Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

People Are People, 1987 - több szöveggel és zenei résszel!

2024. március 12. - Szigi.
A People Are People mindmáig a Music For The Masses Touron csendült fel utoljára, és igen kalandos módon búcsúzott a DM koncertrepertoárjától. Ahogy már említettem, már nem akarták ezen a turnén játszani a dalt, úgy tűnik, hogy Dave és Alan (!) kardoskodott amellett, hogy mégis felcsendüljön. A dalt elég alaposan átdolgozták: a "végével", a gitáros, menetelős részével kezdődik, és csak utána jön a többi rész.
 
Ami viszont különösen érdekes, hogy az első néhány koncerten egy hosszabb változatát adták elő a dalnak: október 30-ig volt egy betoldott középrész a második versszak előtt, ahol a Different Mixből még bele is énekli Martin a csak ott hallható sorokat: "Shouting at me - Decency - Sure it exists - Head to your fists" sorokat.. Október 30 után viszont - egy párizsi fellépést leszámítva - ezt a részt kihagyták a dalból, azaz turné közben változtattak a dalon - talán nem kell hangsúlyoznom, hogy mekkora esemény a DM koncerttörténelmében. Sőt, aztán Martin és Andy "beváltottta a fenyegetést", és a dalt jónéhány fellépésen ki is hagyták az eljátszott dalcsokorból - a dal egyenesen Pasadenába, a Rose Bowl-ba tért vissza a repertoárba.
 
Következzék most ez a különleges People Are People az október 29-ei torinoi koncertről, a DM Live Wiki oldaláról:

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr518350265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása