A Condemnation enyhén édeskés hangulata után visszatér a rockolás a ma 30 éve megjelent Songs Of Faith And Devotion albumon: jön a negyedik szám, a MERCY IN YOU! Egy gitártorzítóval alaposan széttrancsírozott, keményen odavágott zongorahanggal kezdődik, amire egy azonnali gitárszólam felel. Aztán megérkezik az igencsak koszos, meglehetősen hip-hopos dobalap is, amelyet további torzított gitárhang kísér. Aztán jön Dave énekrésze, amit a dob mellett egy igencsak mélyre hangolt zongoradallam fest alá, de a versszakok végén visszajön a kétfajta gitár felelgetése. A refrén előtt (és a közepén is) aztán ismerős hangot köszönthetünk: Brian Eno Music For Airports lemezéről a felfutó zongora hangja tűnik fel (felgyorsítva) - egyértelmű kikacsintás az ambient stílus megalapítója felé, aki ráadásul ezen a lemezen az I Feel You-hoz készített két mixet (amelyből ráadásul az egyik részlete később feltűnik a lemezen is...). A refrén mögött egy, az eddigi alaphangulathoz képest meglehetősen hűvös szintidallam szól, ami mögött egy férfihang elcsúsztatva suttogja a refrén sorait (én Alannek hallom, de állítólag Martin az). A dallamát tekintve kevésbé katartikus refrént egy két szólamban énekelt Dave sor, a "the mercy in you" zárja: az egyik ráadásul "üvöltött", míg a másik énekelt, ami nagyon jól áll a dalnak és emel egy kicsit a refrénen is. Ami még sokat dob a dalon, hogy itt beindul Martin-nak egy szintén elég gospeles "oooh-ohh" vokálhangja, ami aztán később meghatározó lesz a dalban. A második versszakot végigkísérik Martin elmosódott vokálfoszlányai, aztán újra jön a Music For Airports-zongora, és a végigsuttogott refrén. Ez nem üvöltött dalcímmel zárul, hanem a dalt nyitó zongorahang leütése hozza el a kiállást, ami egy új, egészen érdekesen eltorzított szintetizátor körkörösen ismétlődő dallamát hozza. De csak néhány másodpercig tart a pihenés az igencsak zajos, gyors és intenzív dalban; jön a harmadik versszak, amelynek a végén ismét ott van az üvöltött "the mercy in you", ami a dal egyik legjobb része számomra! És ezután itt is jön egy hosszú instrumentális levezetés, Martin "oooh-ohh" vokáljával, a kiváló basszussal, az egymásnak felelgető koszos gitárjátékkal, de aztán végül minden letisztul; a Martin vokál és a szintidallam marad, ám ez a kettő is egyre jobban elmosódik; aztán már csak az egyre halkuló szintidallam szól... így ér véget a Mercy In You című dal, ami ekkor már átcsúszik a Judas című alkotásba.
