Alan: "Samatha-val már korántsem volt olyan egyszerű az együttműködés, mint Nicole Blackmannel... Elég koncepciózus mondanivalóval jött elő és bizony nekem kellett inkább passzintanom a zenén, hogy a kívánt hatást elérjük. Ott van például a 'Supreme', amely szövegét tekintve egyáltalán nem sugall borongós, sötét hangulatot... persze miután a zenét hozzáadtuk, akkor alakult csak ki igazán az íze..."
Úgy ám! A sötétből előtörő hangok és a Luscious Apparatusból importált ismétlődő suhintás-effektek után Samantha egy első hallásra elég érdektelen történetbe kezd egy széthulló családról és egy árva gyerekről, amelynek a véletlenszerű üstdobhangok és ütősök csak aláfestői, ám aztán 1:36-tól szintet lép a dal: bejön egy plusz dob, és a háttérben mintha Alan suttogását hallanánk, amint ismétlődve valami ilyesmit mond: "aha.... it's Recoil!" 2:28-ig élvezhetjük ezt a részt, aztán Samantha visz minket tovább a vérfertőző sztorijába, ami végül társadalmi kérdések feszegetésébe vezet, de mi már régen az előtérbe kerülő zenére figyelünk. Aztán 4 perc körül megnyugszik a zene, Samantha is befejezi a mondanivalóját és jön a Liquid egyik legcsodálatosabb része, a Supreme instrumentális levezetése. 4:26-nál olyan klarinéthang szólal meg, ami elemi erővel hozza fel nekem azt a képet, ahogy egy bűnbe süllyedő várost egy nyári este, lemenő nap fényénél egy hegyről figyelünk (GTA rajongóknak: mintha San Andreas-t néznénk a környező hegyekből, tudva, hogy a következő éjszaka is ugyanannyi bűnt rejt, mint az előző). Hidegrázós ez a fúvós néhány másodperc, ami aztán szerencsére a dal legvégén halkan és szaggatottan még egyszer visszatér... Sajnos a lenti verzió a Selected best of lemezről való és pont ezzel a fúvós résszel bánik kicsit csínján - hallgassátok meg az eredeti verziót. Is. :D
