22 éve jelent meg Martin második szólólemeze, a Counterfeit 2! Következzék most róla az egyik legszebb szám, a Lost In The Stars és annak a különös fanvideója:
Depeche Mode összes
10 éves az MG!
Kerek évfordulónk van: ma 10 éve adta ki Martin az MG című szólólemezét! A 16 számos instrumentális alkotás a Delta Machine Tour utáni pihenőidőszakban született Santa Barbarán. Martin filmszerű és sci-fi hatású lemezt szándékozott készíteni, és a kitűnően szóló lemez hozta is az elvárásokat. Olyan, mintha 16 kiadatlan Depeche Mode instrumentális átvezetőt hallanánk: és ha arra gondolunk, hogy pont a Delta Machine óta nincsenek ilyen instrumentális átvezetők a DM lemezeken, akkor szinte azt érezhetjük, hogy Martin a szólólemezeire mentette a rövid instrumentálisok iránti vonzalmát.
Nézzük szép sorban a dalokat! Erősen sztereó hatású, "pilinkázó" hangok, amelyek aztán folyamatosan fémesebbé válnak, majd 15 másodpercnél megérkezik a szemhéjrebegtető basszus is: a 10 éves Martin szólólemez, az MG nem a legkönnyebben emészthető dallal indul. A sokfelé torzuló játékos dallam 1 perc után Kraftwerk-szerű, más szempontból szinte apátsági háttérhangokkal színesedik, majd komoran kopogó hangok szüntetik meg a "pilinkázó" hangok birodalmát, mintha egy képzeletbeli kastélyhoz érkeznénk... így zárul komoran, Radioactivity-szerű háttérhangokkal a PINKING, az első dal az MG lemezen!
A második dal a SWANNING, ami számomra továbbra sem az űrt, hanem egy komor kastély belsejét idézi meg, amelynek a kapujához a Pinking-gel jutottunk. Komor, ajtónyikorgás-szerű mély hangok, amelyeket aztán éteri szintihangok ellensúlyoznak. A háttérzörejek fenntartják a nyugtalanító atmoszférát, amelyet aztán egy Sounds Of The Universe-ről importált hang simít el. A legvégén aztán a kutyaugatás-sírás szerű hangok ismét elbizonytalanítanak, de a szám aztán hirtelen véget ér.
A harmadik dal a tízéves MG lemezen az EXALT, ami valóban elég egzaltált, sűrű zörejekkel kezdődik, én továbbra is egy kastélyban érzem magam. Térben elszórt, nyugtalanító zörejek, hol erősödő, hol gyengülő sistergő hang, bepörgő dobok, aztán másfél percnél egy kitartott szintihang próbál úrrá lenni a (valóban) egzaltált káoszon. Elsőre nem sikerül ez, másodjára már valamivel jobban, ezután kissé rendezettebbé válik a hangzás, illetve kevésbé lesz rétegzett. De ez csak a látszat, 3 perc felé közeledve ismég visszatér a sisterség, itt már nem segít a kitartott szintihang sem: és aztán a sietve sistergő alapzaj győz, ennek erősödésével zárul a dal. Ezúttal a zaj győzött...
Az első hírek "ambient-lemeznek" harangozták be az MG-t. Ez nem így lett, de azért születtek rajta szép ambient-szonáták. Az első ezek közül a negyedik dal, az ELK, amely egy gyönyörű, méltóságteljes, kellemesen gördülő alkotás, enyhén Kraftwerkes arpeggiokkal és kissé a Depeche Mode The Child Inside című dalára emlékeztető hangszereléssel. 1:18-nál aztán bejön egy tényleg szépséges, és "űries" dallam, még tovább emelve a kifejezetten kellemes dal szerezte élményen. Sokszor mondtam, hogy olyan az MG lemez, mintha 16 kiadatlan DM instrumentális összekötő lenne: az Elk az egyik legjobb példa erre.
Az MG-n az ötödik dal, a BRINK meghozza a lemez első négynegyedes dalát, jelezve, hogy a Kraftwerk, a Blade Runner és a Tangerine Dream hatáson kívül Martin a sötét techno iránti rajongását is kifejezésre igyekszik juttatni a lemezen. Kiválóan szóló, kellemesen húzós dal, néha ismétlődő, erős, belepörgetett dobokkal, és kevés magas hangú "ellensúlyozással". Olyan ez a dal, mint egy jó újkori DM remix.
