A 101 című filmmel a zenekar eredeti koncepciója szerint a film arról szólt volna, hogy a Depeche Mode hogyan "illeszkedett be" az 1980-as évekbe. Egy "tapasztalt rendezővel" folytatott megbeszélések után arra a következtetésre jutottak, hogy a (meg nem nevezett) választás valamiféleképpen "túl fényesre" készült, és valami árnyaltabbat és érdekesebbet akartak bemutatni. Ekkor keresték meg a neves dokumentumfilmes D. A. Pennebaker-t. Ő elfogadta, de elvetette az eredeti koncepciójukat, mivel úgy érezte, hogy "lehetetlen szórakoztatóan filmes módon megvizsgálni“.
Végül a filmben a rendező arra koncentrált, amit a Depeche Mode a legértékesebb pontjának tartott - az élő előadásukra és a rajongótáboruk szellemiségének megragadására.
A 101-ben fiatal rajongók kísérték a zenekart; D.A. Pennebaker ugyanis arra jutott, hogy a DM rajongók elkötelezettségét mutatja be, és ehhez egy „legyél benne egy Depeche Mode filmben” verseny győzteseként utaznak keresztül Amerikán, majd részt vesznek a Rose Bowl koncerten is. Maga a 101 is a Rose Bowl koncertet mutatja be a „buszos gyerekek” és a turné során rögzített élő előadásk részleteivel megszakítva. Pennebaker hangsúlyozta is, hogy „dokumentumfilmet forgatott, nem koncertfilmet”.
Pennebaker a direct cinema megközelítését alkalmazta, amelyet úgy jellemzett, hogy "a kamerát a lehető legkevésbé feltűnően hagyta futni, ezáltal bátorítva az eseményeket, hogy maguktól kibontakozzanak. Többet szerkesztesz, és a film háromnaponta változik, de a zenekar nagyon kedves és türelmes volt ezzel kapcsolatban."
A filmben szereplő "buszos gyerekek" kiemelkedő szerepe miatt széles körben úgy tartják, hogy a film adta a lökést az MTV-n a következő években végigsöprő "reality" őrületnek, beleértve a Való Világot és a Big Brother-t is.
Különböző interjúkban, DVD-kommentárokban és saját honlapjukon mind Pennebaker, mind munkatársa, Chris Hegedus a 101-et "kedvencüknek" és "a legszórakoztatóbbnak" nevezte az eddigi filmjeik közül.
Itt a Nothing „klipje”, a Rose Bowl előadás képeivel, valamint a rajongókkal, amint éppen a turnébuszon táncolnak: