Talán a Depeche Mode is érezte, hogy a ma 35 éve kislemezen kiadott BEHIND THE WHEEL klip-és kislemezváltozata nem sikerült a legjobban, mivel a kislemez későbbi, 1992-es CD kiadására hetedikként rátették a dal albumváltozatát is. Ezt a sodró, erotikus hangulatú, klausztrofób változatot már eleget dicsértük, de ami megér még egy misét, az az, hogy nemcsak a kislemezváltozathoz, hanem ehhez is készült egy külön klip, ami aztán később, 1988-ban a Strange című klipgyűjteményes videókazettán kapott helyet.
Nézzük, miben is különbözik ez a hosszabb klipverzió a kislemezváltozattól! Dave eleve hosszabb ideig nézelődik elveszve olaszországi mezőkön. A kamera ebben a változatban tapltól tetőig végigpásztozza a kendős hölgy alakját. Már a dal elején látszik a furulyát fújó Alan és magányosan gitározó Martin. Egy U-kanyar is látszik pluszban, sőt, egy útelágazás is. Dave és és a lány kétfelé menne, végül a lánynak lesz "igaza", Dave pedig ezután énekli az "i don't care tonight..." sorokat (mennyivel jobban kijön minden fordulat ebben a klipváltozatban...). A kisvárosba történő megérkezés sem olyan "in medias res", hiszen látjuk őket begördülni, Martrin meg is fordul a jöttükre, nem csak úgy a semmiből kezd el huhogni :D A klip végén a táncos jelenet is hosszabb, többet időzik a kamera Dave ceruzabajszos ábrázatán is. Összességében jobb ez a klipváltozat, és nemcsak a zene miatt :)
Dave Allen nevét először a Fly On The Windscreen Quiet Mixénél emlegettük a Depeche Mode-hoz köthetően. A leginkább a The Cure legendás, 1984 és 1992 közötti albumainak producereként ismert Dave a ROUTE 66-hoz is készített egy remixet, CASUALTY MIX néven. Mi az, hogy készített: majdnem 11 percig tart a verziója... Hát, ha azt mondtuk a Behind The Wheel Beatmasters-mixére, hogy talán 8 perc kraft nincs benne, akkor erre a túlméretezett szörnyszülöttre még inkább igaz ez. A vége zajos kakofóniába fullad; nem véletlen, hogy bármennyire is táncolható, egyszer sem hallottam az elmúlt bő 20 évben Depeche Mode klubrendezvényeken...
Telefoncsöngéssel, majd hosszan kitartott "leeső tányér" effekttel kezdődik a BEHIND THE WHEEL (BEATMASTERS MIX), aztán elindul egy meglehetősen hosszú átdolgozás, amiben a telefoncsöngés és az egymással felelgető férfi ("hallo there?") és női ("who's there?") hangok viszik a főszerepet. A dal végén harmonikaszerű hang játszik egy új dallamot, ami engem a kamionok dudálására emlékeztet, és ami aztán belekerült az 1990-es és - kisebb részben - az 1993-as Behind The Wheel-koncertverzióba is. Furcsa módon mintha lenne némi gond a remix vágásával: a dal végén a "you're behind the wheel" után a "tonight" szót eltávolították, de egy "t" hang minduntalan hallatszik azért... Érdekes mix, de talán 8 percnyi érdekesség nincs benne, és meg se közelíti a Beatmasters kiváló Route 66 átdolgozását.
Ha megszavaztatnánk a Depeche Mode-rajongókat, hogy melyik szerintük a legjobb Depeche Mode-mix, akkor jó eséllyel indulna a ROUTE 66 (BEATMASTERS MIX)! A brit Beatmasters egy ízig-vérig amerikai ízű remixet készített a DM első megjelentetett feldolgozásához; az "amerikaias" összhatáshoz autentikus amerikai rádióbemondók és dögös zenei alapok járulnak hozzá. Természetesen, ahogy az eredeti dalban, itt is feltűnik a Behind The Wheel ismerős szintidallama. A dalból sok ötletet merítettek a World Violation Touron, amikor a koncertek utolsó dala a Route 66 volt. A kitűnően sikerült remix rákerült a Remixes 81-04 válogatásra is, és csaknem minden Depeche Mode-buli egyik csúcspontját jelenti! Nézzünk hozzá egy nagyon hangulatos fanvideót a 101 bűvöletében!