A hatodik dal ismét egy nyugvópont a ma 10 éves Martin szólólemezen, az MG-n, ez pedig a lemezt beharangozó EUROPA HYMN, ami az egyetlen kétszavas számcím a lemezen (és nem könnyű szabadulni attól a gondolattól, hogy a földrész neve németül szerepel). Ez egy bánatos, szépséges instrumentális alkotás, kora tavaszi napokra való, nekem a Bomb The Bass-féle Milakiával rokon kissé, amelyben szintén Martin közreműködött. A kotyogó alapütemet és a lágy dobos belepörgetéseket finoman használt cinek dúsítják, aztán a finom dallamra jön egy bánatos, szőnyegszerű szintihangsor. Sokan unalmasnak találták a dalt, pedig a lemez egyik legatmoszférikusabb, leginkább sokszínűen meghangszerelt daláról van szó.
A hetedik dal a CREEPER. Ismét sötét az alapütem, komoran mormogó basszusokkal kezdünk, amelyeket ideges ütősök ellensúlyoznak, majd a háttérben torz szintidallam tart minket a nyugtalanító hangulatban. Később valamelyest színesedik a hangzás, de a zsémbes basszus nem enged minket könnyen. Ez a dal kissé nem tart sehová, igazi átvezető alkotás lehetne egy újkori DM lemezen.
A SPIRAL felráz minket a Creeper punnyadtságából! A nyolcadik dal erőteljes, gyors, ideges hangokkal indít, amelyre erőteljesen dobbanó dobok felelnek. (kiválóan szól a lemez, mondtam már?). A háttérben aztán zörejek erősödnek, ismét teljes a sztereó hatás kihasználtsága, majd egy új, egzaltált effekt jelenik meg a háttérben, ami nekem elég egyértelműen a Scooter második lemezének (Our Happy Hardcore) néhány instrumentális dalát hozza fel emlékként... Aztán másfél perchez közeledve újabb váltás, és egy kemény basszusokkal megtámogatott dal indul, nyers effektekkel, a folyamatosan jelenlévő erőteljes dobbal, és elidegenítő magas hangokkal. Aztán újabb fordulat (több váltás van ebben a dalban, mint a lemez 5 másik dalában összesen), visszajön a "Scooteres" háttéreffekt, amelyet nagyon gyors, feszült, "üveghangú" dallam kísér. Aztán a dob "megritkul", már csak egyet-egyet üt, és ezzel a méltóságteljes hangulattal zárul a lemez egyik legjobb dala.
A ma 10 éves MG lemez második fele a STEALTH című dallal indul. Ismét gyors alapdallammal indulunk, amelyre aztán erőteljes basszus illeszkedik. Egy ijesztő effekt után beindul egy középtempós, akár újkori DM dalnak is elmenő alkotás, amelyre másfél perc felé megérkeznek a korai Kraftwerk kitartott szintihangjai. 1:52 felé tovább színesedik a dobhangzás, ismét mintha a DM hőskorából lenne idemásolva egy dob. 2:10 körül kicsit kinyúlik a dal, az egzaltált alapütem egy darabig nem lesz meghatározó, de aztán 3 perc felé közeledve ismét visszatér a komótos dobhangzás, amelyet innentől aztán egy "Sounds Of The Universe-szintihang" is színesit. A dalt aztán a visszatérő Kraftwerkes kitartott szintihang zárja; még mintha egy pillanatra vissza akarna térni a dobalap, de aztán inkább eltűnik a dal a semmiben.
A tizedik dal a HUM. Erőteljes, mély hangokkal indít a dal, amelyet enyhén nyugtalanító zörej kísér a jobb oldalról, amely aztán szépen felerősödik és átkúszik a bal oldalra. Jobb oldalról finom "űrhangok" kísérik a balra áthúzódó zörejt, aztán másfél perc felé közeledve véletlenszerűnek tűnő szintihangok kezdenek formát adni a dalnak. 1:45 után szélrohamszerű effekt érkezik "fentről" (mondtam már, hogy milyen ügyesen használja ki Martin a sztereó hatást?), aztán 2:17-től felfelé haladó szintidallamok viszik el ismerős irányba a dalt. Mire aztán az Giorgio Moroder-re asszociálnánk, 2:45-nél egy erős fémhang csap minket fejbe, majd 3:18-nál újra. Egyre erősödik a hangzás, amely kissé tényleg a korai diszkóhangzásra emlékeztet, csak persze a lehető legtávolabb a slágerességtől: aztán addig fokózódunk, amíg hirtelen megszűnik minden, csak 5 db kitartott basszushang jelzi a dal végét.
