Depeche Mode összes
34 éves a Hydrology!
A második szóló-szárnypróbálgatás, komoly Kraftwerk hatással: ma 34 éve jelent meg Recoil második szólólemeze, a HYDROLOGY! Következzék a középső dal róla, sokunk kedvence, a Stone!
Négy évvel ezelőtti "Global Ultra Tour" Bordeaux-ból
Csak 4 éve volt, de mintha egy másik univerzumban lett volna: koncerthangulat Bordeaux-ból, a Global Spirit Tour téli turnészakaszáról (amit ekkortájt "Global Ultra Tour"-nak hívtak a rajongók, az 5 felcsendülő Ultra-dal miatt)
Két éve jelent meg a MODE CD Box
A kétezres évek első évtizedének kiadványbősége után - a Columbia Records-hoz történő csatlakozást követően - az elmúlt 10 év nem kényeztet el minket túl sok érdekességgel kiadványok szempontjából. Az új kiadó nosztalgiazenekarként kezeli a DM-et, többek között ezért sincsenek már remixlemezek, válogatáskiadványok, és ezért csappantak meg a bónusz tartalmak is. Az egyik legvitatottabb kiadvány a ma 2 éve megjelent MODE elnevezésű CD Box, amelyben az összes stúdiólemez szerepel (nem remasterelt változatban, csak úgy összerakva), valamint az utolsó 4 lemezen az együttes B-oldalasai lettek összegyűjtve ("természetesen" a 4 lemezt nem lehetett külön megvásárolni - többek között szerintem az ilyen kiadói húzások viszik még mindig a torrentoldalakra az embereket...). A B-oldalas gyűjtemény korrekt volt (persze bele lehetett kötni, ahogy itt meg is tettem), és utolsóként szerepelt rajta az addig hanghordozón kiadatlan Heroes is, azaz a Spirit-korszak érzelemmel teli David Bowie-átirata. Kezdjük ezzel a hetet!
Egy hódító út eleje: ma 40 éve lépett fel a Depeche Mode először az USA-ban!
Ma 40 éve először lépett fel a Depeche Mode az Egyesült Államokban. Az együttestagok különbözőképpen emlékeznek erre a történelmi eseményre:
Andy: "A Ritz Clubban játszottunk New Yorkban (1982. január 22. és 23.). Alan első fellépései voltak ezek. Az előző este a Top Of The Pops műsorán léptünk fel, csak azt nem tudom, hogy ebbe miért mentünk bele... A Mute úgy döntött, hogy Concorde-dal átrepít bennünket. Azt hiszem életünk legvacakabb koncertje volt. A felszerelés nem működött, éjjel fél háromig még színpadra semléptünk. A műsor után egy fickó kint odaszólt nekem: »Mi a franc történt veletek? Valaha tök jók voltatok.« Ekkoriban szedette le Dave a tetkóit. Öt vagy hat fellépésen felkötött kézzel énekelt, és hát egy frontembertől nem éppen ezt várnád. Kínos próbálkozások voltak ezek.”
Máskor Andy pozitívabban emlékszik az eseményre: "Olyan teltházunk volt, hogy 300 ember nem is tudott bejutni a koncertre.
Daniel Miller: "1982 januárjában játszottak a New York-i Ritz klubban, az első amerikai koncertjükön, ami fantasztikusan sikerült, és abszolút teltház volt. A koncertre a legtöbb ember a városon kívülről érkezett, és menő fiatal srácok voltak".
Dave: "Igen, péntek este, a Ritz nyitóestjén volt néhány problémánk. 11 dollárt kértek a belépésért. 11 dollárt? Az sokkal több, mint amennyit Angliában egy nagyobb koncertért kérnek. Ha bármi közünk lett volna ehhez az árhoz, közel sem lett volna ennyi. A tervek szerint a Hammersmith Odeonban fogunk játszani, amikor visszamegyünk, és a jegyek két font ötven és három font ötven között lesznek. Ez kevesebb, mint a fele az amerikai árnak, ráadásul otthon sokkal ismertebbek vagyunk".
Andy: "Annyira sok problémánk volt, a koncert előtt, a koncert alatt... ráadásul egyikünk sem tudta, mire számítson. De sokkal jobban sikerült, mint amire számítottunk. A közönség nagyszerű volt. Sokan voltak, akik nagyon szeretik az angol zenét, amit furcsának találtam, mármint ahhoz képest, amit errefelé a rádióban játszanak. Ezek az emberek nagyon amerikaiaknak tűnnek számomra. Nekem úgy tűnik, hogy sokkal hazafiasabbak, mint az angol gyerekek. Sokan beszélgetni akartak velünk, de senki nem kért tőlünk autogramot, csak csevegni akartak."
Egy 2015-ös Instagram bejegyzés alapján Moby jelen volt ezen a fellépésen, és játszották a kedvenc dalát, az Any Second Now-t. Elvileg ezen a koncerten nem volt ez a dal, de megállapíthatatlan, hogy Mobyt csalják meg az emlékei (ez a valószínűbb), vagy a DM ennyire eltért a See You Tour elején a szokásos setlistjétől...
A Dizzy and the Romilars volt az előzenekar. Felvétel, vagy kép nem maradt a fellépésről.
Egy Alan Wilder remix 12 évvel ezelőttről
12 éve jelent meg a Nitzer Ebb: Industrial Complex című nagylemeze. A Nitzer Ebb ekkortájt előzenekar volt a Depeche Mode Tour Of The Universe elnevezésű turnéján, Martin és Alan (!) pedig "cserébe" szerepet vállalt a lemezen. Az Once You Say című dalban Martin is közreműködik, a második lemezen található I Am Undone című dalt pedig személyesen Alan Wilder remixelte. Halljuk!
"Az én szememmel" - holnap Depeche Mode rajongói film ősbemutató!
Holnap este végre bemutatják széles közönség előtt a Misli Balázs és László Tamás által megálmodott magyarországi Depeche Mode rajongói filmet, "Az én szememmel" címmel! A helyszín az Analog Music Hall, a vetítés után pedig koncertek (SYNTAX ERROR, PIXELPLANTS, APSÜRDE feat. MANOYA), és buli hajnalig. Sok híresség és megkerülhetetlen alapító figura mellett engem, a "nyúmodost" is a képernyőre engedtek, köszönöm a lehetőséget ;)
Itt pedig az eddigi három trailer:
Ma 40 éve volt Alan Wilder első fellépése a Depeche Mode-dal
Alan első Depeche Mode-os feladata egy visszafogott „bemelegítő” koncert volt a Croc’s- ban, régi rayleigh-i „edzőpályájukon”, 1982 január 18.-án, pontosan ma 40 évvel ezelőtt!
Egy szemtanú szerint Wilder kissé megijedt, amikor látta, hogy micsoda felfordulás van a banda körül: embereket kellett kiemelni az első sorokból, amikor a tömeg előrenyomult.
Alan: "„Abban a kétes örömben volt részem, hogy a Television Set-et is játszottam élő fellépésen, ami csatlakozásomkor a programjuk része volt. Még a Tomorrow’s Dance című számot is ismertem, noha még sosem hallottam vagy játszottam a dal eredeti változatát. Kitörölhetetlenül belevésődött zenei élményeim közé Dave előadásmódja és alakítása a kezdeti Depeche Mode fellépéseken!”
Andy: „Úgy tűnik, a közönséget az sem érdekli, ha rengeteget hibázol és borzalmas vagy - mondta. - Már oda sem jönnek és azt sem mondják, hogy klassz volt. A zene mintha már nem is számítana. A Croc’s-ban már vissza sem tapsolnak minket. Egyszerűen csak állnak és várnak. Már csak az számít, hogy lássanak téged. Esemény lett belőlünk.”