A Behind The Wheel volt az első dal, amelyhez nem készült már saját remixe a zenekarnak: sőt, igazi nagyágyukat (Shep Pettibone, The Beatmasters) választotak ki a dalok újraértelmezéséhez. A BEHIND THE WHEEL (SHEP PETTIBONE REMIX) remixere olyan nevekkel dolgozott együtt korábban, mint a Pet Shop Boys, az Erasure, a Duran Duran, a New Order, illetve más stílusokra tekintve Janet Jackson, Gloria Gaynor, vagy éppen a Bros. Shep készítette a kissé ügyetlennek tűnő klip-és kislemezverziót is, ez a remix tulajdonképpen annak a hosszabb változata. Egészen tündérmesés módon ebben a változatban minden esetlenség és aránytalanság eltűnik, sőt, a kiemelkedő táncolhatóság ellenére még az a komor hangulat is visszatér, amelyet az albumverzióból a kislemezverzióba átdolgozáskor elvesztett Shep. Kétségtelen, hogy csodával állunk szemben :)
A Behind The Wheel B-oldalára - a Depeche Mode történelmében először - egy feldolgozásdal került. Ez a dal Bobby Troup 1946-os ROUTE 66 című dala volt, amelyet később a hatvanas évek közepén a The Rolling Stones vitt sikerre.
A dalról Martin félszegen annyit mesélt a 101 2003-as DVD mellékletében: ""Úgy gondoltam, hogy jó ötlet lenne felvenni egy autóvezetős dalt a 'Behind The Wheel' B-oldalára, és jó ötlet volt megpróbálni a 'Behind The Wheel' dal elemeit beépíteni ebbe a verzióba".
A dal erőteljes, "Behind The Wheel-es" basszusokkal és dobbal kezdődik, amelyre jön a Route 66 kultikus gitárjátéka, torzított gitárokon (ez az első Depeche Mode-dal torzított gitárral!). Majd jön Martin (!) kissé esetleges éneke (meglepően sokan képzelik úgy, hogy ezt a dalt Dave énekli, nos nem - viszont koncerteken igen, ez az egyetlen DM dal, amelyet stúdióváltozatban Martin énekel, koncerten pedig Dave). Szóval jön Martin éneke, aki az első "Route 66" kiéneklésénél mintha elnevetné magát... Jön a dob, és halad tovább a meglehetősen egyszerű, harsány átdolgozás (biztos, hogy ez a legpörgősebb, legharsányabb Depeche Mode dal, amelyet Martin énekel). Itt vannak az eredeti Behind The Wheel Kraftwerk-nyögései és kasztanyetta-hangjai is, ám az A-oldalas dal újrahasznosítását a dal közepe húzza végképp alá: itt ugyanis négy taktus erejéig átváltunk a Behind The Wheel kultikus szintirészébe, még Martin huhogása is bekerül... aztán mintha mi sem történt volna, visszatérünk a Route 66-be. Nincs talán még egy ilyen Depeche Mode kislemezen megjelent alkotás, ami ennyire hasonlít egy másikra, jelen esetben az A-oldalas párjára, a Behind The Wheel-re. A nem annyira ötletes átdolgozás végül fade-outtal zárul. Szerencsére a Beatmasters aztán megmenti ezt a B-oldalt is, de erről majd később ;) )
Véleményem szerint ez a váratlan feldolgozás - ami 1987-ben talán csak egy kósza, kétségbeesett ötlet volt, hogy kitöltsék a Behind The Wheel B-oldalát - részben hozzájárult az ekkortájt kezdődő, és néhány év alatt hisztériáig fokozódó Egyesült Államokbeli népszerűséghez. A 101 filmben is szerepel a dal: el tudom képzelni, hogy az USA-beli Depeche Mode rajongók úgy érezték, hogy ezzel a régi bluesfeldolgozással akar nekik "kedveskedni" a Depeche Mode. Ezt erősíti, hogy végül ezt a dalt beválogatták a World Violation Tour-ra is, sőt, ez volt minden egyes 1990-es koncert záródala is. Természetesen rendkívül jól fogadta az észak-amerikai közönség...
A DM Live Wiki gyűjtése alapján Martin 1990-ben a Life című francia magazinnak megosztotta a kételyeit is a dal sikerességével kapcsolatban: "A 'Route 66'-et elkészíteni abszolút csak egy gyors barkácsmunka volt. Kevesebb, mint egy nap alatt felvettük a dalt a stúdióban, és másnap rögtön ki is kevertük. Számunkra nem volt benne semmi nagyon komoly szándék, csak egy jó B-oldalas dal volt a 'Behind The Wheel'-hez B-oldalára, egy utazásos dal. De aztán mindenki megőrült érte, és sokat használtuk a '101' című filmben is. Az amerikaiak még a kislemez A oldalára is fel akarták tenni. Valójában úgy gondolom, hogy ezt a dalt túlreklámozták. Egyszerűen nem erre készült."
