D.A. Pennemaker felismerte, hogy a Depeche Mode hatalmas tömegeket mozgatott meg: „Egy hihetetlen méretű közönség érkezett egyszer csak a semmiből. Adott egy csapat, aminek a zenéjét nem nagyon erőltetik a rádiók, megérkeznek ebbe a városba, ahol ki van plakátolva a koncert, de abszolút nincs nagy felhajtás körülötte, a legtöbben nem is tudják, hogy kik ezek, majd egyszer csak telt ház lesz a koncerten. És nem azért mennek, hogy jól beszívjanak, hanem ismerik a számokat, kívülről fújják a szövegeket, és teljesen átadják magukat a bulinak. A banda számára ez kisebbfajta csoda lehet.” A Los Angeles-i KROQ alternatív rádió szóvivője szerint a rádió nem a lemezcégek lobbija alapján dönti el, hogy milyen zenét játszik, hanem a hallgatók igényei alapján. „Háromból egy kérés Depeche Mode. Minden órában játsszuk őket, újakat és régieket egyaránt.”
Pennebaker vitatja, hogy a ’80-as évek közepén a Depeche Mode megtalálta volna a kapcsolatot „azzal a furcsa szorongással, ami Amerikát tartja rettegésben... ez a sok középosztálybeli kölyök mind lázadni akar valami ellen, de egyszerűen nincs, ami ellen tudnának.” Daniel Miller így látja a zenekar amerikai rajongóit: „Fehér, középosztálybeli külvárosi kölykök, akik egy kicsit el vannak tájolva - és a pubertáskor problémái könyörtelenek velük. Ez Amerika városiasodásának gyönyörű mellékterméke.” (az idézetek Jonathan Miller: Stripped című könyvéből származnak)
Az MTV korabeli riportja: