Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

A Playing The Angel nem kislemezes dalainak koncertváltozatait vesszük sorra

2025. október 18. - Szigi.

Szokás szerint megnézzük, hogy a nem kislemezes Playing The Angel dalokat mikor játszották a Depeche Mode koncerttörténelmében. Könnyű dolgunk van, mert mindegyik kislemezen meg nem jelenő albumszám (The Sinner In Me, Macro, I Want It All, Nothing's Impossible, Damaged People) kizárólag a Touring The Angel koncertsorozatán került a setlistbe. Ugyanakkor ez volt az utolsó turné, amikor derekasan játszottak az aktuális lemezbemutató turnén a nagylemezről: a 12 dalból 9 (!) belekerült a repertoárba, mindössze a Lilian, a The Darkest Star és az instrumentális egyperces Introspectre nem csendült fel sohasem Depeche Mode koncerteken. A streaming szolgáltatókon hozzá is férhető egy Touring The Angel - Live In Milan című válogatás, amely a milánói dupla koncert Playing The Angel dalait veszi sorra - apró szépséghiba, hogy ezen a két koncerten a Nothing's Impossible még nem volt a dallista tagja, így azon csak 8 dal szerepel. 

Nézzük a dalokat az album sorrendjében! A lemez első három száma (A Pain That I'm Used To, John The Revelator, Suffer Well) megjelent kislemezen, így azok koncertváltozatait majd a kislemezek megjelenésekor veszem sorra. A negyedik dal a The Sinner In Me volt, amely az első két turnészakaszban a setlist állandó része volt, mégpedig a háromszámos lassú blokk (a két Martin dal és az I Want It All) után játszották. Még erősebb, még keményebb, még "idegesebb", mint koncerten: a megőrülés a kiállásnál külön óriási (Christian Eigner igazán elemében van), az pedig hatalmas ötlet, hogy visszajön a végén az ideges gitárriff - ebben el is tér az albumverziótól. A The Sinner In Me a setlist állandó tagja volt a Touring The Angel első két turnészakaszán, aztán cseredallá degradálódott - de legalább 3 Live Here Now koncertfelvételre felkerült!

Haladva tovább a tegnap 20 éves Playing The Angel lemezen az ötödik szám a Precious, amely nemcsak hogy megjelent kislemezen, de pont nemrég vettük végig a koncertváltozatait. A hatodik dal a Macro, amely szintén az első két turnészakaszon szerepelt csak a setlistben, mégpedig csak feleannyiszor, mint a Damaged People, azaz ez volt a cseredal - a nyári turnészakaszra kiesett a setlistből, így nem került fel a Live Here Now CD-sorozatra sem. Számomra a turné egyik legmeghatóbb pillanatát hozza a Macro: Dave ugyanis - a "Martin-blokk" ellenére - meglepetésre nem megy le a színpadról, hanem szerényen a háttérben maradva végigduettezi Martinnal a dalt. Csodálatos pillanat, amit azt hiszem, nem gondoltunk volna 1-2 évvel korábban, 2003-2004-ben, amikor Dave és Martin a sajtóban epéskedtek egymásra... Az egyik kedvenc pillanatom a Live In Milan DVD-n!

A következő albumdal az I Want It All, amely a Touring The Angel első turnészakaszának minden egyes fellépésén felcsendült. A videó elején még a Home közönségénekeltetése zajlik, amelybe mint egy hűvös fuvallat, kúszik be Dave elegáns hangszerelésű dala. Intim pillanatok - a dal végi instrumentális betét viszont itt nem szerepel, mivel az a koncert elejére, az intro szerepébe került át. 

A következő albumdal a NOTHING'S IMPOSSIBLE, ami kisebb meglepetésre került a setlistbe a Touring The Angel utolsó harmadára, a szabadtéri stadionkoncertes, "Live Here Now-s" időszakra. Három kivétellel szerepel is mindegyik Live Here Now CD-n - amikor nem, akkor a The Sinner In Me-t játszották helyette. A Nothing's Impossible jóval harapósabb, és tisztábban megszólaló, mint az albumváltozat, nekem jobban is tetszik. Így szólt a dal a Rock Am Ring fellépésen, 2006 nyarán:

Album dalsorrendben az utolsó albumdal a tegnap 20 éves Touring The Angel-ről a szépségesen bánatos szövegű DAMAGED PEOPLE, amelyet Martin intenzív, hadonászásokkal tarkított, majd a végén gitározással kísért prezentálásában. Ez a dal is csak az első két turnészakaszon volt repertoárban, 2006 áprilisa óta nem hallhattuk Depeche Mode koncerteken.
 

Néhány pillanatkép a 20 éves Playing The Angel-korszakból

20 éve még a magyar TV2 csatornán is Depeche Mode volt! Martin és Andy interjú, valamint HDMFC életképek a TV2 Aktív 2005 szeptember 11.-ei műsorában
 

Ma 20 éve jelent meg a Playing The Angel az Egyesült Államokban (tehát 1 nappal később, mint Európában). Ennek örömére az együttes dedikálást szervezett a Tower Recordsban, New York városában. Íme egy felvétel a dedikálásról!
 

Egy hosszabb interjú Hollywood-ból 2005-ből, a tegnap 20 éve megjelent Playing The Angel kapcsán. A fiúkat Adam Weissler faggatja a kiadványról.
 

