Amikor évek múlva felidézzük a Global Spirit Tour emlékét, sokunknak elsősorban a nagyszerűen átdolgozott EVERYTHING COUNTS fog beugrani. A dal annyira működött koncerten, hogy szinte nem is értjük hogy miért hanyagolták hosszú turnékon át (az elmúlt 22 év turnéiból a Global Spirit Tour mellett mindössze a Touring The Angel első szakaszán játszották). Ami szintén rejtélyes, hogy miért pont ez a dal, amelynek a hangszereléséhez turnéról turnéra kifejezetten bátran belenyúlnak (emlékezzünk az 1990-es "Absolut Mixes", az 1993-as dögös, groove-os, vagy a 2005-ös erőteljes verzióra). Mialatt olyan dalok, mint a Stripped, vagy a Policy Of Truth, évről évre szinte változatlan formában kerülnek előadásra, addig az Everything Counts-ot ismét teljesen új verzióban adták elő, főleg a dal hosszú, kitűnő intrója marad emlékezetes. Dave már a turné elején megsúgta, hogy ez a dal a koncertrepertoár része lesz ezen a koncertkörúton (hasonló fülest engedett el az In Your Room, a Barrel Of A Gun és a World In My Eyes dalokról is). Részünkről akár lehetne több turnén is az előadott dalok között, hiszen minden elemében koncertre termett dal! A Global Spirit Touron azon 9 dal között volt, amelyet minden egyes fellépésen játszottak. A Live Spirits-en a dal elején sötétbe borul a színpad, Martin belekortyol az italába, majd láthatjuk az "emeleti" részről lejövő Dave-et, ahogy nevetve megölelik egymást Martinnal. A frontember újult erővel érkezik a színpad alsó részéhez, belekiabálja a mikrofonba, hogy "Alright!", majd kisétál a kifutóra, tapsoltatni a közönséget. Hamar visszabohóckodik a főszínpadra, és az Everything Counts jellegzetes nyitóhangjait már vonatozó (?) mozdulatokkal kíséri. A jellegzetes dallam sajnos kicsit vékonyan jön Gordeno szintijéből, majd a másik jellegzetes dallamot Martin adja elő, Dave vigyázó szeme által és "Jackos" visítása által kísérve. Dave jelzi Martinnak a kezével, hogy megvolt a 4 strófa, amire Martin huncut fejbiccentéssel, mosolyogva reagál. Az első versszak alatt jól látszik, hogy ez a dal azért nagyon "backing tape"-támogatott: látványosan sem Andy sem Gordeno nem játszik (Martin is csak néhány dallamot), a refrénre viszont mindketten "visszaérnek" a szintijükhöz és játszák a saját részüket. A refrént Dave a közönséggel énekelteti - a dalban egyébként végig. Dave néhány keringőző mozdulatot is tesz a mikrofonjával, amikor éppen nincsen énekrésze, és többször előveszi az említett Jackos sikítást is. A második versszak előtt pedig meglehetősen látványosan odanéz a súgógépre :D A második refrén alatt Dave közszemlére teszi az aranyszínű csizmáját, ami biztos kényelmes viselet volt a 35 fokos berlini éjszakában :D A második versszak végén - szinte meglepő módon - Dave is énekel a refrénből (mégpedig az "everything counts in large amounts" részt). A dalt záró szintiszóló előtt Dave Martin és Peter felé mutat: "Take it, boys!". A szóló után viszont kisebb megütközésre Dave az ásítás jelét mutatja a közönség felé - nem tudni, hogy poén-e, vagy valami Dave-fricska a zenésztársak felé. Nincs más hátra, mint a végeláthatatlan refrén-rész, a záró Martin-szintirész viszont szerencsére erőteljesebb, mint az albumverzióban, ugyanakkor a 101-ről belénkégett záró emelkedő szintidallam megint halkabb (mintha Dave se hallaná jól, hiszen a fülét mutatja a közönség felé). A dal végén a Depeche Mode történelmének valószínűleg leghosszabb közönségénekeltetése következik: Dave a kifutón énekelteti a közönséget, miközben Eigner először finoman adja a taktust, de aztán Dave arany csizmás lába elkezdi diktálni a négynegyedes ütemeket, ami néhány taktus után piros csizmára változik :D (az, hogy feltűnően más-más csizmában van Dave akár egy-egy dalon belül is, az jelzi, hogy azért az első estéről is készült bőven felvétel...). Martin is biztatja a tömeget, majd Eigner befejezi a négynegyed küldését, de Dave továbbra is énekelteti a tömeget a kifutó végén, a mikrofonját a közönség közé lógatva. Aztán Dave már megáll, köszönetét fejezné ki, de a tömeg még mindig énekel. Végül Dave a mikrofonhoz lép, megköszöni a közönség aktív közreműködését, majd jön a minden turnéhelyszínen elsütött mondat, ezúttal a berlini közönségnek: "You really are the best!". Ezután Dave mosolyogva visszasétál a kifutóról, mivel egy kicsit elmélkedőbb dal következik...

