A ma 25 éves Exciter - akárcsak a SOFAD és az Ultra - az első kislemezzel, a DREAM ON-nal kezdődik. Szokatlan módon Dave hangja az első, amivel találkozunk a lemezen, ahogy kérdezi: "can you feel a little love?" Ezután máris jönnek az "új korszak hangjai": "puttyogás", csúszkáló basszus, akusztikus gitár és elszórt ütősök, már-már drum'n'bass-re emlékeztető hangszerelés, azaz minden, ami az Exciter-t fémjelzi és ami korábban - a gitárt leszámítva - nem volt jellemzője a Depeche Mode lemezeinek :) Atmoszférikus hangok kísérik ezt a slágeresnek nem mondható alkotást, majd Dave gyors szövegelésbe kezd, és egy - "slágerhez" képest - meglepően hosszú szöveg éneklésébe kezd. Az első versszak után jön az első "hümmögés" Dave-től, ami kifejezetten jól áll a dalnak. Ezután jön a második versszak, és a refrén, ami előzetesen felkerült már a DM hivatalos weboldalára (és amit anno annyiszor hallgattam meg, hogy máig "kiugrik" a dalból számomra). A refrén után effektek, akusztikus gitár, majd egy újabb, egyre erősödő hümmögés következik Dave-től - talán a dal legjobb pillanatai! Ezután jön még egy versszak, majd még egy refrén, Dave és Martin csodálatos együtténeklésével (szokatlan módon Dave énekli a felső szólamot, és Martin az alsót). A dal az egyszerre minimalista, egyszerre gazdagon hangszerelt "zajkavalkád" letisztulásával zárul: eltűnnek az ütősök, csak Dave marad, és az ő "dream on, dream on!" felszólításai. A dalszöveg témája elég megfoghatatlan; mintha az Ultra-korszak "végzet-témaköre" térne vissza, vagy talán még inkább mintha a "bűnbeesés előtti pillanatok" gondolatok köszönnének vissza Martin dalszövegéből. Tudjuk, hogy ez volt az első dal, ami elkészült a lemezről (már 2000 év vége felé megvolt a dal címe), azaz ez volt az első, ami Martin dalszövegírói kreatív blokkjának a végén "kijött" belőle. A kislemezverziónál hosszabb, érdekes dal egyáltalán nem slágeres és nem is futott be nagy pályát a DM életművében: 2001-ben játszották csak turnén (és 2003-ban, Dave néhányszor elővette a szólóturnéján.).
A ma 25 éves Exciter második dala a SHINE. Ez volt a második számcím, ami még 2000 júliusában kiszivárgott, igaz ekkor még "Shine On Me" címmel (mentek is a poénkodások akkortájt, hogy olyanok az új számcímek, mintha egy Phil Collins lemez dalai lennének). A Shine ködös, keleties hangulattal kezdődik, majd bejönnek az Exciter tipikus tompított dobjai. Dave lágyan énekelve kezdi a versszakokat, a második versszak alatt pedig ismét csak egy izgalmas basszusszólam kúszik be, majd vonós-szerű hangok is feltűnnek a háttérben. A harmadik versszak alatt egy újabb jellegzetesen Exciteres, elsőre oda nem illőnek tűnő hang is bejön. A lágy hangulatot aztán egy ettől teljesen idegen refrén töri meg: kemény, nem igazán fülbarát szintetizátorfutam töri meg. Aztán mintha mi sem történt volna, visszatérünk a versszakokhoz; az első és a harmadik strófát ismétli meg Dave, a harmadikat ráadásul Martinnal együtt énekelve. Aztán jön a refrén ismét és az idegesítő szintetizátorfutam, ezúttal ütősök nélkül, (azok csak később jönnek most be), és Martin is együtt énekel egy sort Dave-vel. És aztán... ennek a szintetizátorfutamnak az ismétlődésével zárul a dal, illetve a végén visszatér a dalt kezdő ködös, keleti hangulat. Csodás versszakok, idegesítő refrén - ennél a dalnál érzem a leginkább igaznak azt a gyakran megfogalmazott kritikát az Exciter-rel szemben, hogy "demó-szerűek" a dalok - a refrén hangszerelése itt szerintem is az! A dal szövegében én erősnek érzem Martin "kikacsintós korszakának" lenyomatát: lehet, hogy ez csak az én teóriám, de az 1992 és 2005 közötti házasságának minden eleme megjelenik a DM lemezein található dalszövegeiben. 1993-ban rengeteg szerelmes dal volt a lemezen, 1997-ben érettebb, bölcselkedőbb szövegek voltak az Ultrán; az Exciter-en én sok "kikacsintós" szöveget érzek, ilyen a Shine vagy a Freelove, de a Sweetest Condition is (még egyszer: ez lehet csak az én teóriám, de mintha néhány "kaland" lenne megénekelve ezen a lemezen); ezután pedig jön a sötét és elkeseredett, legkevésbé sem szerelmes Playing The Angel. A Shine nagy ígéretnek tűnt 2001-ben, de aztán semmilyen pályát nem futott be: egy időben még kislemezre is esélyes dalként emlegették, de aztán nemhogy nem lett belőle maxi, de még egyetlenegy koncerten sem játszották. Az egyik "elfeledett dal" a lemezről.
