Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Újabb nagy név a kiadványon: DJ Shadow

2023. szeptember 07. - Szigi.
Az extra limitált Only When I Lose Myself kiadványon nemcsak a kislemez 3 dala, hanem további DM remixek is feltűnnek. Az első ezek közül a PAINKILLER (KILL THE PAIN - DJ SHADOW VS DEPECHE MODE) remix, ami állítólag még a Barrel Of A Gun kislemezre készült volna el, de lekésett onnan, itt viszont feltették a maxira. Újabb gigantikus név bukkan fel tehát a trip-hop/hip-hop/elektronika világából, DJ Shadow, aki ráadásul rá is énekel a remixre, legalábbis nekem az ő hangjának tűnik - azaz tulajdonképpen "énekelt" dalt csinált egy DM instrumentálisból. A remix remek munka, meglepően tiszteletben tartja az eredeti Painkiller-t, és nagyon jópofák a hozzáadott részek is. A mix megjelent a Remixes 81-04 válogatáson is.
 

Gyomorremegtető basszusok és maratoni hosszúság: a Gus Gus hosszabbik remixe

Ahogy említettem, az Only When I Lose Myself kislemez azon négy DM kiadvány közé tartozik, amelyhez két limitált kiadvány tartozik. Az XLCDBong29 katalógusszámú CD később (október 5-én) jelent meg. Az első mix az ONLY WHEN I LOSE MYSELF (GUS GUS LONG PLAY MIX), azaz egy újabb legendás elektronikus produkció bukkan fel a kiadványon. Az izlandi zenészek DM remixe elsősorban a gyomorremegtető basszusról emlékezetes, ezt leszámítva nagyjából tiszteletben tartják az eredeti dalstruktúrát. Erős visszhangok, lágy Dave ének, és megdöbbentő hosszúság: ez a mix majdnem 11 és fél percig tart. Persze az meg nagy élmény, amikor 9 és fél percnél bejön egy új, erőteljesebb, már-már fémes effekt.
 

Luke Slater felpörgeti a tempót

Az első Only When I Lose Myself limitált kislemez utolsó dala a HEADSTAR (LUKE SLATER REMIX), azaz sikerült megnyerni a kiadványra a techno egyik legfontosabb alakját. Luke remixe kifejezetten gyors, ütősökkel operáló, elektronikus effektekkel telezsúfolt, az eredeti téma pedig felpörgetett sebességgel szólal meg. Nem rossz mix, lehet rá táncolni-ugrálni, de ennél vannak bőven jobb mixek is a kiadványon.
 

Egy hamisítatlan ezredvégi hangulatú remix

Az ONLY WHEN I LOSE MYSELF (DAN THE AUTOMATOR REMIX) készítője a japán származású amerikai Dan Nakamura, aki a Dan The Automator nevet vette fel. Az elektronika és a hip-hop határmezsgyéjén dolgozó producer DM mixe úgy indul, mintha az acapella változata lenne a dalnak, majd elindulnak a korszak jellegzetes erőteljes, trip-hopos dobjai, és némi szkreccselés hallatszik. Ezután viszont nagyjából szokványosan indul el az első versszak, viszont sokkal hangsúlyosabb az eredeti változatban a háttérbe húzódó zongorajáték; ezenkívül a versszakok végén vonósbetét hallható. A lusta, ezredvégi zenei hangulat továbbra is megmarad, később elektronikus zajok is feltűnnek. A negyedik versszaknál még új szintitémát is kapunk, majd az utolsó refrén torzított Dave-énekkel szólal meg. Hangulatos trip-hop remix, ami később felkerült a Remixes 2: 81-11 válogatáslemezre is.
 

