Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Photographic

2021. november 06. - Szigi.
És általában 10-ből 7 embernek a PHOTOGRAPHIC a kedvence az albumról :D Kétségtelen, hogy a kislemezek mellett ez a dal nőtt hatalmasra az évek során a DM koncerteken: sőt, csak a Just Can't Get Enough-hoz mérhető a fontossága. A zenekar nem a Some Bizzare Version-t tette fel a lemezre, hanem teljesen új változatot alkotott. Vészjósló, két szintihang gyors lejátszásával induló kezdés (egy idegesítő "infrahang"-effekttel kiegészítve), majd bejön a kifejezetten erős és táncos dobalap, és már jön is Dave éneke. A basszusmenet egyszerű, de nagyszerű és már sokakat megihletett az 40 év során... A dal igazi ereje a második versszaktól megérkező, mindannyiunkba beleégő szintidallamban van (ugyanebben a versszakban kiváló háttérvokál is hallható), pedig a dal "alternatívságát" jelzi, hogy a "bright light - dark room" nem a legszofisztikáltabb refrénje az együttesnek. Az igazi csoda az instrumentális rész, ahol három tökéletesen harmonizáló szintirészt hallhatunk - csak elismerően lehet csettinteni Vince munkájára! Nagyon ötletes a levezetés: a "bright light - dark room" zord ismétlődését kiválóan oldják az újra, egyesével bekúszó kiváló (és egymással természetesen harmonizáló) dallamok. A végére visszajön az "infrahang" és még egy plusz magas effekt is: már-már barokkos "túlhangszereltség" a Speak And Spell többi dalához képest! :)
 

What's Your Name?

Általában 10-ből 7 embernek a WHAT'S YOUR NAME a legkevésbé kedvenc dala a ma 40 éves Speak And Spell-ről. Én nem igazán osztom ezeket: ez a finoman flörtölő, homoerotikus felhangoktól sem mentes alkotás valóban nem is állhatna távolabb a későbbi DM szellemiségétől, de ebben is szerepel minden, ami a többi Vince-dalban a lemezen: csodálatos dallamok, ezúttal kedves háttérvokálok is, és megérkezik a harmadik versszakra a korszakra olyannyira jellemző "taps-effekt" is. A "P.R.E.T.T.Y" rész pedig egy kevésbé fontos zenekarnál máig közönségénekeltető rész lenne :D A dal eredeti címe Pretty Boy volt. (érdekes, hogy a kiadás előtt csomó címet megváltoztattak, ez később kevésbé volt jellemző)

Nodisco

A NODISCO-t érzem a lemez leginkább "Vince-es" dalának: szerintem ebben a változatban is egy az egyben felfért volna a Yazoo első lemezére. Kopott diszkóritmus, remekül harmonizáló szintetizátordallamok, kiváló instrumentális középrész: a fiatal Vince zeneileg számomra ebben a dalban mutatja meg az erejét. Különösen a végét szeretem, ugyanis amikor én először hallottam a Speak And Spell-t, akkor egy olyan kazettán került hozzám, amelyen a Nodisco volt az utolsó szám. Nagyon tetszett az "instrumentális levezetés", és a hódító diszkóhangulat a lekeverésben, ami mintha már egyenesen a Yazoo első lemezére mutatna...
 

Boys Say Go!

A BOYS SAY GO!-val máris visszatér az album alaphangulata: vicces, hogy "bojjszájjgó" "focidrukker"-kórussal indul a dal, aztán a refrénben már "bojszéjjgó" hallatszik. Kaotikus, elbájoló szöveg (a refrén nem kaotikus, az elég egyértelmű :D ), friss, fiatalos hangulat, új effekt érkezése versszakonként: ismét hallhatjuk az igazi Vince-féle popérzékenységet. A dal végén még a szokásos "szintiszóló" is megérkezik. Nem hallgatom gyakran ezt a dalt, de teljesen oké itt - bár természetesen a Speak And Spell-en jóval elnézőbb az ember a dalokkal, mint a későbbiekkel. (Set Me Free-jelenség :D )
 

Puppets

A ma 40 éves Speak And Spell harmadik dala, a PUPPETS egy jóval komorabb darab, mint az album alaphangulata. Különös módon ez az ízig-vérig Vince dal mégis valamiképpen Martinos tud lenni: talán a dalszöveg az oka, ami ezúttal Vince-től szokatlanul teljesen konkrét, és egy kapcsolat egyoldalú viszonyainak bemutatásáról szól, ahol az egyik fél minden kontrollt kézben akar tartani. A hangszerelés is súlyosabb, főleg az erőteljes dobnak, és a lassabb tempónak köszönhetően, noha a szintiszólók jellegzetesen Vince-esek benne. A dal címe erdetileg Operator volt. Sokak kedvence a lemezről!
 