Az ISLET finom környezeti hangokkal kezdődik, aztán váratlanul a nyakunkba érkezik az ereszkedő, a lemezhez képest slágeresnek mondható szintidallam (csengőhangként beállításért kiált!). Az ereszkedő, erőteljes szintidallamra egy magasan eljátszott felelget. Alapütem ezúttal nincs, 1:45 körül megérkezik egy kissé mélyebb hang is a fülhallgatónk jobb oldalának "aljára". 2:22.-től egyre erősödő effektek próbálják színesíteni a hangzást, de semmi nem zavarja a dal végéig egymásnak felelgető két szintihangot. Ismét egy "ötletszerű", "szkeccs" dal.
A CROWLY a legtempósabb dal a lemezen. Egyértelműen a DJ-szettek által ihletett kemény, húzós techno, mérges, egymásnak felelgető, nyolcütemű, egyszer magas, egyszer alacsony varangyszerű effektekkel. A kemény hangzást 1 perctől kissé véletlenszerűnek tűnő éteri szintidallamok kísérnek, és megjelennek az egész lemezre jellemző dob-belepörgetések is. Ez a dal "ennyi": messze a legtáncosabb dal a lemezen, és érdekesség, hogy a dal alapütemét két évvel később a Depeche Mode felhasználta a Scum című DM-dalban is.
A Crowly veretése után pont jól jön a nyugodt TRYSTING a ma 10 éves Martin szólólemezen. Erőteljes, filmszerű kezdés után egy visszafogott, szinte "suttogó" szintidallam viszi a prímet, alig-alig észrevehető cinezéssel kísérve. 1:15 körül gyors szintidallam jelenik meg, és a várva várt basszushangok 2 perc körül érkeznek meg. De nem lesznek dominánsok: marad a "suttogó" dallam, és az effektek csak a színesítést szolgálják. Az utolsó 20 másodpercre bejön valami dobszerű a háttérbe, de aztán gyorsan le is zárul a dal.
A SOUTHERLY következik a kissé ötlettelen Trysting után az MG-n. Űrhangos kezdés után méltóságteli dobok érkeznek, amelyek nyugodt, de erős alapütemet adnak a dalnak. Fél perc után finoman kidolgooztt, "magas" dallamok jelennek meg, amelyet 1 perctől egy megnyugtató szintidallam kísér. Ám 1 perc 20-nál hirtelen megváltozik minden, akkordok változnak, és a lemezhez képest szokatlanul telt, filmszerű lesz a hangzás, egy pillanatra akár Vangelis is beugorhat. Aztán ismét visszatérünk a méltóságteljesen döngő alapütemhez, és a kellemes szintidallamhoz, de szerencsére ismét belecsúszunk a filmszerű "refrénbe" (érdekes, hogy elég nagy különbséget érzek a dalok kidolgozottság közti különbségében). A második refrén után már csak az említett döngő dobok maradnak, amelyeket finom effektek kísérnek a teljes lehalkulásig.
A FEATHERLIGHT című dal az utolsó előtti dal a lemezen, ebből annak idején remixverseny is lett kiírva, noha egy mindössze 2 és fél perces szösszenetről van szó. Játékos szintidallamra a lemezre annyira jellemző, kiválóan kidolgozott dobok érkeznek, ezúttal tört ritmusban. Később mély hangok jelennek meg, majd jön egy olyan ismétlődő basszusrész, ami a Depeche Mode Shine című dalának a refrénjére emlékeztet. Később a finoman beinduló dobalapok kissé a Trans-Europe Expresst is eszünkbe juttathatják, de a dal megmarad a finom, álmoskás, valóban kissé "Exciteres" hangulatban.
