Folytatjuk a ma 35 éve kiadott 101 VHS és koncertlemez visszaemlékezésünket.
Hogyan is kapcsolódott egymáshoz a Depeche Mode és D.A.Pennebaker, a 101 film rendezője, az akkor hatvankét éves veterán? „Az egészet olyan lenyűgöző kreativitással adták elő, ami minden addigi elképzelésemet vagy élményemet felülmúlta, amit a hatvanas és a hetvenes évek koncertjein tapasztaltam, mikor csak erősítőket és ósdi ruhás embereket lehetett látni. A show legalább olyan látványos volt, mint bármi, ami a Broadwayen fut. Ügy véltem, ha valaki ilyen sokat kiad magából a közönségéért, akkor lehet valami köztük - különben nem tennék. Azt gondoltam, érdemes ebbe bepillantani. Tetszett a függetlenségük, nem függtek a kemény állandó költségektől. A sikeres popzenecsinálás ugyanolyan korrumpálódott folyamat, mint a filmkészítés, úgyhogy mindig lenyűgöz, ha független emberekkel találkozom. Nem gondolom, hogy intellektuális óriásokról van szó, mint például Bob Dylan, vagy akárki más, aki megragadja az emberek képzelőerejét, de azt hiszem, érdekes, hogyan éli az életét és készíti a zenéjét a Depeche Mode, mert olyan kevesen csinálják így.”
Alan Wilder: „Nem érdekelte a zene - nem tett úgy, mintha megértené, viszont sosem tudtuk, milyen történetet fog elmondani, és hogyan fogja az egészet megszerkeszteni. Ügy állt hozzá: vegyünk föl az anyagot, és lássuk, mi történik.”
Dave Gahan: „Pennebaker egyáltalán nem foglalkozik a beállítással és a forgatókönyvvel. Lefilmezi, amit lát és ami valódi. Őszinteségre van szükség. Ezért kerestük meg Dont, láttuk, mit csinált Dylannel, a Monterey Popban meg a Kennedy-dokumentumfilmben [Primary] - nagyon tényszerűek voltak. Túl sok banda csinál beállított, klisés, csillogó-villogó koncertfilmet.”