Korábbról ismerős remixelő az Only When I Lose Myself mixek között

Az Only When I Lose Myself az egyik legszínesebb kislemez: eleve két limitált vinyl jelent meg hozzá (ilyen korábban csak az Enjoy The Silence, az In Your Room, és később a Suffer Well esetében történt meg), másrészről pedig nem kevesebb, mint 5 (!) különböző dal szerepelt a kiadványon. Voltak promóciós kiadványon megjelent mixek is, voltak csak az Egyesült Államokban megjelent mixek is, szóval igazi ínyenceknek való kiadvány volt - ráadásul a mixek össz-színvonala is elég magas volt. Elsőként jöjjön az egyik kedvenc mixem a kiadványról, ami az ONLY WHEN I LOSE MYSELF (SUBSONIC LEGACY MIX). A Subsonic Legacy formáció egy énekes (Linda X) régi ismerősünket, Danny Briotett-et takarja, aki a Mute Records egyik zászlóshajójának, a Renegade Soundwave-nek volt a tagja. A Renegade Soundwave pedig az I Feel You mixek közül lehet ismerős, de fellépétek a kilencvenes évek közepén a Pecsában is, a The Hungarian Depeche Mode Fan Club Mute fesztiválján is! A Subsonic Legacy mix sejtelmes hangokkal kezdődik, majd érkezik a gyomorbavágó basszus, és az élő hatású dob és Dave megvágott, visszhangosított éneke - igazi kilencvenes évek hangzás, ami számomra nagyon hiányzik azóta is...
 

Headstar - az Only When I Lose Myself másik B-oldalasa

Az Only When I Lose Myself-nek - ahogy említettem - két B-oldalasa volt: a zenekar történelmében egyedülálló módon az egyik énekelt, a másik instrumentális. Ez utóbbi dalnak HEADSTAR a címe. (a HDMFC 1998 tavaszi-nyári hírleveleiben még "Higher Ground" volt a dal címe, igaz itt még a The Singles 86-98 lemez is "Milestones" címen futott, ami valljuk meg, kiváló best of lemez cím lett volna). 
 
A Headstar finom szintihangokkal kezdődik, majd egy ciccergő effekt sejteti velünk, hogy nem sokáig lesz nyugodt a hangulat. Meg is érkeznek az esőre még kuttyogó dobok, hogy aztán egy mormogó hang megjelenése jelezze, hogy mi vár ránk: hamarosan meg is érkezik a húzós, agresszív, élő hatású dob, a feszes, "Prodigys" basszus és a dal húzását alkotó, fúvósszerű hang, amelyet gyomorkorgás-szerű effektek kísérnek... Az első kiállás előtt megérkezik egy "elektronikus mandolin"-szerű effekt is. A hosszas kiállás alatt csak a gyomorhangok maradnak velünk, aztán újra beindul az élő dobos őrület. Az "elektronikus mandolin" jelzi aztán a dal végét, és valóban, hamarosan eltűnnek a dobok, csak a húzós basszus és néhány baljós elektronikus effekt marad velünk. De az említett "elektronikus mandolin" aztán visszatér még, hogy aztán a dal egyik kezdőhangjával kimúljon az alkotás. Nem egy Painkiller, de azért lehet rá ugrálni!
 

Surrender - az Only When I Lose Myself egyik B-oldalasa

Az Only When I Lose Myself az utolsó olyan Depeche Mode kislemez, amelynek 2 db B-oldalasa van, valamint az egyetlen olyan alkalom, amikor az egyik B-oldalas énekelt, a másik viszont instrumentális. Az énekelt dal a SURRENDER, ami a zenekar egyik legcsodálatosabb alkotása; 1998-ban némi vitát is kavart a rajongók körében, mert bizony (még) hódítóbb, mint az A-oldalas Only When I Lose Myself. Ennek a dalnak a premierjére is emlékszem a Pecsából: 1 hónappal később volt, mint az Only When I Lose Myself-é, és néhány bennfentes már táncolt is rá, sőt, a "surrender once again yeah" részt már énekelték is. Állítólag valami "internet" nevű dolgon hallottak a dalról... :)
 
