Emlékszem, képtelenül hosszú ideig szarakodtunk a keveréssel... Kicsit furcsán érzem magam... Azt hiszem, képtelen vagyok folytatni... Szeretném, de nem hiszem, hogy menni fog... Úgy rémlik, Gareth-tel az utolsó nap estéjén le sem feküdtünk. A terem padlóját elborították a szalagok csíkjai. Reggel indultunk a reptérre. Előző este kemény hóvihar tombolt, nagyon hideg volt. Akkor reggel 7-kor már három napja nem aludtam, hiszen késésben voltunk, s a végeredményt senki sem hallotta. Berendeltem őket a keverőterembe. Végighallgattuk a számot az elejétől a végéig. Az utolsó refrénnél jöttünk rá, hogy egy dobsáv hiányzik... Tíz napig tököltünk ezzel az egy számmal. Állati nehéz volt összerakni. Teljesen kiégtünk, mire végeztünk vele, erre nem vesszük észre, hogy kilőttük az egyik dobsávot... Vagy öt perce üldögéltünk és meredtünk bambán magunk elé, amikor valaki feltette a kérdést: „Na most mi legyen? Újrakeverjük...?” Mire mindannyian: „NEEE...! Úgyse veszi észre senki...”