Alan 1998-ban elárulta, hogy "A 'Behind The Wheel' kislemezes kiadásának teljes koncepciója az autós utazás témája köré épült, a nyitó hangmintától kezdve egészen a B-oldalig - a 'Route 66' klasszikusának furcsa hibrid feldolgozásáig, amely az A oldal középső részét is tartalmazta. A nyilvánvaló járműves koncepció mellett azért is került felvételre ez a feldolgozás, mert Martinnak ekkor nem volt saját új szerzeménye."
Nézzük meg a dal 2012-es fanvideóját, amelyet ugyanaz a lengyel rajongói csapat készített, mint a Ghost vagy a Just Can't Get Enough fanvideóját. Ez egy újabb kiváló változat, noha szinte végig egy, a többi lengyel rajongói klipből is ismerős szőke lány van a főszerepben, ahogy végighalad a 66-os út néhány kultikus állomásán. Közben térképet néz, tankol, kocsmában beszédbe elegyedik, vihar tör ki mögötte és persze közben rendíthetetlen faarccal menetel a végcél, a Csendes-Óceán felé. Az óceán partjára érkezve aztán megáll, megfordul, és végre a kamerába néz, sőt még mosolyog is egyet :)
Idén a két ünnep között sem maradunk kétnapos bejegyzésdömping nélkül: 1987-ben ugyanis valamiért ezen a meglehetősen különös dátumon, december 28..-án jelent meg a Depeche Mode egyik leghíresebb kislemeze, egyben az én egyik kedvenc Depeche Mode dalom: ez a BEHIND THE WHEEL!
Pont 3 hónapja már áradoztam a dalról (akkor jelent meg a Music For The Masses): Guruló dísztárcsa hanggal kezdődik, majd jön két vesébevágó dob, hogy aztán induljon a kérlelhetetlen dob és a klausztrofób basszus, amire ráérősen jön az egyujjas szintidallam, majd a gitár (!) riffjei, majd az újabb, kicsit komolyabb szintitéma... hogy aztán jöjjön Dave és Martin legkáprázatosabb „duettje“. Alig néhány dallam van jelen, a szöveg se sok, és van valami vésztjósló lefojtottság az egész dalban, mégis egészen káprázatos a végeredmény. Még a kasztanyetta-szerű dobok és a random elhúzó autóshangok is csak hozzáadnak az élményhez. A dalszöveg pedig kitűnő - dominancia és kiszolgáltatottság, kínzás és odaadás, erő és alázat, mindez autóvezetői környezetbe ültetve. Az utolsó versszak „tonight“-tól a lehalkulásig külön káprázatos, főleg, hogy közben megérkezik az It Doesn’t Matter Two-ból ismerős sample-ezett Martin hang is, ami még tovább növeli a sejtelmességet és az enyhén nyomasztó hangulatot. Egészen elképesztően jó ez a dal!
Hogy vélekedett a Behind The Wheel-ről Martin és Alan? Nézzük:
Martin: Még mindig nagyon kedvelem ezt a dalt. Emlékszem arra, amikor éppen befejeztük a remix változatot és még a megjelenés előtt előadtuk Svájcban, a montreaux-i pop fesztiválon. Ott játszottuk először. Emlékszem, hogy nagyon elégedettek voltunk vele és talán nem is volt hozzá fogható jó szám az egész fesztiválon.
Alan: A 'Behind The Wheel' egy meglehetősen érdekes dal. Az egész nem más, mint négy ismétlődő hang sorozata, amely valójában sohasem változik. Azokra az optikai csalódást keltő körkörös lépcső(ház)akra emlékeztet, amelyekben soha nem juthatsz fel a csúcsra, ha viszont körbeérsz, ismét az alján találod magad. Valahogy így működik az a hangsor. Egyszerűen nem tudod abbahagyni, otthagyni és ebben rejlik a szépsége. A vezetés analógiájára épít a dal, amely pazarul működik ebben a környezetben. Szerettük volna végéig megőrizni ezt az érzés, illetve erre építeni."
A kultikus basszushang Alan szerint "három különböző hangból állt össze. Egy kézzel megütött porszívócső, illetve egy tépve megszólaltatott gitárhúr hangjáról vettünk mintát, ez utóbbit lemélyítettük, és a MiniMooggal adtunk hozzá még egy további mélyet."
