Ma pedig a tegnap 30 éve megjelent I FEEL YOU koncertváltozatait vesszük sorra. Mindjárt az első egy legendás változat, amelyet aztán később jónéhány évig újrahasznosítottak. Az I Feel You a Devotional Tour koncertjein a Mercy In You (vagy a Get Right With Me) után következett, a setlist felén túl. Ez volt az a pillanat, amikor Alan a szintetizátorok mögül átült a dobok mögé. Az eredetileg igen kompakt, rétegezett I Feel You koncerten egy, az albumverziónál jóval hosszabb „rock monster“ lett! A hirtelen kezdés helyett sejtelmes zenei felvezetést kapott, amely a Life’s Too Short mixéből lett kivágva. A dal közeledtét a bejátszott fékcsikorgós effektek sejttették. A második ilyen bejátszás után jött Alan fejleszakító dobja, majd csak utána Martin bluesos fő gitártémája. Jön Dave vérbő éneke, és a „this is the downing of our love“ résznél a háttérvokalisták éneke. Sajnos - ami a dal élő változatának fájó pontja számomra - ezután nem lép szintet a dal, nem jön be az új, kicsit megvariált gitárjáték, Martin továbbra is ugyanazt a két hangot játssza a hangszerén - ráadásul a háttérbe beszökő „Enos“ „szélfújós“ effekt is erősen a háttérbe szorul. Innentől tehát ez a koncertverzió nem olyan rétegezett és építkező, mint az albumváltozat, ráadásul kicsit túl is van nyújtva - de sok rajongó nagy kedvence ez, tehát ezzel a véleményemmel talán kisebbségben vagyok. A második „this is the downing of our love“ előtt a vokalistahölgyek már „óóóó“z-nak is, és aztán ezzel a hanggal kísérik végik az „I feel you, your precious soul, and i am whole“ részt is. A dal megnyugvós középső része is hosszabb, jópár másodpercig csak Alan dobjátéka hallatszik a korszak jellegzetes mormogós basszusával. Aztán persze jön a harmadik versszak is („I feel you, each move you make“), és a „where angels sings“ résznél visszatér a dalt fémjelző gitárjáték és a vokalistahölgyek is. Érdekes, hogy az utolsó 2 „this is the morning of our love, it’s just a dawning of our love“ részt már nem éneklik a háttérénekesek, azokat Dave a közönséggel próbálja énekeltetni. Érdekesség még, a dal levezetése nem teljesen instrumentális, a vokalisták háromszor is eléneklik, hogy „i feel you!“. És persze a szám nem lecsengéssel zárul, hanem Alan viszonylag hirtelen véget vet a dalnak. Így lett az albumverzió 4:37-es hosszúságából egy 7:12-es szörnyeteg! :)
Depeche Mode összes
Prága, Memento Mori, Andy, Jägermeister
Új dalokról, új eseményekről - az elmúlt 24 óra összefoglalója
Egy kis hírösszefoglaló az elmúlt 24 óra eseményeiből, valamint néhány spoiler a Memento Mori-ról, azoktól, akik hallották már a lemezt. Aki tehát nem akar poénokat lelőni, az ne olvasson tovább!
A Ghosts Again-t ismerjük, a kellemesen levert hangulatú Wagging Tongue pedig engem Kraftwerk (Europe Endless, The Hall Of Mirrors), New Order (Your Silent Face) és Camouflage (That Smiling Face) dalokra emlékeztet. Ez alapján erős retropopos vonalat sejtek a Memento Morin.
A Richard Butler-együttműködésről egyelőre csak annyit tudunk, hogy 2020 tavaszán, az első karantén alatt Butler kereste meg Martint a közös munka kapcsán, Martin pedig igent mondott. Ennek a barátságnak köszönhetően vannak tehát Butler-szövegek is a lemezen.
A Memento Mori lemezen állítólag sok "túl művészi" dal van, ami Dave és Martin szerint nem tetszett volna Fletch-nek.
Néhányan, akik már hallották a lemezt a HOME Fórumon, elárulták még az alábbiakat:
A Don't Say You Love Me és a Before We Drown lassú, Dave által énekelt dalok, olyasmik, mint a Cover Me, csak nem annyira "éteriek". A lemezt záró Speak To Me is ilyesmi lassú, ami az Hourglass album Miracles című dalára emlékeztet.
A gyorsabb, slágeresebb közé tartozik a Caroline's Monkey, ami egy középtempójú, nagyon fülbemászó dal Dave erőteljes énekével, és a Never Let Me Go, ami egy kifejezetten gyors (Photographic-tempójú) vad, John The Revelator-szerű gitárokkal tűzdelt potenciális koncertkedvenc.
Az album bookletjében található egy tisztelgés Andy előtt "In our HEARTS and MINDS - Dave &Martin", egy igen erőteljes fotó mellett.
A tegnap esti Taratata fellépés pedig március 24.-én, a lemez megjelenése napján fog műsorba kerülni.
További jó hír, hogy a vasárnapi 30 perces müncheni fellépést két részletben, hétfőn (február 20-án) és csütörtökön (február 23-án) este 8-kor leadja a Bayern 1 rádió, a Live & Unplugged című műsorban.
A turné pedig minden bizonnyal ősszel Észak-Amerikában folytatódik - néhány mexikói és USA dátum már ki is szivárgott, bár aztán gyorsan levették a dátumokat.
Az azóta már sokatok által hallott Wagging Tongue dalszövege valami hasonló lenne (walshmode nevű felhasználó a HOME Fórumról):
You won’t do ____ to silence me
With your words or wagging tongue
Long tall tales of sorrow
Your song yet to be sung
I won’t be offended
Let the _____ great divide
Believe me they will follow
Just to watch another angel die
Watch another angel die
You won’t do well to darken me
???
???
Relax, enjoy the ride
I’ll meet you by the river
Or maybe on the other side
You find it hard to swallow
When you watch another angel die
Watch another angel die
Another star is rising
Another day has gone
You can find it
???
Until the day is done
I won’t be persuaded
Kiss your doubts goodbye
Everything seems hollow
When you watch another angel die
Watch another angel die
Watch another angel die
Watch another angel die
Watch another angel die
Watch another angel die
Az I Feel You egyetlen "stúdiós" felvétele
A mai napot zárjuk akkor a 30 éve kiadott I Feel You egyetlen fennmaradt "stúdió-előadásával": Dave-ék egy spanyol TV műsorában játszották el a dalt. Holnap rengeteg I Feel You és One Caress koncertfelvétel érkezik!
Az Almost Predictable Almost írása az I Feel You kislemezről
Az Almost Predictable Almost blog írása az I Feel You kislemezről:
"A Violatorral a Depeche Mode végzett az elektronikus zenével. Elvitték a helyi kocsmákból az amerikai stadionokba, és őszintén szólva, nem volt már hová menniük.
A zenekar mindig is alkalmazkodott és továbblépett, így egy év kihagyás után, amikor Dave-ről mindenki azt feltételezte, hogy a BONG magazinban látható szakállat viseli, a Depeche Mode visszatérése nagyon is a levegőben volt.
Ez azonban nem egy ünnepi szakáll volt. Ez egy új szakállas, tintás Dave volt. Volt egy dobfelszerelés. Volt egy nagyon hangos gitár is. Ez nem a Violator volt.
Ez valami teljesen újnak a hajnala volt.
