Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Már a Heaven is 9 éves!

2022. március 18. - Szigi.
Egy jubileum a Spirit-folyamban: ma 9 éve került a boltokba a Heaven kislemez! A Studio Session verziójával idézzük fel a megjelenést.
 

Egy fellépés, ideges hangulatban - ötéves a Telekom Street Gigs koncert

A Spirit megjelenése alkalmából ma 5 éve Berlinben fellépett a Depeche Mode. A Telekom Street Gigs elnevezésű rendezvényt ráadásul élőben lehetett nyomon követni a Twitteren és a Youtube-on. Ez volt az első fellépése a zenekarnak 3 év után, és a zenekar igencsak ideges volt.
 
Dave: "Az öltözőmben hirtelen nagyon megijedtem, körülbelül 30 perccel a koncert előtt. Csak arra gondoltam: 'Ó, Istenem, ismerem ezt az érzést, és nem szeretem!'. Két-három dal kellett, hogy kényelmesen érezzem magam. Valahogy bele kellett kerülnöm a pillanatba. Olyan vagyok, mint egy túlfizetett sztriptíztáncosnő. (nevet) "Minden ki volt világítva a tévé miatt, valamint azért, hogy közvetíteni lehessen, szóval sokkal több fény volt a színpadon, mint ami általában van. Úgyhogy valahogy kerestem egy kis árnyékot, de egy idő után rájöttem, hogy nincs árnyék. Nem volt hova elbújni."
 
Martin: "Más élmény volt, mint egy stadionkoncert, főleg, hogy három éve nem álltunk színpadon. Kicsit ijesztőbbnek éreztem, már csak azért is, mert mindenki sokkal közelebb volt egymáshoz. Ezeket a koncerteket most már élőben közvetítik. Ez része a modern promóciós munkának, de a régi időkben ez nem így volt."
 
A koncert visszafogott hangulatban telt, igaz, el kell ismerni, hogy a zenekar különleges dalcsokorral készült. ami nem könnyítette meg a rajongók dolgát. Itt debütált a Going Backwards és a So Much Love (ez utóbbi végén Dave énekelt egy sort a dalt ihlető Tuxedomoon No Tears című dalából), majd jött a Global Spirit Tour bombameglepetése, a Corrupt, az a dal, amelyet még a Tour Of The Universe-ön sem játszottak egyetlenegyszer sem - a Global Spirit Touron viszont következetesen minden fellépésen volt az első két turnészakaszon. Az A Pain That I'm Used To - kisebb meglepetésre - velünk maradt a Delta Machine Tour után, és szintén a Jacques LuCont változatában játszották; a hosszú idő után ismét alapszámmá váló World In My Eyes pedig új intrót kapott. A Cover Me után meglepetésre a Little Soul következett, azaz a 11 dalból kettő is a Sounds Of The Universe-ről került be a setlistbe - a furcsaság az, hogy a Little Soul ezután a turnén már egyetlenegyser sem csendült fel, érthetetlen módon. Ezután a Where's The Revolution, majd egy újabb Delta Machine Tourról ittmaradt dal, a Barrel Of A Gun következett - itt Dave még nem énekelte a dal végén a Grandmaster Flash idézetet. A Walking In My Shoes új verziója a Random Carpet mixre épült, a Personal Jesus pedig a korábbi turnék rétestészta változatai után szerencsésen lerövidült.
 
Turnéfellépésnek kevés, "kényelmetlen" promóciós kötelességnek viszont kiváló fellépés, ráadásul előhozza az öt évvel ezelőtti csodaváró hangulatot :)
 

Egy meglepően jó lezárás - Fail

A ma öt éve megjelent Spirit utolsó dala a FAIL, ami szokatlan módon egy Martin által énekelt dal - zárószám még sose volt a szövegíró által énekelt alkotás (egyben 2005 után ismét 2 Martin által énekelt dal szerepelt a lemezen). A Fail kiváló: a kesergő dalszöveg kivételesen nem másokat vádol, hanem önkritikával is él - mindjárt szimpatikusabb! Az igen lassú Martin-ének mögött lassan építkező, majd bizonyos idő után igencsak dús, megintcsak már-már Recoilos hangzás hallható - a Spirit egyik erőssége, amikor időről időre "megdúsul" a hangszerelés! Az utolsó versszak előtti hangszeres rész számomra a Depeche Mode utolsó 20 évének egyik legjobb pillanata.
 
Ezzel vége a Spirit bemutatásának, de ma van még egy fontos jubileum - holnap pedig mixek és koncertváltozatok következnek :)
 

Egy jellegtelen utánlövés - No More (This Is The Last Time)

A NO MORE (THIS IS THE LAST TIME) talán a "legegyenesebb" dal a lemezen, itt nincs csúnyítás, és szerencsére nincs demagógia sem, hiszen ez egy Dave-szöveg - a frontember ezt a dalt Kurt Uenalával rakta össze. Sokaknak ez a kedvence a Spirit-ről - minden kellemessége ellenére nekem pedig ez a legkevésbé érdekes dal a lemezen, olyan, mintha a Delta Machine-ról lemaradt Happens All The Time utánlövése lenne. A szöveg meglehetősen sejtelmes, utalhat egy párkapcsolatra, a drogokra, de akár a zenekar végére is - mivel napjainkban nincs új DM lemez, ezért ez utóbbi változat kezd erősödni bennem - remélem, tévedek.
 