Szívdobogással és vonósokkal indul a következő alkotás a 25 éve megjelent Exciter-en: ez a WHEN THE BODY SPEAKS! Hamarosan bekúszik egy mormogó, hipnotizáló, némiképp a Waiting For The Night-ra emlékeztető basszus, ami szinte végigkíséri a dalt. Majd pedig indulnak a versszakok: megintcsak Dave lágy énekével (itt egy kicsit talán sok már a líraiságból, főleg a Shine és a Sweetest Condition után). Az elszórt ütősök, a vonósok, az említett mormogás és a kissé U2-ra emlékeztető gitárok egyedi atmoszférát adnak a lassú dalnak. A tipikus "Exciter-effektek" a második versszak alatt lépnek be, de ezúttal kevésbé tolakodóan, mint a lemez első 3 számában. A versszakok nekem tetszenek, a bridge már kicsit elfolyik, a refrén pedig nekem már nyálas: csak egyet tudok érteni Martinnal, aki a refrének utolsó sorában kikacsint, hogy "oh, I pray too much" :D (ezt egyszer együtt is énekli Dave-vel). A számban található csellón egyébként Knox Chandler játszik, aki ezután lett Dave segítő-és szerzőtársa a Paper Monsters szólólemezen. A dal hosszú instrumentális levezetéssel zárul, ami nekem nagyon tetszik: ebben egy finom zongora is bejön, egy-egy hanggal, közben Dave finoman dúdol, tovább fokozva a dal lágyságát, törékenységét. És aztán szépen elhalkul minden: csak a zongora, a mormogás és a gitár marad, aztán eltűnik az első kettő, és az akusztikus gitár hangjaival zárul az alkotás. Ez volt Dave kedvenc dala a lemezről, és minden egyes koncerten játszották is az Exciter Tour-on: és ez az egyetlen dal, ami a nem kislemezes dalok közül előkerült a lemezről később is, Martin néhányszor a Delta Machine Touron adta elő.
A FREELOVE című dallal folytatjuk a ma 25 éve kiadott Exciter album visszaemlékezésünket. Ennél a dalnál a zenekar némi túlzással mindent elkövet, hogy a hangszereléssel elrontson egy kiváló dalt: teljesen indokolatlanul ide-oda ömlő retró számítógéphangokkal kezdődik, mögötte pedig tapogatozó zajok hallatszódnak - és mikor a dal kezdő taktusai elkezdődnek, még akkor is ezek a szokatlan hangok "ömlenek" a háttérben ide-oda. Aztán jön az Exciter szokásos tompa dobja, és "fátyolos" hangulata, majd a versszakok, amelyekben a When The Body Speaks-ből ismerős gitár kíséri Dave énekét. Különböző zajok folyamatosan próbálják "kizökkenteni" a dal alaphangulatát, szerencsére csak néhányszor sikerül. A refrén csodaszép: a "freelove" szó kiéneklése kiemelkedő pillanata a lemeznek! A lemez előtt közzétett rövid dalrészletben a gitár nem szerepelt a refrénben, még jobban kihallatszott Dave gyönyörű éneke - jobb volt az a verzió, mint a gitárokkal megnyomott albumverziós refrén! A második refrénnél aztán Martin is bekapcsolódik, Exciter-szokás szerint. A lebegős hangulat folytatódik a középrésznél is, majd jön egy olyasmi effektezett gitárszóló, mint a The Sweetest Condition-ben. A végén megváltozik a refrén, még inkább kiteljesedik a dal (bár a hangszerelés miatt koncentrálni kell erre a bizonyos kiteljesedésre...). A dal végén aztán visszajön a gitár is a refrén alá és sajnos a retró számítógépeffektek is, amelyek aztán viszonylag hirtelen "elmossák" a dalt. Ebben a dalban tűnik fel először Airto Moreira, a világhírű brazil jazzdobos, aki ezen a lemezen néhány dalban segítette a zenekart. Az album legslágeresebb felvétele - nem véletlenül hasonlította Dave az Enjoy The Silence-hez - de a kicsit túl tipikusan Exciteres hangszerelés számomra sokat ront az összélvezeten. A koncertverzió és főleg a kislemezverzió jobb :) A dalszöveg megintcsak a "kikacsintós" Exciter-szövegvilág a Martin-féle kettősséggel: felfogható úgy is a dal, hogy spirituális szinten minden kötöttség nélküli szeretetet hirdet, ám azzal az érveléssel is egyet lehet érteni, mintha az egyéjszakás szerelem mellett törne lándzsát...
