Depeche Mode összes
Két vinyl box is ma debütál
Ma 7 éve két 12'' vinyl box is a boltokba került: a CONSTRUCTION TIME AGAIN | THE 12'' SINGLES és a SOME GREAT REWARD | THE 12'' SINGLES is ezen a napon jelent meg. Emlékezzünk meg mindkettőről egy-egy különlegességgel. Elsőként jöjjön az 1983-as válogatásról a FOOLS (BIGGER)!
Ez pedig itt az IN YOUR MEMORY (SLIK MIX!)
Pierrot remek But Not Tonight-ja
24 éve jelent meg az első magyar Depeche Mode tribute lemez, a THANK U! Pierrot egész jól eltalálta ezt a But Not Tonight átiratot:
"Bevettem egy csomó speedet, és hazavezettem" - ma 44 éve vált ki a Depeche Mode-ból Vince Clarke.
Az Almost Predictable Almost blog írása a ma 20 éves A Pain That I'm Used To kislemezről
A Playing The Angel 2005. október 14-i megjelenésével a Depeche Mode szinte egyöntetű elismerést kapott, mint a Violator utáni csúcsteljesítmény (ülj le, Lilian – nem hozzád beszélek), és az album nyitódala lenyűgöző, erőteljes kezdetet adott az albumnak.
Ezt a dalt, az A Pain That I'm Used To-t választották az album második kislemezének, de az Egyesült Királyságban nem volt túl nagy sikere.
Kaptunk még egy B-oldalt, egy újabb képes lemezt (picture disc) és a szokásos mennyiségű promóciós anyagot, CD-R-t és digitális letöltést. Íme a kislemez története.
A Pain That I'm Used To - BONG36 címke alatt - 2005. december 12-én jelent meg, mint egy korai karácsonyi ajándék. Lehetett volna a Depeche Mode karácsonyi listavezető? Nos, nyilvánvalóan nem, de a kislemez elég jól teljesített, tekintve, hogy az album, amelyhez tartozott, már megjelent.
Nem volt túl sok kritika a kislemezről, és az albumkritikákban is alig említették a dalt. Néhányan azonban felfigyeltek rá. A Stylus Magazine így írt róla:
"A Pain That I’m Used To... tűzzel és zajjal csapkod, ropogós vokális hookok között, szimbolizálva valami különleges kezdetét."
A Mixmagban Ralph Moore így írt:
„A nyitó hármas, az „A Pain That I’m Used To”, a „John The Revelator” és a „Suffer Well” olyan zenei harci kiáltás, amilyet a „Violator” óta nem hallottunk.”
A Pitchfork a dalt „lassú ipari zúgásnak” nevezte, ami egyrészt furcsa, másrészt viszont elég pontos.
Talán emlékeztek rá, hogy a zenekar a Precious promóciója során fellépett a Top Of The Pops műsorban? Nos, ezt a fellépést valójában 2005. szeptember 8-án rögzítették Kölnben, és az A Pain That I'm Used To című dalt is eljátszották. Emlékszem, hogy ez a fellépés kiszivárgott az internetre, így a Playing The Angel megjelenése előtt is meg lehetett hallgatni a A Pain That I'm Used To című dalt, ha két napot szántál a letöltésére a Wanadoo 1 MB-os szélessávú internetkapcsolatodon.
A Precious-szel ellentétben ez a fellépés nem szerepelt a brit műsorban, és a kislemezt alig promózták. Ennek eredményeként a dal a 15. helyen debütált a Top 40-ben, majd a 46., 88. és végül a 93. helyre esett vissza. A dal minőségét tekintve ez nem igazán jó eredmény.
A Pain That I'm Used To-t a megjelenése óta 368 (azóta már 478 - a ford.) alkalommal játszották élőben, és a Jacques Lu Cont Remix képezte az alapját az utolsó két (azóta már három - a ford.) turné élő felvételeinek, jó hatással. Peter Gordeno basszusgitáros arcának rajongói számára ez egy igazi örömteli pillanat. A Tour Of The Universe turnén nem játszották élőben, ahol az élvezetes dalok helyett olyan klasszikusokat játszottak, mint a Hole To Feed.
Ismét kaptunk egy B-oldalt, és ez is remek. A Newborn egy megfelelően hangos, elektronikus hangzású Depeche Mode-dal, és igazi öröm hallgatni. A Free-hez hasonlóan biztosan helyet kapott volna a Playing The Angel albumon, mivel csak javított volna a lemez minőségén. A Free-hez hasonlóan a Newborn-t sem játszották még élőben. Olyan világban élünk, ahol olyan értelmetlen dalok, mint az In Sympathy és a Peace szennyezik a koncertprogramokat (bár csak 2, illetve 22 alkalommal), míg az ilyen dalok a „Ne játsszátok élőben” feliratú széfben maradnak. Kár.
A klip.
Csak a zenekar tagjai tudják, miért hívták vissza Uwe Flade-et, hogy újra megpróbálkozzon a videóval az Enjoy The Silence (Reinterpreted) és a Precious balesetei után. Talán a zenekar nem is nézte meg őket, ki tudja? Mindenesetre ezúttal szó szerint balesetet okozott.
A turné unalmának enyhítésére a zenekar úgy döntött, hogy egy Depeche Mode Derby nevű motorsport-versenysorozatot rendez. Az egyes versenyek győztese Fletch banán roadie-ja lehetett a turné első koncertjén. A Touring The Angel turnéra 124 versenyt terveztek, amelyek közül az elsőt 2005. szeptember 13-án és 14-én tartották Párizs külvárosában. Ez volt az egyetlen, amelyet lefilmezték, és sajnos Uwe Flade forgatta.
A verseny az autók motorjának felpörgetésével kezdődik, miközben a lelkes versenyzők beülnek járműveikbe, hogy megszerezzék a banánnal teli díjat. A három zenekari tag az autók között sétálgat, majd Dave zászlóval/karjával jelzi a rajtot, és elindulnak! A Fletch őrült versenyzőinek motiválására a zenekar és Christian, aki valahogy észrevétlenül került oda, és ne felejtsük el, hogy ő egyébként nem is a zenekar tagja, elkezdi játszani az A Pain That I'm Used To című dalt. Dave színészkedik, Fletch fletchezik, Martin pedig... nos, Martin kissé fáradtnak és érzelmesnek tűnik, miután előző este egy-két pohár sherryvel többet ivott a kelleténél.
Az első két versszak eltel, miközben az autók száguldanak, majd – bumm – jön a refrén, és a kesztyűk lekerülnek, amikor az autók banánért hajtott őrületben egymásnak rohannak. Most már igazán izgalmas lesz, olyan nagy a felhajtás, hogy akár csak egy esélyt is kapjanak Fletch banánszállítójának lenni. Van egy felesleges lassított felvétel egy autóbalesetről, majd egy verekedésről. Ki gondolta volna, hogy az emberek ennyire komolyan veszik a győztes díját?
Hirtelen vége. A dal véget ér, amikor a verseny befejeződik, és a győztes elhagyja autóját, tudva, hogy ő a kiválasztott. Első osztályon repült Tampába, hogy átfogó banánhordó képzésen vegyen részt, hogy Fletch megkapja az összes káliumot, amire szüksége van a koncerthez. Sajnos a Depeche Mode Derby-t le kellett mondani, amikor 16 000 német rajongó jelentkezett a 2006. január 13-i drezdai koncertre. Már a selejtező is a turné többi részének elhalasztásához vezetett volna.
Szegény Fletchnek a turné hátralévő részében saját banánját kellett kezelnie.
A cikk további része kiadványelemzésekkel és képekkel itt található:
https://almostpredictablealmost1.blogspot.com/2021/10/depeche-mode-singles-1981-to-2021.html
A 20 éves A Pain That I'm Used To Top Of The Pops fellépése és koncertváltozatai
Az A Pain That I'm Used To című dalt játszották a Top Of The Pops fellépésen is. Érdekes, hogy még szeptemberben, azaz bőven a lemez megjelenése előtt lejátszották a dalt, amelynek aztán a szörnyű minőségű audio változatát sikerült levadászni a netről. Már abból a rossz minőségű felvételből hallatszott, hogy különleges dalról van szó! A fellépés videófelvétele aztán később látott napvilágot. Ez volt az:
Nincs más hátra, mint sorra venni a 20 éve megjelent A PAIN THAT I'M USED TO koncertváltozatait! Először - természetesen - 2005-ben, a Touring The Angel-en szerepelt a szám, nyitódalként. A sejtelmes, I Want It All-ból ollózott intro után robbant be a dal - de valahogy amilyen kemény és agresszív volt a lemezen, annyira tompa, és talán egy picit lassabb (vagy legalábbis lassabb érzetű) volt koncerten (hasonlóképpen járt a Wrong, egy turnéval később). A dal természetesen a turné minden állomásán szerepelt: koncert nyitódalt soha nem cserél le turné közben a Depeche Mode. A dal szerepel a Touring The Angel: Live In Milan DVD-n, és a csak a Playing The Angel dalainak koncertfelvételeire koncentráló 8 számos CD-n is, nyitódalként.
Nem volt meglepetés, hogy a Tour Of The Universe-en kimaradt az A PAIN THAT I'M USED TO - az elmúlt 20 évben mindig az előző album dalai a mostohagyerekek a turnén - annál inkább az volt, amikor 2013-ban visszatért a setlsitbe! A DM háza táján amikor ejtenek egy turné erejéig egy "új dalt" (mondjuk az elmúlt 20 év dalait), akkor igen ritkán veszik elő újra. Ami még kellemes meglepetés volt, az az, hogy a dalt alaposan átdolgozták: noha az dal eleje a Mark 'Spike' Stent-féle radio 1 version tompított "ítéletnapi harsonájával" kezdődik, utána a Jacques LuCont remixre épül az új változat, ami az eredeti, koncerten kissé tompa dalból azonnal egy fenékrázós, dögös, tempós változatot varázsolt! Igaz, így történt meg, hogy a Depeche Mode koncerteken egy New Order dal gitárja szerepel, hiszen, ahogy tegnap említettem, az A Pain That I'm Used To Jacques Lu Cont remixének a gitárja "rendkívül erősen" emlékeztet a szintén 2005-ös New Order dal, a Jetstream remixére. De hát persze kit érdekel, amikor ilyen jó az új verzió! :)
Nézzük meg tehát a Delta Machine Tour változatot a 2013-as berlini koncertről!
Az A PAIN THAT I'M USED TO meglepetésre került be tehát a Delta Machine Tour programjába: még nagyobb meglepetésre aztán velünk maradt a Global Spirit Tour-on is! Valószínűleg a "győztes csapaton ne változtass" elve érvényesült... Így viszont, az elmúlt 5 turnéből 4-en szerepelt a dal, azaz egyből a Depeche Mode egyik újkori koncertklasszisát üdvözölhetjük a dalban :) A Global Spirit Touron nagyon jó helyen, az első néhány lassabb szám után következett a dal - szintén mindegyik koncerten volt - és üde színfolt volt a szintetizátorai mögül előmászó Peter Gordeno, aki ebben a dalban a basszusgitárosozik. Ugyanazt a változatot játszották, mint a Delta Machine Touron. Nézzük meg a Live Spirits változatot!
Amennyire meglepő volt a Delta Machine Touron az A Pain That I'm Used To visszatérése, annyira "egyértelmű" volt, hogy a Delta Machine és a Global Spirit Tour után velünk marad a Memento Mori Tourra is. Így is lett: még külön kivetítést is kapott és minden egyes fellépésen játszották. Következzék most a dal 2023 Bolognából!
20 éves az A Pain That I'm Used To kislemez!
Kerek évfordulóra virradtunk: ma 20 éve került a boltokba a Depeche Mode A PAIN THAT I'M USED TO címet viselő kislemeze!
Először is, íme a videóklip, amely alatt egy olyan verzió szól a dalból, amely sehol máshol található meg! A klipváltozat az albumverzió, az egyik radio edit, és a korai élő stúdiófellépéseken játszott dalok egyfajta összegyúrása, de audio formátumban máig sehol nem jelent meg. Talán a legjellegzetesebb a tompított kezdés, valamint az első refrén után a dupla ideig tartó "ítéletnapi harsona".
Ben Hillier így nyilatkozott a dal készüléséről: "Mind közül viszont a legnagyobb kihívást talán a... nézzük csak, mi is lett a címe... 'A Pain That I'm Used To' jelentette. A versszakok helyre tétele nagyon nehéznek bizonyult. A refrén és zenei rész igazán jól működött, de a versszakok... Mindent kipróbáltunk. Legalább 6 vagy 7 különböző változatot készítettünk, mire megszületett a végleges változat. Persze itt nem merőben különböző változatokra kell gondolni."
"Fletch igen sok dologgal járul hozzá a produkcióhoz. Komoly beleszólása van abba, hogy mi történik, illetve hogy mi az irány. Az ötletei pedig igencsak megalapozottak. Volt egy kifejezetten emlékezetes esemény... persze több is volt, de ez maradt meg bennem a legjobban. Fletch játszotta fel a basszust az 'A Pain That I'm Used To' dalhoz, és igazán jól játszott - figyelembe véve azt, hogy hosszú ideje nem játszott már. Igazi, elektromos basszus gitáron játszott."
Dave McCracken programozó: "Az 'A Pain That I'm Used To' valóban elég nehéz volt. Briliáns a refrén, de valahogy a versszakok nem akartak működni. Jópár változatot készítettünk hozzá... Igen, talán igaza van, valóban nehézen hoztuk össze a végleges változatot. Egyebek mellett viszont a 'The Darkest Star' sem volt könnyű szülés, az egész dalban végig zongoráznom kellett."
Martin: „[Az intro analóg basszusa] volt az egyik legnehezebb dolog, amit meg kellett oldanunk.”
Andy: „Ez a dal valóban Santa Barbarában született. Sok különböző felvételi szakaszon ment keresztül. Megállapodtunk az alapvető hangszerelésben – a „sziréna” intro, majd a pulzáló basszus, aztán Dave bejön az első sorral –, de a ritmus egyszerűen nem akart rendesen beindulni. De még így is ez lehetett a legkönnyebben elkészült albumunk a Speak and Spell után.”
A klip az "Uwe Flade-triológia" záró darabja. Uwe, már a Bottle Living klipjénél betette a lábát a DM univerzumba, és már az Enjoy The Silence '04 klipje is az ő nevéhez fűződik. A Playing The Angel-időszakban viszont új szerepet kapott: nemcsak a Precious és az A Pain That I'm Used To klipjét, hanem a Making The Angel werkfilmet is ő rendezte. Ez a klip volt viszont a búcsúdala a DM-nél, több klipet nem rendezett a fiúknak.
Az A Pain That I'm Used To klipje sokkal kevesebb animációt és speciális effektet tartalmaz, mint a fent említett klipek (habár a villámok gyanúsan gyakran csapnak le a háttérben :D ). A klip érdekesnek mondható, kérdés, hogy mennyire illik a dalhoz: a DM - ezúttal Christian Eigner-rel kiegészülve - egy női autóversenyzőknek tartott roncsderbyn játszik a színpadon, miközben a háttérben látunk látványos ütközéseket, koszt és a végén még egymással dulakodó női autóversenyzőket is. Mindehhez pedig a "nullás évek közepének", azaz a 2005 körüli időszaknak a szinte kötelező, "rángatózó", rengeteg vágást és közeli-távoli váltást tartalmazó képi világa tartozik.
Eredetileg úgy volt, hogy a Better Days lesz az A Pain That I'm Used To B-oldalasa, ám végül úgy alakult, hogy a NEWBORN című felvétel került rá a kislemezre. Teljes értékű középtempójú B-oldalas, Martin szerzemény, Dave énekével: lassan, lágyan kezdődik, aztán a dal csúcspontján szinte agresszíven jön be kissé talán a Precious-ra emlékeztető dallamrész. A dal rajongói kedvencnek számít, legalább annyian követelték lemezre, mint a Free-t. Nekem a dal keverése nem igazán tetszik, túlzottan elválik egymástól a már-már fülsértő "refrén" és a dal finom, többi része. Szerencsére az egyik remixelő később nemes egyszerűséggel elhagyta a refrént, de erről majd hamarosan ;) A Newborn az A Pain That I'm Used To kiadványok közül csak kétszámos CD-n jelent meg, a kiadványdömpingben sehová máshová nem "fért fel", még a digitális kiadványok közé sem (aztán később megjelent a Playing The Angel | The 12'' Singles vinyl boxban és a streaming szolgáltatókon is). A Ben Hillier szerint "már-már soul" dal nem rossz tehát, én várnám azért a kevésbé zajos, jobban kikevert változatát.
Az egy évvel korábbi Halo-remixe után - és figyelembe véve azt a tényt, hogy ő is a Mute Records-ot erősítette 2005-ben és erősíti mindmáig - nem volt meglepetés akkortájt, hogy újabb remix fog fűződni GOLDFRAPP nevéhez. Az A Pain That I'm Used To-hoz készített átiratuk (hiszen a formáció Alison Goldfrapp mellett Will Gregory nevéhez is fűződik) hasonlóan lassú, álomvilágba repítő, mint a Halo remixük a Remixes 81-04 albumverzióban. A végén azért pár másodpercig beindul a dob és az "ítéletnapi harsona", de aztán újra visszaáll minden nyugalomba. Be kell vallanom, nekem egyik Goldfrapp remix sem tetszik, de kíváncsi volnék az ellenvéleményekre... A remix tetszetős 7'' vinyl picture disc-en is napvilágot látott, a CD változat mellett.
A NEWBORN (FOSTER REMIX BY KETTEL) volt az első változat, ami ilyen-olyan illegális módon eljutott az érdeklődő DM rajongókhoz, bennem legalábbis máig él egy olyan fura érzet, hogy ez a dal az "eredeti" (ugyanezt érzem a Route 66-nál, amit a Beatmasters mix után ismertem meg, vagy éppen a Dangerous-nél, amiből a Sensual Mixet ismertem meg hamarabb). Pedig ez egyértelműen remix; Kettel ugyanis finom, elegáns kortárs elektronikával öntötte nyakon a "soul dalt", és ez a verzió számomra is "soulosabb" lett, mint a később megismert eredeti verzió. Pedig itt teljesen kimarad a dalszöveg fele; Kettel el se jut a kissé megosztó refrénig (az "I've got someone who cares for me" részig - sőt, már az első versszak utolsó sora sincs benne a változatban, az "I've just started walking" sor sem). Lebegő elektronika, finom megoldások - ezután már csak egy lépés volt Kettel: Volleyed Iron című 2004-es lemezének felfedezése! A remix az említett A Pain That I'm Used Go Goldfrapp mixének a B-oldalán található (ez az a bizonyos 7'' vinyl picture disc), de a CD-n, sőt, a DVD kiadványon is (!) megtalálható, változatlan formában.