A dalt sajnálatos módon alaposan megváltoztatták a kislemez-és a klipváltozatra. Már a dísztárcsak is máshogy érkezik a fülünkhöz, majd a két dobhang után egy váratlanul divatos, táncos dobalap indul el, felhigított basszusokkal. Természetesen az eredeti dal hosszas instrumentális felvezetése is hiányzik, elég hamar jön Dave éneke. Valahogy minden hígabb, érdektelenebb, mint az eredeti változatban, pedig van új, "lánccsörgés-szerű" szintieffekt is. Érdekessége, hogy sokkal tolakodóbban jelen van Martin samplerezett "huhogó" hangja, ami nem nagy tragédia, de valahogy kicsit aránytalannak tűnik a dal többi részéhez képest. Az instrumentális levezetés viszont elég érdekes: nemcsak a "you're behind the wheel tonight" megy végig, hanem visszatérnek a dal további dalrészletei is. Ha nem is jobb, mint az albumverzió zárása, azért ez egy ügyes megoldás a mix készítőjétől, Shep Pettibone-tól.
A klip mintha a Never Let Me Down Again folytatása lenne: túllendülve azon, hogy a klip legelején repülő dísztárcsa pénzzé változik Dave kezében, máris egy jómunkásembert láthatunk, amint traktorával elszállítja a Never Let Me Down Again klip póruljárt kisautóját. Dave, aki időközben látszólag orvosi kezelést ia kapott, hiszen két mankóval sántikál, magára marad a látszólag dániai, de valójában olaszországi mezőkön (a Never Let Me Down Again-t Dániában, a Behind The Wheel-t Olaszországban forgatták). Dave tanácstalanul néz körbe, térképet böngészik, de aztán hamar jön a felmentő sereg egy fejkendős lány személyében, aki felveszi őt a kismotorjára. Dave el is dobja azonnal a mankóját és felszáll a lány mögé, majd az "I don't care tonight"-tól el is énekli a dalszöveget a lány kendőjének, majd át is fogja a lány derekát. A motorozás közben aztán több kissé nyugtalanító dolgot is láthatunk. Először egy száját megnyaló pap látható, majd megáll a motor, Dave ekkor először jön ki a kamerához, de még nem néz bele. Hamarosan tankolni kell, ekkor Dave nyugtalanul újra kijön a kamerához, de még mindig nem tesz semmit. Közben alkonyodik és a napot sötét felhők takarják el, majd váratlanul egy kisváros kávézójához érkezünk, ahol már ott várja az ifjú párt a rendkívül artikulálva huhogó Martin, valamint a dolgokat sokkal lazábban felfogó, poharazgató Andy és Alan (de azért ők is huhognak az asztalnál ülve). A kisváros felé a kisváros templomai egész ijesztő szellemalakot öltenek az egyre sötétebb estében, és egy pillanatra feltűnik a Music For The Masses korszak emblematikus hangszórója is. A megérkezés után Dave harmadszor is kijön a kamerához, és végre ránknéz és mond is valamit: "And me the passenger". Minden vésztjósló hangulat ellenére jól alakulnak a dolgok: Andy egy szerencsekereket hajt meg az ifjú pár számára, amelyen természetesen a 69-es szám jön ki nyereményként. Nem sokkal később Dave és a hölgy eltűnik, majd újra előtűnik és táncolni kezde. Dave ceruzabajszot növesztett az aktus közben, Martin pedig egy harmonikát vett a kezébe. A macskaköves úton táncoló Dave-ék táncával zárul ez a végkifejleténél sokkal sötétebben induló klip.