A 20 évvel ezelőtti Playing The Angel-korszak érdekessége volt, hogy néhány dalt lecsupaszított, akusztikus, "bare" változatban tettek hozzáférhetővé. A Playing The Angel lemezhez tartozó DVD kiadványon volt megtalálható például a CLEAN (BARE), amely a Violator atmoszférikus, félelmetes ám mégis felemelő záródalának egy másfajta, intimebb megközelítése.
 

Egy újabb "lecsupaszított" dal a 20 évvel ezelőtti Playing The Angel-korszakból: ez Martin - saját bevallása szerint - kedvenc DM dala, a SURRENDER!
 



Itt az összes FletchCam 2005-ből

Azt hiszem, 4 éve már összegyűjtöttem őket, és írtam is mindegyikhez egy kis kedvcsinálót. Ezeket gyűjtöm most össze ebben a bejegyzésben. 

Emlékeztek még a FletchCam videókra? A Playing The Angel stúdiómunkálatai közben Andy többek között rövid videók készítésével tette hasznossá magát. A Touring The Angel-koncertsorozatra visszaemlékező időszakban most bő 1 hónapig minden nap ezekkel a rövid videókkal igyekszem visszahozni a korszak hangulatát. Íme a trailer, azaz a "nulladik adás"!
 

Újabb pillanatkép a Playing The Angel készítéséről! Mai Fletchcam videónk ("a legizgalmasabb stúdiópillanatok") főszereplői: Dave McCracken, Martin (a szófán), és Dave, aki a remegő kamerafelvétellel parodizálja Andyt :) És természetesen a főhős maga Fletch! :)
 

Mai FletchCam adásunkban Jonathan Kessler, az elfoglalt üzletember köszön be! A Playing The Angel készítésének első napjaiban vagyunk Santa Barbarán, a hangulat remek, reméljük így is marad - majd egy hamisítatlan Fletch-kacagás zárja a felvételt :D
 

Íme mai FletchCam videónk 2005-ből! Dave McCracken és Ben Hillier is bemutatkozik, és Andy felhívja Hillier figyelmét, hogy azok, akik a DM-mel dolgoztak producerként, később már nem kaptak túl sok munkát :D
 

A mai Fletchcam videóban Martin a vérét adja a zenéért: a Playing The Angel készítése közben a The Sinner In Me gitározása közben megvágja az ujját. Persze ebből is óriási röhögés kerekedik a stúdióban. Dave legendás fehér pólója is feltűnik :D
 

Mai Fletchcam videónkban szintén 2005-ben járunk a Playing The Angel stúdiómunkálatai kellős közepén. Martin éppen akusztikus gitáron próbálgatja az A Pain That I'm Used To refrénjét. Andy mintha kételkedne a próbálkozás sikerességében, de Martin megnyugtat mindenkit: "a furcsa mindig jó!" :)
 

A mai Fletchcam epizódban Martin és Ben Hillier próbálgatja az A Pain That I'm Used To gitárdallamát. Ahogy mondani szokás: miből lesz a cserebogár...
 

Ben Hillier: "Mind közül viszont a legnagyobb kihívást talán a... nézzük csak, mi is lett a címe... 'A Pain That I'm Used To' jelentette. A versszakok helyre tétele nagyon nehéznek bizonyult. A refrén és zenei rész igazán jól működött, de a versszakok... Mindent kipróbáltunk. Legalább 6 vagy 7 különböző változatot készítettünk, mire megszületett a végleges változat. Persze itt nem merőben különböző változatokra kell gondolni."
Mai Fletchcam adásunkban ismét ennek a küzdelemnek a pillanatait láthatjuk. Dave a refrént énekli, még más szövegsorrenddel, ami később a lemezre kerül: Martin pedig a versszakok közti gitárrészt próbálgatja.

Így készült a Depeche Mode mindmáig utolsó nagy slágere: Dave a Precious-t énekli a stúdióban, 2005 nyarán.

Brit sztár a zongoránál! Láttátok már Dave-et zongorázni? A Depeche Mode frontembere a Precious-re zongorázik rá a Fletchcam mai részében. Maradjunk annyiban, hogy nem mindegyik hangot találja el ;)
 

Szintén Playing The Angel-korszak: mai Fletchcam videónkban Andy köszön be a stúdióból, ahol megjegyzi, hogy éppen két hete dolgoznak és a hangulat igazán kiváló; épp egy Dave-dalon dolgoztak és remekül ment minden. Majd a videó vége felé lever valamit :D


Mai Fletchcam kiadásunkban Martin, Dave és Ben Hillier hallgatja vissza a Macro című dalt a Playing The Angel stúdiómunkálatai során

Andy mai videójában Dave épp az A Pain That I'm Used To-t énekli, és hallhatjuk a dal egy "alternatív" változatát is.

Néha Santa Barbarán is rossz idő van! A mai FletchCam videónkban Andy sajnálkozik a borús és szeles kaliforniai időjáráson, majd pedig bemutatja a stúdió nappaliját, majd pedig magát a stúdiót, ahol a munka folyik. Éppen a Macro című dal felvételei folynak: jelen van Martin, Ben Hillier, Dave McCracken programozó, és a videó utolsó másodperceiben a Macro ütemére mozgó Dave is feltűnik a stúdió sarkában.


A mai FletchCam videóban a Macro című dal dobjain dolgoznak a fiúk, 2005-ben, Santa Barbarában:
 


A gép forog, az alkotó pihen! A stúdióban a nagy zajban nem lehet aludni, ugye? Dehogynem! Martinnak sikerült! A banda ezek a rövid FletchCam videón éppen a The Sinner In Me-t próbálgatja a stúdióban, Santa Barbarában, a Playing The Angel munkálatai során, 2005-ben.

A mai Fletchcam videóban szerepelnek virágok, magazinok, és mintegy mellékesen a Depeche Mode két "főnöke", Jonathan Kessler és Daniel Miller. Fletch szerint Daniel lenyűgözőnek tartja, hogy kisebbek a költségek, mint az előző albumnál! A videó végén Fletch utánozhatatlan nevetését élvezhetjük :) Az időpont továbbra is 2005, a Playing The Angel stúdiómunkálatai.

A mai FletchCam a Suffer Well 2005-ös stúdiómunkálataiba enged betekintést. Bő 10 évvel később Dave meglepőt nyilatkozott a dalról: "A dalt én írtam. (...) És megmondom őszintén, nem igazán kedvelem. (...) A dalt, mint mondtam nem szeretem, de Martin ragaszkodott hozzá. Ez abban az időszakban volt, amikor sok-sok dalt sikerült hozni, és a többségükkel elégedettebb voltam. Martin viszont csak azt hajtogatta, hogy "Ez a Suffer Well elég jó, kedvelem." Lehet a basszus vonal fogta meg." (a fordítás a HDMFC honlapjáról származik). Mindenesetre itt nem látszik sem a feszültség, sem az, hogy nem kedvelnék a dalt:
 

Fletchcam mai kiadás! a helyszín továbbra is Santa Barbara, a 15 éves Playing The Angel munkálatai. A kameraman Fletch, a videón pedig Martin próbálgatja a gitárjátékot a Suffer Well alapjaira.
 

Mai Fletcham adásunkban ismét egy bejelentkezés látszódik a sötét stúdióból Santa Barbarából, a Playing The Angel lemez felvételeinél. A banda a Suffer Well-en dolgozik, Martin gitározik, majd egy nagyot nevetnek a srácok, de ezt már nem tudom kivenni, hogy min - Martin mindenesetre azt kérdezi, hogy "hogy emlékszel erre a szóra?". Valakinek van tippje esetleg? :D
 

Fletchcam: továbbra is Santa Barbarában járunk 2005 első felében, a Playing The Angel album készítésének közben. Gyönyörű zongoradallamot hallunk, amiről aztán kiderül, hogy a Suffer Well háttérvokáljának a dallama.
 

Ez a hét is induljon egy Fletchcammel: szintén Santa Barbara, szintén 2005 első fele, szintén stúdió és szintén a Suffer Well munkálataiba pillanthatunk bele. Az elején láthatjuk Dave-et hosszúujjú ingben és zöld nyakkendőben, ahogy Ben Hillier-rel próbálják a dal egy részletét, majd elektronikus zajok következnek, hogy a videót Martin poénosnak tűnő, számomra érthetetlen kiáltása zárja le :D
 

Martin és Suffer Well éteri szintihangjai: ismét a FlethCam videóit mutatom a 2005-ös stúdiófelvételekről, Santa Barbarából.
 

The Darkest Star, 2005, Santa Barbara, stúdió. Dave mindent belead a vokálozásba!
 

Martin így próbálgatta a The Darkest Star háttérvokálját 2005-ben Santa Barbarában, a Playing The Angel felvételei során. Az operatőr pedig természetesen ezúttal is Fletch volt!

Egy Fletch bejelentkezés 2005-ből, a Playing The Angel készítésének legvégéről: a hangulat természetesen kitűnő, a dalok (ekkor még csak 8-9) fantasztikusak és a csapatszellem is elsőrangú :D


Andy még 2005-ben, a Playing The Angel album készítésének a folyamán kamerázott néhányszor a stúdióban, Santa Barbarában. Ezek akkor a weblapra kerültek ki, de aztán azóta valószínűleg sokaknál feledésbe merültek - ezért csináltam ezt a sorozatot, ahol újra elővettem ezeket a kis "szkeccseket". Számomra nagyon érdekes volt mindig ez a néhány elkapott pillanat a stúdióban! A mai videón például az látható, ahogy Martin egy ősrégi country-dalt, Patsy Cline: Crazy című dalát énekli (GTA San Andreas játékosok jól ismerhetik dalt :D ), miközben a kamerát tartó Andy vokálozik rá. Egész jó Andy hangja is! :)

Még egy country "duett" Martintól és Andytól! Ismét egy Patsy Cline klasszikust énekelnek a stúdióban, 2005-ben, Santa Barbarában; ez az I Fall To Pieces.


És itt az utolsó FletchCam; Dave és a zenekar a The Darkest Star-t próbálja el 2005 első felében, a Santa Barbarában található stúdióban. Érdekes, hogy ez is country-hangulatú kissé, akárcsak a pár nappal ezelőtt mutatott, szintén Andy által forgatott Patsy Cline videók :)

Tíz éve indult (egy főpróbával) az Angels&Ghosts Tour!

És még egy kerek jubileum, mert "minden" október 17-re esett a DM történelmében: ma 10 éve zajlott Dave második szólóturnéjának, a Soulsavers-szel közös Angels&Ghosts Tournak a főpróbája Los Angelesben!
 
Az Angels&Ghosts Tour egy szép, 15 koncertes korszak Dave életében: Dave láthatóan lubickol a zenésztársaival való közös muzsikálásban (őszintén szólva kissé ijesztő volt, amikor az első koncerten bemondta, hogy "We are the Soulsavers"...). A turné minden egyes állomásán ugyanaz a setlist hangzott el: 12 Soulsavers dal után a ráadás blokkban két Dave Gahan szóló (Kingdom, Dirty Sticky Floors), valamint két Depeche Mode dal a Songs Of Faith And Devotion című lemezről (Condemnation, Walking In My Shoes) volt hallható.
 
Ebben a videóban kaphatunk betekintést a próbák világába, illetve megismerhetjük Dave inspirációit az Angels&Ghosts nagylemez kapcsán:
 

15 éves a Recoil: Want - The Architect Mixes kiadvány!

A mai nap nemcsak a Playing The Angel kerek jubileuma, hanem egy nagyszerű digitális kiadványé is: ma 15 éve, 2010 október 17.-én ugyanis megjelent a RECOIL: WANT - THE ARCHITECT MIXES címet viselő négyszámos ingyenesen letölthető maxi! A Liquid csodálatos dalához Architect, azaz Daniel Myer készített 3 kitűnő remixet, egy nem különben remek átdolgozás (ami a Jezebel-hez született) pedig a kaliforniai dark-szintipop énekes, Ehron VonAllen nevéhez fűződik. A kiadványhoz egy PDF is tartozott, amelyben pillanatképek voltak láthatóak a Recoil: A Strange Hour címet viselő turnéjáról.
 
Nézzük a mixeket! Elsőként itt van a WANT (RENEGADE OF NOISE 808 REMIX) (A Renegade Of Noise alterego szintén Daniel Myer-t fedi). Az atmoszférikus, sodró, félelmetes, a Recoil és Architect legjobb pillanatait erősítő átdolgozáshoz egy klip is készült, amely szintén kiadásra került a digitális kiadványon. A csodálatosan sikerült remixhez így egy nagyon erős képi világ is tartozik. A helyszín Moszkva, a rendező Dimitrij Szemenov, a lány Daria Kuznyecova, a férfi pedig Szergej Kocsetkov.
 

A második Architect remix a ma 15 éves Recoil: Want - The Architect Mixes című digitális kiadványról az WANT (ARCHITECT STEPPA) nevet viseli. Lassabb tempó, őrületes zene, látványos videoklip :)
 

A ma 15 éve megjelent Recoil Want - The Architect Mixes harmadik mixe a WANT (LOW TECH REMIX) nevet viseli. Ez a legtempósabb mindegyik közül, és ez egyben a legismertebb is: ez szólt az A Strange Hour koncertsorozat második szakaszán a "rendes" Want második felében.
 

A ma 15 éves digitális Recoil kiadvány utolsó alkotása a JEZEBEL (SEDUCTRESS REMIX), amely egy kaliforniai énekes, Ehron VonAllen nevéhez fűződik. A Renegade Of Noise 808 mixre emlékeztető, ismét csak kiváló átdolgozásban a vokális részben részt vállalt a Strange Hours-ból ismert Diamanda Galás, valamint bizonyos Nancy Allen Mitchell is. Soha rosszabb ingyenes kiadványt!
 

20 éves a Playing The Angel!

- korábban általában sokat szöszmötöltek egy lemezen, de ekkor gyorsan összerántották;
- korábban soha nem retróztak, soha nem nyúltak vissza a saját korábbi hangzásukhoz, de most erőteljesen megtették
- a korábbi évek egyre lassuló alaptempójú lemezeik után itt most alaposan és meglepően felgyorsultak;
- korábban soha nem írt Dave és kis zenei csapata dalt Depeche Mode lemezre, de ezúttal megtette.
 
Ma 20 éves a banda koszos, sötét, kemény hangzású meglepetéslemeze, a PLAYING THE ANGEL!
 
depeche_mode_playing_the_angel.png
A ma 20 éves Playing The Angel volt az első nagylemez (a kettőből), amelyhez DVD kiadvány is párosult: ezen számos fotó, és a Clean akusztikus változata mellett a MAKING THE ANGEL címet viselő dokumentumfilm is megtalálható volt, ami egyébként nem egyezik meg a Playing The Angel EPK-val. Andy Depeche Mode-világrekordról beszél a lemez készítésének sebessége kapcsán, Martin elmondja, hogy minek köszönhetően lett gyorsabb az új lemez, Dave a "Mary had a little lamb" című gyerekdallal gyakorolja az éneklést, és bohóckodik a John The Revelator Martin által elzongorázott verziójára; Ben Hillier elmondja, hogy a Depeche Mode a demóit kompakt dalformában, viszont teljesen dísztelen hangszerelésben hozza a stúdióba; Daniel Miller pedig elárulja, hogy szerinte az a nagy rohanás, ami az Ultra és a Exciter elkészítésekor egyáltalán nem jellemezte a bandát, most az előnyükre válhatott. Közben pedig dübörög a zene, főleg a Free demója!
 

A Making The Angel mellett volt "igazi" EPK-ja is a Playing The Angel-nek, ez:

Ha van lemez kezdődal, ami berúgja az ajtót, akkor a Playing The Angel nyitódala, az A PAIN THAT I'M USED TO tuti ilyen! "Ítéletnapi" harsonákkal és nyers hangokkal kezdődik, hogy aztán a versszakokra inkább finoman vésztjóslóvá váljon, bár leginkább Violator-t idéző dobok azért sejtetik, hogy lesz még hangosabb része is a dalnak... Finom gitárhangzás egészíti ki a versszakot, ahol Dave belekezd a dal sötét, gyászos szövegébe - nagy és gyors a változás tehát a pozitív Exciter után! A sorok végén szinte kísértetiesen ejti le a hangját Dave - ezeknél a részeknél Martin is beszál a vokálba - emlékszem, ez volt a kedvencem, amikor először hallottam a dalt! Aztán jön a refrén, ahol leszáll a fej: a dob még keményebb lesz, eltorzul valahogy az egész, amúgy sem túl finoman meghangszerelt dal, és jön Dave éneke, Martin keserű soraival, hogy aztán a dalt megkezdő ítéletnapi harsona zárja a refrént... Aztán viszont nagy dinamikaváltás következik: szinte teljesen elhallgat a dal, de persze érezzük, hogy nem menekülünk. Dave további két versszakot énekel - hol vannak már az Exciter rövid, ihlethiánytól küszködő szövegei, majd újra jön a döngető refrén: egy kifejezés, amit az ezredforduló környékén nem hittünk volna, hogy Depeche Mode-dal kapcsán használhatunk... Az említett, kissé The Dead Of Night-ra emlékeztető "harsonázás" zárja a dalt, nyugtalan, ám egyben jóleső érzést magunk mögött hagyva: hát, újra "él" a Depeche Mode :) nem hiszem, hogy sokan gondoltuk volna az Exciter-időszak alatt, hogy lesz még ilyen kemény és sötét dala a zenekarnak. Na, ezen a lemezen lett néhány :D
Ben Hillier elárulta, hogy ez a dal komoly kihívást jelentett a stúdióban. "A versszakok helyre tétele nagyon nehéznek bizonyult. A refrén és zenei rész igazán jól működött, de a versszakok... Mindent kipróbáltunk. Legalább 6 vagy 7 különböző változatot készítettünk, mire megszületett a végleges változat. Persze itt nem merőben különböző változatokra kell gondolni." Még egy meglepő információt is hozzátett: "Fletch játszotta fel a basszust az 'A Pain That I'm Used To' dalhoz, és igazán jól játszott - figyelembe véve azt, hogy hosszú ideje nem játszott már. Igazi, elektromos basszus gitáron játszott. Komolyan élvezte. Mármint, hogy még képes rá, emlékszik!" (a fordítás a HDMFC oldaláról származik)
Az A Pain That I'm Used To volt a nyitódal az albumot követő turné, a Touring The Angel összes állomásán; élőben kicsit kevésbé sikerült áthozni az albumverzió kemény, fenyegető, "fejet leszedő" hangulatát. Nem volt csoda, hogy a következő turnéra már repült a setlistből. Annál nagyobb meglepetést okozott, amikor a Delta Machine Tour-ra visszatért a setlistbe (ráadásul az egész turnéra), átdolgozott, Stuart Price által készített, New Orderes gitárokkal tűzdelt "Jacques LuCont"-verzióban; még nagyobb meglepetésre a Global Spirit Touron és a Memento Mori Touron is velünk maradt, minden egyes állomáson, ugyanebben a verzióban. Egy kései koncertklasszis lett tehát a dal - méltán! :)
 

Az intenzív kezdés után egy pillanatig sem csökken a tempó, sőt: a második dal, a JOHN THE REVELATOR még gyorsabb alaptempójú is, mint az A Pain That I'm Used To. Húzós, emelkedő alap, egyre több bekúszó effekt, Dave kántáló, már-már mániákus éneke, hogy aztán a "seven lies" résznél tovább fokozódjon a dal intenzitása, amit a "who's that shouting? John The Revelator!" résznél egy újabb, tapsszerű dob beérkezése végezzen be, mint a dal csúcspontja... Egy szinte csak "odakent", már-már demó hangzású dal, amiben mégis több a rock'n'roll, mint a korábbi két lemez szinte bármelyik pillanatában. Ez az egyike a leggyorsabban elkészülő Depeche Mode daloknak - mindössze 6 óra alatt öntötték végleges formájába! A dalszöveget egy tradicionális dal ihlette, amely szintén János Apostolról szól.
Nézzük, mi volt Dave véleménye a dalról, sőt, még egy kicsit a kulisszák mögé is betekinthetünk a HDMFC fordításában: "Igazán élvezetes dal, igen. Azt hiszem, azt a dalt Martin pont két stúdió időszak között írta... Amikor Santa Barbarán dolgoztunk, volt Martinnak egy külön szobája, ahol szabadon feljátszhatta zenei ötleteit és gondolatait. Közben persze hozzánk is kiszűrődtek a próba hangjai, amelytől azonnal izgalomba jöttünk. Nem voltunk benne persze biztosak, hogy merre is halad a folyamat, amikor azonban elkezdődött a második felvételi periódus, megkaptuk a végeredményt és hát... Nos, komoly dobokkal kezdtünk el dolgozni. Ben a dobokhoz ült és elkezdte őket ütni... Benny Bonham - így hívtuk. Mart játszotta a számot, nagyon élvezetes volt. És ekkor jöttem én a mikrofonnal... Ben így szeret dolgozni. Volt egy élő mikrofonom a stúdióban és nagyon élveztem a munkát... az ember először csak bámulja, majd a kezébe veszi és elveszti a fejét."
A John The Revelator - hasonlóan az A Pain That I'm Used To-hoz - szintén kislemezes dal lett (majd a kiadvány megjelenésekor visszatérünk rá természetesen), és csaknem minden állomáson játszották a Touring The Angel-en - néhányszor kimaradt a nyári turné során, amikor rövidebb fesztiválfellépést játszottak, vagy amikor Dave hangját óvni kellett. A dal aztán egy turnét pihent, majd a Delta Machine Touron került elő néhány alkalommal, majd amikor már azt hittük volna, hogy a feledés homályába vész, akkor Dave vette elő az Imposter Tour elnevezésű szólóturnéján - hogy aztán a Memento Mori Tour első 90%-ban szintén a setlist stabil része legyen!
 