Az A PAIN THAT I'M USED TO (JACQUES LU CONT REMIX) a Depeche Mode egyik leghíresebb remixe: nagyon kevés átdolgozás futott be ekkora pályát, mint ez. Már a megszületésekor "hájpolva" volt: emlékszem, hogy egy felvételt hallottam, amikor egy diszkóban lejátszották az ekkor még nem ismert remixet, és valaki a felvételen áradozott, hogy milyen fantasztikus ez az átdolgozás! Hamar kiderült persze, hogy a Jacques Lu Cont álnév a világhírű DJ-t és producert, Stuart Price-t takarja. Price-nak ez amúgy is nagy éve volt: ekkor jelent meg Madonna "diszkós" lemeze, a Confessions On A Dance Floor, amelyen produceri feladatokat vállalt, és az aktuális New Order lemezen (Waiting For The Sirens' Call) is producer volt a rockos hangvételű lemez két "diszkós" dalában. Ebből az egyik remix aztán nagyon emlékezetes lett: a Jetstream-hez készült Jacques Lu Cont remix ugyanis tartalmazza a dal jellegzetes basszusgitárjátékát. Meglepetésre Stuart ennek a basszusgitár-dallamnak az első 4, gyorsan emelkedő, majd további 3, süllyedő dallamát bő fél évvel később újra felhasználta az A Pain That I'm Used To remixben is (de a két remix másban is eléggé hasonlít egymásra). Sietős, "lucskos" hangzás, jellegzetesen 2005-ös elektronikai hangulat, fokozódó négynegyed, abszolút táncolható verzió, felgyorsított Dave ének, és szünet a sorok között: Price a dal egész dinamikáját megváltoztatta. A remek remix aztán a "tízes években" kezdett diadalmenetbe: először rákerült 2011-es remixválogatásra, a Remixes 2 81-11-re, utána pedig a némi meglepetésre a turnésetlistbe visszakerülő A Pain That I'm Used To alapjául szolgált, nemcsak a Delta Machine, hanem még a Global Spirit Touron és a Memento Mori Touron is! Nem túlzás, hogy a Playing The Angel nyitódala ennek a változatnak köszönhetően vált napjaink koncertkedvencévé. Még akkor is, ha az a basszusgitár egy New Order dalból származik! ;) A remix a 12'' változat és a CD mellett - rövidített, "edit" formájában - digitálisan is megvásárolható volt.
Itt a rövidebb változat is:
Egy újabb Stuart Price remix: az A PAIN THAT I'M USED TO (JACQUES LU CONT DUB) kemény, torz, "zsizsergő" gitárral kezdődik, majd nagyon hasonlóan folytatódik, mint az előző Stuart Price-átdolgozás: némiképp kevesebb a szöveg és talán a remix táncos jellege is jobban ki van domborítva. Amúgy minden benne van ebben is, ami 2005-ben divatos volt: sietős, erősen klubos, enyhén zajos, túlvezérelt hangzás. A Dub változat az eredeti kiadvány 12'' vinyljének B oldalán található meg, de a CD változaton is megjelent; sőt, a Remixes 2 81-11 digitális kiadványdömpingjében is felbukkant, változatlan formában. Ebből a változatból nem létezik "edit" verzió, mint az eredeti Jacques LuCont remixből.
A Northamptonshire-ből származó testvérpár, Steve Conner és Dave Conner formációja, a BITSTREAM is két remixszel képviselteti magát a ma kereken 20 éve megjelent A PAIN THAT I'M USED TO kiadványon! Az ő feltűnésük egyértelműen Martin műve: tipikusan az a fajta jó értelmeben vett izgága, "beteg" elektronika jellemzi a formációjukat, ami Martint is foglalkoztatja az elmúlt 20 évben. Ráadásul a legbiztosabb "figyelmeztető jelző" is feltűnt, hogy szerepelni fognak DM kiadványon remixelőként: Martin ugyanis a 2004-es, Being Boiled címet viselő DJ szettjében egyik dalukat (Bass Movements) kétszer is eljátszotta! Az első remix a BITSTREAM THRESHOLD címet viseli, és a már említett izgága, kifacsart elektronika jellemzi, amelyhez ráadásul régies, a DM, vagy még inkább a Kraftwerk korai napjaiba kalauzoló hangok párosulnak. A mix végén az Aphex Twin-szerű szétesés mellé nagyon jól illenek a szinte templomi jellegű Dave-vokálok! Nem egy könnyen emészthető változat, de többször hallgatva egyre több értékét mutatja meg. A limitált 12'' vinyl és a promo CD mellett a digitális kiadványon a remixnek egy editált változata található meg a remixnek.
A BITSTREAM által készített másik A PAIN THAT I'M USED TO remix elnevezése BITSTREAM SPANSULE REMIX. Ez hangszerelésében nem, de szerkezetében eltér az előző, Bitstream Threshold remixtől: homályból előtörő hangokkal kezdődik, majd az említett izgága IDM-hangzás mellett Dave különböző sebességen eljátszott vokáljaival is hangulatot teremt. Ez a megközelítés az említett limitált 12'' vinyl mellett CD-n is megtalálható, és a digitális kiadványon ennek is egy rövidített, "edit" változata található meg.
