Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Vaughn George kiváló meglátásai a Speak And Spell-ről

2021. november 06. - Szigi.

Eleged van abból, hogy egy nem is zenész, nem is igazán zeneértő rajongó okoskodásait kell olvasnod a Speak And Spell-ről? Teljesen megértelek! Jöjjön egy zenész véleménye: az örökifjú Vaughn George!

Dreaming Of Me

Bizonyos korábbi Speak And Spell kiadásokon szerepelt a DREAMING OF ME is, azaz az első kislemeze az együttesnek. Amit én hallottam először Speak And Spell-t, azon is ez a dal szerepelt harmadik helyen, és az I Sometimes Wish I Was Dead meg nem szerepelt rajta; a 2006-os SACD kiadvány óta pedig furcsa módon utolsó dalként rátették a Just Can't Get Enough után a Dreaming Of Me-t, felülírva ezzel az eredeti kiadás sorrendjét. Noha ezzel a dallal már foglalkoztunk februárban, a kislemez megjelenésének időpontjában, egy bejegyzést megér Vince vájos, random dalszövegű alkotása :)
 

Just Can't Get Enough

Az Any Second Now után a JUST CAN'T GET ENOUGH, mint zárószám eléggé hidegzuhany, bár én nem tartozom azok közé, akik nem szeretik a dalt, sőt, szerintem később koncerteken megmutatta az erejét. Vince valószínűleg legnagyobb slágere (várom a felháborodott Erasure-fanok rohamait :D ) egy jókedvű, fiatalos, bizakodó, szerelmes dal, nagyjából a Boys Say Go! stílusában. Ugyanazt a verziót hallhatjuk, mint a klipben és a kislemezen. A dal csúcspontja a vége, főleg a "óóóóóóóóó" háttérvokál, ami aztán később az 1998 utáni koncerteken lett fő attrakció. Mindmáig az utolsó DM koncert is ezzel zárult...
 

Any Second Now

Az album utolsó előtti daláig kellett várni az album egyetlen lírai pillanatáig, amelyet már is Martin énekelt; ez tehát a dalszerző első olyan dala a DM-en belül, amelyet ő énekel: ez az ANY SECOND NOW! Dalszerző, de nem ennek a dalnak a szerzője: itt ugyanis a dalt és a zenét is Vince szerezte. A dal ártatlan, lebegő hangulata nagyon illik az alábbi videóhoz, noha a dalszöveg Vince 1981-es dalszövegeihez méltóan teljesen érthetetlen. A dal természetesen már korábban is megjelent, a Just Can't Get Enough kislemez B-oldalán, de ott instrumentális volt még (és más volt a dal felépítése is). Minden benne van ebben a dalban, ami a Speak And Spell-ben imádnivaló: saját hang alávokálozások, szépséges popos harmóniák, törékeny ártatlanság. A harmóniák mellett a Speak And Spell másik nagy erőssége a következetesen, versszakról versszakra bekúszó új effektek, valamint az, hogy az utolsó negyedére a dalnak teljesen új téma jön be. Ez ezúttal is megvan: a rövidke dal legvégén a "harangjátékos" lezárás az egész album legjobb pillanatai közé tartozik.
 

Big Muff

Az első két Depeche Mode lemezen szerepeltek még teljes értékű (értsd: nem átvezetésként szolgáló) instrumentális dalok is. A Speak And Spell-en ez a BIG MUFF címet viselte, ami magyarul elég viccesen hangzik, amúgy viszont egy torzítópedálról kapta a nevét. Ahogy az egy évvel későbbi Nothing To Fear-be, ebbe is mindent beleadott zeneileg Martin (mivel a Tora! Tora! Tora! mellett ez is az ő szerzeménye), kifejezetten dús hangszerelésűnek számít az alkotás az album nagy részéhez képest. Főleg a furcsa, random dobeffekt-hangok erősítik a a tágra nyílt szemű, "próbáljunk ki mindent a stúdióban" attitüdöt. Számomra a fődallam sajnos elég sekélyes és idegesítő, így én az említett hangszerelésbeli ügyességek ellenére nem igazán kedvelem ezt a dalt.
 

Tora! Tora! Tora!