Szinte hihetetlen, de a tempó még egy kicsit fokozódik (mikor kezdődött Depeche Mode lemez három gyors számmal?), és máris jön Dave Gahan, Andrew Phillpott és Christian Eigner szerzeménye, a SUFFER WELL! Ez volt tehát az első dal Depeche Mode nagylemezen, amelynek a szövegét Dave írta és ez volt az első, hogy egy kis kompánia, Dave barátai/szerzőtársai helyet kaptak egy DM albumon. A Suffer Well minimalist analóg hangokkal indul (később kiderült, hogy ez a Ben Hillier-hangzás), aztán megérkeznek a dobok és egy kissé New Orderes hangzású gitár, majd jön Dave sajátos, szellősen énekelt, Martinénál jóval kevésbé kifacsartabb szövege. A tempós dal fokozása itt kevésbé feltűnő, mint az első két album esetében: a refrén előtti résznél egy plusz dob jön be, ám aztán maga a refrén meglepően hódító és "kellemes". Különös ezt a jellegzetesen Dave szólóprojektjét idéző dalt Depeche Mode-köntösben hallani! A dal végén az írógép-hang ismét Ben Hillier keze munkáját dicséri, habár nem mindenki van elbűvölve az albumot uraló "koszos" hangzástól.
 
Dave 2005-ben ezt nyilatkozta a saját dalainak kiválasztásáról: "Van egyfajta hangulata az albumnak. Ez valahogy mindig így van, lássunk hozzá bármikor egy lemeznek, tegyünk bele azt, amit éppen akarunk - a végén valahogy mégis Depeche Mode hangzást kap minden. Nos, ez történt az én közreműködésemmel készített dalokkal is. Onnantól, hogy belépünk a stúdióba, megváltozik minden. Előtte teljesen más számok voltak. Talán a 'Suffer Well' az egyetlen, ami nem sokban változott, de például az 'I Want It All' teljesen más irányba ment el, mint amire számítottam, de hamarjában elkaptam, és élvezni kezdtem ezt az új érzést. A 3 dalt egyébként Ben választotta ki az albumra, amikor már megvolt Martin összes száma. Ekkor kezdtük el tüzetesen szemlélni a dalokat, annak alapján, hogy felfedezhető-e bennük valami közös - akár érzet, akár szövegi alapon. Szerettünk volna egymáshoz hasonlatos érzésű dalokat találni, amelyek jól működnek együtt egyazon albumon. A lemez szempontjából fontos volt az összhang. A vezérfonal ugyanaz volt, mint mindig; az egyén kérdése. Az ember helye az életben, a dolgok, amelyek körülvesznek bennünket. Élni az életet, és közben egyre felelősségteljesebbé válni - akár tetszik, akár nem. Erről szólnak a dalok. Erről szólnak az én dalaim is.".
 
Meglepetésre 2016-ban, a Video Singles Collection-ön már sokkal negatívabban beszélt a dalról: "A dalt én írtam. A 'Playing The Angel' korszakban, amikor elég sok dalt sikerült összehozni. És megmondom őszintén, nem igazán kedvelem. (...) A dalt, mint mondtam nem szeretem, de Martin ragaszkodott hozzá. Ez abban az időszakban volt, amikor sok-sok dalt sikerült hozni, és a többségükkel elégedettebb voltam. Martin viszont csak azt hajtogatta, hogy "Ez a Suffer Well elég jó, kedvelem." Lehet a basszus vonal fogta meg." (a fordítások a HDMFC honlapjáról származnak)
 
Kérdés, hogy akkor most Ben Hillier választotta ki a Suffer Well-t, vagy Martin? :D
 
A Suffer Well szintén kislemezen végezte, és természetesen minden egyes fellépésen felcsendült a Touring The Angel koncertsorozatán. Még az egy évvel később megjelent The Best Of Vol 1. lemezre is felkerült. Aztán - ahogy a Dave és csapata által írt DM dalokkal szokott lenni - nyom nélkül tűnt el a Depeche Mode koncertek repertoárjából.
 
