Dave Gahan: "Az olyan dolgok, mint az Everything Counts és a People Are People örökké tartanak. Még azt is lefogadom, hogy 10 év múlva lesznek együttesek, akik fel fogják dolgozni ezeket a dalokat. A mi dalaink mindig sugallnak valamifajta hangulatot: szomorúak, vagy optimisták, szóval tele vannak tartalommal. Az új kislemezünktől, a Never Let Me Down Again-től tényleg lúdbőrzik a hátam. Nem mindegyik dalunk van rám ilyen hatással, de ez nagyon állat. Az emberek elektronikus zenekarnak hívják a DM-et, de tévednek. Mi mindent használunk, az akusztikus gitártól az ütősökön át a legfejlettebb robotokig. Az egyetlen dolog, amit elutasítunk, azok a korlátozások, és nem gondolom, hogy van még egyetlen olyan zenekar a világon, ami úgy működik, mint mi. "

Martin Gore: "Van egy sztorim a Never Let Me Down Again-ről, amikor két különböző ember jött oda hozzám a koncert után, és azt mondta, hogy "Nagyon szeretem ezt a dalt". Az egyikük úgy gondolta, hogy ez egy meleg himnusz, a másik pedig azt, hogy ez egy drogos himnusz"

Daniel Miller: "A Never Let Me Down Again mára valamiféle indulóvá nőtte ki magát a koncerteken."

"Amikor először meghallotta Martin demóját, Alan tisztában volt vele, hogy ebben a dalban valami hihetetlen energia lapul, s emiatt ezt a számot a banda eddigi legkiválóbb munkájaként lehet aposztrofálni. „Magától értetődő volt, hogy ki kell adni kislemezként. Ezenkívül egy kicsit Stripped-szerű hangulatot árasztott magából.” A lendületes és rébuszokban bővelkedő szöveg (amely egyesek szerint burkolt, a kábítószerekre vonatkozó utalásokat rejt magában) tökéletes összhangban volt a banda akkori hangulatával, s olyan aurát vont a zenekar köré, mely csak még jobban fokozta a hatalmasra duzzadt rajongótábor izgatottságát. 

A hasonló jelzőkkel illethető hangszerelésű dalban megtalálható kettősség miatt ez a szám szinte azonnal a kiábrándult fiatalság himnuszává lett. Miután először játszották el élőben a Music for the Masses Tour alkalmával, a benne rejlő, áramütésszerű hangulat örökös koncertkedvenccé avanzsálta." (A fordítás a Slowblow oldalról származik)

Jane Solanas (NME újságírója): "Klasszikus darab, amely remekül árasztja magából a drogos eufória érzését"

Andy Fletcher: "Anton tudatosan kezdte el használni a lemezborítókról vissza köszönő motívumokat. Innentől kezdve az image erősödött, a stílusjegyek szervesen beépültek mindenbe, amit csináltunk. A videót a lemezfelvétel ideje alatt forgattuk, Aarhus városkához közel, a PUK Studios szomszédságában, Dániában. A klip ismét tartalmaz humoros elemeket. Vajon ki lehetett ez az öregember?! (...) Sohasem tudtam meg, hogy miért kellett Dave karakterét kihúzni a tóból. Hogy került a tóba?! (...) Antonnal mindig élvezetes együtt dolgozni. Próbálom itt előadni, hogy mennyire szenvedtünk, haha."

Dave Gahan: "Emlékszem erre az öreg fickóra. Anton szerint hasonlítottunk egymásra. Azt mondta, így fogok öregen kinézni. Hasonló fülei voltak, mint nekem, haha. Az ember, ahogy öregszik, bizonyos szervei megnőnek és megnyúlnak. Alig várom már, hogy a valóságban is elérjem ezt a kort, haha! És itt gördül ki az a picike kis autó. Az ellenkezője mindannak, amit várnál. Már önmagában a kocsi is humoros, nem de?! Mindez persze kontrasztba állítva a hatalmas tájképpel. Anton, a dalt meghallgatva, hatalmas teret és epikus, filmszerű hangzást vizionált. Fellini utánérzés.(...) A hajladozó kukorica kalászok pedig pont úgy néznek ki, mint az emberek kezei a koncerteken. Nagyon képies, nagyon érdekes. (az utolsó két fordítás a HDMFC honlapjáról származik)