A Depeche Mode egyik legnagyobb slágere jubilál ma: 1981-ben ezen a napon került a boltokba a JUST CAN'T GET ENOUGH kislemez! Szokásos módon 2 napig szinte csak ezzel a dallal foglalkozunk, alaposan körbejárjuk Vince Clarke legnagyobb DM slágerének történetét, remixét, fellépéseit, feldolgozásait és (holnap) a koncertváltozatait.
Nem sok DM dal van, ahol a klip-, a kislemez-, és az albumverzió teljesen megegyezik, de a Just Can't Get Enough ilyen (játék: kommentbe jöhetnek még az ilyen dalok ;) ). Nézzük tehát a klipet, előtte pedig idézzük fel a videóról a HDMFC honlapjáról Martin, Andy és Dave véleményét, amelyek a 2016-os Video Singles Collection audio kommentárjai között hangzottak el!
Martin: "Érdekes, izgalmas dolog volt az első klipforgatás. Táncos lányok, bőr cuccok - ki ne lenne izgatott, haha. A lányokat nem ismertük, Clive Richardson, a rendező hozta őket. Clive amúgy Daniel (Miller) egyik barátja volt. Megmondom őszintén, nem emlékszem arra sem hogy nézett ki. Iszonyú régen volt. A bőr cuccok nagyon népszerűek voltak 1981-ben azokban az úgynevezett 'futurisztikus' klubokban, ahol játszottunk. Hogy miért vetettük le azokat, és felejtettük el őket jó pár évre, ki tudja megmondani. A '80-as évek elején történt pár megmagyarázhatatlan divat irányzat. 1981 és mondjuk 1986 között sok érdekes dolog történt. Elég buzisan néztünk ki itt, a gay-bőr cuccokban, haha. Valahol London külvárosában forgattunk, de már nem emlékszel hol. A klip tulajdonképpen a nemzetközi piacra készült. Akkoriban nem voltak a dolgok olyan direktek és azonnaliak, mint ma. Előfordult, hogy valamelyik dalból sláger lett Angliában, majd két hónap múlva valamelyik másik országban, és 6 hónap kellett ahhoz, hogy eljusson Ausztráliába. Sokáig utaztak, haha. A 'Just Can't Get Enough' a harmadik kislemezes dalunk, a második slágerünk, illetve az első videóklipes számunk volt. A klip ehhez mérten, igen egyszerű és lényegre törő. Amikor a klip készült épphogy 20 évesek lettünk, vagy 19. Örültünk, hogy megtörténik velünk, az emberek hallgatják a számainkat, és valaki még klipet is készít nekünk. Talán még az ostoba játék trombiták sem zavartak bennünket, haha. Bár, ha őszinte akarok lenni, voltak korszakok, amikor kifejezetten zavart bennünket, hogy a videókban hülyén nézünk ki."
Fletch: "Ez a klip csak azután készült, hogy a dal már sláger lett. Azért készítettünk videóklipet hozzá, hogy be tudjunk vele törni a nemzetközi piacra. Ez volt az első lépés. Ha nincs videód, hiába minden. Ha van, akkor van esély arra, hogy felfedeznek. A klip viszonylag egyszerű, de nagyszerű. Szolgálta a célt; a három táncos lánnyal, illetve a bőr szerkókkal operáltunk. Mondhatni az öltözködéssel beelőztünk saját magunkat. A klipet egyébként felkapták, először Svédországban kezdték játszani. A videóban szereplő lányokat nem igazán ismertük, bár nagyon jól együttműködtünk a forgatáson. Egyik másikkal össze is futottunk időnként Londonban, a rá következő pár évben. A klip annyiban volt számunkra új, hogy azt megelőzően csak TV fellépéseken (Top Of The Pops) és koncert színpadon játszottunk. A videóban ezzel szemben szerepelni kellett. Itt például egy bárban filmeztünk. Azt hiszem, az öltöny a következő klipek valamelyikéhez innen jött. Vince amúgy álszakállat viselt, valamiért öregebbnek akart látszani, haha. Valamiért a 'Just Can't Get Enough' lett az egyik leghíresebb dalunk, szerte a világon. Mai napig felismerik - a szimpla pop melódia titka. Akkoriban monofonikus szintetizátorokat használtunk. Daniel (Miller), illetve a Mute Records készítette a videót, így vélhetően Clive Richardsont, a rendezőt is ők hozták. Ez lehetett a Mute legelső nagy rotációban forgó, nemzetközi klipje. Ha jól emlékszem, 1981 vége felé készült, és talán így DVD formátumon eddig nem jelent meg. És azt kell mondjam, első videóklipnek nem is rossz. Készültek ennél sokkal rosszabbak később. Egyszerű, szimpla klip; működik."