A Suffer Well kislemezverziója rövidebb, mint az albumverzió, viszont a klip az albumverzióhoz készült. Nézzük tehát Anton Corbijn ötletes kisfilmjét:
 

A ma 20 éves Playing The Angel negyedik dalában a tempó kicsit lelassul, ám a sötét, fenyegető, nyolcvanas-kilencvenes éveket idéző hangzás nem változik: következik a THE SINNER IN ME! A szinte EBM-es, "Nitzer Ebb"-es kezdésű dal igazi produceri csoda, hiszen alapban szerintem egy igencsak semmilyen dalról van szó (Ben Hillier el is mondja, hogy a dal a végére teljesen megváltozott a demóhoz képest, ami egy "mondhatni reggae" szám volt), ám a hangszerelés és a kemény, kis túlzással Nine Inch Nails-t idéző dobok és a végig mormogó vésztjósló basszus mégis emlékezetes dallá varázsolják ezt az alkotást is. Még a nyolcvanas évek albumainak pingponglabda-effektje is visszaköszön a dalban! Persze a dal igazán emlékezetes része a második fele, amikor szinte megáll minden, visszafojtott, de egyre erősödő ciccogás hallatszik, amire aztán rájön egy torzított gitáros riff, majd 1 percig egy igazi "nyolcvanas-kilencvenes évekbeli DM" stílusbemutatót hallhatunk (kicsit kár, hogy a meglehetősen semmilyen refrén visszajön a dal végére).
A The Sinner In Me a Touring The Angel koncertsorozat első felében a setlist állandó tagja volt, majd a nyári szabadtéri koncertekre már csak hébe-hóba, a "második estékre" vették elő. 2006 nyara óta nem hangzott el Depeche Mode koncerteken.
 

Amit nem hittünk volna: a PRECIOUS úgy kell az első 4 szám után a ma 15 éve megjelent Playing The Angel-re, mint a falat kenyér. A négy sötét, kemény, retrós dal után egy ilyen simogató, bánatos slágerdal nagyon jólesik a lelkünknek. A Martin válása után írt bocsánatkérő dal a gyerekeihez az egyik legszívbemarkolóbb alkotása az együttesnek. Turnékon a Global Spirit Tour első két szakaszát leszámítva örök szereplő.
 

A ma 20 éve megjelent Playing The Angel hatodik dala az első Martin-által énekelt dal a lemezen, a címe MACRO (sokáig Macrovision néven futott). Ez az Exciter Comatose-át idéző , ám annál sokkal összeszedettebb, hódítóbb alkotás. A spirituális témával foglalkozó dalszöveg már szinte a következő album hangulatát idézi. A minimalista hangszerelésű versszakok után szinte berobban a refrén, ahol Martin önmagának vokálozik alá - a turnén ezt a vokált Dave adta, így duettben adták elő a dalt, a Touring The Angel első, fedett pályás helyszíneken zajlott szakaszában. Noha a Damaged People többször csendült fel a turnén, végül a Macro került rá a turné hivatalos koncertkiadványára, a Live In Milan DVD-re! A dal végén a gitárjáték kitűnő. A kétezres évek egyik legjobb Martin által énekelt dala ez!
 

Az I WANT IT ALL című Dave-Andrew-Christian alkotással indul a Playing The Angel B-oldala, amely előrevetíti az album egyik problémáját is, miszerint hogy a B-oldal sokkal lassabb, mint az A... Az I Want It All - ami demó korában Everything néven futott - az album egyik olyan dala, amely nagyon jól beért nálam: korábban nemigen tudtam mit kezdeni a nagyon nyugodt, lassú, űrszerű hangszereléssel és Dave - megintcsak ezt kell mondanom - nagyon "szellős" szövegeivel. Aztán valahogy nagyon beakadt a dal eleganciája, békés hangulata! Érdekesség, hogy az albumverzióban a dal végén található egy hosszabb instrumentális részlet, ami a Touring The Angel-en intróként szolgált - a dal koncertváltozatában ez a rész hiányzik is a dal végéről. Az I Want It All a turné első szakaszában minden egyes állomáson felcsendült, majd a nyári turnészakaszra - a a Live Here Now által rögzített koncertekre - kikerült a setlistből.
 

Az I Want It All után még egy Dave és csapata által írt dal következik a 20 éve kiadott Playing The Angel-en: ez a NOTHING'S IMPOSSIBLE! A rendkívül sötét kezdés azt vetíti elő, hogy visszatérünk az album első harmadának gyászos hangulatához, és valóban, torzított, gitárokkal díszített, levert alkotás a Nothing's Impossible. Itt azért feltűnő, hogy a dal refrénje nem igazán emlékezetes, és Dave dalszövegei sem a legcizelláltabbak... ugyanakkor ez a dal meglehetősen erős és atmoszférikus: erre 4 évvel később kaptunk tanúbizonyságot, amikor a Sounds Of The Universe mellé kiadtak jópár demót és szerepelt köztük ez a dal is, ami egy kifejezetten gyászos, és emlékezetes lassabb szám lett volna, ám itt a hangszerelés és a Ben Hillier-féle produceri munka inkább elvett az alkotás értékéből (lásd még Hole To Feed demó és végleges dal). Mindazonáltal rengeteg rajongó nagyon kedveli ezt a dalt. A záró - megintcsak - New Orderre emlékeztető gitárjáték nekem is tetszik :D
 
A Nothing's Impossible a Touring The Angel második, szabadtéri szakaszán a legtöbb koncerten felcsendült, így tehát jópár Live Here Now felvételen szerepel. Aki 2006-ban ott volt a Puskás Stadionban, az hallhatta! :)
 
Az itt látható videó természetesen nem "official", hanem fanvideó. Ettől még jó! :)

