Ha már elmentem a pozsonyira, akkor erről is írok egy „picit”. Rájöttem, ezt inkább magamnak írom, mint egy kis napló bejegyzést. Itt megmarad. Nyugodtan ugorja át az, akinek ez OFF. Ez inkább csak nekem ON.
Ismételnem kell önmagam és nagyon nagy dicséretet, köszönetet kell mondanom a buszos társaságnak. Ja és mindenek előtt Krisztiánnak, aki ismét kiváló munkát végzett és lehetővé tette számunkra az élményt. Köszönjük. (Ezt magam át is adtam már neki.)
Minibuszunk családias kis létszámmal indult neki. Bár Zágrábnál is ezt mondtam, de most újra: ennyire normális csapat még nem utazott együtt! Itt ért egy döbbenet. Velünk utazott egy apa-lánya duó is! És ez már a harmadik koncertjük! Őrület! Most már tényleg több generációhoz jut el a zenekar. Szerintem soha ilyen jó időt még nem futottunk és minden elképzelésemet túlszárnyalva hamar odaértünk a stadionhoz. Jókedvem viszont gyorsan elillant attól, hogy mennyien voltak. Sejtettem, hogy itt többen lesznek mint Zágrábban, de azt nem gondoltam volna, hogy többen, mint Budapesten. Annak ellenére, hogy még 14:00 sem volt, gyakorlatilag tele volt az összes beengedő kapu előtere. 100-on felüli létszámról beszélünk. Összehasonlításképpen, Zágrábban 16:00 körül olyan 25-en. Ismerős arcok. Már kölcsönösen üdvözöljük egymást. Beszélgetünk. Mint egy nagy család. Volt itt egy srác, aki Zágrábban még fotózott, de most rajongóként várakozott. Beszélgettem vele. Kaliforniából ruccant ár egy olyan tíz koncert erejéig. Ez kész. Beálltunk. Mindegy, gondoltuk majd beengedéskor lefutunk mindenkit. Pár perccel később kiszúrtam egy beengedő kordonsort, ahova valamiért senki nem állt. Kérdeztem is a biztonságiakat, hogy azzal mi a helyzet, de megerősítették, hogy azt nem nyitják. Francba! Várakozásunk alatt ismerős dallamok csendültek fel a stadionból. Egy hárfa hangja és hozzá ének. MY JOY! Nagyon örültem. Tizenöt perccel később odalépett valaki az üres sorhoz, majd elkezdtek beszerelni egy jegyolvasó scannert. Azonnal átálltam. Nyert! Első helyre kerültünk! Ezen a ponton tutibiztossá vált az első sorunk. Innen már csak két érdekes kérdés volt. Mikor megyünk be és hova kell futni utána. A hováról teljes kinn tartózkodásunk alatt érdeklődtünk, de mint ahogy Zágrábban, itt sem tudták pontosan. Elképesztő. Nagyon szerettünk volna a tőlünk húsz méterre lévő állóhelyes bejáraton bemenni, de végül azt mondták ne arra, mert az csak a „sima” állóhelyeseknek van. Futni pedig majd balra kell a stadion körül. Közben elkezdték tesztelni a jegyolvasó scannereket. Beraktak egy jegyet és azzal végigpróbálták mindegyiket. Itt most két lehetőség van: Egy „Jolly Joker jegyet” tettek be alá, ami nem deaktiválódik első használat után, vagy egész egyszerűen itt sem - mint ahogy Bécsben sem - tiltja le a vonalkódot használat után. Megettem a szendvicsemet és lehúztam fél litert, mert jó előre megmondták, hogy azok nem jöhetnek velem. Elkezdődött a karszalag osztás. Itt már kaotikus volt a helyzet. Ugyanis kb. tíz után rájöttek, hogy ezt majd inkább beengedés után. Ez persze kevéssé tetszett, főleg