A legendás belga szintipop/avantgarde formáció, a TELEX nagyjából a Depeche Mode kortársa volt: 1978-as indulásuk után talán még hatottak is a basildoni suhancokra. A banda 1988-ig létezett, majd a kétezres évek közepén reaktiválták magukat, 2006-ban még új lemezt is készítettek. Egyik első életjelként - meglepetésre - remixfelkérést kaptak a Depeche Mode-nak: ez volt az A PAIN THAT I'M USED TO (TELEX REMIX!). A belga veteránok tiszteletben tartották az eredeti dalt, és egy finoman "kotyogós" változatot készítettek a szélsőséges, dühös eredeti dalból. A jellegzetes "Telexes" hangok azért ott vannak a háttérben, de ez valóban inkább egy tiszteletadás volt a szintipop-avantgárd szintérből stadiontöltő óriásokká váló Depeche Mode előtt! A dinamikát érdekesen mellőző alkotás igencsak hirtelen ér véget. Érdekesség, hogy ez a remix csak és kizárólag CD-n jelent meg 2005-ben - aztán persze a Playing The Angel | The 12'' Singles vinyl boxban is feltűnt és ezáltal streaming szolgáltatókra is felkerült.
Az A PAIN THAT I'M USED TO-hoz két radio edit is született, két különböző rádiós promó CDn. A nemes egyszerűséggel csak RADIO VERSION 1-nek elkeresztelt változat a klipverzió rövidített változata: az elején az "ítéletnapi harsona" sokkal visszafogottabb, letompítottabb, és a dal különböző instrumentális részei sokkal rövidebbek, mint az albumverzióban. Az igazi meglepetés azonban a mix készítője: régi ismerősünk tér vissza ugyanis, Mark 'Spike' Stent személyében! Emlékezetes: Mark a Songs Of Faith And Devotion korszakban Flood-dal és Alannel felelt az album hangzásáért: ráadásul olyan mixek fűződnek a nevéhez, mint az I Feel You Throb és Helmet At The Helm Mix, vagy éppen a Walking In My Shoes Ambient Whale Mix. Visszatérés tehát 12 év után!
Mark 'Spike' Stent két radio version-t is készített az A PAIN THAT I'M USED TO-hoz. A RADIO VERSION 2 még lágyabban, elektronikusan kezdődik, majd meglepetésre egyből a dal refrénje következik, viszont csak egyszer. Ezután nagyjából visszaáll a világ rendje és az első radio version-höz hasonlóan megy végig a dal - az utolsó versszakokban itt talán több effekt hallható. A remek kezdés kicsit többet ígért!
És mára az utolsó A PAIN THAT I'M USED TO remix az egyik legfurább: a TELEX REMIX 2 szintén csak a digitális kiadványon kapott helyet és kicsit túltolja az alternatívságot; ugyanakkor viszont finom lüktetésében már a SOTU-korszak mixeit (elsősorban a Little Soul Thomas Fehlmann mixeit és az In Chains Minilogue átdolgozásait) idézi.
A kétezres évek közepe a DVD formátum bűvöletében telt a Depeche Mode-nál: a Freelove és a Martyr között a kislemezeik jelentős része DVD formájában is megjelent. Ezeken általában videókülönlegességek, klipek kaptak helyet, de gyakran audio érdekességek is kerültek rá (talán azért, mert DVD-ről macerásabb volt legrabbelni a zenét? :D ). Természetesen a hétvégén górcső alá vett A PAIN THAT I'M USED TO sem volt kivétel a ma már kissé céltalannak tűnő DVD-kiadványok között: a klip és az audioként szereplő Newborn remix mellet egy BEHIND THE SCENES videó is megtalálható volt róla, ami tulajdonképpen az A Pain That I'm Used To klipjének a werkfilmje. Látványos ütközések, komoly felvételek és magányosan guruló kerekek a videóban! :D
Szintén a kétezres évek közepének érdekessége volt - egészen pontosan a Playing The Angel és az Hourglass lemezeké - hogy ekkor elég könnyen elérhető volt a lemez dalainak instrumentális változata. Hallgassuk meg tehát az A PAIN THAT I'M USED TO ének nélküli verzióját!