Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

What's Your Name?

2021. november 06. - Szigi.

Általában 10-ből 7 embernek a WHAT'S YOUR NAME a legkevésbé kedvenc dala a ma 40 éves Speak And Spell-ről. Én nem igazán osztom ezeket: ez a finoman flörtölő, homoerotikus felhangoktól sem mentes alkotás valóban nem is állhatna távolabb a későbbi DM szellemiségétől, de ebben is szerepel minden, ami a többi Vince-dalban a lemezen: csodálatos dallamok, ezúttal kedves háttérvokálok is, és megérkezik a harmadik versszakra a korszakra olyannyira jellemző "taps-effekt" is. A "P.R.E.T.T.Y" rész pedig egy kevésbé fontos zenekarnál máig közönségénekeltető rész lenne :D A dal eredeti címe Pretty Boy volt. (érdekes, hogy a kiadás előtt csomó címet megváltoztattak, ez később kevésbé volt jellemző)

Nodisco

A NODISCO-t érzem a lemez leginkább "Vince-es" dalának: szerintem ebben a változatban is egy az egyben felfért volna a Yazoo első lemezére. Kopott diszkóritmus, remekül harmonizáló szintetizátordallamok, kiváló instrumentális középrész: a fiatal Vince zeneileg számomra ebben a dalban mutatja meg az erejét. Különösen a végét szeretem, ugyanis amikor én először hallottam a Speak And Spell-t, akkor egy olyan kazettán került hozzám, amelyen a Nodisco volt az utolsó szám. Nagyon tetszett az "instrumentális levezetés", és a hódító diszkóhangulat a lekeverésben, ami mintha már egyenesen a Yazoo első lemezére mutatna...
 

Boys Say Go!

A BOYS SAY GO!-val máris visszatér az album alaphangulata: vicces, hogy "bojjszájjgó" "focidrukker"-kórussal indul a dal, aztán a refrénben már "bojszéjjgó" hallatszik. Kaotikus, elbájoló szöveg (a refrén nem kaotikus, az elég egyértelmű :D ), friss, fiatalos hangulat, új effekt érkezése versszakonként: ismét hallhatjuk az igazi Vince-féle popérzékenységet. A dal végén még a szokásos "szintiszóló" is megérkezik. Nem hallgatom gyakran ezt a dalt, de teljesen oké itt - bár természetesen a Speak And Spell-en jóval elnézőbb az ember a dalokkal, mint a későbbiekkel. (Set Me Free-jelenség :D )
 

Puppets

A ma 40 éves Speak And Spell harmadik dala, a PUPPETS egy jóval komorabb darab, mint az album alaphangulata. Különös módon ez az ízig-vérig Vince dal mégis valamiképpen Martinos tud lenni: talán a dalszöveg az oka, ami ezúttal Vince-től szokatlanul teljesen konkrét, és egy kapcsolat egyoldalú viszonyainak bemutatásáról szól, ahol az egyik fél minden kontrollt kézben akar tartani. A hangszerelés is súlyosabb, főleg az erőteljes dobnak, és a lassabb tempónak köszönhetően, noha a szintiszólók jellegzetesen Vince-esek benne. A dal címe erdetileg Operator volt. Sokak kedvence a lemezről!
 

I Sometimes Wish I Was Dead

Mintha egy gondtalan fütyörészést játszó szintidallammal kezdődne, de aztán a dobbal máris érkezik az egyszerű dobalap: az I SOMETIMES WISH I WAS DEAD a lemez egyik legmegkapóbb dala számomra. Pedig fura kis dal, refrén sincs benne, a szöveg megint teljes káosz, de a dalt végigkísérő "fütyörésző" szintidallam, a tökéletes popharmóniák magabiztos használata, a harmadik versszakban a "never say goodbye" utáni már-már Beach Boysos háttérvokál és az egész alkotás önfeledt gondtalansága számomra az album legjobb felvételei közé emeli a dalt - vagy lehet, hogy ez a kedvencem? ;)
 

New Life

Mézesmázos lassú szintidallam, majd beindul a dob: a ma 40 éves Speak And Spell egy energiától kicsattanó, jókedvű alkotással kezdődik: ez a NEW LIFE! Igazi első lemez, első szám: megadja az album irányvonalát, és az "Új élet" is kiváló számcím - bár természetesen Vince dalszövegei gondosan kerülik a konkrétumnak még csak a látszatát is. Miminalista szintipop hangszerelés 1981-ből, szép harmóniák (főleg az utolsó refrénnél az emelkedő "óóóó" rész), és a harmadik versszaktól plusz effektek: szerintem soha rosszabb kezdést egy 40 éves zenekar első lemezén :) A dal természetesen már korábban megjelent kislemezen és pontosan a kislemezverzió szerepel a Speak And Spell-en is.

MA van a nagy nap: 40 éves a Speak And Spell!

És elérkezett a nagy nap: ma 40 éve jelent meg a Depeche Mode debütáló nagylemeze, a SPEAK AND SPELL! Két napig ki se fogunk látszani az 1981-es album felidézéséből! De, ahogy az szokásos, elsőként most is az a kérdésem, hogy melyik a kedvenc dalotok róla? Az enyém - attól tartok - az I Sometimes Wish I Was Dead :D
 
Emlékeztetőül itt a teljes album playlistje:
 

A menetelés vége: 2001, Mannheim, Exciter Tour turnézáró!

És ma 20 éve volt az Exciter Tour ünnepélyes zárókoncertje Mannheimben! Martin meglepetés pluszdalként (!) a ráadásban a Home előtt eljátszotta a World Full Of Nothing-ot, amit németül úgy vezetett fel, hogy "ezt a dalt még sohasem játszottuk - bár ti ezt jobban tudjátok!". Természetesen ez vaskos tévedés, 1990-ben a World Violation Tour-on 61-szer is előadták a dalt.
 
A rajongók két meglepetést is szerveztek: a Freelove alatt lufikat tartottak a magasba; a Home alatt pedig "Thank You Depeche Mode" feliratú táblákat tartottak a magasba. A Condemnation alatt Dave elmondta turnézáró beszédét, amelyben köszönetet mondott a zenekarnak és a stábnak. A Personal Jesus alatt Jez Webb, Martin gitártechnikusa egy hatalmas, közel 2 méter magas és 1 méter széles papírból készült mobiltelefonnal lepte meg Martint.
 
Nichelle Carlson-tól búcsút intünk lassan (azért még nem), de lássuk, ő mit írt a turnénaplóban a koncertről:
 
"Hű, ha belegondolok, hogy tegnap játszottuk az utolsó koncertünket, az azért elég elképesztő. Még nem igazán fogtam, hogy vége, érted?
 
A koncert hihetetlen volt, és a rajongók is azok voltak. Léggömböket és köszönő táblákat tartottak a magasba - annyira megható volt. Látszott rajtuk, hogy azt akarták, hogy a zenekar emlékezzen erre a koncertre, és örökre megmaradjon az emlékezetükben.
 
Martin újra elénekelte a "Somebody"-t, majd a ráadás után és a "Home" előtt még egy akusztikus dalt énekelt, a "World Full Of Nothing"-ot. Aztán elénekelték a "Condemnation"-t, ami annyira gyönyörű volt. Korábban nem vettem észre, de David azt mondta utána, hogy nagyon elérzékenyült a dal alatt, és próbálta magát összeszedni, hogy befejezze. Azt hiszem, minden érzelem egyszerre tört rá, és nem tudott uralkodni rajta. Megható pillanat volt, amit szerintem az összes srác átérzett.
 
Aztán a legjobb rész az volt, amikor elénekelték a "Never Let Me Down Again"-t, és mindannyian felmentünk a színpadra - az egész zenekar és a stáb, nagyszerű volt. A legviccesebb része annak a pillanatnak azonban az volt, amikor Peter felkapta Beant, a turné könyvelőnket, és a hátára vette, majd befejezte a dal lejátszását - frenetikus volt! Mindannyian mindig dühösek voltunk Beanre, mert végigdolgozta az egész koncertet, és egyszer sem jött ki, hogy megnézzen egy dalt, úgyhogy ezúttal gondoskodtunk róla, hogy most ott legyen!
 
A koncert után mindenki nagyon érzelmes volt, ugyanakkor nagyszerű érzés volt a siker. Hihetetlen volt rádöbbenni, hogy épp most fejeztél be egy 84 koncertből álló világkörüli turnét. Mindannyian a fiúk szobájába mentünk utána, és Marekkel együtt koccintottunk, hogy mindenkinek gratuláljunk. Természetesen azonnal szomorkodni kezdtem - ez annyira jellemző rám!
 
Aztán átmentünk a szálloda bárjába, és egy meglehetősen csendes estét töltöttünk. Mindenki jól érezte magát, miközben nyugodtan lazított, és rájött, hogy még nem végeztünk - az MTV Awards és a klipforgatás is közeledik!
 
Ma este Marek (Lieberberg) elvisz minket egy "turné végi" vacsorára - jónak ígérkezik!"
 
Itt van tehát a 2001-es menetelés utolsó állomása, amivel egyben nekünk is véget ér az Exciter Tour-t górcső alá vevő sorozatunk. De nem teljesen: még azért az MTV Music Awards és a Goodnight Lovers forgatása a turnéhoz tartozik!
 

Dave McElroy ellazázza a Freelove kislemez bemutatását

Egyik inspirátorom, az Almost Predictable Almost blog szerzője, Dave McElroy is írt a Freelove kislemezről. Hát, ha ezt olvasom tőle először, lehet, hogy nem lenne az inspirátorom? :D Egy fordítást megért, parancsoljatok:

"Az Exciter turné 2001. november 5-én ért véget Mannheimben, Németországban, és a Depeche Mode ezt úgy ünnepelte, hogy kiadta az album harmadik kislemezét, a Freelove-ot. Hogy miért vártak ezzel az album reklámidőszakának a végéig, rejtély, de ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a döntésüket?

A Freelove megjelenésével kaptunk egy DVD kislemezt, több promót, mint amennyivel tudnánk mit kezdeni, és egy csomó remixet, köztük a Cypress Hill-es DJ Muggs által készítettet is.

A BONG 48 azt adta hírül, hogy ez a "gyönyörű ballada" október 22-én érkezik, ami egy újabb szemérmetlen BONG hazugságnak bizonyult. A 2001 decemberében megjelent BONG 50 helyre tette a dolgot, megerősítve, hogy a kislemez megjelenését elhalasztották, és végül november 5-én jelent meg.

Mivel a turné véget ért, és Martin túlságosan el volt foglalva a tollas felső tisztításával ahhoz, hogy bármilyen promóciót végezzen, ez talán megbocsátható.

A kislemezről alig jelent meg kritika.

A dalt azonban jól fogadták, amikor az Exciterről írtak kritikát. Az Alternative Press "az egyik legjobb dallamnak nevezte, amit Martin írt, ami a pop-képességet illeti az Enjoy The Silence óta", ami nagy dicséret. Az ilyen típusú kritikák arra engednek következtetni, hogy amikor Fletch a szokásos album előtti interjúját adta, amelyben azt mondja:

"Martin küldött egy új dalt, és el voltam tőle ájulva. Ez a legjobbja az Enjoy The Silence óta": Fletch itt

a Freelove-ról beszélt.

Fletchtől ez persze megszokott, de mindenki a saját dolgát hozza az elmúlt 20 évben. Fletch dicséri az albumot, Martin alábecsüli a képességeit, Dave pedig véletenül sem említ számcímeket, különösen nem a saját dalai címeit.

A The Guardian "gyönyörűnek" és "alázatosnak" nevezte a dalt, a Q Magazine pedig úgy jellemezte, mint egy "bocsánatkérés nélküli szerelmes dalt", amelyben "Gahan hangja meleg és intim".

A The Observer október 10-i párizsi koncertről írt kritikájában Sam Taylor meglehetősen kegyetlenül "a nevetséges új kislemeznek" nevezte a Freelove-ot. Sam azonban a kritikájában korábban azt írta, hogy "egész karrierjük legrosszabb dalával kezdenek - a The Dead Of Night cíművel", így ez megbocsátható neki.

Ami a slágerlistás híreket illeti, a kislemez három hetet ért meg a brit slágerlistán. A 19. helyen lépett be, majd a 37., végül az 58. helyre esett vissza, mielőtt örökre eltűnt volna.

A dalt újrakeverték a kislemezen történő kiadáshoz, Flood visszatérésével. Az ő remixe, a Freelove (Flood Mix) csodálatos, egy olyan mix, amit jobban kedvelek, mint az albumverziót, mivel úgy tűnik, jobban illik a dalhoz. Kár, hogy a hivatalos kiadások közül csak Flood remixe tesz hozzá valami tisztességeset a dalhoz.