Egy helyi kiadású amatőr újság tanúja volt Alan Wilder debütálásának. Megfigyelésük összecsengett Andy Fletcher véleményével: „A Croc’s teljesen megtelt, mindenki a Depeche Mode-ra és az új tagra volt kíváncsi. A közönség meglepően vegyes volt, az egészen átlagos arcoktól a nagyon punkig és a majdhogynem teljesen meztelenig! Amikor a Depeche Mode megérkezett fél tizenkettőkor, az emberek szinte már el is felejtették, miért vártak olyan sokáig, így aztán elég langyos fogadtatásban volt részük. A számok ugyanolyan jók voltak, mint máskor, az együttes azonban nem tűnt kifejezetten feldobottnak vagy lelkesnek. Az emberek táncoltak, de senkinek sem jutott eszébe, hogy ráadást szeretne. Összességében a zene jó volt, de a hangulat nem."
Sajnos a setlistől nincs ilyen pontos információnk, és rögzítve sem lett a koncert, de ha ugyanazokat a dalokat játszották, mint a See You Tour későbbi részén, akkor ezen a fellépésen debütált a See You, a Now This Is Fun és a The Meaning Of Love című alkotás is.
Mindenesetre Alan csatlakozott az együtteshez - egyelőre csak koncertekre, természetesen ;)
Alan Wilder ötödik bandája - a Depeche Mode :)
Alan: „A The Hitmenhez hasonló együttesek után úgy éreztem magam, mint általában: nem volt pénzem, unatkoztam, és lapozgattam a zenészeknek szóló hirdetéseket. Felfigyeltem az egyikre, amely így szólt: ismert együttes keres szintetizátorost huszonegy éves korig.« Jelentkeztem a meghallgatásra, de hazudnom kellett, mert akkor már huszonkettő voltam.”
Alan Wilder nem örült, amikor megtudta, hogy az „ismert együttes” a Depeche Mode. „Nem voltam oda a leegyszerűsített popos hangzásért - ismerte el -, de a megközelítésük tetszett, és vonzott az elektronika lehetősége. Ráadásul kellett a pénz is!”
Andy Fletcher így emlékszik a meghallgatásra: „Daniel [Miller] találkozott először a jelentkezőkkel, aztán mi is meghallgattuk őket a Blackwingben. Öt ember maradt a végére. Isten tudja, mifélék lehettek azok, akiket Daniel be sem hívott! A vicc az volt, hogy Alan hazudott a korát illetően - elmúlt huszonegy. Ettől függetlenül messze a legjobb volt. Akadtak köztük tényleg nagy Depeche Moderajongók is, de Alan klasszikusan képzett zenész volt. Mondtuk neki, játsszon egy keveset, de azzal a nehezítéssel, hogy énekelje is el! És megcsinálta! Mi csak annyit tudtunk hozzátenni, fantasztikus, két másodperc alatt sikerült neki! Tényleg vicces volt.”
Alan: "Igazság szerint, mielőtt csatlakoztam volna a Depeche Mode-hoz, gőzöm se volt az elektronikus zenéről. A legtöbben, akik megjelentek a meghallgatáson, mind rajongók voltak, ám szerintem tájékozatlanságom és felületességem volt az, amit Dave, Andrew és Martin nagyra értékelt. A másik meg, hogy azonnal tudtam velük együtt játszani. Az egyetlen dolog, amire emlékszem arról a meghallgatásról, hogy mindannyian Marks and Spencer pulcsikban feszítettek, és hogy rettenetesen félénkek és szerények voltak. Martin még mindig az, de akkoriban konkrétan azért érezted magad kényelmetlenül, mert ő is teljesen kényelmetlenül érezte magát."
Noha Alan lenyűgözte a zenekart, Daniel nem volt meggyőződve. Némi vita és egy második meghallgatás után a csapat végül a maga útját járta, és meghívták a Depeche Mode-hoz, kezdetben részmunkaidőben.
„A meghallgatás kicsit érdekes volt. Én, mint amolyan középosztálybeli, ők meg, mint munkásosztálybeli srácok. Zeneileg nekem kicsit együgyűnek tűntek, ám mégis volt bennük valami érdekes, és amúgy is, akkoriban annyira nyomorult helyzetben voltam, hogy bármilyen fellépést elvállaltam volna.”
