Még néhány kulisszatitok a People Are People stúdiómunkálatairól:
Alan Wilder az Electronic Soundmaker & Computer Music magazin 1984. áprilisi számában nyilatkozott: "Amikor ilyen kislemezt készítünk [People Are People], inkább a rádióhoz keverjük, mint a hi-fihez. Danny [Miller] vett egy kis kütyüt, amit Ear Opener névre kereszteltünk - ez pontosan azt a tömörítést és újrakiegyenlítést hivatott reprodukálni, ami a rádióban van. Tehát folyamatosan összevetjük azt, amit a Control Roomban hallunk, azzal, ami ebből a kis átalakított tranzisztoros rádióból jön ki. Az egyik dolog, amit megtanultunk, hogy eléggé túlzásba kell vinni a hangzást és a visszhangot, hogy ugyanazt a hatást érjük el a rádióban, mint amit egy hi-fi rendszerben hallanánk - pontosan ezért olyan jó a Hansa stúdió, mert a leginkább „számítógépszerű“ hangokat is át lehet vezetni az erősítőkön és a hatalmas hangfalakon is a nagy termekbe, fel lehet őket mikrofonozni, hogy a legelképesztőbb és leghatalmasabb hangzásokat kapjuk. Így csináltuk a People Are People-t."
Martin Gore 1986-ban az Electronics and Music magazinnak nyilatkozott: "Általában két-három napot töltünk a felvételek előtt azzal, hogy hangokat mintavételezünk. Aztán menet közben újra mintavételezünk. Ha valakinek van egy jó ötlete, egyszerűen leállítjuk a felvételt, és mintavételezünk. Néha régi kedvenceket használunk - mint például az egyik mintát, amit először a 'People Are People'-ben használtunk. Ez egy Hank Marvin-féle gitárhang, egy akusztikus gitár, amit egy 50 filléres darabkával pengetünk. Ezt már háromszor vagy négyszer használtuk."
Alan: "[A három torokhang a kórus végén] egy kombinált hang volt. Először is mintáztuk Martint, ahogy a torkával azt mondja, hogy "Unk Unk Unk Unk Unk", aztán hozzáadtunk egy haranghangot és egy másik hangot, hogy mélységet adjunk neki. Ezeket csak egy hanggal vettük lejjebb, és felismerhetetlen volt, mintha valaki azt mondaná, hogy "Unk", a torkával.
Martin: "Kicsit bunkónak éreztem magam, amikor ezt csináltam."
Dave, 2017: "Régen stúdiókba mentünk, és az első dolog, amit csináltunk, hogy megkérdeztük, hol van a konyha - szó szerint edényekért, serpenyőkért és dolgokért, amiket le tudtunk dobni a lépcsőn, és felvettük a ritmusokat, amiket azok össze-vissza csapódva csináltak, majd loopokat csináltunk belőle."
Gareth Jones 2007-ben a Sound on Sound magazinnak nyilatkozott: "Martin készített egy demót a 'People Are People'-hez - ez volt az első alkalom, hogy a zenekar előprodukciós munkálatokat végzett -, és ezen egy környezeti hang volt, amit egy repülőn vett fel egy Walkmannel; egy kis nevetés és zaj. Ezt felhúzta a demóra, és úgy döntöttünk, hogy valahogyan újraalkotjuk ezt a hangot, de lehetetlen volt újraalkotni, mert ez egy "talált hang" volt, tele textúrával és ritmussal, így végül azt használtuk, ami a demón volt. Ma már senki sem gondol erről semmit - a talált hangokat állandóan használják -, de akkoriban ez egy kis áttörést jelentett számunkra. A demók mind nagyon lo-fiak voltak, négysávos vagy bármi mással felvéve, de valahogy ennek a hangnak egy aprócska részlete még mindig ott volt az Emulatorban, és ez lett a refrén nagy része. Erre nagyon tisztán emlékszem, mert volt egy pillanatnyi zavarodottság, amikor azt gondoltuk: "Hogyan fogjuk ezt újraalkotni?", aztán hirtelen rájöttünk, hogy nem kell újraalkotnunk, csak felhasználjuk. (...) Volt egy Ear Opener nevű kis dobozunk, ami olyan volt, mint egy aprócska háztartási rádió. Ez sávszélesség-korlátozott volt, és megpróbálta utánozni a [BBC] Radio One típusú tömörítést, és mivel a lemezcég annyira aggódott, hogy a dal bekerüljön a rádióba, sok időt töltöttünk a hallgatással és a keveréssel egy két vagy három hüvelykes hangszórón. Most azonban, amikor meghallgatom a 'People Are People'-t, azt mondanám, hogy valószínűleg túl sok időt töltöttünk ezzel, mert míg egy kis rendszeren teljesen elképesztően szólt, nagyobb rendszereken már minden hibát hallok. Tudod, "Ó, Istenem, lehetett volna több basszus rajta", vagy "Nagyszerű lett volna, ha a magas hangzás egy kicsit simább lett volna". Nyilvánvaló dolgok. Ha tapasztaltabb mérnök lettem volna, akkor kevesebb figyelmet fordítottam volna a kis Ear Opener monitorozó rendszerre, és egy kicsit jobban odafigyeltem volna a nagy monitorokra is, mert a hangzás határai elég nyersek. Mégis, miután ezt elmondtam, a számnak természetesen hihetetlen energiája és hangulata volt egy rádióból vagy egy kis tévéből kijövet. Olyan volt, mintha felrobbanna a rádió, és ezért lett hatalmas sláger egész Európában, szóval összességében hihetetlenül elégedett és büszke vagyok erre a munkára. [...] Az a dal egyfajta ugródeszka volt a Construction Time Again és a Some Great Reward között. Jelezte a zenekar átmenetét az indusztriálisabb hangzások felé."
Következzék egy utolsó People Are People fellépés 1984-ből, a Thommy's Pop Show-ból!