A Live Spirits Soundtrack második CD-jének első dala egy újabb Spirit-dal, a WHERE'S THE REVOLUTION! Így tehát hiába volt már a legutolsó turnészakaszon (az európai fesztiválkörúton) már csak 2 Spirit-dal a setlistben, az utolsó koncertre (és így a koncertlemezre) némiképp kármentés-jelleggel végül 4 Spirit-dalt is előkotortak. Az, hogy az album beharangozó kislemeze is repüljön a turné vége előtt a setlistből, az még az újkori DM-et figyelembe véve is szomorú meglepetés (még a Heaven-t és végig játszották a Delta Machine Touron). A jól ismert "lépetegős" kivetítés már a dal első taktusánál megjelenik. Némi meglepetésre Dave hamar belekezd a dalba, tehát mindössze feleannyi instrumentális felvezetése van a dalnak, mint albumverzióban. A dal első sorait Dave az ezen a turnén már-már szokásossá váló "hátfájós" mozdulataival énekli. Egy pillanatra Andyt is láthatjuk, ahogy csettintgetéssel várja a saját részét a dalban. Dave többször tiszteleg a dalban a közönség felé, valószínűleg a dalszöveg politikai töltetével kapcsolatba hozhatóan. A második versszak kissé lassan poroszkáló sorai alatt újabb és újabb menetelő lábak jelennek meg a kivetítőn, piros és fehér színekben, majd a refrén alatt ugyanott piros öklök ráznak az ég felé és fehér zászlók lengenek - később pedig az öklök lefelé irányulnak a menetelő lábak felé. Dave néhány sort szintén ökölbe szorított kézzel énekel, illetve régi jó szokása szerint néhányszor rámutat a közönség egy-egy tagjára, mintha neki énekelné az adott sort (ami ebben a dalban akár sértés is lehet :D ). A "train is coming" rész előtt Dave ellépdel Martin mögött, majd tisztelegve felmegy a legutoljára a Going Backwards alatt használt színpad felső részre - nem tudni, miért nem használták többször ezt a megoldást a koncert folyamán. Látványos, ahogy Dave mintha egy szónoki emelvényről intézné kiábrándult szózatát az emberiséghez. A dal végén a közönségénekeltetős résznél az egyik ökölbe zárt kéz váratlanul győzelmi jelet mutat. Dave ez előtt a győzelmi jel előtt tapsoltatja a közönséget - egy újabb látványos, emlékezetes pillanat a koncertről! Érdekesség, hogy a stockholmi turnényitón volt még egy külön rész, amikor eljátszották újra a dal tapsoltatós lezárását, de aztán gyorsan elhagyták ezt a verziót. Ezzel véget ér a koncert "új dalokkal" teli korszaka, innentől beindul a slágerparádé! :)

Dave egy némiképp meglepő dallal tért vissza a színpadra a Martin blokk után! A POISON HEART ugyanis az első két turnészakaszban kirobbanthatatlan volt a setlistből, de aztán a második európai sorozatra úgy repült a setlistből, hogy a lába sem érte a földet - ám itt a legutolsó előadásra mégis betették. Talán hogy legyen két 2 Dave-szerzemény a lemezen?... A Poison Heart egy tipikus Spirit-dal: nem rossz, jól meghangszerelték, de valahogy mégsem tud kitörni a saját börtönéből, "csúnya" dal, és Dave sem ide írta meg a legbrillírizóbb dalszövegeit. Különös módon maga az előadás viszont itt jól sül el, talán a még albumverziónál is súlyosabb hangszerelésnek köszönhetően. A dal elején Dave lassú tánca nagyon hangulatos, majd aztán az éneklés elkezdésével a kéztartása ismét az újkori "ripacs" időket idézi. A "refrénben" emlékezetes Martin "ooo"-zása, amire Dave "No!"-val felel. Dave, aki nagy beleérzéssel énekli a szövegét, a "with all due respect" sor után csibészesen kimosolyog a közönségre. A koncert többi részében is Dave és Martin a főszereplő, ám ebben a dalban feltűnően csak kettejüket mutatják. A dal, ami sok más nagy turnésláger helyett került a lemezre, aztán véget ér - kicsit úgy érződik, mintha "kármentés" lett volna az utolsó koncertre, hogy a Global Spirit Tour-ról mégse csak 2 dal kerüljön fel az aktuális koncertlemezre a Spirit-ről... sőt, a következő dal is a Spirit-ről lesz! :) Ugyanakkor az első audio CD itt ér véget.

A The Things You Said után felcsendülő INSIGHT valójában nem volt akkora meglepetés - egyrészt kitűnően beleillett a "Global Ultra Tour" koncepcióba, másrészt a turné közepén számtalanszor játszották (a budapesti téli fellépésen is ez a dal került a setlistbe). Ráadásul ez a dal nem kevesebb, mint 5 Depeche Mode koncertalbumon szerepelt már - természetesen ezek Live Here Now lemezek voltak, hiszen a Tour Of The Universe néhány brit és német állomásán készült felvételen már szerepelt az Insight az eljátszott dalok között. Ez az Insight azonban - noha ugyanolyan Peter Gordeno zongorajátékkal kísért verzió, mint a 10 évvel ezelőtti koncertkörúton - egy kicsit más volt: egyrészt feltűnően lassabban zongorázta a dalt Peter, másrészt pedig a végén kicsit kevesebbet énekelt Martin, mint szokott - de nézzük szépen sorjában! A The Things You Said és az Insight között az ünneplő közönséget mutatják, amelynek egyik tagja egy kivágott Dave-fejet lobogtat - mindenesetre érdekes képbevágás így a Martin-blokk közepén! Feltűnik a vörös zászló a kivetítőn - ugyanitt a Home-os rajzolt házacska a Home-mal együtt ment a felejtőbe - és elindul Peter zongorajátéka. A Tour Of The Universe-verzióval ellentétben itt később lép be Martin az énekkel, ami mindjárt egy kicsit fura kezdés: szinte elharadja, hogy "thisisaninsight", ami kissé szokatlannak tűnhet számunkra Dave szépen kiszámolt, szótagokra pontosan kijövő énekéhez képest. A második versszakban bejövő Gordeno-vokál - hiába lecsupaszított, zongorás verzió - ugyanúgy magával ragadó, mint amikor az Ultrán Martin vokálja jelent meg Dave éneke mellett. Szép pillanat: a "Moving on guided by the light" sornál hátulról mutatják Martint, amint éppen egy reflektor világítja őt szembe... :) A dal vége felé a "fire still buuuurns!" résznél Martin szinte váratlanul nagyot énekel. Ezután pedig már csak a felemelő óóóó-zás és végső refrén jön (miközben a háttérben látszik, hogy végre besötétedett): Martin énekli a szuggesztív sorait, miközben Peter elkezdi a "you've got to give love!" éneket. Sajnos Martin csak a "the word still turns"-t énekli külön Gordeno-tól (a Tour Of The Universe-en még elénekli azt a sort is, hogy "I'm talking to you now"), utána ő is beáll a "you've got to give love" kórusba. Az is szép, de személy szerint jobban szeretem az albumverziót, ahol Dave és Martin csaknem fél percig mást énekel. A legvégén Martin ismét egy nagyot énekel - közben látszanak a színpad mögötti fák, amit még mindig szokatlannak találok - majd a végén összemosolyognak a rágózó Gordeno-val: "ezt megcsináltuk!". Nincs is más hátra, mint a kitűnő konferanszié, Dave Gahan visszatérése a színpadra, aki bemutatja Martin L. Gore-t a színpadon, jó hosszan hagyva, hogy a közönség megtapsolja (miközben két közönség által feltartott táblát mutatnak: David, you just to good to be true, David, can't take my eyes off of you"). Természetesen nem marad el Peter Gordeno, Christian Eigner és "Mr. Andrew Fletch Fletcher" bemutatása sem. Ezután Dave szerényen, önmagát nem bemutatva meghajol, majd felegyenesedik és máris jön egy újabb eléggé meglepő dal a koncerten...

