább csak áll ott, és kíváncsian nyalogatja a száját, miközben a moped elhalad mellettük. Mindez nagyon Anton.
Bátortalan duónk ezután egy fához ér, majd azonnal leugranak a mopedről és különböző irányokba indulnak, mindketten eléggé szégyenlősnek tűnnek. Mi történt ezen az úton? Gondolom, Ippolita megemlítette, hogy szerinte a Behind The Wheel remix verziója jelentősen gyengébb, mint az albumverzió, és Dave megsértődött. A külön töltött idő azonban jót tesz nekik, és a kapcsolatokat helyrehozva újra elindulnak, és legközelebb már csak azért állnak meg, hogy megtankolják a mopedet. Dave ezúttal úriemberként viselkedik, elvonul és kedvetlenül pózol, Ippolitára hagyva a tankolást.
A Dave főszerep rendben van, de hol van a másik három? Martint utoljára Dániában láttuk lámpafényben énekelni, mi lett vele? Nos, itt van Alan és Andy mellett, épp énekelnek. Martin elvesztette a furcsa sapkát, ami akkor volt rajta, amikor utoljára láttuk, talált egy napszemüveget, egy kávézó előtt áll, és a dal közepén énekli a sample részt. Fletch és Alan ugyanezt teszik, bár közben ülnek és iszogatnak. Mit gondolhatott bárki, aki véletlenül találkozott ezzel a jelenettel?
Röviden megjelennek a BONG megafonok, majd visszatérünk a kávézó-jelenetéhez, ahol Martin a szomszédokat idegesíti, mivel felvette a gitárját. Dave és Ippolita is megjelenik, és a bandatársak, akik Dave-et egy dán tengerparton hagyták magára, kétségkívül mindent megtettek, hogy jóvátegyék a történteket. "Nézd Dave, én és Alan utoljára téged és Martint láttunk a parton, miközben énekeltetek. Azt hittük, hogy majd ő elvisz téged a buszhoz. Őszintén." Martin ezután újra előveszi a harmonikáját, hogy mindenkit a jobb időkre emlékeztessen, de ezt a hangulatot Fletch és Alan megöli, amikor megpróbálnak együtt játszani egy szájharmonikának tűnő orgonán, illetve egy diktafonon. Ippolitának egyikük sem kínálja fel a helyét, így ő marad a mopedjén ülve. A Depeche Mode egészen szörnyen viselkedett itt.
1987 persze az internet előtti korszak volt, így a szórakozásról magadnak kellett gondoskodnod. Ha nyaralni mentél, talán vittél magaddal egy-két játékot, hogy elüsd az órákat. A mindig leleményes Fletch gondoskodott erről az 1987-es Depeche Mode On Tour Basildon Banter Holiday számára, és magával hozott egy hatalmas, számokkal borított, szerencsekereket. Miért? Nos, csak egy oka lehet. Ahogy Fletch szerencsétlenségi kereke forog, Dave átkarolja Ippolita derekát, és ha hiszed, ha nem, a kerék a 69-es számnál áll meg. Értitek, hehe, stb.
Dave és Ippolita beugranak a kávézóba, hogy szobát foglaljanak, miközben a Depeche Mode Vándorzenészi társulata (a basildoni Boyzone sötétebb változata) továbbra is tönkreteszi egy kis olasz falu turizmusát azzal, hogy odakint a Behind The Wheel-t bömböltetik. A finomkodás folytatódik, amikor a (valószínűleg) boldog párt látjuk, amint kinéznek az ablakon a BONG Megafonok sziluettje fölött, mielőtt Fletch-et egy BONG Megafon mögött állva találjuk, amelyből rengeteg dolog fröcsköl kifelé. Ippolita és Dave ezután ziláltan lépnek ki a szobából, és ami csak a legriasztóbb dolognak mondható a videóban, Dave-nek hirtelen kinőtt a Spirit-korszak ceruzabajusza. Te jó ég! Ő és Ippolita aztán táncolnak, miközben a Depeche Mode Vándorzenészek társulata játszik, majd végül elvonulnak, hogy még több embert zaklassanak egy másik kávézó előtt a faluban.
Legalábbis én így látom. Elég lett volna azt mondanom, hogy "ez egy jó videó".
Az eredeti cikk, kiadványok böngészése, videók és képek itt.