A Photographic lehalkulásába nyugtalanító hangok szűrődnek be; majd elindul egy vészjósló basszusmenet, amire egy, az album többi számához képest jóval cizelláltabb dobalap. Ez az egyik Martin által írt szerzemény a lemezen: hangszerelésében is némiképp sötétebb (bár abszolút a Speak And Spell eszköztárából építkezik), dalszövegét tekintve pedig mindenképpen, hiszen a szám címe egy, a japánok Pearl Harbor elleni támadásánál használt kódszóra utal (jelentése egyébként: Tigris, Tigris, Tigris!). A háborús képekben dúskáló dalszöveg aztán később egy személyesebb, álomról szóló képpel keveredik. A kifejezetten emlékezetes refrén alatti hidegrázós, megintcsak Beach Boys-os (Good Vibrations) effektért is jár a kalaplengetés! És, ami imádnivaló a Speak And Spell-ben: minden versszakkal új effektre kerül a hangsúly, és még az instrumentális lezárásban (oké, félig instrumentális, hiszen Dave énekli azt, hogy "I played an american") is bejön egy új szintidallam. Az album egyik legjobb dala!
 

Photographic

És általában 10-ből 7 embernek a PHOTOGRAPHIC a kedvence az albumról :D Kétségtelen, hogy a kislemezek mellett ez a dal nőtt hatalmasra az évek során a DM koncerteken: sőt, csak a Just Can't Get Enough-hoz mérhető a fontossága. A zenekar nem a Some Bizzare Version-t tette fel a lemezre, hanem teljesen új változatot alkotott. Vészjósló, két szintihang gyors lejátszásával induló kezdés (egy idegesítő "infrahang"-effekttel kiegészítve), majd bejön a kifejezetten erős és táncos dobalap, és már jön is Dave éneke. A basszusmenet egyszerű, de nagyszerű és már sokakat megihletett az 40 év során... A dal igazi ereje a második versszaktól megérkező, mindannyiunkba beleégő szintidallamban van (ugyanebben a versszakban kiváló háttérvokál is hallható), pedig a dal "alternatívságát" jelzi, hogy a "bright light - dark room" nem a legszofisztikáltabb refrénje az együttesnek. Az igazi csoda az instrumentális rész, ahol három tökéletesen harmonizáló szintirészt hallhatunk - csak elismerően lehet csettinteni Vince munkájára! Nagyon ötletes a levezetés: a "bright light - dark room" zord ismétlődését kiválóan oldják az újra, egyesével bekúszó kiváló (és egymással természetesen harmonizáló) dallamok. A végére visszajön az "infrahang" és még egy plusz magas effekt is: már-már barokkos "túlhangszereltség" a Speak And Spell többi dalához képest! :)
 

What's Your Name?

Általában 10-ből 7 embernek a WHAT'S YOUR NAME a legkevésbé kedvenc dala a ma 40 éves Speak And Spell-ről. Én nem igazán osztom ezeket: ez a finoman flörtölő, homoerotikus felhangoktól sem mentes alkotás valóban nem is állhatna távolabb a későbbi DM szellemiségétől, de ebben is szerepel minden, ami a többi Vince-dalban a lemezen: csodálatos dallamok, ezúttal kedves háttérvokálok is, és megérkezik a harmadik versszakra a korszakra olyannyira jellemző "taps-effekt" is. A "P.R.E.T.T.Y" rész pedig egy kevésbé fontos zenekarnál máig közönségénekeltető rész lenne :D A dal eredeti címe Pretty Boy volt. (érdekes, hogy a kiadás előtt csomó címet megváltoztattak, ez később kevésbé volt jellemző)

Nodisco

A NODISCO-t érzem a lemez leginkább "Vince-es" dalának: szerintem ebben a változatban is egy az egyben felfért volna a Yazoo első lemezére. Kopott diszkóritmus, remekül harmonizáló szintetizátordallamok, kiváló instrumentális középrész: a fiatal Vince zeneileg számomra ebben a dalban mutatja meg az erejét. Különösen a végét szeretem, ugyanis amikor én először hallottam a Speak And Spell-t, akkor egy olyan kazettán került hozzám, amelyen a Nodisco volt az utolsó szám. Nagyon tetszett az "instrumentális levezetés", és a hódító diszkóhangulat a lekeverésben, ami mintha már egyenesen a Yazoo első lemezére mutatna...
 

Boys Say Go!

A BOYS SAY GO!-val máris visszatér az album alaphangulata: vicces, hogy "bojjszájjgó" "focidrukker"-kórussal indul a dal, aztán a refrénben már "bojszéjjgó" hallatszik. Kaotikus, elbájoló szöveg (a refrén nem kaotikus, az elég egyértelmű :D ), friss, fiatalos hangulat, új effekt érkezése versszakonként: ismét hallhatjuk az igazi Vince-féle popérzékenységet. A dal végén még a szokásos "szintiszóló" is megérkezik. Nem hallgatom gyakran ezt a dalt, de teljesen oké itt - bár természetesen a Speak And Spell-en jóval elnézőbb az ember a dalokkal, mint a későbbiekkel. (Set Me Free-jelenség :D )
 

süti beállítások módosítása