David McElroy a fantasztikus blogján, az Almost Predictable Almost-on éppen a Depeche Mode 40 éves történelmének kislemezeit mutatja be. Lefordítottam most a legelső cikket a témában; mi is lehetne ez más, mint a 40 éves évfordulós kiadványunk, a DREAMING OF ME?
"A Dreaming Of Me 1981 február 20.-án jelent meg, és április 4.-én jelent meg először a brit slágerlistán, új belépőként a 75. helyen. A következő héten 57. helyre kúszott le, majd visszaesett a 64-re, aztán visszakapaszkodott a 63.-ra, hogy aztán örökké kiessen a Top100-ból.
Abban az időben egy zenekarnak jókora mennyiségű kislemezt kellett ahhoz eladnia, hogy a legjobb 40 közé kerüljön. Amikor például a Dreaming Of Me megjelent, az Egyesült Királyságban az első helyen a borzalmas és valószínűleg számos módon sértő Joe Dolce dal, a Shaddap You Face volt az első helyezett. Ez a kislemez 6 millió példányban fogyott világszerte, ami egyben egy elítélő vádirat az 1981-es társadalom ellen. Ilyen körülmények között a Depeche Mode valójában nagyon is jól teljesített, amikor a debütáló kislemezével az 57. helyezért érte el.
A kislemezt korrekten játszotta a Radio 1 (ebben az időben ez döntő fontosságú volt), és egész jól nyilatkoztak róla a brit zenekritkusok is. A Soundsban Betty Page szerint: „mély, komoly, sötét és művészies”, az NME- ben Chris Bohn így fogalmaz: „a nárcisztikus cím ellenére a Dreaming Of Me ugyanolyan édesen szerény elektronikus bohóság, mint bármi az Orchestral Manoeuvres In The Dark-tól. A pléhpofa ének, a programozott ritmusképletek és a vattacukor-melódia kellemes három percet okoz." Paul Morley, NME: "(...)messze felülmúlnak jónéhány náluk ismertebb nevet azzal a képességükkel, hogy remek dallamokat írnak, és tudják, hogyan kell bánni velük. Valahol a The Silicon Teens csillogó szintetikus popja és a Numan / Foxx-féle súlyosabb személyes dalok közt félúton. Két gyöngyszem ezek közül most bakelitre került. Az egyszerűen csodálatos Dreaming Of Me/Ice Machine őszintén ajánlható mindenkinek. ízléses és melodikus, táncolható és intelligens, megérdemli, hogy abszolút hatalmas legyen. Vedd meg!” A Record Mirror ezt írta: "ugyanolyan kiszámítható és jól kidolgozott, mint egy Ultravox dal". A Smash Hits még a dal szövegét is lehozta.
A Dreaming Of Me valójában egy remek bemutatása a Depeche Mode-nak. Minden ismertetőjét tartalmazza Vince Clarke szintipopjának, a vezető riffje egy főhajtás az OMD előtt, Vince egyik korai hatásgyakorlóinak. Ez egy színtiszta popdal, és eléggé megegyezik a korának híresebb és őszintén szólva alsóbbrendűbb dalaival. A zenekar néhány évig ragaszkodott hozzá koncerteken, és 1983 áprilisig játszotta a dalt. Összességében a kissé frusztráló 99. alkalommal láthatták a szerencsés nézők Bangkokban, a Napalai Hall-ban, amikor is utoljára játszották, 1983 április 10.-én. Természetesen nem számoljuk bele Martin hotel session-jeit, mielőtt bárki kérdezné.
A Dreaming Of Me nem szerepelt a Speak And Spell brit és európai változatain. A CD változatra 1988-ban aztán rátették, bónusz dalként. Némileg kár, hogy nem szerepelt az eredeti kiadáson, mivel valószínüleg jobban működött volna a lemezen, mint néhány gyengébb dal, de a másik oldalról különlegessé teszik, hogy önálló kislemezen szerepel. Az USA kiadványon érdekes módon szerepel a dal, harmadikként, előrébb nyomva a második helyre a Puppets-et, és kíméletlenül kilökve a lemezről az I Sometimes Wish I Was Dead-et. Az amerikai kiadványon a What's Your Name csendben meghúzza magát az A oldal végén, bizakodva abban, hogy senki sem veszi észre. A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy az amerikai vinyl változat a New Life helyett a New Life (remix)-et, a Just Can't Get Enough helyett pedig a Just Can't Get Enough (schizo mix)-et tartalmazza.
A Dreaming Of Me B-oldalasa valami egészen különleges darab. Az Ice Machine egy sötét, merengő alkotás, ami határozottan egy Kraftwerk előtti főhajtás, még ha a basildoni komor szűrőn keresztül is (és nem az euforikus Europe Endless-stílusban). Az Ice Machine minden bizonnyal reprezentatívabb a Depeche Mode hangzásának fejlődésével kapcsolatban, és ez egy olyan dal, ami a megjelenése óta is kiállta az idők próbáját. A Speak And Spell-en ez a dal sem szerepel; és amíg a Dreaming Of Me talán beilleszthető lett volna, addig az Ice Machine talán túl sötétnek és szinte ipari jellegűnek tűnt volna, legalábbis például a What's Your Name-hez hasonlítva. Van valami csodálatos abban, hogy egy ilyen erős dal "csak" B-oldalra került fel, és csak azok számára volt elérhető, akik megvették a kislemezt. Egy 7 inches kislemeznek tökéletes csomagnak kell lennie (legalábbis jó esetben), és a két dalunk bőven átment a teszten.
Az Ice Machine eredeti demóján Fletch basszusgitáron játszott, ám ez a változat sajnos nem került még napvilágra. A dal sajnos évek óta nem hallható élőben, de a zenekar 132 alkalommal játszotta, a Nicholas Általános Iskola 1980 június 14.-ei Composition Of Sound koncertjétől egészen az 1985 április 12.-i tokioi Nakano Sun Plaza fellépésig. Az 1984 szeptember 29.-én a Liverpool Empire Theatre-ben felvett koncertváltozat elérhető a Blasphemous Rumours 12 inches vinyl változatán is.
Ez tehát a Dreaming Of Me - a Depeche Mode első kislemeze. Csak Vince tudhatja, hogy mi a fene az a "man switch", és talán ez az információ teszi lehetővé számára, hogy felmásszon a "the rising cast"-ra... Egy dolgot azonban mindannyian tudunk: az pedig az, hogy mind a Dreaming Of Me, mind az Ice Machine egy csodálatos bevezetése egy olyan zenei karriernek, ami aztán valami egészen különlegessé fejlődött."
Ahogy minden alkalommal McElroy linkjénél: az eredeti írás, képek, valamint lemezformátumok a linken!