A Surrender egy hosszú, dal (talán ezért is nem lett kislemez A-oldalas), mormogó basszussal kezdődik, majd finom csörgőszerű hangok mellett egy ismétlődő gitárhang is megjelenik a dalban. Hamarosan jön a lusta ritmusszekció (erősen élőhatású, jó sok cinnel), és a korszak jellegzetes, trip-hopos elektronikus effektjei. Következik az első versszak, Dave elsőre nehezen érthető szövegével (sokat silabizáltuk a szöveget, míg rájöttünk, hogy miről is énekel Dave). A keringőszerű alapritmust a versszak második felétől "nyávogásszerű" effektek "segítik". Aztán szinte belesodródunk a fantasztikus refrénbe, ami a dal elvitathatatlan csúcspontja (kicsit fordítva, mint az Only When I Lose Myself esetében, aminek szerintem a versszakai az erősségei, a refrén kevésbé sikerült jól). A refrén után rövid instrumentális kiállás szakítja meg az áradó dalt. A szöveg talán az egyik legérzelmesebb, legtúláradóbb DM dalszöveg a vágyról, a szerelemről, a küzdelemről és a mennyei megadásról...". A második versszak alatt egy éles, emelkedő szintieffekt is megérkezik, még tovább növelve az érzelmességen... aztán újra kiállás, ami alatt csak a mormogó basszus és az élő hatású dob hallatszik. Itt is jön - az Only When I Lose Myselfhez hasonlóan - egy kicsit kizökkentő negyedik versszak, amelyben a kételyek fogalmazódnak meg, érdekesség, hogy torokhang-szerű effektek is megjelennek... Ám aztán jön egy csodálatos refrénelőkészítés a már említett emelkedő szintihang segítségével, és nem is jöhet más, mint a refrén újra, ráadásul kétszer; a DM egyik csúcspontját hallhatjuk... és aztán megjelenik Martin is, a dal szerzője, aki más ritmusban énekli el a refrén dallamát. Ő is kétszer énekli el a refént, aztán minden kiáll, és csak a mormogás és a gitárjáték marad, egyre jobban halkulva. Egészen csodálatos dalról van szó, ami 1998-ban "szép búcsú" lett volna (ekkor egyáltalán nem volt biztos, hogy lesz még DM lemez, és a best of album miatt amúgy is volt egyfajta búcsúhangulat a rajongótáboron belül).
 
Ez az a dal, amit Martin a kedvencének szokott megjelölni! 1998-ban még így nyilatkozott: "A 'Surrender' egy elég lassú dal. Nagyon dallamos. Jól énekelhető dal. Arról szól, hogy megadod magad a vágyaidnak - talán nincs is igazán választásod. Ez egyfajta kiterjesztése az Ultra albumnak"
 
2005-ben, mikor a legalulértékeltebb DM dalról kérdezték, ezt nyilatkozta: "Van egy dal, amit különösen szeretek, és ami nincs annyira a fókuszukban, mert csak egy extra szám volt egy kislemezen, az a címe hogy 'Surrender'."
 
2016-ben a Spirit album sajtótájékoztatóján Martin ismét megkapta a kérdést, hogy melyik a kedvenc dala. Martin válasza pedig így hangzott: "Azt szoktam mondani, hogy a Surrender. Imádom a Surrender-t!"
 
És még egy érdekesség: Tim Simenon szintén 2017-ben, a Depeche Mode Facebook Takeover során elárulta, hogy ennek a számnak a munkacíme a "Tempt" volt.
 
Jöjjön tehát a Surrender!
 

25 éve jelent meg az Only When I Lose Myself kislemez!

Mai kerek évfordulós kiadványunk a 25 éve megjelent ONLY WHEN I LOSE MYSELF kislemez! Kétnapos bejegyzéssorozat következik.
 
Az Only When I Lose Myself az egyetlen új dal volt, ami az 1998-as válogatáslemezre, a The Singles 86-98-ra készült. A dal producere Tim Simenon, akárcsak az az egy évvel korábbi Ultra lemeznek. Ez a dal (és két B-oldalasa) viszont nem az Ultra session-ből maradt ránk, ez új stúdiózás eredménye, ami 1998 tavaszán történt.
Emlékszem, amikor először leadták a dalt 1998 nyarán a Pecsában, a The Hungarian Depeche Mode Klub rendezényén. Károly Peti valami ilyesmit mondott: "reméljük, hogy ez a lassú, borongós alkotás mindannyiótok szívéhez utat talál". Nekem elsőre is tetszett a dal, de azt megállapítottuk, hogy "na ez sem lesz klubkedvenc". 
 