De mit mondott a klipről Dave és Andy? A Video Singles Collection DVD audio kommentár részlegében mindketten felfedték a gondolataikat (a fordítás a HDMFC oldaláról származik):
Dave: Emlékszem erre a modellre, aki a klipben a scootert vezeti, Ippolita Santarelli (Cassandra) volt a neve. De rögtön, itt az elején van egy másik szereplő is, a vontatós, aki integet. Ki lehetett az?! Ilyen epizód szerepekre általában Richard Bell-t, a videós producerünket használtuk. Jól el lett maszkírozva, nem esküszöm meg, hogy valóban ő az. Az ehhez hasonló szerepek vezettek az 'Enjoy The Silence'-es beugrásához, haha. Így, visszanézve, már mindannyian tudjuk, hogy Anton tematikával a fejében dolgozik. Ezt persze ott és akkor nem tudjuk, kvázi számunkra is csak a végén derül ki. Íme, itt van Ippolita. Kisvárosi lány volt, és emlékeim szerint egy szót sem beszélt angolul. Legalábbis nagyon keveset. Anton hozhatta őt is, modell vagy színésznő lehetett. Anton valahogy mindig belop egy-egy szexuális utalást a filmjeibe. Itt van az a jelent, amikor átölelem a lányt vagy ez a másik, amint a szentember megnyalja a száját. Ez utóbbi nyílván kicsit bizarr. Ilyenkor jöttek a telefonok a Mute Records-hoz a különböző TV csatornáktól. "Nem adhatjuk le a klipet." "Miért?" "Van benne egy jelenet, amiben a pap megnyalja a száját, közvetlenül az után, hogy az énekes lágyan átöleli a lányt a mellei alatt." "Ó, valóban?!? Hát, ez eszünkbe sem jutott! Na de, mi ezzel a baj?" "Túlzottan ráutaló!" "Mire?!" Ilyen és ehhez hasonló beszélgetések alapján dőlt el anno, hogy lemegy-e a klip az adott TV-ben és műsorban, vagy sem. A véleményem szerint a mögöttes szexuális tartalom éppúgy jelen van a zenénkben, mint a klipjeinkben. Amely nyilván olykor absztrakt módon ölt testet. Itt, ez a kép, szürkületben fotózott templommal és a bong állvánnyal. Igazán remek Anton pillanat. És persze Martin hírhedt Gretsch gitárja... A klip végén pedig már itt van mindenki, karöltve a jövendő-mondó, szerencse-kerékkel. Ismét egy remek jelenet, hátulról fotózva a szerencsekerékkel. Kitéve a vak szerencsének. Haha, pont a 69-en állt meg, jellemző Anton-os húzás. Mi lehetett itt a sztory? Megismerkedem a lánnyal, alakul valami románc, és a végén össze jövünk. A bajusz úgy emlékszem, festet volt. Szerintem annyi idősen talán még növeszteni sem tudtam volna ilyet. Akkoriban próbáltunk a videókban szerepeket, de Anton volt az, aki ezt új szintre emelete. Bíztunk benne, hisz láttuk, hogy a fotóin mindig jól néztünk ki. Tudtuk, bárhogy is lesz, bármilyen hülye is az ötlet, a végén úgy fotózza majd meg, hogy jól fogunk kinézni. Még akkor is, ha amúgy faszfejnek nézünk ki, mindig tudjuk, hogy jópofa faszfejekként jelenünk meg a filmen, haha.
Fletch: A korszak klipjei nem egyszerre lettek felvéve. A 'Behind The Wheel' videót Olaszországban forgattuk, ha jól emlékszem. Itt, az elején erre a vontatósra sem emlékszem, mert többségünk nem is szerepel ebben a jelenetben. A klipben nem is nagyon vagyunk benne igazából, csak a végső jelenetben. Nem kellett sokat játszanunk. Nézd csak, erre a modellre emlékszem, gyönyörű volt. A 'Never Let Me Down Again'-t Dániában forgattuk, és igazán jó visszajelzéseket kaptunk. A rajongók értékelték, hogy különböző videókat, különböző országokban vettünk fel. Az emberek jobban kötődnek dalokhoz, amelyekhez a közvetlen környezetük, országuk valahogy kapcsolódik egy zenekaron keresztül. Már a kezdetektől fogva, a korai időszaktól kezdődően tudatosan figyeltünk erre a dologra. Az emberek szeretik és díjazzák ezt a dolgot - kialakul egyfajta kötődés. Már két perce megy a klip, és szerintem még fel sem tűntünk benne. Persze, nyilvánvalóan, ez amolyan road movie. Na, két és fél perc, és mi, az együttes többi tagja is megérkeztünk. Ott ülünk egy kávézóban. Hát, nem volt túl megerőltető a forgatás, haha. Bármikor újra vállalom, haha. A korszak klipjeit összefűzni, és kvázi megalkotni a 'Strange' kiadványt, vélhetően Anton Corbijn ötlete volt. Valahogy természetes módon összhangban voltak a számok, illetve a vizuális megjelenítésük is. Remek ez a jelenet, hátulról fotózva a szerencsekerékkel. Pont a 69-en állt meg, haha. A kávézó amúgy egy valóságos helyszín volt. Annyira jó nézni ezt a klipet, hogy végül is teljesen elfelejtettem, hogy azért ülök itt, hogy kommentáljam, haha. Jó kis klip!
Stella Rose videóchat. Akárcsak az édesapjának, neki is a Condemnation a kedvenc DM dala. És egy érdekes félmondat: Dave éppen ezt a dalt gyakorolja. Elképzelhető tehát, hogy számíthatunk erre a dalra a Memento Mori Tour-on, 22 év után ismét Dave előadásában?
A két ünnep közti napok igencsak aktívan fognak telni itt a Depeche Mode blog oldalán... Egyelőre nézzünk egy aktuális rádióslágert, amelynek szerintem ismerősek lehetnek az első taktusai :)