A Freelove-ot az Exciter turné minden koncertjén játszották, és elég csodálatos módon négyszer is felbukkant Martin szólóban a Sounds Of The Universe turnén. Utoljára 2010. február 20-án játszották a londoni O2-ben, és én ott voltam, bár nekem és a barátaimnak eltartott egy darabig, mire rájöttünk, hogy mi is ez, mert egy nagyon szórakoztató napot töltöttünk Londonban, mielőtt az O2-be értünk volna, és így nem voltunk annyira koncentráltak, mint kellett volna.

A Freelove B-oldalasa a Zenstation, ami egy instrumentális szám. Ez rendben van, ahogy halad előre, de a Kaleid óta nem volt egy szórakoztató DM instrumentális, ugye? 6 percig csak akkor élénkül fel az alkotás, amikor Martin "ahhh-ahhh"-jai felcsendülnek. Soha nem játszották élőben, és ez teljesen ésszerűnek tűnik számomra.

A videó

John Hillcoat visszatért a rendezői feladatokhoz, így nyugodtan feltételezhetjük, hogy a zenekar nem nézte meg az I Feel Loved klipjét. A videót 2001 júliusában forgatták New Orleansban, amikor a zenekar ott turnézott.

Egy kihalt utcán nyitunk, amelyen egy sofőr nélküli teherautó halad végig. A teherautón megafonok vannak, tehát biztosan valami zenei esemény fog történni -de nem. Ahogy az várható volt, a vezető nélküli teherautó letér az útról, és felborít néhány láda narancsot. Egy feldühödött járókelő felkap egyet és összenyomja, feldühödve a felesleges narancsos mészárláson.

Hirtelen azonban kiderül, hogy mi a teherautó célja. Ez Dave! A Depeche Mode utazó roadshowja a városban van.

Dave és Martin a teherautó hátulján ül, Dave mindenkinek "freelove"-ot ígér, Martin pedig bizonytalanul hintázik a gitárján. Különböző embereket, köztük a dühös narancssárga embert (ez Glasgow-ban valami egészen mást jelent), a sziréna a kamionhoz csalogat, és látjuk, ahogy felváltva ülnek vagy vonaglanak Dave trónján.

Természetesen becsapták őket. Ezek az utazó roadshow-k nem mások, mint átverések, ahogy azt ti, bölcs olvasók mindannyian tudjátok, és a trónörökösök hamarosan rájönnek a tévedésükre. A beígért ingyen szerelem helyett az téríti észhez őket, amikor a hangszórókból hirtelen a Hole To Feed demója harsog. Veszélyes (Dangerous) Dave Gahan és az ő Dastardly Mode-ja ismét lecsap, ahogy az áldozatok mindegyike a dal bűvkörébe kerül. A Freelove-ot csak azért játszották le a videó fölött, hogy a Hole To Feed senki másra ne legyen hatással.

A Depeche Mode Utazó Roadshow tovább kanyarog New Orleans utcáin keresztül, a sofőr nélküli taxi újabb és újabb embereket vesz fel, akiket a Hole To Feed hangjai zombivá változtatnak. Veszélyes Dave Gahan és a Dastardly Mode kísérletei, hogy egy sereget hozzanak létre, amelyet megbabonáznak ennek a jövőbeli klasszikusnak a behízelgő hangjai, jó úton haladnak.

Most már nincs megállás. Fletch röviden feltűnik ahogy Christian Eigner is, ami kissé furcsa, mivel a) ő nem zenekari tag, és b) ha már a zenészeket beengedjük a Depeche Mode Utazó Roadshow-ra, hol van Peter Gordeno?

A Zombihadsereget kiviszik a földekre és magukra hagyják, hogy örökké a "When you get/What you need/There's no way of knowing"-t énekelve bolyongjanak a földön, miközben megpróbálnak meggyőzni mindenkit, aki meghallgatja őket, hogy bár technikailag ez egy dupla A oldal volt a Fragile Tensionnel, mindannyian tudjuk, mi az igazi főcímdal azon a kislemezen.

Nem is tudom. Igyekeztem itt mindent megtenni, de ez egy borzalmas videó."

A teljes cikk, képekkel és a végén a szokásos formátumfetisizmussal itt. Csomó elírás az eredeti kiadványon és DJ Muggs ekézése, kattintsatok! :D

 

süti beállítások módosítása