Itt pedig a WALKING IN MY SHOES (DEMO), ami a 2009-es Sounds Of The Universe egyik bónusz CD-jén látott napvilágot. A Martin által énekelt dal jóval poposabb, mint amit az albumon hallhatunk, egyúttal ismét megmutatja, hogy mi volt az áthághatatlan különbség a dalközpontú Martin és a produkció-központú Alan között.
Számomra összehasonlíthatatlanul jobb az albumváltozat, de meglepő módon Daniel Miller teljesen más véleményen van: ""Emlékszem, hogy rengeteget beszélgettünk a Walking In My Shoes-ról. Mindenki más véleménnyel volt róla. A demó, első hallásra egy tökéletes pop szám volt Martin tollából, de a módszer, ahogy be lett fejezve, az majdnem egy szándékos kísérlet volt arra, hogy ez még véletlenül se így legyen. Ez egy tipikus hiba, amit a lemezcégek elkövetnek. Sohase mondd, hogy ez lesz a kislemez, mert a zenekar ellen fog állni. Személy szerint nem hiszem ,hogy ez a dal elérte volna a benne lévő potenciált. A demó lelke valahogy elveszett."
Kisebb meglepetésre Flood véleménye is vegyes: "Például azt gondolom, hogy a Walking In My Shoes egy fantasztikus dal, de soha nem sikerült kitalálnunk, hogyan kellebe befejezni. A számmal kapcsolatos érzéseimet nyilvánvalan erősíti ennek az időszaknak az emléke, hisz az lett a vége, hogy sok különböző változatot illesztettünk eggyé. Van valami befejezetlen érzésem a lemezzel kapcsolatban, ami jól tükrözi az összevisszaságot, ami akkoriban jellemezte az egyedi véleményeket." (az idézetek Steve Malins: Black Celebration című könyvéből származik).