Az I Feel You, BONG21, 1993. február 15-én jelent meg. Ez volt az első új Depeche Mode anyag, ami akkor jelent meg, amikor már rajongó voltam, így ha azt mondom, hogy izgatott voltam, akkor nagyon finoman fogalmazok. Felvettem a dal első leadását Simon Mayo Radio 1 műsorából, majd addig játszottam és tekertem, játszottam és tekertem, játszottam és tekertem, játszottam és tekertem, amíg elidegenítettem mindenkit magam körül. Akkoriban elsőéves voltam az egyetemen, és a zenekarban való tagságom nagyon korai szakaszában voltam. Kipróbáltunk néhány REM és Teenage Fanclub feldolgozást, mielőtt ragaszkodtam hozzá, hogy próbáljuk el az I Feel You-t, annak ellenére, hogy nem tudtuk a szöveget. Nem sokkal ezután feloszlottunk, de az egyik felvételről létezik egy kazetta. Egy ólomkoporsóban fog eltemetve maradni a halálom utáni 1000 évig.
Mindenesetre lelkesen üdvözöltem az I Feel You-t. És mi a helyzet mindenki mással?
A Smash Hitsben a kislemezt Tony Mortimer, az East 17 nevű "kemény" fiúbandából ismertette. Az olyan klasszikusok szerzőjének, mint a House Of Love és a Deep, nem volt ideje az I Feel You-ra, de mint azt bárki, aki ismeri a zenekarának munkásságát, egyet fog érteni arról, hogy az ő véleménye arról, hogy mi a jó dallam, nem igazán fontos.
Kárpótlásul a Smash Hits kissé furcsán nyomtatta ki a szöveget, és az új, szőrösebb Depeche Mode-ot jelenítette meg.
A Melody Makernél Jim Arundel találta ki ezt:
"Az I Feel You majdnem olyan halálos, mint amennyire szeretnék, az I Feel You egy gyakorlat a slágerlisták nehézkes megmászására. Pozitívan pépesítenek egy háttérsávot, miközben a frissen felcsiszolt Dave Gahan élőben tetováltatja a mogyoróit a stúdióban. A szintetizátorok finganak, zúgnak és nyöszörögnek, az erősítők üvöltenek, a The London Symphony Dentists beugrik néhány ütemre, a refrén pedig vagy úgy szól, hogy "ez Allah hajnala" vagy "ez Alan hajnala" - feltehetően ez egy utalás az "új fiú" Wilder Bow-ra, aki addig maradhat kint, ameddig csak akar, anélkül, hogy felnőtt kísérné.".
A javasolt refrénsoron kívül ez egy jó nagy zagyvaság (habár jó móka lenne egy 1983 és 1993 közötti This Is The Dawning Of Alan című összeállítás, amely az összes dalát és társszerzői munkáját tartalmazná)
Vajon az NME kedvezőbb szemmel nézné a dalt? Nem, nem igazán:
"I Feel You" egy elnyújtott gitárcsikorgással indul, mielőtt Mr Body Art elkezdi forgatni az ízléstelenség kerekeit. Sokkal több a régi stílusú fehér nadrág és a hajszálcsíkos öltöny, mint amennyire az új hard-rock imidzséből következtetni lehetne; a dal elég erőteljes, de kétségbeejtően felejthető.."
Nyilvánvaló, hogy a zenekarnak nem állt szándékában a Top Of The Pops-on szerepelni. A videóban szerepeltek, és erre még visszatérünk, de nem volt stúdiófellépés. Ez azonban nem akadályozta meg a dalt abban, hogy a Top 10-be kerüljön, sőt, a 8. helyen lépett be a slágerlistára. Bizonyára itt volt az ideje a zenekar első number 1-jének? Nos, nem, mert a következő héten a 9. helyre esett vissza, majd a 22., 39., 50., 56. és végül a feledés homályába merült a 75. helyen.
Promóciós szempontból valójában csak egy stúdióbeli megjelenés volt a világon, és nem csak ennek a dalnak, hanem az egész Songs Of Faith And Devotion kampánynak, a spanyol VIenconos című tévéműsorban 1993. április 3-án:
Itt az új Depeche Mode akcióban. Mi az ördög ez az egész? Először is, és ez a legfontosabb, meg kell jegyeznünk, hogy a zenekar nem csak a szintipopos énjét, hanem a bőrszámlálót is elpakolta. Itt egyáltalán nincs több fekete bőr, kivéve Dave nadrágjának néhány darabjátt. Még Alan, a bőrszerkók újradefiniálója is normális ruhát visel. Megdöbbentő fordulat.
