Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Big Muff

2021. november 06. - Szigi.
Az első két Depeche Mode lemezen szerepeltek még teljes értékű (értsd: nem átvezetésként szolgáló) instrumentális dalok is. A Speak And Spell-en ez a BIG MUFF címet viselte, ami magyarul elég viccesen hangzik, amúgy viszont egy torzítópedálról kapta a nevét. Ahogy az egy évvel későbbi Nothing To Fear-be, ebbe is mindent beleadott zeneileg Martin (mivel a Tora! Tora! Tora! mellett ez is az ő szerzeménye), kifejezetten dús hangszerelésűnek számít az alkotás az album nagy részéhez képest. Főleg a furcsa, random dobeffekt-hangok erősítik a a tágra nyílt szemű, "próbáljunk ki mindent a stúdióban" attitüdöt. Számomra a fődallam sajnos elég sekélyes és idegesítő, így én az említett hangszerelésbeli ügyességek ellenére nem igazán kedvelem ezt a dalt.
 

Tora! Tora! Tora!

A Photographic lehalkulásába nyugtalanító hangok szűrődnek be; majd elindul egy vészjósló basszusmenet, amire egy, az album többi számához képest jóval cizelláltabb dobalap. Ez az egyik Martin által írt szerzemény a lemezen: hangszerelésében is némiképp sötétebb (bár abszolút a Speak And Spell eszköztárából építkezik), dalszövegét tekintve pedig mindenképpen, hiszen a szám címe egy, a japánok Pearl Harbor elleni támadásánál használt kódszóra utal (jelentése egyébként: Tigris, Tigris, Tigris!). A háborús képekben dúskáló dalszöveg aztán később egy személyesebb, álomról szóló képpel keveredik. A kifejezetten emlékezetes refrén alatti hidegrázós, megintcsak Beach Boys-os (Good Vibrations) effektért is jár a kalaplengetés! És, ami imádnivaló a Speak And Spell-ben: minden versszakkal új effektre kerül a hangsúly, és még az instrumentális lezárásban (oké, félig instrumentális, hiszen Dave énekli azt, hogy "I played an american") is bejön egy új szintidallam. Az album egyik legjobb dala!
 

Photographic

És általában 10-ből 7 embernek a PHOTOGRAPHIC a kedvence az albumról :D Kétségtelen, hogy a kislemezek mellett ez a dal nőtt hatalmasra az évek során a DM koncerteken: sőt, csak a Just Can't Get Enough-hoz mérhető a fontossága. A zenekar nem a Some Bizzare Version-t tette fel a lemezre, hanem teljesen új változatot alkotott. Vészjósló, két szintihang gyors lejátszásával induló kezdés (egy idegesítő "infrahang"-effekttel kiegészítve), majd bejön a kifejezetten erős és táncos dobalap, és már jön is Dave éneke. A basszusmenet egyszerű, de nagyszerű és már sokakat megihletett az 40 év során... A dal igazi ereje a második versszaktól megérkező, mindannyiunkba beleégő szintidallamban van (ugyanebben a versszakban kiváló háttérvokál is hallható), pedig a dal "alternatívságát" jelzi, hogy a "bright light - dark room" nem a legszofisztikáltabb refrénje az együttesnek. Az igazi csoda az instrumentális rész, ahol három tökéletesen harmonizáló szintirészt hallhatunk - csak elismerően lehet csettinteni Vince munkájára! Nagyon ötletes a levezetés: a "bright light - dark room" zord ismétlődését kiválóan oldják az újra, egyesével bekúszó kiváló (és egymással természetesen harmonizáló) dallamok. A végére visszajön az "infrahang" és még egy plusz magas effekt is: már-már barokkos "túlhangszereltség" a Speak And Spell többi dalához képest! :)
 

What's Your Name?