A Playing The Angel kilencedik dala az 1990 és 2009 közötti Depeche Mode lemezek elmaradhatatlan rövid instrumentális szösszenete, amelynek a címe itt INTROSPECTRE. Az album hangzásába tökéletesen illeszkedő (azaz retrós és sötét) alkotás némiképp az Agent Orange-et juttatja az ember eszébe. Egy nagyon emlékezetes élményem van a dallal kapcsolatban: egyszer ez volt az egyik HDMFC rendezvényen az utolsó dal, erre világosították fel szépen lassan a termet. Azt hiszem, ott és akkor kedveltem meg ezt a bő egyperces alkotást :)
 

A Playing The Angel tizedik dala a DAMAGED PEOPLE, Martin második dala a lemezen. Szédítő, körkörős, egyszerre keleties, egyszerre Vidámparkot idéző minimalista hangszereléssel indít - egy kis Speak And Spell-hatás is befigyel - majd jön egy igen nehezen értelmezhető, de leginkább nagyon modoros refrén, amely ráadásul bántóan emlékeztet a Jézus Krisztus Szupersztár I Don't Know How To Love Him című alkotására. A "very soul" és a "crying-dying" rímpár sem válik előnyére a dalnak. Kár, mert versszakok jól indultak, még szövegben is... A Damaged People a Touring The Angel első felében volt vendég a Depeche Mode koncerteken - a Papp László Budapest Sportarénában mi is hallhattuk 2006 márciusában - azóta nem szerepelt Depeche Mode koncerteken.
 

Sok mindenre megtanított minket a Playing The Angel, amire álmunkban se gondoltunk volna korábban: sok jó mellett pár kellemetlen dologra is. Arra pl., hogy a Depeche Mode egyszer nem csak önmagától nyúl, hanem mintha az őket koppintó zenekaroktól venne át inspirációt - ezt nem hittük volna még 2001-ben sem... A Playing The Angel tizenegyedik dala, a LILIAN leginkább a Melotron-t, a DeVision-t, vagy némi túlzással a Camouflage-ot idézi... szövegvilágban pedig nem is tudom, talán a Set Me Free (Remotivate Me)-t... Sok rajongó szereti a dalt, de ma szubjektív hangulatban vagyok :D - nagy kár, hogy ilyen komolytalan dalok felkerültek a lemezre, miközben olyan kiváló alkotások, mint a Free vagy a Newborn meg lemaradtak a korongról. Sőt, a Lilian még dupla A-oldalas kislemez is lett 2006-ban... Ettől még az együttes üzenete szerintem egyértelmű erről a dalról: kislemez ide, vagy oda, soha nem csendült fel egyetlen Depeche Mode koncerten sem...
 

Véleményem szerint a ma 20 éve megjelent Playing The Angel nagylemez második felére alaposan elfogy a szufla - mennyivel jobb lett volna a korszak néhány B-oldalasát tenni pl. a Damaged People vagy a Lilian helyett, de tőlem a Nothing's Impossible is repülhetne - ám az utolsó dal ismét egy jobban sikerült alkotás. A THE DARKEST STAR-ban szerepel az album címét adó sor ("playing the angel"), és állítólag ez volt abban a korszakban Martin legkedvesebb dala. Sötét hangulat, zongora (a hangszernél Dave McCracken ül, akit a lemez borítóján tévesen úgy jeleznek, hogy az I Want It All-ban zongorázik), nyugtalanító effektek és panaszos (enyhén modoros) Dave-ének, hidegrázós Martin vokál, majd az Exciter-ről annyira hiányzó instrumentális levezetés - emlékezetes dallal búcsúzik tehát a Depeche Mode tizenegyedik nagylemeze! A The Darkest Star sem volt soha egyetlen Depeche Mode koncerten sem a setlistben.

40 éve jelent meg a Some Great Videos!

Ma 40 éve jelent meg a Depeche Mode első videókiadványa, a SOME GREAT VIDEOS! A VHS érdekessége, hogy igencsak hiányos: 4 klipet is szívfájdalom nélkül lehagytak róla a kiadvány összeállítói. A See You, a The Meaning Of Love, a Leave In Silence és a Get The Balance Right videója így csak 2016-ban, a Video Singles Collection-ön került hivatalosan kiadásra. Alan Wilder nem is titkolta később a megvetését a korai videók iránt: "Julian Temple összes videoklipjét egy nagy katasztrófának lehetne tekinteni. Akkoriban nagyon naivak voltunk, és csak 1986-ban, amikor Anton Corbijn csatlakozott hozzánk, jöttünk rá, hogy több kontrollt gyakorolhatunk a zenekar egységes imázsára."

A kiadvány így is szolgál néhány érdekességgel. Az első, hogy a People Are People-ből valamiért a hosszabb változathoz, a Different Mix-hez készített videót tették fel a kiadványra. Ez volt az:

A ma 40 éve boltokba kerülő Some Great Videos egy újabb különlegessége volt, hogy nemhogy klipet nem kapó, de még kislemezen sem szereplő Photographic-nak feltették a koncertvideóját a The World We Live In And Live In Hamburg kiadványról. 

A Some Great Videos az Egyesült Államokban csak több, mint 1 évvel később, 1986 novemberében jelent meg, egy meglepő bónusz dallal. A Sire Records emberei feltehették volna már a Black Celebration bármelyik nagy slágerének klipjét (Stripped, A Question Of Time), ám valamilyen oknál fogva az A QUESTION OF LUST klipet illesztették rá utolsóként a kiadványra. Nézzük tehát a zavarba ejtő képekkel induló klipet!

süti beállítások módosítása