30 éve New Yorkba, közelebbről a Jones Beach-re érkezett a Depeche Mode 1994-es turnéja. Daryl Bamonte turnébejegyzése és a Q magazin újságírója, Andrew Perry sztorija egyszerre mutatja meg a rock'n'roll csillogását és a legsötétebb bugyrait. És közben a háttérben zajlik az amerikai Foci VB...

Kezdjük Daryllel, aki New Yorkban kedves ismerősökkel futott össze: bátyjával, Perry Bamonte-tal aki ekkor a The Cure tagja volt (és azóta újra az), és a Cure legendás énekesével, Robert Smith-szel.

"Újabb este a Jones Beach-en. Ahogy kinéztem az öltözőből, biztos voltam benne, hogy egyből felismertem a Stabbing Westward megváltozott frizuráját - de csak a bátyám és Robert Stmith volt az, akik úgy döntöttek, hogy átugornak egy Concorde-dal, hogy meglepjenek / zaklassanak / gratuláljanak nekem. Oké, valójában csak azért jöttek, mert egy külön páholyt akartak szerezni a Giants Stadionba a holnapi Olaszország - Írország VB-focimeccsre...

Egy rövid kiruccanáste tettünk ma New Jersey-be a Giants Stadionhoz. Azt a pólót viseltük, amit Perry készített ágyneműből és növényi festékből. A mi kis >>külön páholyunkban<< 30 ember volt - ebből 27 Írországnak szurkolt, 3 pedig Olaszországnak: a két Bamonte (természetesen) és Mr. Smith... Az olasz zászló piros, fehér és zöld, az ír zászló pedig narancs, fehér és zöld, és ha távolról nézted a tömeget, mindkettő ugyanolyannak tűnt. Gyanús, hogy az eladók nyomtattak néhány zászlót, amin volt sötét mandarin szín, fehér és zöld, és eladták mindkét szurkolótábornak: >>Igen, igen, Paolo, a piros kicsit megfakult... Na, na, Paddy, a narancs mindig kicsit sötétebb kinyomtatva...

Egy fantasztikus étteremben voltunk tegnap este, Café Tabak a neve. Egy exkluzív asztalt kaptunk az emeleten és körbenéztünk odafent a gyönyörű embereken. Azt gondoltam, hogy "Igen... a világ legjobb bandájában játszom, Manhattanban vagyok egy jegyzett étteremben és biztos vagyok, hogy Naomi Campbell átnéz ránk a másik asztaltól és azt gondolja: "Azta, nézd azt a vagány rocksztárt, a karrierje fénypontján, nézd, ahogy viselkedik" - és ez volt az a pont, amikor Robert bejelentette, hogy elege van abból a sovány nőből, aki ŐT bámulja..."

Itt pedig az említett újságíró, Andrew Perry sztorija a Q magazinból, 1998-ból, ami ijesztő bepillantást enged az eldurvuló turné bugyraiba. A Stripped című könyvből idézünk:

"A Primal Scream mindig egy csomó lemezt hordott magával, lejátszót is vitt az öltözőbe, úgyhogy mindenki táncolt. Dave Gahan meg a szoba közepén ült egy karosszékben és ijesztő mennyiségű kokaint szippantott fel. Hirtelen rádöbbent, hogy újságíró vagyok, rám mutatott, és az egyik nagydarab lakája elkapott. Le kellett térdelnem a karosszéke mellé, hogy beszélni tudjon velem. Elkezdett motyogni, hogy mennyire nem értik meg őt az emberek, majd hirtelen hangulatot váltott, azt mondta, hogy megátkoz, és a következő, amit észrevettem, hogy beleharapott a nyakamba! Ekkor már üvöltött és mindenki őt bámulta. Kiviharzott a szobából és akkor is folyamatosan azt ordította, hogy átkot mond rám. Úgy tűnt, hogy teljesen magánkívül van, de aztán a színpadon abszolút összeszedettnek és profinak tűnt"

Dave reakciója, 2001-ből: "Emlékszem, hogy olvastam az írást, de arra nem, hogy valóban ezt tettem volna. Abban az időben tényleg csodáltam a vámpírokat. Kezdtem elmerülni abban a világban, amit teremtettem és hittem is benne. Talán tényleg vámpírnak képzeltem magam".

Itt a koncert teljes audio felvétele:

Még egy kerek évforduló: 15 éve került a boltokba a NOUVELLE VAGUE lemeze, amely egyszerűen csak a 3 címet viselte, és amelyen nemcsak feldolgozták a Master And Servant-ot, hanem Martin vokálja is felcsendül benne.

Egy kerek, tízéves jubileum is jut mára. A SIXTOES egy időben nagyon sokat szerepelt a Depeche Mode remixelői között: hangulatos vonósátirataik (amelyek a Peace, a Come Back, a Jezebel és a The Sinner In Me című dalokhoz készültek) a DM rajongók tetszését is elnyerték. A Peace átiratot pont tegnap hoztam... Szinte nem is meglepő, hogy "cserébe" Dave is kölcsönözte a védjegyszerű vokálját, a 2013 végén készült LOW GUNS című dalban. A Sixtoes nagylemeze, a THE MORNING AFTER 2014-ben jelent meg, a mai napon, ezen szerepelt az említett dal. Következzék most a Low Guns!

Ma 15 éve jelent meg a PEACE, a Sounds Of The Universe második kislemeze. A dal kislemezverziója egy fazonigazítottabb, összeszedettebb, rövidebb változata az albumverziónak, és amelyhez szokatlan, a banda tagjait csak óriásplakáton megjelentető klip készült. A klipet a francia Jonas & François duó forgatta a romániai Negoiești-ben, Prahovában, Maria Dinulescu román színésznővel. Az egyetemes mondanivalójú, dallamában a Beatles: Across The Universe-ét idéző, rendkívül visszafogott hangszerelésű dal mintha rossz csillagzat alatt állt volna: a Dreaming Of Me óta elsőként (és mindmáig utolsóként) nem jelent meg róla 12 inches vinyl (azért később a Fragile Tension/Hole To Feed 12''-esre rákerült két Peace remix), ahogy említettük, a klipben - első ízben a DM történelmében - nem szerepel a zenekar (állítólag Dave betegsége miatt), és az aktuális turnén is hamar ejtették, hogy aztán soha ne szedjék elő újra. A dal csak 57. helyig jutott a brit slágerlistán (ez akkor hatalmas csalódásnak számított még). Sőt, még a turné budapesti koncertjén is erre a számra kezdett el irgalmatlanul zuhogni az addig csak "simán eső" égi áldás...

A dal megjelenésekor még egyfajta új himnuszként hivatkoztak a dalra (emlékezhetünk, már a 2008-as sajtótájékoztatón is felcsendült belőle egy részlet), és a dalszerző saját maga Top10 szerzeményének tartott a dalt. Íme a zenekartagok véleménye:

Martin: "A Little Soul-t és a Peace-t egymás után írtam, és az album flow-ja egyből intenzívebb lett. Tényleg úgy éreztem, hogy spirituális dalok. Valahogy a további munkák sarokköveivé váltak." (...) "A Peace és a Little Soul a két leginkább spirituális dal, amit valaha írtam. A béke eljön hozzám. Belső béke. Nem akarok újra felfedezni keresztény vagy New Age-hippi dolgokat, de tényleg úgy éreztem, hogy ezek a dalok jobban hozzákapcsolnak az univerzumhoz." (...) "A Peace a személyes kedvencem. Azt gondolom, hogy ez az egyik legjobb dal, amit valaha írtam. Ez lesz a következő kislemez."

Dave: "Amikor Martin lejátszotta nekem elsőként a Peace-t, megfordultam és azt mondtam: "Azt gondolom, hogy ez az egyik legjobb dal, amit valaha írtál". Már a demó formátumban nyilvánvaló volt, hogy tele van dallammal. Azt gondoltam, hogy egyszerűen gyönyörű. Őszintén szólva néha nem is tudom, hogy hogy tud előjönni ilyen cuccokkal."

Íme a klip:

 A Peace 7’ kislemez B-oldalán egy elég nagy csalódás található, hiszen a COME BACK (JONSI REMIX) készítője Jónsi Birgisson, a Sigur Rós zenésze. Emlékezetes, hogy Dave-nek sokat jelentett a Paper Monsters-időszakban az izlandi posztrock banda, és az, hogy pont Dave egyik érzelemteli szerzeményéhez készült egy Jónsi-féle remix, azt vetítette előre, hogy valami különleges produkcióra számíthatunk. Ehhez képest kaptunk egy teljesen eseménytelen, rosszul szóló tuctuc-mixet.

A ma 15 éves Peace CD két verzióban jelent meg: egy kétszámos és egy Remixes verzióban. A kétszámoson a Peace Single verziója mellett a PEACE (SIXTOES REMIX) volt a másik dal. Csalóka az elnevezés, hiszen nem igazán remixről van szó, hanem szinte teljesen újrahangszereli a Sixtoes formáció a Sounds Of The Universe kislemezes dalát, amelyből így talán még jobban is kitűnik a slágerfaktor. A saját bevallásuk szerint "filmzenékhez való folkzenét" játszó zenekar 2009 és 2011 között a Peace mellett olyan DM dalokat is újraértelmezett, mint a Come Back, a Jezebel, vagy éppen a The Sinner In Me.

 A PEACE (REMIXES) CD-n szintén szerepelt a Peace single verziója (ki tudja, miért), majd pedig a Peace remixei következtek. Elsőként itt a veretős-himnikus PEACE (HERVÉ'S 'WAREHOUSE FREQUENCIES' MIX), amely a brit DJ és producer, Joshua Harvey (azaz Hervé) munkája. Olyasmi érzetem van a remixet hallva, mintha a dal himnikusságát keverte volna a Playing The Angel korszak kemény, sötét, harsány remixhangzásával.

A következő remix a 15 éve megjelenő Peace kislemezről a PEACE (SANDER VAN DOORN REMIX). A holland DJ, Sander Ketelaars mixe minimalista megközelítéssel kezdődik, majd himnikus hangvételűvé vált át, azaz elég jól kihasználja a dalban rejlő potenciált.

 A következő remixünk a PEACE (THE JAPANESE POPSTARS REMIX). A korszak népszerű északír elektronikus triója egy erőteljes, harsány átdolgozást készített a Peace-ből.

A következő mix a PEACE (SID LE ROCK REMIX), ami a kanadai elektronikus zenei producer, Sheldon Thompson minimalista, finom zajokkal telezsúfolt, elég izgalmas átdolgozása a Sounds Of The Universe rövid életű slágeréből.

A Peace (Remixes) CD utolsó remixe a PEACE (JUSTUS KÖHNCKE EXTENDED DISCO CLUB VOCAL REMIX). A remix készítője a veterán Justus Kühncke - aki két különböző remixet is készített a kiadványra, lásd később - valószínűleg a régi diszkóhangulatot próbálta felidézni az átdolgozásával, és nem is kellemetlen a mixe, de éppenséggel eseménydúsnak sem nevezhető.

Amint említettem, a Dreaming Of Me mellett a Peace az egyetlen kislemez, amelyhez nem jelent meg 12’ kislemez. Létezett viszont egy Peace (Club Promo), amelyből volt vinyl változat is. Sőt, volt egy „vinyl-only“ remix is, mégpedig a PEACE (BEN KLOCK REMIX). (Ez a verzió letölthető verzióban is elérhető volt azért, nemcsak rejtett vinyleken). A nagynevű minimál-micro-house DJ egy elég eseménytelen, és kissé túl hosszú mixet készített a Sounds Of The Universe második kislemezes dalából.

Egy újabb, csak Peace Club promo kiadványon fellelhető mix a PEACE (PAN/TONE REMIX), ami szokatlan módon ugyanannak a Sid Le Rock-nak (azaz Sheldon Thompsonnak) a remixe, aki már készített egy remixet a Peace-hez. Egy maxihoz kétszer ugyanaz a remixelő, ráadásul más néven, és két külön remixszel - valószínűleg példa nélküli álló eset a Depeche Mode diszkográfiájában! A Pan/Tone remix egy nagyon elektronikus átdolgozás, mormogó alapokon, fürgén emelkedő szintihangokkal.

Újra egy ismétlő a Peace kiadványon: a szintén Club promokon fellelhető PEACE (THE EXPLODING PLASTIC INEVITABLE JK DISCO DUB) nemcsak ugyanahhoz a remixelőhöz fűződik, mint Justus Köhncke Extended Disco Club Vocal Remix), hanem még igencsak hasonlít is rá. Itt is a régi diszkóhangulat próbál előkeveredni a négynegyedek fogságából.

A ma 15 éves PEACE szerintem koncerteken sem működött, főleg, hogy Dave minden alkalommal énekeltetni akarta a közönséget, de erre ritkán volt vevő a rajongótábor. Nagyjából az albumverziót adták elő, némiképp hosszabb véggel. A Tour Of The Universe első szakaszában játszották, aztán az észak-amerikai turnészakaszra elfelejtették, minden bizonnyal örökre. Peter Too, a Home Fórum adminja némi meglepetésre azt szellőztette meg, hogy a dalt Dave akarta a turnén a setlistben tartani, de Martin és Andy leszavazta azt (ez meglepő, főleg annak a fényében, hogy Martin pár hónappal korábban még a saját egyik kedvenc dalának nevezte a Peace-t). Nézzük a dal felvételét a 2009-es prágai koncertről:

Még egy jubileum estére: ma 15 éve Frankfurtban folytatódott a Tour Of The Universe koncertsorozata. Íme a koncert teljes felvétele:

30 éve Clevelandben lépett fel a Depeche Mode. Az Exotic Tour koncertjén volt egy kis gond a Behind The Wheel „backing tape“-jével, ez hallható is a felvételen. Daryl Bamonte pedig ezt írta a Devotional Tour Diaryba: „Sajnálom, de nem tudtam ellenállni, hogy ne kelepeljem végig egy légkondicionáló csövén Alan dobverőit a színpadhoz vezető úton. Aztán persze azt tettettem, hogy eltévedtem, így amikor Dave megragadta a mikforont, és beleüvöltötte, hogy „Jó estét, Cleveland!“, már alig lehetett bírni velem. Tényleg mi vagyunk a Primal Tap, bocsánat, mármint a Spinal Tap...“

Itt a koncert teljes audio felvétele:

Ma 18 éve a Puskás Stadionban lépett fel a Depeche Mode! Ez az a koncert volt, ahol csak egy kicsit esett, és csak a harmadik-negyedik szám környékén - egy kifejezetten szép nyári este volt, olyan meglepetésdalokkal, mint a Judas, a Leave In Silence, vagy éppen a Photographic. Az előzenekar Yonderboi és a Placebo voltak. A TV2 egy rövid interjúval emlékezett meg a koncertről és meginterjúvolták a Placebo énekesét, Brian Molkot is. Íme:

35 éve jelent meg Martin első szólólemeze, a COUNTERFEIT E.P.! A hatszámos album feldolgozásokat tartalmaz, innen az elnevezés (Counterfeit=Hamisítvány, Utánzat). A lemez felvételei a Music For The Masses album turnéja után rögzítették, Rico Conning társ-producer társaságában. Noha a kiadvány címében az „e.p.“ betűk szerepelnek, a Mute Records album katalógusszámot adott a lemeznek (STUMM67).

A lemez első dala egy Joe Crow dal feldolgozása, a COMPULSION! A csaknem 5 és fél perces alkotás nagyon kellemes hallgatnivaló, édes-bús dallamvezetésével, erőteljes dobjaival, zongorajátékával, és Martin angyali hangjával. Ugyanakkor az egész lemezre igaz, hogy szólólemeznek kiváló, de a Depeche Mode ekkortájt kiadott lemezeire ez a hangzás elég halvány lenne - hiányzik Alan Wilder zsenialitása! Ezzel együtt ez egy nagyon bájos, táncolható dal, amelynek számomra az a csúcspontja, amikor Martin saját magára vokálozik. Meglepően hosszú dal, csaknem 5 és fél percig tart, talán a végében már nincs ennyi „kraft“.

 A Compulsion eredetiben így hangzott, 1982-ben, Joe Crow előadásában:  

A Counterfeit E.P. második dala az IN A MANNER OF SPEAKING, ami a legendás new-wave együttes, a Tuxedomoon szerzeménye. A Martin-féle verzió megjelent promóciós kislemezen Franciaországban és Németországban is. Martin verziója sötét, bánatos alkotás, engem hangulatában és kissé hangszerelésében is a Camouflage első lemezének a második felére emlékeztet. Amikor Martin prózában kezdi mondani a dalszövege, az nekem behoz a dalba egy meglepően country-szerű fordulatot.

Így hangzott a Tuxedomoon-féle In A Manner Of Speaking, 1985-ből:

Az In A Manner Of Speaking után egy újabb borongós, lassú dal jön a ma 35 éve megjelent Martin szólólemezen, a Counterfeit EP-n. A SMILE IN THE CROWD érdekes és igen erőteljes dobokkal indít, majd finoman csilingelő hangokkal és éteri szintihangokkal próbálja egyensúlyozni a sötét hangulatot. Az édes-bús, „Camouflage-os“ szintihangszín ebben a dalban is megjelenik. A dal vég felé a refrénben a dal címének suttogva kimondása (a fő vokál mellett) kifejezetten emlékezetes.