A COMATOSE című dal volt az utolsó, amelynek megtudtuk a címét még az album megjelenése előtt (a Lovetheme-mel egyetemben, ami akkor még The Love Theme néven futott), és emlékszem, hogy izgatottan kerestem ki a szó jelentését a szótárban. Nagyon bíztam benne, hogy a valami izgalmas dolgot jelent a szó, és a sok "álmodj tovább", "ragyogás", "legédesebb tökéletesség", "amikor a test beszéd", "szerelmi téma" "szabad szerelem", "úgy érzem, szeretnek", "lélegezz szerelmet", "én te vagyok", "jó éjt szerelmesek" számcím után. Bíztam egy jó pörgős alkotásban, és hát, amikor megláttam a szótárban, hogy azt jelenti a szó, hogy "kábult", elég csalódott voltam. Ez egy Martin ballada, amelynek a hangszerelése 2001-ben elég retrónak tűnt - ekkor még nem tudtuk, hogy valójában ez lesz a kétezres évek Martin dalainak (és a Counterfeit 2-nek is) az egyik hangzása... Martin azt nyilatkozta a dalról, hogy "A dallamvonal, a fő téma olyannyira kiszámíthatatlan, hogy az ember azt hinné, egyszer csak elvész valahol a semmiben... De mégis tovább megy... és mindennek semmi köze az énekdallamhoz. Olyan mintha minden A-molban lenne, pedig semmi sincs ott... Olyan mintha a háttérben elcsúsznának a hangok." (HDMFC fordítás), ami jól lefesti ezt a kábult, ködös, ide-oda tévelygő hangulatú dalt. Ahogy azt tegnap a Blikkben olvastuk, állítólag a kábítószer a téma... Az Exciter szokásos "elszórt cinhangjaival" kezdődik a dal, majd jön a különös, egyszerre ködös, egyszerre retro-szerű, hármas szintihang-együttes, ami végigkíséri a dalt. A refrénnel kezdünk, aztán jön a versszak, majd - amolyan The Dead Of Night-osan - egy vígoperai részlet van beékelve a dalba, különösebb összefüggés nélkül. Szokás szerint a második refrénre megérkezik az "alávokál" is: Martin itt természetesen saját hangja alá vokálozik. Az újabb versszak és az ide-oda ugráló hangszerelés után újabb vígoperai bridge jön, ezúttal ráadásul kicsit hosszabbra hagyva a lecsengését - sokszor akar szétesni a dal, de itt különösen - majd újra jön a refrén (újra alávokállal), majd a "comatose, almost" szavak ismételgetésével vész el a dal a semmiben. Egy különös, rendhagyó album egyik különösen rendhagyó felvétele, furcsa hangszereléssel. Mark Bell azt mondta erről a dalról, hogy "A 'Comatose'-ban a demo vokál tökéletes volt. Megváltoztattam a harmóniákat és a ritmust, hogy Martin úgy hangozzon, mintha egy szobában énekelne, a zenét pedig egy másik szobában valami őrült, dilis professzor játszaná." Dave azt mondta a turné előtt, hogy "Martin néha fogja játszani a Comatose-t is" (nem tudni, hogy ezt honnan vette), de a dal sosem csendült fel Depeche Mode koncerteken.