úgy, hogy másoknak már volt. Kikönyörögtünk magunknak kettőt, de utána már tényleg nem adtak. (Itt volt nagy mákja a horvát határnál hagyott útitársunknak, aki sima állóval szalaghoz jutott, így biztosítva bejutását a kiemelt álló helyre.) Egyszer csak mindenféle előzetes jelzés nélkül látom, hogy megindultak a mellettem lévő sorokban. Elkezdték lekezelni a jegyeket és beengedték magukat. Kicsit késve kapcsoltam és én is bedugtam a scannerbe. Nem fogadta el. Már rohannak mellettem. Újra. Még mindig nem. Ideges lettem. Újra próbálom, majd újra. Végre! Elkúrtam egy csomó időt. Letépték a vonalkódomat. Ez is azt bizonyítaná, hogy lehetne használni újra? Sprint! Futok, mint állat! Mindenki! Örülök, mert minél messzebb van a cél, annál előnyösebb számomra. Hagyok is le sok embert, de csak nem akar jönni a bejárat. Majd egyszer csak kezd kellemetlenné válni az atomsprint. Most kegyetlenül visszaüt az evés-ivás. Kurva rossz tele hassal futni. Lassulok. Annyira szerencsére nem, hogy lehagyjanak, de kezd már nagyon zavarni. Rohadt messze van a gyepre a bejárat. Messzebb, mint a Puskás Stadionnál. Ugyanott volt a beengedés, mint az előző turnén, de akkor nem kellett ennyit futni. Előttem egy terminator biztonsági feltartóztatott legalább három-négy embert, akik pont kiestek előlem. Kikerülöm őket. Végre bejárat. Látom a színpadot. Újult erő. Sprint. A korlátnál csak ketten-hárman állnak. Becsapódok. Mellettem egy csaj elkezdi a balján és a jobbján is védeni a helyet. Mondom neki, hogy ezt ugye nem komolyan gondolja és elkezdem lefejteni az ujjait. Megérkezik az Andris. Ő meg a másik kezénél. Itt már feladja. Kifújjuk magunkat. Kivagyunk. Hosszú volt ilyen gyorsban, tele hassal. A színpad ismét tök magas és messze van, mint otthon volt. Miután mindenki elfoglalta a helyét elkezdődött az össznépi piknik. Mindenki leült. Ez tök jó volt. Tulajdonképpen miért is nem csinálja ezt mindenki mindenhol? Előkerült a meztelen csajos kártya és nyomták. Megkértem a mellettem álló leányzót, hogy cseréljünk helyet, hogy egymás mellett legyünk az Andrissal. Csodálkoztam, hogy megtette. Ezért adtam neki egy puszit. Innentől már teljes béke volt. Majd rágyújtott. Azonnal szóltak neki a biztonságiak, hogy oltsa el. Imádtam! Megkérdeztem, hogy került ide ilyen gyorsan, ha dohányzik. Azt mondta, már itt volt. Kérdeztem, az meg hogy lehet. Azt mondta egy kamu passal. Milyennel? Hát a bécsivel. Nem hiszem el, hogy ez még mindig működik. Hallottam mendemondákat, hogy azzal jutnak be koncertekre, de ezek szerint tényleg lehet. Mennek Prágába is azzal! Közben a barátja megkérdezett, hogy vegyen-e nekem turné poharat. Csodálkoztam. Mondtam persze. És tényleg behozta. Tök rendesek!
Előzenekar 1. Egész jók. Mondjuk önmagában ez nem nagy dolog, mert a Diamond Version förmedvényhez képest minden jó. De ők tényleg azok voltak. Olyan rock and rollos zene, pici elektronikával. Nem volt rossz. Előttük még mászkált egy igen jó csajszi a színpadon, akinek elkezdtek huhogni, meg füttyögni - én is. A csaj röhögött, majd csendre intett mindenki. Lement.