Wilder szintén emlékszik Daniel Miller inspiráló és egyben védelmező szerepére is: „Daniel akkoriban nagyon óvatosan állt minden Depeche Mode-ot érintő döntéshez. Igazából mielőtt a meghallgatásra mentem volna, először Daniellel kellett találkoznom - mint ahogy mindenki másnak is. Lekáderezett minket, és csak utána mehettünk a meghallgatásra. A két visszahívott jelentkező közül nem hiszem, hogy ő engem akart volna. Kb. 20 embert hallgattak meg, majd visszahívtak kettőnket, a másik srác rögtön pár számmal állított be, amik nagyon bejöttek Danielnek, és szerintem úgy gondolta, hogy a srác jobban passzol a többiekhez. Gondolom látta, hogy egészen más a hátterem, és zeneileg is képzettebb vagyok, mint a fiúk. A banda azonban szerintem nem törődött ezzel - »tudja a nótákat és aránylag normálisan néz ki, jó lesz«. Végül is, Daniel felhívott, hogy megfeleltem és fel vagyok véve, mindenesetre nagyon egyértelművé tette, hogy csak a turnéra kellek.”
Alan: "Egyértelműen szükségük volt Vince pótlására, mivel turné és egyéb kötelezettségek voltak kilátásban, és a távozása váratlanul jött a korai sikerek után. Velem kapcsolatban azonban nagy volt az óvatosság. Akkoriban nehezteltek Vince-re a távozása miatt, és úgy érezték, hogy be kell bizonyítaniuk neki, hogy ettől függetlenül is képesek folytatni. Azt hiszem, ez büszkeség kérdése volt, és azt sem akarták, hogy úgy lássák, hogy beugrottak az "átigazolási piacra", hogy egy kész utódot vásároljanak."
Egy olyan ember számára, mint Alan Wilder, aki a Rick Wakeman-féle óriási hangszereken játszó vonulathoz szeretett volna tartozni, a Depeche Mode-os meghallgatás technológiailag és technikailag is igazán újszerű élményt jelentett:
„A Depeche Mode előtt számomra egy Hammond O3-as orgona Leslie Cabinettel, egy MiniMoog szintetizátor és egy nagy Fender Rhodes zongora jelentette az ideális felszerelést. Döbbenetes volt, hogy ők ezzel szemben a három létező legkisebb szintetizátort használták. A meghallgatásomon Martinnak egy kis Yamaha CS5-öse volt, ami alig volt egy láb széles, Fletch egy Moog Source-on játszott, én pedig egy Moog Prodigyt kaptam. Mindannyian egyszólamú dallamokat játszottunk, és az igazat megvallva, szinte meztelennek éreztem magam, hogy nincs körülöttem több hangszer.”
Kétszer is meghallgattak, mielőtt felvettek volna. A vetélytársaim vagy eleve esélytelenek voltak, vagy olyan rajongók, akik a slágereket betanulták, és ez persze nem volt elég. Igazából vegyes érzéseim voltak az együttessel kapcsolatban. Ismertem a Just Can’t Get Enough és a New Life sikerét még Vince idejéből, de úgy gondoltam, hogy nem elég határozottak - ami érthető is volt még akkoriban. Másfelől kedves és barátságos társaság volt, a zenéjük pedig egyszerű. Ezt nagyra értékeltem. Ha ma visszahallgatom Vince dalait, feltűnik, hogy bluesra és klasszikus heavy metal-riffekre építette őket. Úgy gondoltam, jót tenne nekik, ha egy kicsit tökösebbek lennének, de voltam annyira diplomatikus, hogy ezt ne mondjam meg. Csak annyit mondtam: szerintem jók vagytok.”
Miután Wilder bevallotta a korát, a Depeche Mode próbaidővel jutalmazta őszinteségét. „Eleinte részmunkaidős tagnak szerződtettek. Tényleg így volt: olyasvalakinek vettek fel, aki ment velük a tévéshow-kba, turnézni, élőben fellépni, meg mindenhova - emlékszik vissza. - De azt nem akarták, hogy úgy látsszon, kívülről hoznak egy zenészt, aki átveszi az irányítást. így aztán eleinte egyáltalán nem is vettem részt a stúdiómunkában. Még egészen kilenc hónapig.”