Egy lassú elektro-blues, a Poorman

A POORMAN egy igazi elektro-blues: lassú lüktetésével és társadalmilag érzékeny szövegével egyszerre idézi meg a Pipeline-t, zeneileg pedig Martin Counterfeit 2 című szólólemezét. Tetszetős a lassú, vésztjósló zenei építkezés a háttérben, sőt, aztán egy puha dob is elindul, így a dal vége már-már technoba fordul. Kár, hogy Dave hangja - a Scum és a So Much Love után - ismét kissé torzítva van - ez a szándékos "csúnyítás" számomra itt már kissé fárasztóvá válik.
 

Egy Tuxedomoon megidézés - So Much Love

A SO MUCH LOVE a ma 5 éve megjelent Spirit legtempósabb dala. Az együttes elmondása szerint ebben a dalban olyan ős-szintipop-no wave csapatokat akarták megidézni, mint a Tuxedomoon; és valóban: számomra ez a dal a Soft Touch/Raw Nerve második kiadása, kicsit (de tényleg csak kicsit) erősebb dobokkal. Koncerten aztán jól működött, de ez megint egy "csúnya" dal, és itt kezdjük érezni, hogy kicsit sok már az ilyenből ezen a lemezen. Mindamellett ez az egyetlen Martin által írt dal a lemezen, ami nem a politikáról szól, ezt is meg kell becsülni.
 

Egy unalmas dülöngélés - Poison Heart

A POISON HEART egy újabb Dave (valamint Gordeno és Eigner) által írt dal. A bluesos dülöngélés és Dave szövegpanelekkel kitömött dalszövege nem hozza közelebb az ember szívéhez a dalt, a "refrén" hangszerelése viszont kiváló - némi képzelőerővel Recoilosnak is nevezhetném. Állítólag ezt akarták kislemeznek (hiszen egy Dave által írt dalnak kötelező kislemezen végeznie 2005 óta), de szerencsére maradtak a Cover Me-nél.
 

Egy sötét színfolt - Eternal

A ma 5 éve megjelent Spirit hetedik dala az ETERNAL, ami egy rövid, Martin által énekelt alkotás. Sötétsége, és torzó jellege miatt a Black Celebration ugorhat be róla (pl. a Sometimes, a másik fájdalmasan torzó DM dal, vagy a Black Day), habár az Eternal sötétsége és gyászossága szinte egyedülálló a Depeche Mode vidámnak nem nevezhető diszkográfiájában. Kissé az Enjoy The Silence Harmonium mixét idéző dallamokkal kezdődik, amire Martin szinte véletlenszerűen énekel rá, majd a "radiation falls" résznél megérkezik a fejünket leszedő dob, ami aztán el is tűnik, miután földbe döngölt minket. Innentől már ismét csak ezt a dobot várjuk, ami meg is érkezik a dal csúcspontján, az utolsó sorban, az "eternal love" kiéneklésekor. Ebben a dalban több ígéret volt, de számomra így is az album egyik üde színfoltja.
 

Egy nyugtató balzsam - Cover Me

A két zaklatott dal (Scum, You Move), mint kellemes balzsam érkezik a COVER ME, ami egyben a lemez első Dave (és kis csapata - ebben az esetben Peter Gordeno és Christian Eigner) által írt szerzeménye. Elképesztő módon a több igencsak közepes DM dalt jegyző Dave - a Broken után - ismét a "semmiből" egy remekművet alkot. Kiváló dalszöveg, csodálatos zenei megoldások, egyszer a Pink Floyd, másszor a Tangerine Dream szelleme bukkan fel diszkréten, hogy aztán a dal utolsó harmadára előbukkanjon maga James Ford, hogy egy igazi Simian Mobile Disco-s veretésbe fordítsa át a dalt. Kiváló választás harmadik kislemeznek, kiváló klip, kiváló koncertdal - ennél többet nem várhatunk el egy újkori Depeche Mode daltól. És egy apró magyar vonatkozás: erről a dalról először 2016-ban egy magyar lapnak beszélt Dave.
 

Ritmustöréssel tönkretenni egy dalt - You Move

Az ötödik dal a Spirit-en a YOU MOVE (volt róla szó, hogy ez lesz az első kislemez), ami egy Dave-Martin közös produkció (nyilvánvalóan Martiné a zene és Dave-é a jellegzetesen Dave-es szöveg). Remek kezdés, elégedetten csettinthetünk a gyomorbavágó basszusok kapcsán, ám aztán ismét egy "elalternatívkodás" történik: egy fura, és meglehetősen öncélúnak tűnő ritmustörés végigkíséri a dalt, amin nehéz túllendülni. Kár, mert amúgy a hangszerelés szinte az Ultra korszak mixei közé repít minket, végre újra mindennek van súlya, nincs prüntyögés, ciccegés, mint 2001 óta oly sokszor - de a ritmustörés sajnos nagyon kizökkenti az embert.
 

süti beállítások módosítása