Az Only When I Lose Myself egy gyönyörű, hűvös, trip-hop beütésű ballada, szépséges dallamú versszakokkal, kicsit ötlettelenebb dallamú refrénnel, és gyönyörű, szerelmes, hitvallásszerű dalszöveggel. Már a kezdő 8 ereszkedő, enyhén visszhangos szintidallam is előrevetíti a dal borongosságát és szépségét. Dave éneke gyengéden érkezik, a tompa, de mégis erőteljes dobok felett, majd a refrén második eléneklésekor a háttérdallam egy oktávval feljebb is megszólal, így erősítve a hatást. Ezután jön egy csodálatos vonósrész (nagyon adja magát a Massive Attack párhuzam), majd jön a csodálatos első versszak, háttérbe húzódó zongorajátékkal, erőteljes dobokkal, majd a második versszak alatt már finoman játszott gitárdallammal is megerősítve. Üstdobszerű hangok után visszatér a refrén, immáron elektronikus effektekkel is megbolondítva, amelyek aztán velünk maradnak egy rövid instrumentális rész erejéig, de nem viszik más irányba a dalt, máris belefolyunk szinte a csodálatos harmadik versszakba, ami számomra a dal csúcspontja: "I feel satisfied, I belong inside your velvet heaven!". Ezután viszont egy másik hangulat jön, nyugtalanabb, gyötrődőbb szövegekkel, és a zenei háttér is kicsit zaklatottabb, a vonósok újra előtérbe kerülnek, hogy aztán az utolsó refrénre együtt szárnyaljon minden; a vonósok új dallamot játszanak, a gitár is jelen meg, Dave és Martin duettben énekel, és a súlyos dobok tovább vonszolják az alkotást. A harmadik-negyedik versszakra aztán megjelenik újra a dalt kezdő 8 szintihang, amely aztán meg is marad a refrén után is, ezekkel cseng le a dal. Az utolsó hang jónéhány másodpercig halkul el - így zárul a Depeche Mode egészen kiváló 1998-as kislemeze!
 
A dalhoz Brian Griffin készített videóklipet, nagy meglepetésre: egyrészt, hogy nem Anton Corbijn volt a rendező, másrészt pedig hogy az a Griffin került a rendezői székbe, aki az első 5 Depeche Mode album borítóját tervezte. A klipben a zenekar tagjait vörös fényben láthatjuk, fejkamerák alatt mozogni (nem lehet mondani, hogy nagyon előnyösen néznének ki), másrészről pedig különböző álomszerű képek láthatóak, kék fényben. A művésziesség és a hangulat elvitathatatlan; az, hogy mindennek mi köze van a számhoz, az számomra kevésbé jön át, de ettől még szívemhez kedves klippel van dolgom.
 
Apró érdekesség, hogy a dal kislemezen és nagylemezen megjelent változata, a rádió változata és a klipváltozata is eltér egy kicsit, sőt, a klip alatt szóló verzió mindmáig kiadatlan. Az eredeti verzió tartalmazza a dal kezdését és végét; a rádió edit in medias res Dave hangjával kezdődik, és elhalkul; a klip verzió viszont ugyancsak tartalmazza a dal teljes elejét, viszont a végén ugyanúgy elhalkul, ugyanúgy, mint az albumváltozatban.
 
Dave: "Az élet dolgairól szólnak, a problémákról, amelyeken keresztül kell mennünk. Azokról a dolgokról, amelyek lehetnek jók vagy rosszak, de mindenképpen keresztül kell esnünk rajtuk. Erre talán a legjobb példa az 'Only When I Lose Myself', amelyben valaki elveszik valamiben vagy valakiben, hogy aztán magára találjon. Akkor vagy boldog, ha tudsz szeretni... ha pedig éppen szeretsz, nem is tudod mi történik veled. A kérdés pedig ott lebeg: szeretsz vajon ebben a helyzetben lenni?! Jó ez így neked? A legfőbb dolog az, hogy az ember saját magával jóban legyen. Ha úgy vagy valakivel együtt, hogy közben saját magaddal nem vagy kibékülve, akkor csak jobb várhat rád. Szeretjük megjeleníteni ezeket a dolgokat és a végén kihozni belőlük valamit."
 
