A húszéves Counterfeit 2 negyedik dala az IN MY OTHER WORLD, amely "csak" 10 évvel volt korábbi dal, mint a feldolgozásalbum megjelenése. Az eredeti előadő a néhány hónapja tragikusan elhunyt Julee Cruise.
Martin: "Sokan a Twin Peaks című David Lynch-sorozat révén fedezték fel Julee-t, pedig neki komoly karrierje volt ezelőtt is. Megvan az összes albuma, és nem értem, hogy milyen kiközösítést kellett elszenvednie. Még az Egyesült Államokban is nagyon nehéz lett beszerezni az albumait. Ami engem lenyűgöz, túl a nagyon is azonosítható hangján, az a nyilvánvaló képessége, hogy olyan atmoszférákat tud teremteni, amelyek éppoly költőiak, mint amilyen szokatlanok." (...) "Szeretem ezt a dalt, mert egy olyan univerzumba vetít, ahol csak kellemes dolgok történnek, nem úgy, mint itt. Ez egy szomorú dal, mint az összes többi, de a boldog dalok nem mozgatnak meg".
Ebben a dalban Martin bőségesen merít a "Twin Peaks" hangulatból. A jellegzetes gitárjáték mellett az atmoszféra és a fojtott, távolságtartó éneklés is a kultikus sorozat zenéjét juttathatja eszünkbe. Mélységesen nyugodt, szépséges alkotás, egyben a lemez talán legorganikusabb, leginkább lélegző alkotása (főleg az első három abszolút elektronikus dal után csúszik jól).