Itt pedig az eredeti Smile In The Crowd, a The Durutti Column előadásában, 1983-ból:

A Counterfeit E.P. legtempósabb dala a GONE következik, szívünkhöz közel álló fanvideóval! Rengeteg bakancs, felnyírt haj és hangszóró a klipben. A zene pedig agresszív, furcsán szaggatott, és valahogy az újabb kori DM-et juttatja az eszembe.

Fura módon pont ehhez a posztpunk-dalhoz nem nyúlt annyira Martin: itt az eredeti Gone, a The Comsat Angels előadásában, 1981-ből!

 Talán a leghíresebb dal a Counterfeit E.P.-ről a NEVER TURN YOUR BACK ON MOTHER EARTH. Eleve a legendás Sparks a leghíresebb "eredeti előadó" a feldolgozáslemezen, de ráadásul a dal még Depeche Mode-hanghordozón is megjelent, mégpedig a BONG magazin 1987-es karácsonyi számában (más verzióban, mint ami később rákerült Martin szólólemezére!). Ez a verzió csodálatos, felemelő, már-már gospeles hatású: a lassú indulás később tempós kiteljesedésbe megy át.

Itt pedig az eredeti, glamrockos verzió: színpadon a Sparks, az évszám 1974!

A ma 30 éves Counterfeit E.P. utolsó dala egy tradicionális dal feldolgozása: ez a MOTHERLESS CHILD! Egy hangulatos fanvideóval idézzük meg Martin sejtelmes átdolgozását.

A Motherless Child egy tradicionális dal (akárcsak a Counterfeit 2 nyitódala, az In My Time Of Dying), így csak feldolgozásai vannak, az eredetije a múlt homályába vész. A dal egy gospeles feldolgozásával búcsúzunk, az előadő a Sweet Honey In The Rock formáció. "Ha ilyen az angyalok hangja, akkor többé már nem félek" - szól az egyik komment a videó alatt. Egyetértek!

 A Counterfeit társproducere Rico Conning, aki olyan nehezebben befogadható mixek készítője, mint a Black Celebration (black tulip mix), az A Question Of Time (new town remix), vagy éppen a Strangelove (Blind mix). 2015-ben egy vele készült interjúból derült ki, hogy a Beatles-től a Hey Bulldog, valamint a végül „valahogy az internetre kikerülő“ Billy Joe Royal-feldolgozás, a Down In The Boondocks is majdnem felkerült a lemezre. A Beatles-verzió nem készült el, a Down In The Boondocks esetében pedig a következő történt (idézek az interjúból: „Azt hittük, hogy nagyszerű, amíg Fletch be nem nézett a stúdióba, és azt mondta a dalra, hogy „úgy hangzik, mint Dave Edmunds”, amivel meg is ölte a dalt, így hagytuk a fenébe“. Nézzük, hogy dolgozta fel a Down In The Boondocks-ot Martin!

 Ez pedig a Billy Joe Royal-féle eredeti Down In The Boondocks:

Gondolhatnánk, hogy nem szerepelt koncerten dal a ma 35 éves Counterfeit-ről, de nem is tévedhetnénk nagyobbat. Sőt, a Never Turn Your Back On Mother Earth-et a Depeche Mode koncertjein is néhányszor előadta Martin, az 1988-as Music For The Masses Tour utolsó, japán, és észak-amerikai szakaszán. A Depeche Mode koncertjein zongorával és kísérteties szintivel kísérték Martint, aki ekkor első ízben adott elő feldolgozást Depeche Mode koncerten. Alan „never turn your back!“ vokálja is tetszetős! Következzék most a dal a 1988 május 18-ai minneapolisi koncertről, ahol Martin be is jelenti a dal előadása után, hogy „ez egy Sparks dal!“

A Never Turn Your Back On Mother Earth 21 éve, Martin szólóturnéján is minden este felcsendült, szintén zongorás verzióban, tulajdonképpen szinte pont ugyanúgy, mint 15 évvel korábban, a Music For The Masses Touron - csak most a „never turn your back“ vokált nem Alan, hanem Peter Gordeno énekelte.