A BLADE című dallal zárul a ma 10 éves Martin szólólemez, az MG. Ez az egyik kedvencem: egy űrszonáta méltóságteljes, fennkölt lezárása. Dobok, ajtózáródás-szerű hangok, majd pedig megérkezik egy szépséges, nagy teret felölelő szintidallam, amelyet aztán kitartott, szőnyegszerű szintihang, és söprésszerű effektek kísérnek. Másfél perchez közeledve kissé komorabbá változik az elegánsan lépegető alkotás, aztán 2 perc után új, erősen DM-re emlékeztető effekt jelenik meg, de semmi sem változtatja meg a dal mélységes eleganciáját. Nyolc szívdobbanás-szerű dobhang, a "söprő" hanggal kísérve, és máris leszáll az űrhajó, amin az eddigi bő 54 percet töltöttük...
38 éve jelent meg a STRANGELOVE kislemez!
43 éve jelent meg a THE MEANING OF LOVE kislemez!
32 éve jelent meg a WALKING IN MY SHOES kislemez!
Ez volt évezredünk első DM kiadványa: 24 éve jelent meg a DREAM ON kislemez!
34 éves a híres japán CD gyűjtemény, az X1-X2!
Boldog Húsvétot mindenkinek!
16 éves a Sounds Of The Universe!
Emlékezzünk rá egy jellemző dalával, a könnyedebb, "kávéházi" hangvételű Little Soul-lal.
15 éve jelent meg a Selected!
15 éve jelent meg az egyetlen Recoil gyűjteményes lemez, a Selected! Erről igen gondosan összegyűjtöttem jópár infót 5 éve, ezeket itt olvashatjátok.
Az artworkről így beszélt annak tervezője (Un.Titled, Design Agency):
"Alan Wilder 2009 tavaszán keresett meg minket, hogy tervezzünk egy lemezborítót a legújabb LP-jének, a Recoil projekt 25 éves retrospektív kiadványának. A kezdeti feladat az volt, hogy tervezzünk egy standard egy CD-s egy díszdobozos és egy speciális kiadású két CD-s szetthez, amely a már meglévő művészeti elemekből építkezik, de az albumnak egy teljesen saját identitást ad. Egy év elteltével nemcsak két CD-kiadást, hanem két különleges kiadású dobozos kiadványt, egy iPhone alkalmazást, európai turnéplakátokat és a berlini koncertfotókat is mi terveztünk. Mindig is úgy éreztük, hogy a projektnek nyers, zord éle legyen, amit egy letisztult tipográfiai nyelvvel ellensúlyozunk. Ennek elérése érdekében számos fotográfiai kísérletet végeztünk, amelyekben a vetített képeket, a fizikai tipográfiát és a talált tárgyakat ötvöztük. A képek az albumon szereplő minden egyes számot képviselnek, olyan elemekkel, amelyek a lelkes Recoil rajongók számára azonosíthatóak, ugyanakkor elég absztraktak ahhoz, hogy a Selected egy teljesen új egységet alkosson. Az általunk létrehozott sötét és texturális képek tökéletes kísérői lettek a zenéjének merengő, időnként nyugtalanító természetének."
Itt egy unboxing videó a Selected vinyl díszdobozos kiadványról:
Itt egy 50 másodperces teaser is:
Nézzünk néhány alaposan megeditált változatot a 15 éves Recoil best of lemezről, a Selected-ről! Ahogy említettem, számomra egyik rövidítés sem ad hozzá az Alan által emlegett plusz filmszerű élményhez, inkább az eredeti változatokat preferálom - mindenesetre a 15 éves évforduló jó alkalom arra, hogy ezekről a verziókról is megemlékezzünk. Elsőként jöjjön a Red River Cargo!
Az Allelujah, 3 és fél perccel rövidebb változata:
Az Edge To Life, a 15 évvel ezelőtti Selected lemezről, pont a legizgalmasabb rész kivágásával:
És a legfájdalmasabb csonkítás számomra: a Supreme a fúvós rész eltávolításával:
Az új mixekről is írtam:
The Killing Ground (Solid State Mix)
5000 Years (Romanian Elegy Of Strings) (Davide Rossi 13 évvel később a Memento Morin is szerepelt, sőt, van is neki Ghosts Again remixe!)
Amikről viszont nem ejtettem szót 5 éve, azok a Selected Video Update-ek! Pótolom a hiányosságot.