Az időben 1983-ig utaztunk ma vissza a fiúk harmadik, Construction Time Again című albumáig. Ma ezt hallgattuk meg!
A Speak & Spell után távozó Vince Clarke helyét a közelmúltban egy Alan Wilder nevű srác veszi át. Sötétebb zenei tónusok iránti vonzalma, kísérletező kedve és Martin kezdődő ipari beborulásai gyökeresen változtatják meg a soron következő album hangzásvilágát és hangvételét: nyoma sem marad a bohókás szintipopnak. Az első két album által fémjelzett, könnyedebb, kezdeti korszakot az új albumra már fel sem kerülő (!) Get The Balance Right! című kislemezes slágerrel zárják le hosszú időre. A szintetizátorok mélyebb hangon brummognak, a dalszövegek politikai színezetet kapnak (komoly témák!) és a popzenét ipari zörejek, effektek, hangminták, zajok, helyezik új dimenziókba. A zenekar megtalálja „saját magát”, igazi kísérletezés kezdődik! Talán túlságosan is, a rajongók a mai napig nem nagyon tudják hova tenni a korongot, nehézkes, nem áll össze, kiforratlan, helyenként kifejezetten bosszantó, zavaró. Szinte senkinek sem ez a kedvence, hogyan is lehetne? Nem is hallgatjuk túl sokat, annak ellenére sem, hogy ezen található az ELSŐ IGAZI Depeche Mode sláger! Indítsuk el hát!
És tessék, már az eleje sem akármi: Love In Itself, ember nincs, akinek tetszik ez az összeállni nem akaró dal és idegesítő hangszerelés. Micsoda őrült ötlet volt ezzel nyitni az albumot?
Aztán a More Than A Party, máig az egyik legnyugtalanítóbb szerzeményük és legmagasabb bpm szám (Depeche Mode-os mércével mérve, persze). Borzasztó dal, nem szívesen mutogatom, mindig skippelem. Most is. A leggyorsabb után mi is következhetne más, mint minden idők leglassabb Depeche Mode szerzeménye? Pipeline! Csak zajok és samplingek, csattogások, kattogások és csörömpölések. Bátor kísérlet, de nagyjából itt hagyja abba az album hallgatását az a kevés vállalkozó, aki idáig még kibírta…
Szépen indul, ugye? Pedig azt kell mondjam, érdemes kitartani: a nehezén már túl is vagyunk, a fogyasztható dalok következnek! Itt van rögtön az Everything Counts, a tökéletes pop sláger, máig érvényes, markáns Depeche Mode ismertetőjegyekkel. Az első valódi himnuszuk, akkora bődületes siker, hogy innentől kezdve 9 világkörüli turnén is elő kell adniuk (ezzel sokáig rekorder) és nem lenne nagy meglepetés, ha a 2013-as turné kedvéért újra leporolnák. Magasan ki is lóg a dal az albumról fölfelé, naná, hogy kislemezen is megjelenik és a rádiók is felkapják, népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy 1989-ben (igaz, élő változatban) újra kislemezre kell másolniuk.
Mégis azt gondolom, hogy az album további dalai (Shame, Two Minute Warning, The Landscape is Changing, Told You So) adják vissza leginkább a 83-as DM zeneiségét. Hibátlan dalok mind, de érezni még, hogy az eszköz már a kezükben, az irányt már kijelölték, a fiúk már ráléptek a helyes útra, de valami még hiányzik. Ez így még nem az igazi, még nem érzik magukat otthonosan. Ezek a dalok nem is váltak igazi slágerekké, himnuszokká, bár a potenciál meg volt bennük. (Kivéve talán a Told You So, ami a korongon egy béna lakodalmas szintizene, az 1984-es turnén meg már egy igazi vadállati örjöngés.)
Összességében továbbra is azt gondolom, hogy a CTA „csak” egyfajta előhírnöke az igazi zenei áttörésnek, minden idők legjobb albumának, az 1984-es Some Great Reward-nak. De közben azt is be kell valljam, hogy a kis „újrahallgató” küldetésem eddigi legizgalmasabb tétele ez a lemez volt! Nagyon ritkán veszem elő és kicsit „ballábas” is szegény, mégis nagyon jól esett újra felfedezni, megismerkedni vele.
Most is két dalt mutatok meg róla, az egyik egy Alan Wilder szerzemény (nem sok ilyen van). Szinte „összefoglalja” az albumon hallhatóakat:
A másik pedig egy új felfedezettem, sosem fogott meg még ennyire ez a dal, pedig 23 éve hallottam először. Egy újabb ragyogó albumzáró dal (a DM ebben szinte sosem hibázik), mondom én, hogy nagyon jól esett újra felfedezni ezt a korszakot!
Ez pedig egy gyöngysor itt:
“Let's take a map of the world
Tear it into pieces
All of the boys and the girls
Will see how easy it is
To pull it all down and start again
From the top to the bottom and then
I'll have faith, or I prefer
To think that things couldn't turn out worse”
(komoly dallamtapadás veszély!)
