Dave: "Kihívásokat akartunk magunk elé állítani. Szerettük volna megváltoztati a Depeche Mode-ról kialakult képet. Martin megjelent egy pár új dallal, amelyeket megpróbáltunk rockosabb szemszögből nézni. Inkább kerestük a blues-os és rock'n'roll-os érzést. Az 'I Feel You'-ban tipikusan ez a blues/rock érzés jelenik meg. Tulajdonképpen én akkor éppen Los Angelesben éltem, ahol jónéhány koncertet láttam. Olyanokat, mint például a Jane's Addiction. Az ő koncertjeiken például hatalmas energia volt. Mind az együttes tagjai között, mind pedig a közönséggel való viszonyban. Majdhogy a Clash-t idézte az a banda. Nagyon izgalmas volt, és én ezt az izgalmat szerettem volna áttranszferálni a Depeche-be. A végén azt hiszem, ez sikerült is."
Fletch: "Dave igencsak a grunge hatása alatt volt. Alan pedig dobolni akart az új albumon..."
Alan: "A SOFAD-el tulajdonképpen szerettünk volna az előadó jellegre koncentrálni. Az első két 5-hetes felvételi periódusban tulajdonképpen semmit sem készítettünk, mert más sem csináltunk, mint próbáltunk együtt dolgozni, együtt előadni valamit, ami igen nehezen ment, hiszen ez az egész közös munka dolog idegen volt számunkra... Szerettük volna azzal meglepni az embereket, hogy milyen irányba megyünk. Ugyanakkor szerettünk volna saját magunkat is új területek felé elmozdulni látni. Próbáltunk olyan albumot készíteni, amelyik teljesen más, mint az előzőek."
Dave: "Szerettünk volna megrökönyödést okozni és azt hiszem, ez is sikerült."
Flood: "Az egész tudatos volt. Nagyon sötét lemez született. Nagyon sötét." (a fordítások a HDMFC honlapról származnak)
(rajongó Alantól): "Mely számokat válogatnál be a legjobb 10-be vagy 15-be (beleértve a B-oldalas dalokat is)? Szeretnék összeállítani egy válogatást, amely viselhetné az „Alan Wilder kedvenc DM-számai” címet. Ezt hallgatnám a kocsiban, mondjuk az agyonjátszott Recoil-szalagok helyett..."
Alan: "Na jó, akkor fejből, nem fontossági sorrendben: In Your Room, Walking In My Shoes, Stripped, Never Let Me Down Again, Clean, Fly On The Windscreen, Black Celebration, I Feel You, Higher Love, Halo, World In My Eyes... Válogass be néhány maxilemezes változatot is is, pl. az I Feel You hosszabb verzióját"
Ma 25 éve sokkolódtak a Depeche Mode-rajongók: 1993-ban ezen a napon jelent meg az I FEEL YOU! Ti hogy bírtátok? :)