Martin: "Az 'Only When I Lose Myself' egy ballada és egy igen lassú szám, még tőlünk is. Kislemezként való kiadása pedig egyenesen meglepő, hiszen kislemezként általában gyors számokat adnak ki az együttesek. A bevett szokások szerint a gyorsabb számok nagyobb sikerre számíthatnak. Annak a számnak viszont van hangulata és igazán vonzódom hozzá"
 
Dave: "Az 'Ultra' felvételei fantasztikus lehetőséget teremtettek ahhoz, hogy zeneileg fejlődjek és a produkció szempontjából valami újat adjak ahhoz, ami a Depeche Mode hangzását jelenti. Az 'Only When I Lose Myself'-el eljutottam valahová, ahol jól érzem magam. Persze akkor is ugyanazokon a szavakon és gondolatokon kellett elgondolkozzam, amelyeken Martin írt le, de már úgy tudtam visszaadni őket, ahogy én magam érzek a megfogalmazott dolgok iránt. Valahogy mindig is hatást gyakoroltunk egymásra Martinnal. Még ha ezt adott szituációban nem is tudatosan csináljuk, ez az, amitől igazán ilyen hosszú ideje működik a Depeche Mode."
 
Martin: "Brian Griffin (a klip rendezője) elég légiesnek, angyalinak látja magát a számot, így a videó is elég éteri, álmodozó lett. A alábbi tényen kívül nehéz megállapítani vagy megítélni magát a klipet. Márcsak azért is, mert mi mindannyian csak ki-be mozogtunk egy fény látószögében. Brian különböző képeket elevenített meg összetört autókról és küllemükben igen hasonló emberpárokról a roncsolt gépjárművek mellett. Mondtam is neki, hogy tetszik ez a fajta látásmód csak éppen nem igazán értem mit akar jelképezni. Azt hiszem, a hitvallást akarta megjeleníteni. A párok talán az emberi kapcsolatok kétoldalúságát akarják bemutatni azzal, ahogy elvesznek egymásban és hasonlókká válnak."
 
Time Out magazin: "Oh! A banda megfürdött és megborotválkozott - így hirtelen fiatalodtak vagy 20 évet. Az új anyaggal már bölcsen elkerülték a hard-core rock sémát. Dave Gahan édes beleérzéssel énekel, amely visszacsalja a régi idők brilliáns hangzását."
 
Splash magazin: "A Top 20-as sláger bizony olyan elbűvölő és hangulatos, hogy trip-hoppos nézőpontból akár a Massive Attack is készíthette volna!" (a fordítások a HDMFC honlapjáról származnak)
 

Teljes Moszkva 1998, valamint a turnénapló második része

És van majdnem teljes koncertfelvétel is a ma 25 évvel ezelőtti moszkvai koncertről. Meg persze egy másik turnénapló-részlet is, a DM 1998-as sajtósa, Jody Hardy tollából:
 
"Ma érkeztünk Moszkvába, és rengeteg rajongó várt minket a repülőtéren. A rajongók követtek minket (az autójukban) a reptérről egészen a szállodáig (kidugták a fejüket az autójukon, miközben vezettek és sikoltoztak). Most a szálloda előtt várakoznak. Amint meglátják Fletch-et, Martint vagy Dave-et, elkezdenek torkuk szakadtából üvölteni.
 
A zenekar hétfőn találkozik régi barátjukkal, Flooddal, Szentpétervárott (ő jelenleg most ott tartózkodik).
 
Ma este Moszkvában koncerteztünk. Hatalmas siker volt. A rajongók az első sorokban konkrétan ledöntötték a kordont, így a hadsereget hívták (teljes harci felszerelésben), hogy szabályosan emberi barikádot képezzenek a rajongók és a színpad között! A koncertre menet sajnos minden közlekedési lámpánál meg kellett állnunk. Minden megállónál rajongók jöttek és üvöltöztek a furgonnal, amiben ültünk. Az egyik rajongókkal teli autó hátsó ülésén még egy orosz medve is ült, aki a fejét kidugta felénk. A zenekar interjúkat készített az MTV Russia számára (amely hamarosan indul), valamint a WTN-nek, amely világszerte fog megjelenni.
 
Másnap beszálltunk a furgonba, és gyakorlatilag körbe-körbe kocsikáztunk Moszkvában. Megnéztük a Kremlt, a Vörös teret, és elmentünk egy múzeumba is. Megismerhettük Oroszország történelmét, és olyan dolgokat is láthattunk, mint a Faberge-tojások, meg ehhez hasonlókat"
 

süti beállítások módosítása
Mobil