I Sometimes Wish I Was Dead

Mintha egy gondtalan fütyörészést játszó szintidallammal kezdődne, de aztán a dobbal máris érkezik az egyszerű dobalap: az I SOMETIMES WISH I WAS DEAD a lemez egyik legmegkapóbb dala számomra. Pedig fura kis dal, refrén sincs benne, a szöveg megint teljes káosz, de a dalt végigkísérő "fütyörésző" szintidallam, a tökéletes popharmóniák magabiztos használata, a harmadik versszakban a "never say goodbye" utáni már-már Beach Boysos háttérvokál és az egész alkotás önfeledt gondtalansága számomra az album legjobb felvételei közé emeli a dalt - vagy lehet, hogy ez a kedvencem? ;)
 

New Life

Mézesmázos lassú szintidallam, majd beindul a dob: a ma 40 éves Speak And Spell egy energiától kicsattanó, jókedvű alkotással kezdődik: ez a NEW LIFE! Igazi első lemez, első szám: megadja az album irányvonalát, és az "Új élet" is kiváló számcím - bár természetesen Vince dalszövegei gondosan kerülik a konkrétumnak még csak a látszatát is. Miminalista szintipop hangszerelés 1981-ből, szép harmóniák (főleg az utolsó refrénnél az emelkedő "óóóó" rész), és a harmadik versszaktól plusz effektek: szerintem soha rosszabb kezdést egy 40 éves zenekar első lemezén :) A dal természetesen már korábban megjelent kislemezen és pontosan a kislemezverzió szerepel a Speak And Spell-en is.

MA van a nagy nap: 40 éves a Speak And Spell!

És elérkezett a nagy nap: ma 40 éve jelent meg a Depeche Mode debütáló nagylemeze, a SPEAK AND SPELL! Két napig ki se fogunk látszani az 1981-es album felidézéséből! De, ahogy az szokásos, elsőként most is az a kérdésem, hogy melyik a kedvenc dalotok róla? Az enyém - attól tartok - az I Sometimes Wish I Was Dead :D
 
Emlékeztetőül itt a teljes album playlistje:
 

A menetelés vége: 2001, Mannheim, Exciter Tour turnézáró!

És ma 20 éve volt az Exciter Tour ünnepélyes zárókoncertje Mannheimben! Martin meglepetés pluszdalként (!) a ráadásban a Home előtt eljátszotta a World Full Of Nothing-ot, amit németül úgy vezetett fel, hogy "ezt a dalt még sohasem játszottuk - bár ti ezt jobban tudjátok!". Természetesen ez vaskos tévedés, 1990-ben a World Violation Tour-on 61-szer is előadták a dalt.
 
A rajongók két meglepetést is szerveztek: a Freelove alatt lufikat tartottak a magasba; a Home alatt pedig "Thank You Depeche Mode" feliratú táblákat tartottak a magasba. A Condemnation alatt Dave elmondta turnézáró beszédét, amelyben köszönetet mondott a zenekarnak és a stábnak. A Personal Jesus alatt Jez Webb, Martin gitártechnikusa egy hatalmas, közel 2 méter magas és 1 méter széles papírból készült mobiltelefonnal lepte meg Martint.
 
Nichelle Carlson-tól búcsút intünk lassan (azért még nem), de lássuk, ő mit írt a turnénaplóban a koncertről:
 
"Hű, ha belegondolok, hogy tegnap játszottuk az utolsó koncertünket, az azért elég elképesztő. Még nem igazán fogtam, hogy vége, érted?
 
A koncert hihetetlen volt, és a rajongók is azok voltak. Léggömböket és köszönő táblákat tartottak a magasba - annyira megható volt. Látszott rajtuk, hogy azt akarták, hogy a zenekar emlékezzen erre a koncertre, és örökre megmaradjon az emlékezetükben.
 
Martin újra elénekelte a "Somebody"-t, majd a ráadás után és a "Home" előtt még egy akusztikus dalt énekelt, a "World Full Of Nothing"-ot. Aztán elénekelték a "Condemnation"-t, ami annyira gyönyörű volt. Korábban nem vettem észre, de David azt mondta utána, hogy nagyon elérzékenyült a dal alatt, és próbálta magát összeszedni, hogy befejezze. Azt hiszem, minden érzelem egyszerre tört rá, és nem tudott uralkodni rajta. Megható pillanat volt, amit szerintem az összes srác átérzett.
 
Aztán a legjobb rész az volt, amikor elénekelték a "Never Let Me Down Again"-t, és mindannyian felmentünk a színpadra - az egész zenekar és a stáb, nagyszerű volt. A legviccesebb része annak a pillanatnak azonban az volt, amikor Peter felkapta Beant, a turné könyvelőnket, és a hátára vette, majd befejezte a dal lejátszását - frenetikus volt! Mindannyian mindig dühösek voltunk Beanre, mert végigdolgozta az egész koncertet, és egyszer sem jött ki, hogy megnézzen egy dalt, úgyhogy ezúttal gondoskodtunk róla, hogy most ott legyen!
 
A koncert után mindenki nagyon érzelmes volt, ugyanakkor nagyszerű érzés volt a siker. Hihetetlen volt rádöbbenni, hogy épp most fejeztél be egy 84 koncertből álló világkörüli turnét. Mindannyian a fiúk szobájába mentünk utána, és Marekkel együtt koccintottunk, hogy mindenkinek gratuláljunk. Természetesen azonnal szomorkodni kezdtem - ez annyira jellemző rám!
 
Aztán átmentünk a szálloda bárjába, és egy meglehetősen csendes estét töltöttünk. Mindenki jól érezte magát, miközben nyugodtan lazított, és rájött, hogy még nem végeztünk - az MTV Awards és a klipforgatás is közeledik!
 
Ma este Marek (Lieberberg) elvisz minket egy "turné végi" vacsorára - jónak ígérkezik!"
 
Itt van tehát a 2001-es menetelés utolsó állomása, amivel egyben nekünk is véget ér az Exciter Tour-t górcső alá vevő sorozatunk. De nem teljesen: még azért az MTV Music Awards és a Goodnight Lovers forgatása a turnéhoz tartozik!
 

süti beállítások módosítása
Mobil