Amikor elindult a Global Spirit Tour, és az első két turnészakaszon végig-végig csak a három legelkoptatottabb dalát játszotta Martin (Home, A Question Of Lust, Somebody), nem hittük volna, hogy a turné koncertkiadványára végül három igencsak meglepő dal kerül, amelyből ráadásul kettőt már évek óta követelt vissza a setlistbe a rajongótábor. Le a kalappal Martin előtt, hiszen az említett dalok mellett kiszúrhatta volna a szemünket a turnén néhányszor programba kerülő, már mindannyiunk által kellően jól ismert Judas-szal, Shake The Disease-zel, But Not Tonight-tal, de nem: Martin ezúttal három váratlan dalnak szavazott bizalmat. Ezek közül is a legnagyobb meglepetés a két utolsó turnészakaszra 30 év kihagyás (!) után visszahozott THE THINGS YOU SAID volt, amelyet ráadásul albumverzióhoz közeli változatban adtak elő (a másik két dal a rajongók tetszését nem mindig elnyerő Gordeno-féle zongorás verzió lett végül). Egy kifogásunk mindjárt a dal kezdetével lehet: nagyon is "in medias res" szólal meg a 101-ről jól ismert és szívünkbe zárt verzió helyett. Martin és Peter Gordeno maradnak a színpadon, utóbbi ismét feltűnően teátrális mozdulatokkal rágja a rágóját. A közönség azonnal vastapssal jutalmazza a váratlan ajándékot, ami egy pár másodpercig meglehetősen behallatszik a felvételbe. Némiképp meglepő módon a "They know my weaknesses" részt Peter énekli, amire a "I never tried to hide them" és a "I never denied them" részt Martin válaszolja, azaz pont fordítva történik, ahogy a 101-en történt (ott Alan énekelte azokat a részeket, amiket most Martin). Az "I get so carried away" részt aztán ugyanúgy duettben éneklik 4 soron át, ahogy a 101-en tették Alannel. Martin Dave-nél sokkal kevesebb színpadi jelenléttel ér el másfajta hatást; tulajdonképpen csak fel-alá sétálgat a színpadon. Ahogy a dal kezdete, úgy a vége is kisebb csalódás: a 101-verzió hangulatos lezárása helyett itt csak hirtelen véget ér a dal (pont olyan hirtelen, ahogy kezdődött), és emiatt (?) kissé levegőtlennek hat. De mindezek ellenére a koncert egyik csúcspontja, és egyben egy réges-régi rajongói igény beteljesítője ez a dal :)

A World In My Eyes előtt a koncert első szusszanása következett általában, Dave megkérdezte a közönséget, hogy hogy érzik magukat, majd az obligát sikolyra belekezdett a saját szerzeményébe, ami nem más, mint a COVER ME. A Spirit közkedvelt dala a Going Backwards mellett az egyetlen olyan alkotás, ami a Spirit-ről végig a setlistben maradt (a Global Spirit Touron...), és nem is véletlen: a sejtelmes, egyszerre Tangerine Dream-et, Pink Floyd-ot és a végével némiképp Simian Mobile Disco-t is megidéző alkotás emblematikus dala lett a 2017-es lemeznek és az azt követő koncertturnénak. Kérdés persze, hogy fogjuk-e még hallani ezt a dalt más turnékon is, hiszen a Dave-szerzemények arról híresek, hogy mindegyiket csak egyetlen turnén játsszák... A Cover Me koncertklipje volt a beharangozó a Live Spirits kiadvány előtt, így azt pár nappal korábban megismerhettük, mint a kiadvány többi felvételét. Dave az első soroknál a sötétből "kidugja" szinte a fejét a fénybe, majd a második sornál a totálképen már láthatjuk a kiválóan sikerült kivetítést (ami aztán a hivatalos klip is lett). Az érzelmesen előadott első versszak után jön a szinte váratlan, bár csaknem minden Global Spirit koncerten felhangzó "WILL YA?!?" üvöltés, amire a világosító pultból reagálnak is és megvilágítják a tömeget. Martin finom gitárjátékkal, Christian pedig visszafogott dobokkal lép be a dalba. Egy oldalról mutatott képen láthatjuk hátulról Peter-t és Andy-t is, valamint a közönség oldalsó részét és felettük a még mindig nagyon világos berlini eget... A második versszakban a "not today" után jön a szokásos "no!" felkiáltás, ami mintegy jelzi, hogy innen beindul a dalt végigkísérő gyors visszatérő elektronikus effekt-dallamsor. A dalszövegrész végén jön a szinte egy turné alatt emblematikussá váló közönségre körbemutatás a "where we're all super stars" résznél, és máris indulhat a négynegyedes rész, amit a közönség ütemes tapssal, lufidobálással, Dave pedig csókdobálással és a közönség "yeah that's right, all together!" hergelésével hálál meg. Aztán jön a szokásos kép, Dave kimegy a kivetítő végére, leguggol és kezet ráz néhány rajongóval, majd a gitárrész visszaérkeztével néhány balettszerű mozdulatot tesz a kivetítő végén. Ezután némi tapsoltatás után visszaszalad a dal végére a színpadra, megáll a dobos előtt, majd eltűnik a színfalak mögött, mert most két dal erejéig nem ő lesz a főszereplő... :)