Dave a videóban viselt öltönyének felső felében pompázik, és hosszú haja lobog, miközben a szavak 80%-át mímeli. Martin szinte duplán görnyed, feltételezem, hogy a gitárja egy kicsit túl nehéz volt neki. Fletch a billentyűzetét piszkálja és rángatja, Alan pedig egy dobfelszerelésen dörömböl.
Az I Feel You egy rohadtul zseniális dal, és hősiesen merész választás volt visszatérni vele. Akkoriban ez tényleg sokkoló volt, de nagyon jól öregedett, és még ma is kiemelkedő. Megjelenése óta a zenekar élő szettjeinek egyik alapdarabja, 701 alkalommal hangzott el. A Devotional verzió a legjobb verzió, ami engem illet. Mivel a későbbi verziókban több dob és Dave-üvöltés került bele, és ez felhígítja a dal erejét.
A B-oldal egy kis csalás volt, mivel elég lustán felhasználtak egy számot a Songs Of Faith And Devotion albumról. A One Caress persze egy fenséges, sötét, gyönyörű dal, de biztos volt még pár számotok, amik a stúdióban hevertek, nem igaz, srácok? Az Isten szerelmére, volt pár évetek. Miután azóta megjelent a Slow című dal a Delta Machin lemezen, ami egy olyan dal, amit könnyen el tudsz képzelni a SOFAD-korszakban, igazán furcsa, hogy hogy akkor miért nem gondoltatok rá. Elkalandoztam, a One Caress egy tökéletes Martin-dal, amit a zenekar valójában úgy gondolt, hogy nem lesz több, mint egy B-Side anyag, amíg az ész nem győzött. Élőben 74 alkalommal játszották.
A klip volt az a pillanat, amikor mindenki rájött, hogy valaki drámaian megváltozott. A korábban tisztára fazonírozott illető olyan fenyegetettséget árasztott magából, amilyet korábban nem lehetett belőle kinézni. Sokkoló volt, különösen azok számára, akik az Egyesült Királyságban nőttek fel. Hozzám hasonlóan bizonyára sokan nézték a BBC1 Three Up, Two Down című vígjátékát, és Lysette Anthony látványa ebben a videóban távol állt az Angie Tyler szerepére emlékeztető emlékektől.
Á, azt hittétek, hogy Dave-re gondoltam.
Mindegy, félretéve a fárasztó vicceket, egy fekete-fehér felvételen nyitunk egy hintaszékkel, miközben az őrült bevezető zaj visít, és... várjunk csak... ez a Three Up, Two Down színésze. Anton készített egy videót a sorozat tiszteletére? Michael Elphick már úton van? Becsukja az ajtót, és a kamera felé vándorol és.....
....az ott Dave?
Igen, ő az. Megnövesztette a haját és a szakállát, és úgy tűnik, hogy egy vak szabó szolgáltatásait vette igénybe, mivel az öltöny és a mellény kombinációja sokkoló. Mi a fene történt Dave-vel? Elmászik, aztán meglátjuk Martint. Van nála egy gitár és egy fényes, hihetetlenül olcsónak tűnő, de nyilván rettenetesen drága felső. Ez furcsa. Az egész zenekarra pásztázunk, és a legmegdöbbentőbb dolog nem Alan a teljes dobfelszerelésen, vagy Fletch, aki azt csinálja, amihez Fletch a legjobban ért, hanem Martin, aki egy szürke, bő tréningnadrágot visel. Tudta, hogy aznap forgatnak? Gyerünk Martin - ne csináld már, ember.