Általában 10-ből 7 embernek a WHAT'S YOUR NAME a legkevésbé kedvenc dala a ma 40 éves Speak And Spell-ről. Én nem igazán osztom ezeket: ez a finoman flörtölő, homoerotikus felhangoktól sem mentes alkotás valóban nem is állhatna távolabb a későbbi DM szellemiségétől, de ebben is szerepel minden, ami a többi Vince-dalban a lemezen: csodálatos dallamok, ezúttal kedves háttérvokálok is, és megérkezik a harmadik versszakra a korszakra olyannyira jellemző "taps-effekt" is. A "P.R.E.T.T.Y" rész pedig egy kevésbé fontos zenekarnál máig közönségénekeltető rész lenne :D A dal eredeti címe Pretty Boy volt. (érdekes, hogy a kiadás előtt csomó címet megváltoztattak, ez később kevésbé volt jellemző)

Nodisco

A NODISCO-t érzem a lemez leginkább "Vince-es" dalának: szerintem ebben a változatban is egy az egyben felfért volna a Yazoo első lemezére. Kopott diszkóritmus, remekül harmonizáló szintetizátordallamok, kiváló instrumentális középrész: a fiatal Vince zeneileg számomra ebben a dalban mutatja meg az erejét. Különösen a végét szeretem, ugyanis amikor én először hallottam a Speak And Spell-t, akkor egy olyan kazettán került hozzám, amelyen a Nodisco volt az utolsó szám. Nagyon tetszett az "instrumentális levezetés", és a hódító diszkóhangulat a lekeverésben, ami mintha már egyenesen a Yazoo első lemezére mutatna...
 

Boys Say Go!

A BOYS SAY GO!-val máris visszatér az album alaphangulata: vicces, hogy "bojjszájjgó" "focidrukker"-kórussal indul a dal, aztán a refrénben már "bojszéjjgó" hallatszik. Kaotikus, elbájoló szöveg (a refrén nem kaotikus, az elég egyértelmű :D ), friss, fiatalos hangulat, új effekt érkezése versszakonként: ismét hallhatjuk az igazi Vince-féle popérzékenységet. A dal végén még a szokásos "szintiszóló" is megérkezik. Nem hallgatom gyakran ezt a dalt, de teljesen oké itt - bár természetesen a Speak And Spell-en jóval elnézőbb az ember a dalokkal, mint a későbbiekkel. (Set Me Free-jelenség :D )
 

Puppets

A ma 40 éves Speak And Spell harmadik dala, a PUPPETS egy jóval komorabb darab, mint az album alaphangulata. Különös módon ez az ízig-vérig Vince dal mégis valamiképpen Martinos tud lenni: talán a dalszöveg az oka, ami ezúttal Vince-től szokatlanul teljesen konkrét, és egy kapcsolat egyoldalú viszonyainak bemutatásáról szól, ahol az egyik fél minden kontrollt kézben akar tartani. A hangszerelés is súlyosabb, főleg az erőteljes dobnak, és a lassabb tempónak köszönhetően, noha a szintiszólók jellegzetesen Vince-esek benne. A dal címe erdetileg Operator volt. Sokak kedvence a lemezről!
 

I Sometimes Wish I Was Dead

Mintha egy gondtalan fütyörészést játszó szintidallammal kezdődne, de aztán a dobbal máris érkezik az egyszerű dobalap: az I SOMETIMES WISH I WAS DEAD a lemez egyik legmegkapóbb dala számomra. Pedig fura kis dal, refrén sincs benne, a szöveg megint teljes káosz, de a dalt végigkísérő "fütyörésző" szintidallam, a tökéletes popharmóniák magabiztos használata, a harmadik versszakban a "never say goodbye" utáni már-már Beach Boysos háttérvokál és az egész alkotás önfeledt gondtalansága számomra az album legjobb felvételei közé emeli a dalt - vagy lehet, hogy ez a kedvencem? ;)
 

New Life

Mézesmázos lassú szintidallam, majd beindul a dob: a ma 40 éves Speak And Spell egy energiától kicsattanó, jókedvű alkotással kezdődik: ez a NEW LIFE! Igazi első lemez, első szám: megadja az album irányvonalát, és az "Új élet" is kiváló számcím - bár természetesen Vince dalszövegei gondosan kerülik a konkrétumnak még csak a látszatát is. Miminalista szintipop hangszerelés 1981-ből, szép harmóniák (főleg az utolsó refrénnél az emelkedő "óóóó" rész), és a harmadik versszaktól plusz effektek: szerintem soha rosszabb kezdést egy 40 éves zenekar első lemezén :) A dal természetesen már korábban megjelent kislemezen és pontosan a kislemezverzió szerepel a Speak And Spell-en is.

süti beállítások módosítása