Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Még egyszer a Cure-kapcsolatról

2025. augusztus 04. - Szigi.
Ma 27 éve jelent meg a Depeche Mode talán legnagyobb nyilvánosságot kapott Tribute albuma, a FOR THE MASSES! A 16 számos válogatás a korszak jónéhány fontos bandáját és néhány feltörekvő tehetségét szerepeltette. Az album borítóját, illetve az azon szereplő fotókat Martyn Atkins fényképezte, aki több DM lemezborító tervet is készített a 80-as években - ennek köszönhető, hogy a kiadvány képi világa jól harmonizál a Depeche Mode imidzsével.
 
A The Cure és a Depeche Mode közös története régre nyúlik vissza, és a Bamonte fivérek a fő összekötő kapocs: Daryl Bamonte a DM "ötödik tagja" volt mindigis, sőt, 1994-ben jónéhány fellépés erejéig a "negyedik tag" is lett, amikor Andy Fletcher-t kellett helyettesíteni az Exotic-US Summer Tour koncertjein. Perry Bamonte pedig a The Cure gitárosa-billentyűse volt 1990 és 2004 között, majd pár éve újra csatlakozott a bandához. Az együttes 1994-ben együtt bulizott már (erről szól jónéhány részlet Daryl Bamonte Devotional Tour Diary-jéből, illetve Robert Smith Egy ebből az estéből táplálkozó élményből dalt is írt, Club America címmel), állítólag még Alan Wildert is a csapatba akarta venni Robert 1995-ben. Ezek után 1998-ban - noha a Cure ekkor nem volt éppen népszerűsége csúcspontján - nagy fogásnak számított, hogy feltűnt a Cure feldolgozása is a ma 25 éves For The Masses lemezen. Más kérdés, hogy a feldolgozás szerintem nem igazán sikerült jól: a Cure ekkortájt az elektronikával kokettált, ami általában kevésbé szerencsés Cure-számokat és mixeket eredményezett az együttes története során. Ez a World In My Eyes feldolgozás is ezek közé a zajos, idegesítően zakatoló alkotások közé tartozik. Érdekesség, hogy volt arról szó, hogy a Walking In My Shoes-t dolgozzák fel, de végül maradtak a Violator nyitódalánál.
 

40 éve zárult Varsóban a Some Great Reward Tour

Erről itt írtam 5 éve részletesen: most csak annyival egészíteném ki, hogy olyan dalok búcsúztak itt örökre a Depeche Mode koncertrepertoárjából, mint az If You Want, a Lie To Me, a Shame, a Shout, a New Life, a Puppets, a Told You So, a Two Minute Warning és a See You. 

live varsó koncert videó andy martin dave 2020 1985 turné jubileum alan some great reward tour teljes koncertfelvétel andrzej marzec roman rogowiecki

Zavargások Athénban

Erről 5 éve részletesen írtam két posztban is. Itt az első és itt a második.

Egy viharos koncert 1990-ből

35 éve viharos koncertet adott a Depeche Mode! A DM 1990 július 25-én a World Violation Tour nyári turnészakaszának legközepén járt, amikor az előző napi, 24-ei koncertet a Parkwest nevű nyitott arénában le kellett mondani az erős vihar miatt. A DM viszont másnap egy zárt helyszínre, a Salt Palace Arénába helyezte át a bulit, ami sikeresen le is ment.
 
Alan 1993-ban így nyilatkozott a The Salt Lake Tribune-nak:
 
„[A lemondás] inkább javított a koncert egészén, mert a rajongók nagyon csalódottak voltak, majd megkönnyebbültek, amikor megtudták, hogy másnap fellépünk. Hosszú távon ez nekünk kedvezett.”
 
Alan 2006-ban a Violator remaster dokumentumfilmben is visszaemlékezett az eseményre:
 
„Azt hiszem, [Salt Lake Cityben] szörnyű idő volt, amikor megérkeztünk, és nem tudtunk fellépni. Szabadtéri helyszín volt, vihar volt vagy valami hasonló. Túl veszélyes lett volna koncertezni. De aztán – az ügynöknek, vagy valakiknek köszönhetően - sikerült átütemezni a koncertet egy fedett arénába másnapra. Azt hiszem, The Cow Shed vagy valami hasonló volt a neve, igazi rögtönzött koncert volt. És mivel az előző este [a koncert elmaradása] nagy csalódást okozott, így aztán az összes rajongó, aki másnap este eljött, nagyon lelkes volt, ez volt az egyik legjobb koncert, amit valaha adtunk.”
 
Ahogy a The Park Record újság július 19-én beszámolt róla, a július 24-re tervezett koncertre minden jegy elkelt.
 
A DM a koncertet követő napon ugyanitt forgatta a Strange Too videóhoz a kiegészítő felvételeket. Ennek a videónak a második felében ezekből a felvételekből láthatóak részletek:
 

süti beállítások módosítása