Az album "szokásos" elszórt ütőseivel és Twin Peaks-szerű gitárjátékával indul a következő dal, a Sweetest Condition után egy újabb keringő ritmusú alkotás: ez a BREATHE! A dalt Martin énekli (állítólag ez Mark Bell döntése volt). Kellemesen gördül előre a szám, a második versszak alatt egy "űrhangszerű" szintiszőnyeg is bekúszik. A dal csúcspontja egyértelműen a "refrén" (bár csak egyszer hangzik el), amelyben Martin négyszer elismétli, hogy "breathe love!". A harmadik versszakban bibliai környezetbe helyeződik a megcsalásról és pletykálkodásról szóló, meglehetősen kétségbeesett szöveg. A dal talán jobban is kinyílhatna - főleg a "breathe love" rész után bíztunk ebben - de így is az kellemes a hosszú levezetés, Martin áriájával. Nem egy Home, de rendben van! :) a dalt minden Exciter Tour koncerten játszották, azóta nem csendült fel. Koncerten dögösebben hangzott :)
Az Easy Tiger "ködéből" Massive Attack-szerű hangok törnek elő, és máris kezdődik az I AM YOU, Alan Wilder kedvenc dala a lemezről :D Valóban ez az egyik leginkább "Recoilos" alkotás a lemezről, trip-hop hangulattal és hangszereléssel, vonósokkal, komoly basszusokkal és persze az Exciter elmaradhatatlan "elszórt ütőseivel". Dave hangja effektezve van a versszakok alatt, a refrén alatt viszont kiteljesedik. A rögeszmés ragaszkodásról szóló alkotás a harmadik versszakkal fokozódik, ám aztán némiképp parodisztikus közös Dave-Martin "I am you and you are me-e-e-e-e-e-e-e-e-e" vokállal zárul. A refrén is kiáltana egy nagyobb kiteljesedését, és aztán van is remény, hiszen a második versszak után előtérbe kerülnek végre a vonósok, de mivel ez az Exciter album, ezért nem kapunk méltóságteljes lezárást, hanem egy fojtó, tompa szintieffekt-rész jön, majd egy fura effekttel véget ér a dal. Újabb kihagyott ziccer... A dalt nem játszották soha élőben.
A ma negyed évszázada megjelent Exciter album záródala a GOODNIGHT LOVERS: egy újabb lassú dal. Dave egyik kedvence a lemezről, és Mark Bell ötlete alapján úgy énekelte a stúdióban, mintha a kislányának énekelne; hangszerelésben pedig a The Velvet Underground csodálatos balladája, az I'll Be Your Mirror volt a fő inspiráció. A dal kezdő csengőhangjait Paul Freegard hozta egy Clavia Nord Lead szintiből, (Paul ekkortájt Martin segítője volt, még Martin kreatív blokkja is az ő segítségével szűnt meg 2000-ben). A csilingelő hang után Dave "sssss" hangja hallatszik, ezután pedig jön Dave és Martin közös, kissé gospel-hatású dúdolása. A meghitt, meleg hangulatot ezúttal még a kissé randomnak tűnő "Exciter-űreffektek sem rontják el. Dave a lehető leglágyabban énekli a dalt: a "not looking for an easy ride"-résznél szinte elcsuklik a hangja, az "I'll be waiting in line"-nél pedig soha nem látott magasságokba emelkedik a hangja - meglátszott a sok gyakorlás, mert ezen a lemezen sokkal magabiztosabban, sokszínűbben használta a hangját (sajnos a turnéra ebből már nem sokat mentett át :( ). A dalszöveg nem éppen kislányoknak való: véleményem szerint újabb "kikacsintós szövegről" van szó, Martin mintha egy alkalmi hölgyismerőséhez beszélne, akitől nem akar könnyű menetet, hanem érzelmeket is bele akarna vinni a kapcsolatba... A refrén aztán persze általános vizekre evez: a "lover"-t lehet szeretőnek is fordítani, de akár "szerelmes típusúnak is", innentől pedig szinte egyetemes a mondanivaló: "ha szerelmes típus vagy, egyben szenvedni is fogsz, de ugyanígy van ezzel minden lelki testvéred". A dal címe eredetileg Born A Lover volt egyébként... A dal - és a lemez - végül az Exciter-lemez védjegyszerű Dave és Martin közös vokáljával zárul, rendkívül pozitív érzést hagyva a hallgatóban (habár ekkortájt Clean-Higher Love-Insight szerű kiteljesedő zárószámokhoz voltunk szokva, így ez a rövidke altatódal sokaknak csalódást okozhatott). Az utolsó énekhang után egy ereszkedő "Exciter-űreffekt", majd Dave még egyszer "sssss"-t int - így ahogy Dave hangjával indult a lemez, azzal is zárul. A dalt az Exciter Tour-on nem játszották - állítólag Martin fontolgatta, hogy előveszi az akusztikus blokkjában - aztán nagy meglepetésre a Touring The Angel első szakaszában zárószám volt. Mivel itt a kislemez-és a klipverzió megegyezik, ezért a klipet teszem ide.