Daniel Miller: „Két srác maradt a végére, és ha jól emlékszem, nekem a másik jött be inkább, de a fiúk Alant akarták, úgyhogy belementem. Tényleg csak egy koncertzenészről volt szó, abszolút nem kerestünk állandó tagot. Szerintem Alan kicsit lenézte őket, mert egy kézzel le tudta játszani a számaikat, de végül is működött a dolog, mert semmit nem kellett neki megtanítani.”
„Amikor csatlakoztam a Depeche Mode-hoz, egyáltalán nem bírtam a zenéjüket - vallja be Wilder. - Martin, Dave és Andy nagyon rendes arcoknak tűntek, úgyhogy úgy döntöttem, velük tartok pár hónapig. Soha nem bántam meg...”
Andy Fletcher: „Azt hiszem, ötven fontot plusz költségtérítést kapott hetente. Eljött velünk New Yorkba. Nagyon vicces volt, emlékszem, mert dzseki és kötött sál volt rajta. Csakhogy New Yorkban akkor mínusz negyven fok volt!" (az idézetek Steve Malins: Black Celebration és Jonathan Miller: Stripped című könyvéből származnak)
Íme egy kép New Yorkból:
Alan Wilder bandái, negyedik rész - The Hitmen
A Real To Real feloszlása után Alan ismét új munka után nézett, és billentyűs szerepet vállalt a már befutott, de kissé unalmas CBS együttesben, a The Hitmenben (amelynek énekese, Ben Watkins később megalapította a Juno Reactort, a Mute Records elektronikus üdvöskéjét, a psytrance zenei stílus egyik ünnepelt úttörőjét).
Az újságírók nem voltak elragadtatva a The Hitmentől:
"Az unalmas és ismétlődő zenének új álcát keresve a The Hitmen olyan külsőt talált, amely a kopottas, cilinderes kalapokat, rongyos sálakat és az adósok börtönéből nemrégiben elbocsátott, vidám csillaglovagokat egyesítiA frontember Ben Watkins találta ki az úgynevezett "utcagyerek" kinézetet... Sajnos úgy tűnik, hogy az új arculat körül némi zavar támadt, mivel a zenekar reklámja szerint ők a "Dübörgés Nábobjai" és a "Funk Fakírjai", akiknek nagy hagyománya van a rémisztő táncokban, a féltékenységben és a sírrablásban, ami furcsa képkeveredésnek tűnik.".
Egy másik kritika egy korabeli popzenével foglalkozó újságból pont a Depeche Mode-ot hozza pozitív példának a The Hitmen ellenében:
"Baromság. Kezd elfogyni a türelmem az efféle túl jól sikerült, borzasztóan profi popzenével. Pop? Nem is méltó a nevéhez. Csak az tud rávenni, hogy meghallgassam, mert ez a munkám... A Depeche Mode utolsó kislemezének és a Soft Cell új dalainak a nyerő tulajdonsága az egyszerű lelkesedés, a cinizmus teljes hiánya. A Hitmen annyira számító - még az végletekig okos nevükben is -, hogy az már elviselhetetlen; az egyetlen távolról is megnyugtató dolog az egészben, hogy az égvilágos semmi esélyük sincs arra, hogy valaha is slágert szerezzenek.".
Noha egy kisebb sláger, a Bates Motel összejött 1981-ben, (ennek a dalnak van klipje is), a Hitmen süllyesztőbe került - Ben Watkins pedig azóta is visszajáró vendég Magyarországon, ugyanis szinte minden évben fellép a Juno Reactor-ral az Ozora Fesztiválon.
És hogy Alan miért nem szerepelt a Bates Motel klipjében? Alan: "a The Dragons és a Hitmen esetében mindkét együtteshez pont akkor csatlakoztam, amikor a kislemezek megjelentek. A korai DM-es napjaimhoz hasonlóan engem is túl "újnak" tekintettek ahhoz, hogy bekerüljek a művészeti munkákba, a Hitmen esetében a klipekbe". "A Hitmen egyébként Bowie-szerű zenét játszott"
Így tehát a The Hitmen feloszlása után Alan ismét munka után vadászott. És ekkor megakadt a szeme egy hirdetésen... :)
Íme a Bates Motel klipje: