A tinédzserek többségéhez hasonlóan a csonka családból származó DAVE GAHAN is vágyott rá, hogy szeressék és kétségbeesett igyekezettel próbált menővé válni. Élvezte, hogy egyre népszerűbbé vált a helybéli lányok körében. Amikor idősebb lett, közismertnek számított a divatosabb basildoni pubokban, például a Sherwoodban. A zene ekkortájt kezdett élete legfontosabb alkotóelemévé válni.
Deb Danahay: „Vince, Andy és Martin a Nicholasba jártak - vagyis Vince a Laindonba, de Basildonnak ugyanaz a kerülete összekötötte őket: a templom és a Boys’ Brigade. Nem tartoztak a menők közé. De ott volt Dave, aki nagyonnagyon menő volt, úgy, mint én. Ők a város egyik végéből valók, Dave és én a másikból. Bár Dave egy évvel fiatalabb nálam, ismertem az iskolából, az éjszakai életből és más helyekről. Én a társaságommal és Dave az övével Basildon belvárosába jártunk a The Sherwood nevű divatos helyre, oda járt mindenki, aki számított. De Andyvel vagy Martinnal nem lehetett ott találkozni.”
Ahogy későbbi zenésztársait, Dave-et is érdekelte a popzene: Dave: „Kislemezeket vásároltam. Slade-et, T. Rexet és hasonló [glam-rock] zenéket hallgattam, és odavoltam a csütörtöki Top Of The Pops-ért”. Kamasz bája vonzotta a női csodálókat, ahogy korábbi szomszédja, Mandy Morgan is áradozik róla: „Legfőképpen arra emlékszem vele kapcsolatban, hogy milyen jól nézett ki - minden lány szerelmes volt belé, és nem hiszem, hogy hatalmas sikere bárkit meglepett. A barátnőimmel ültünk a füvön a házuk előtt, és vártuk, hogy megjöjjön vagy épp kilépjen a házból - szomorú, de ezt csináltuk tizenháromtizennégy évesen!”
Ezután az egész országon végigsöprő punkhullám ragadta magával. Dave: "Emlékszem, anyám dühöngött, amikor a Sex Pistols tagjai káromkodtak a tévében. Azt hiszem, ez fogott meg a leginkább: rájöttem, hogy van valami olyasmi, ami tényleg kiborítja az anyámat, és ehhez a valamihez én is csatlakozhatom."
Amikor először látta életében a The Clash-t, életre szóló inspirációt kapott. Eleinte a Damned-ért rajongott, belépett a banda rajongói klubjába, de a Clash koncertjén érezte először úgy, hogy túlléphez a bálványok utánzásán: ő maga is elérhet valamit a zene területén. Különböző bandákban kezdett énekelni: az egyik a Vermin nevet viselte, ez volt a "basildoni Sex Pistols". Dave szemében azonban egyetlen akkori zenésztársa sem rendelkezett megfelelő eltökéltséggel. A punk mindenkivel elhitette, hogy bárki játszhat egy bandában; akkoriban még csak kevesen fogták fel, milyen elszántság és mennyi erőfeszítés kell ehhez a tevékenységhez.
Gahan számára - sok kortársával egyetemben - a punk forradalma igazi reveláció volt. „Vonzódtam hozzá - talán mert abban az időben bajkeverő voltam. Olyan fiúkkal lógtam, akik azt tették, amit a mamám [ellenzett]. Elidegenedtem, nem illeszkedtem be. Ahogy láttam a Clasht, arra gondoltam: ezt meg tudom csinálni. Mindig egy kicsit exhibicionista voltam, még nagyon kicsi koromban sokszor szórakoztattam és megnevettettem otthon a mamám és a nagynénéim Mick Jagger- és Gary Glitter-produkciómmal. Semmi másban nem voltam jó, de láttam, hogy ezzel hatok az emberekre. Tréfamester voltam.”
Nemsokára, tizenévesen, újabb módszereket talált a zenei ambíciók kiélésére: „Néhányszor próbáltam egypár együttessel. Volt egy, ahol Tony Burgess barátom dobolt. Igazából nem volt dobfelszerelése, ezért kekszesdobozokon játszott. Sosem léptünk föl, csak próbáltunk iskola után. A nevünk The Vermin volt. Nagyon híresek voltunk Basildon egy körzetében. Ügy gondoltuk, mi leszünk a következő Sex Pistols.”
Egy másik álmodozó, Robert Marlow bevallja: „sosem kedveltem a punkot”. Ennek ellenére néha összefutott Dave-vel a Chancellor Hallban. „Az Ultravoxot, az X-Ray Spexet és a The Advertset láttuk, Dave is ott volt. Volt valami kapcsolat köztem és a társaságuk - Debbie [Danahay], Dave és a többiek - közt. Aztán egy darabig nem láttam a punkzene iránti vonzódása miatt.”
Dave mindenetre elkezdett más zenekarokkal is lógni. Robert Marlow: „A Composition Of Sound indulásával egy időben megalapítottam a French Lookot, ami eleinte csak belőlem és egy Paul Edmond nevű srácból állt, akit azért kértem meg, hogy csatlakozzon hozzám, mert mindenkit ismert. Magával hozta ezt a Dave Gahan nevű alakot hangmérnöknek, mert mindenkinek kellett valami elfoglaltság. Én szintetizátoroztam és énekeltem, Paul is szintetizátoron játszott - egy remek hangzást produkáló, kicsi Korg MS10-e volt neki, amelyen a gombok függőlegesen álló panelen helyezkedtek el -, és volt még Martin a Yamahájával, volt rajta egy teljesen hasznavehetetlen effekt, a Sample-and-Hold: megnyomtad, és véletlenszerű hangokat adott ki. Mondjuk, koncertkezdésnek megfelelt.” (a fordítások Jonathan Miller: Stripped, valamint Trevor Baker: Dave Gahan című könyvéből származnak).
Dave és a French Look (valamint a Composition Of Sound) találkozása tehát megtörtént... De hogy is volt ez a Heroes-sztori? Vasárnap kiderül ;)