Előzenekar 2. A csaj! Na meg persze zenészek. Ez sem rossz. Olyan elektronikusszerű. Mondjuk szép szlovák nyelven, de mivel kellemes látvány a színpadon, kibírom. Csalódott vagyok. Nincs hárfás. Pedig beígérték. Az utolsó számuknál viszont betolnak a szinti mellé egy hárfát. YES! Mégis. Na azért! Nem hiába hallottuk a próbát. Mindenki ujjong. A csaj énekel a játékához. Közös éneklés a közönséggel. Hatalmas siker. Nem akarom elhinni, de ezután levonulnak. Csak egy szám volt! MIÉRT?!
A szokásos készülődés a színpadon. Zágráb után elfelejtettem megemlíteni valamit, de most! Szóval amikor papírokat hoznak a színpadra, akkor nem csak a setlisteket rakják le. Van még egy papír, ami csak Dave elé kerül egy A4-es, amin vízszintesen 72-es betűmérettel csak egyetlen szó van. A város, ahol éppen vannak. Erre rá is kérdeztem Zágrábban, hogy neki ezt le kell írni?! A fickó csak mosolygott. Tudom, hogy ciki lenne ha elbakizná, de azért na…! Sajnos láttam a dallistát is. Ugyanaz. Nem hiszem el, hogy háromszor egymás után ugyanaz! Nem arról volt szó, hogy ezen a turnén szinte minden este változtatnak? Aztán valójában még annyit sem, mint az eddigieken! Hideg van. Ők is érzik. Infra lámpákat helyeznek el és kapcsolnak be mindenhol a színpadon. Őrület, hogy erre is gondoltak. Nekem biztos nem jutna eszembe egy nyári turnén, de hát nekik lett igazuk.
20:20-kor elkezdődik a koncert. Tök világos van. És hideg. Dave sálban érkezik. Sejtettem. Nagy vetkőzés nem lesz. Szuper formában vannak. A koncert jó hangulatú. A közönség végig együtt élt a zenekarral. Voltak jó pillanatok. Többek között a Higher Love előtti Andy Fletcher kántálás, ami nem nagyon maradt abba, amit Andy meg is köszönt, majd Martin el sem kezdte egy ideig és Andyre mutatott. Jópofa volt. A Soothe My Soul ismét ütött. Klasszikus. Már most. Mégis úgy érzem, Dave az A Pain That I’m Used To-t élvezte a legjobban. A szám után nagyon dicsérte Peter Gordenot a közönségnek. Úgy látom, nagyon szereti. Joggal. Az Enjoy The Silence előtt Dave - számomra meglepő módon - beszélt a közönséghez, amiben elmondta, tudja, hogy nagyon hideg van odalenn, de ha egymásba karolnánk, akkor mindenkinek jobb lesz. Cuki. Personal Jesus. Meglepően élvezem. Itt már magasan leng a magyar zászló. Home után szokásos énekeltetés. Bár nagyon jó, nem éri el a budapesti szintet. Just Can’t Get Enough után Andy most hibátlanul nyomja a basszust a közönséggel. (De azért egy idő után átveszi Peter.)
Összességében egy jó koncertet láthattunk. A zágrábinál jobb volt, de a héten a budapesti volt a csúcs! Nagyon jól jártunk mi magyarok azzal! Koncert után beszereztem még két poharat, ami csak itt Pozsonyban kapható. Elköszöntem szlovák barátainktól, majd irány haza.
Hazafelé is rekord idő. 1:30 körül már otthon.
Most viszont rossz. Mint ahogy mindig, amikor véget ér számomra a turné. Ez a hét nagyon intenzív volt, hiszen a hét összes koncertjén ott voltam. Eddig ez tök jól el volt osztva, de most olyan városokat választottam, amik pont egymás után jöttek. Hirtelen vége lett, pedig csak most kezdődött. És még tök sok van hátra! Sajnos igen soká lesz még a téli kör, most meg eléggé elkapott a gépszíj és szívem szerint mennék még.
Annak ellenére, hogy nem voltak ideálisak a feltételek a fényképezésnek, egy párat betolok majd.
Londonban tuti számcsere lesz!