Hirtelen a sivatagban vagyunk, pontosabban a nevadai Red Rock Canyon Parkban. Dave elkiáltja magát, és látjuk Martint, aki a sivatagi széllel szemben görnyedve vándorol el a gitárjával, miután azt mondták neki, hogy menjen és vegyen fel valami megfelelőbb nadrágot. Megérkezik az első refrén (Allah hajnala?), és látjuk, hogy Lysette vár valakit a kunyhójában. Miért van Anton legtöbb videójában kabin?
A totálkép visszatér, és először láthatjuk közelről a zenekar új dobosát, Alant. Ez volt az a pont, amikor a Depeche Mode, pontosabban Alan, félretette a bőrruhákat, és elkezdett normális emberek által viselt ruhákat hordani. Nincs többé nagy haj, nincs többé túlméretezett lánc a nyakában; egy új Depeche Mode-korszak kezdődött. Az persze tény, hogy Alan csak azért hagyta ott a zenekart, mert ragaszkodott ahhoz, hogy visszatérjenek a bőr és betondarabok szétveréséhez. A távozását bejelentő sajtóközleményt, bár nem volt igaz, de így fogalmazták meg, mivel a Depeche Mode elhagyása azért, mert nem volt szabad bőrnadrágot viselni, túl bután hangzott.
Ezután kapunk egy kis sivatagi akciót, még több Lysette-nek a kabinjában való ólálkodást, majd ismét a sivatagban vagyunk, ezúttal egy kis ötös focira. Dave-et eredetileg a kapuba ültették, de ez nem tetszik neki, ezért leveszi a kapuskesztyűjét és... ööö... kapus napszemüvegét, és arra kényszeríti Martint, hogy kapusként lőjön. Martin meglehetősen ingerülten beleegyezik, de csak azzal a szigorú feltétellel, hogy magával viheti a gitárját. Ez nem működik, így ismét Dave-en a sor, aki szerencsétlenkedik emiatt. A kesztyű újra felveszi a kesztyűt, de akkora felhajtást csinál, hogy a háló szétreped. A Depeche Mode-ból nem lesz jó focicsapat.
Talán egy bűvésztrükk felvidítana mindenkit? Újabb zenekari akció után, a "where angels sing" sorban Dave varázslatos módon egy templomot varázsol elő. Lenyűgöző dolog, de a zenekar csak folytatja. A videó is így tesz, és ahogy lejátsszuk, Dave megjelenik Lysette kunyhójában, és elkezd vetkőzni, bízva abban, hogy Michael Elphick nem fog hirtelen berontani az ajtón. A végén egy felvételen látható egy topless Dave, új tetoválásaival, amint ő és Lysette nekilátnak a Three Up, Two Down Depeche Mode különkiadás próbáinak, amelyet 1993 karácsonyán sugároztak az Egyesült Királyságban.
Sokat léptünk előre a See You óta."
Mark Stent vonatja visz el minket
Vonatfütty, összevissza bekúszó fékcsikorgások, majd elindul egy enyhén acides alap, aztán jön Dave és a "this is the morning of our love", és már indul is egy újabb négynegyedes mix! A vonatfütty talán nem is meglepő, hiszen az I FEEL YOU (HELMET AT THE HELM MIX) is Mark 'Spike' Stent munkája, akiről már a The KLF-hez készült mixeivel kapcsolatban beszéltünk... ez ismét a Last Train lenne a Trancentral-ba? :) A mix felkerült a Depeche Mode második remixválogatására, a Remixes 2 81-11-re is.
