Milyen érzés volt 1986-ban megvásárolni a Black Celebration-t? A mai olvasnivaló egy brit rajongó, Aidan Berry visszaemlékezése a az izgalmomal és várakozással teli, csaknem 35 évvel ezelőtti nagy napra. Ma is az Almost Predictable Almost blogról hozok tehát egy fordítást:
"A hónap folyamán lesz néhány vendégbejegyzés, hogy néha pihenni is tudjak. Megkértem néhány rajongót, hogy osszák meg a tapasztalaikat a Black Celebration-nel kapcsolatban, és mutassanak be néhány különböző perspektívát az albumot illetően. Az első ezek közül Aidan Berry, egy hatalmas Depeche Mode rajongó, aki North Shields-ben él, Északkelet-Angliában. Amellett, hogy Depeche Mode lemezgyűjtő, többször látta élőben is őket, többek között a Music For The Masses egyik állomásám, amit amit a Whitley Bay jégpályán tartottak. Mire a Black Celebration megjelent, Aidan már teljes jogú, elkötelezett rajongója volt a zenekarnak, és emlékszik még annak a napnak az izgalmaira, amikor a Depeche Mode kiadta 1986-ban a remekművét. Azt hiszen, mindannyiunk számára ismerős ez az érzés - a várakozás, ami egy új Depeche lemezt övez, még a mai napig izgat, noha kétségtelenül túl öreg vagyok, hogy ilyen módon reagáljak. Mindenesetre ez egy remek olvasmány és biztos vagyok benne, hogy élvezni fogjátok.
"1996 március 17, hétfő.
Mit csinál egy 17 éves fickó, aki megvásárolta már a Depeche Mode összes kislemezét, 12'' vinyljét és albumát, akkor, amikor megkapha a hírt, hogy két hét múlva megjelenik az új lemez? Na mit csinál! Semmit se csinál! Abszolút semmit! A gyönyörű barátnője, a családja, az iskolatársai, a barátai, és az egész szociális közege - egyik sem részese ennek a háromhetes periódusnak! Három hetet mondok, noha az album két hét múlva jelenik meg: de hát ennek az említett fickónak egy egész hétre van szüksége kettesben, zavartalanul ezzel az albummal!
Ki tudhatja, hogy hogyan töltöttem ezt a két hetet a konstans csodavárás ködében? Az agyam csak ezen járt. Milyen lesz a borító? Vajon a zenekar továbbra is az én zenekarom lesz és a zene továbbra is olyan csodálatosan fantasztikus, furcsa és mókás lesz? Továbbra is a radar alatt maradnak? Minden kérdés bogarat tett a fülembe de egyik se volt annyira fontos, mint végre kézben tartani a lemez, hallani és felfedni annak rétegeit és ritmusát.
Eljött a nap, mit tegyek hát? Sanjos iskolába kell mennem. Izzadok és várok, várok és izzadok 4 óráig, amikoris elkezdek rohanni a buszhoz, hogy elvigyen egy 7 mérföldes útra Newcastle-be, a W.H.Smiths lemezboltba, ahol már az összes addigi Depeche Mode lemezt megvettem. Az egész napom erre az egy pillanatra épült, ugyanúgy, mint az előtte lévő két hét, attól a másodperctől kezdve, ahogy először olvastam az új Depeche Mode albumról és annak kiadási dátumáról.
Elértem a buszt, de vajon a busz el fog vinni engem a 7 mérföldre lévő lemezboltba a dugóban, még mielőtt W.H.Smith bezár 5:30-kor? Takarodjanak az autók és a buszok az útból, hordjátok el az irhátokat máshová, nem tudjátok, hogy nekem ma meg KELL vásárolnom az új Depeche Mode lemezt? Iszonyatosan hosszú ideig tartott az út, de a remek sofőrnek köszönhetően odaértem időben. W.H. Smith csak egy rövid sprint a buszmegállótól, de ez az út tele van veszélyekkel. Eszembe jutott, hogy hoztam egyáltalán pénzt? Gyorsan ellenőrzöm, de minden rendben. Martin és a fiúk elérhető távolságra vannak már tőlem.
Bemegyek boltba.
NINCS OTT. Nincs a D betűnél, a Depeche Mode-nál. Megnézem a B betűt, hátha a Black Celebration lemezcím miatt odakerült. De nem, nincs ott sem.
Várj, OTT VAN! Van egy külön állvány a vinyl szekció végén. Megfogom a lemezt. Ragyogóan néz ki. Depeche Mode. Az Én Depeche Mode-om. Most már az enyém.
Nyugi, lélegezz és menj haza! Ó, a francba - még mennem kell dolgozni. Na mindegy, legalább ezt azt jelenti, hogy megengedhetem magamnak, hogy jegyeket vegyek a küszöbön álló turné koncertjeire. Rekord idő alatt végzek a munkámmal - a polcok feltöltve, a raklapok kiürültek, a dobozok összelapítva - és végre hazaérek a busszal. Itt a vacsoraidő, de kinek van szüksége vacsorára? Ki tudja, mit mondtak nekem? Nem hallottam. A barátnőm felhívott - mondtam neki, hogy holnap találkozzuk. Lehet, hogy gyönyörű és csodálatos teremtés, de EZ meg a Depeche Mode.
Emelet, hálószóba, lemezjátszó. Egyszer lejátszom, és felveszem kazettára. Simán megy, de a sztereó hangcuccom gyenge minőségű. A lemez egyetlen egyszer volt még lejátszva - a húgom házában a hétvégén. Jó minőségű szalagra szeretném rögzíteni, az ő drága hangrendszerén, hogy minden egyes másodpercét tökéletes minőségben élvezhessem.
És hogy milyen is ez a régóta várt lemez? Úgyis tudod rá a választ..."