Dave: "Az első klip; 'Just Can't Get Enough'. A korábbi kislmezes dalokhoz, a 'New Life' és 'Dreaming Of Me' single kiadványokhoz még nem készült videóklip. Így tulajdonképpen ez volt az első igazi videóklip. Ha jól emlékszem, Clive Richardson rendezte. Az egyik lány az ő barátnője volt, míg a másik lányok más barátainké. Amolyan boy-band-es lett a klip. Van benne némi south-end beütés a korabeli Londonból. Ez a sok fekete bőr és S&M cucc egyértelműen onnan jön, jóllehet nem igazán passzolt a dalhoz. Bár ez végül nem zavart senkit. Azt hiszem, összefoglalva annyit mondhatok, tinédzserek voltunk, alig 19 vagy 20 évesek. Ez az egész amúgy pedig nagyon Vince (Clarke). Az ő dala, az ő imázsa, az ő világa, az ő együttese. Aztán jól beleunt, és lelépett. Gyakorlatilag rögvest a klip megjelenés után. Azon nyomban új együttest alapított, a Yazoo-t. Borzalmas videóklip. Egyszerűen katasztrófa. A dalt nem utálom annyira. Sőt, koncerteken játszani nem is olyan rossz. A legutóbbi két turnén játszottuk, és azt kell mondjam, a rajongók igazán kedvelték. Valahogy a 'Just Can't Get Enough'-tól nem tudtunk 35 év alatt megszabadulni. A mai napig van olyan, aki ezzel azonosít bennünket. Még New York-ban is. Pedig ennél azért messze többet tettünk le az asztalra azóta. Ezzel együtt, fontos dal volt az életünkben, sok ajtót megnyitott anno. Szín tiszta pop zene. Ezt látta meg bennünk Daniel (Miller) a legelején. Gyors, szintetikus, pop zene. Élőben még hatásosabb. Szintik, és dob gép. A dob gépet én kezeltem, és biztosra veheted, hogy gyors ütemet diktáltam, haha. 30 perc, 10 szám, showcase live. Daniel számára mi voltunk a szintetikus Beach Boys, keresztezve a Ramones-sel. A pop és a rock & roll ötvözete. Igazi elctro-pop. Persze ez mind Vince víziója volt, ő volt a zenekar vezetője. Először 'Composition Of Sound' néven zenéltek a srácok. Amikor engem is bevetettek, onnantól vettük fel a Depeche Mode nevet. Mondhatom, jó választás volt, messze szebb karriert futottunk be ezzel a névvel, haha. A nevet amúgy egy divat magazintól loptam, amit a középiskolában olvasgattam. Művészeti suliba jártam Sounthendben. Gyors döntésre volt szükség, kellett az új név egy koncert plakátra. A telefonon lógtam, amikor a szervezőnek szüksége volt a névre, az újságra pillantottam, és bemondtam neki. Nyilván nem érette, kétszer le kellett betűznöm neki. Aztán végül is rajtunk maradt. Van, aki a mai napig nem tudja rendesen kimondani. Na, ezért is én vagyok a hibás, haha."