A Renegade Soundwave felpörgeti a kiadványt
A két Brian Eno-féle újragondolás után most most egy friss hangzású remix, következik, ez az I FEEL YOU (RENEGADE SOUNDWAVE AFGHAN SURGERY MIX). Ahogy a mix nevében benne is van (bár néhány kiadványon csak Afghan Surgery Mix néven szerepel a dal), ez a remix a nagyszerű Renegade Soundwave nevéhez fűződik, akik szintén a Mute Records-ot erősítették ebben az időben, sőt, még a Pecsában is felléptek 1994-ben! Az I Feel You-hoz készített mixük pont olyan, mint amilyen a zenéjük: dögös, erőteljes, sodró, de mégis laza. Ők később is felbukkantak a Depeche Mode remixerei között: az Only When I Lose Myself Subsonic Legacy Mixe fűződik a nevükhöz. Az I Feel You ezen mixét pedig érdemesnek tartották arra, hogy felkerüljön a Depeche Mode első remixválogatására, a 2004-es Remixes 81-04-re.
Brian Eno a mocsárba húz minket
És máris itt a másik Brian Eno-féle mix, az I FEEL YOU (SWAMP MIX), ahol valóban még mélyebben süllyedünk a Brian Eno-féle világ mocsarába (swamp)! Ez a mix nagyon hasonlít a Life's Too Short-ra, talán valamivel nyugodtabb, de itt is ugyanígy megvan a koncertverzió introjából ismert lüktetés, az elektronikus hangok, az eltorzított "my kingdom comes" hang és Jamie West-Oram gitárjátéka. A fő különbség a két mix között, hogy itt kevesebb az ének és hogy a dal közepén valami távoli, kísérteties zongorajáték hallható, a Life's Too Short mix gitárorientáltságával szemben. Különbség még, hogy ez a változat - ha elmosódottan is - de egyértelműen véget ér, és nem csak lehalkul, mint Brian Eno előző mixe. Ebből a mixből hallható részlet a Songs Of Faith And Devotion lemezen a Get Right With Me és a Rush között, azaz bő 1 percre egy Brian Eno-újragondolás szerepelt az 1993-as Depeche Mode lemezen! És még valami: Alan Wilder, amikor megkérdezték tőle, hogy melyik Depeche Mode mixeket szereti, többek között az I Feel You Brian Eno-féle mixeit emlegette :)
Brian Eno szerint az élet túl rövid
Minden idők egyik legfontosabb brit zenésze, producere, énekese, az ambient műfaj megalkotója, Brian Eno is készített két mixet az I Feel You kiadványra, amelyek egyébként igencsak hasonlítanak egymásra. Elsőként itt az I FEEL YOU (LIFE'S TOO SHORT), amely a koncertverzióból ismert lüktetéssel kezdődik, fura elektronikus zajokkal és egy gitár session-zenész, Jamie West-Oram belegitározásaival dúsítva. A mixben - Eno több munkájához hasonlóan - zseniálisan egyensúlyozunk a nyugodt és a baljós hangulat határán. Dave és Martin éneke is mintegy effektszerűen jelenik csak meg, néha teljesen eltorzítva ("my kingdom comes"), néha pedig a háttérból bekúszva (érdekesség, hogy ebben a verzióban a dal címét Martin énekli).
Új Babylon épül
A Songs Of Faith And Devotion 12 Singles Box egy népszerű mixszel folytatódik: az I FEEL YOU (BABYLON MIX) az egyik a korszak kósza "technos" mixei közül. A trance-es, spirituális világokba kalauzoló mix készítője a Supereal nevű formáció, és az ő előző évi Elixir című lemezüknél produceri feladatokat elvállaló John Crossley. A Supereal egyik tagjának a neve ismerős lehet: Paul Freegard később több Depeche Mode-hoz köthető produkcióból is kivette a részét a 95-ös Garbage Martin-remixtől elkezdve a Barrel Of A Gun United mixén át az Exciter és a Counterfeit2 korszak számos alkotásáig. A Babylon mix tehát a korai trance egyik csodája (emlékszem, mennyire furcsálltam, hogy Dave mintha csak azt énekelné ebben a mixben, hogy "I Feel"), és aki szereti az ilyesfajta zenét, annak mindenképpen ajánlom az említett Supereal: Elixir című lemezt.