A 21 DAYS első hallásra olyasminek tűnik, mintha a Momument, a Pipeline és a Comatose hangulata egyszerre éledne fel, ám aztán hamar kiderül, hogy ez a lemez egyik legbluesosabb felvétele. A lassan lépegető alapritmusra Dave szinte lágy "úúúújeee" hangjai jönnek. Magát a dalszöveget Dave nagyon keresetlenül és megintcsak nagyon dühösen énekli. A dísztelen dalba az első versszak után némi New Order-es gitár szűrődik. Graham Finn ebben a dalban is gitározik. A nagyvárosi mondanivaló ellenére egyfajta modern blues-dalról van szó, amelyben egy kiállás után még Dave Deeper And Deeper-ből ismerős énekhangja is feltűnik, igaz jópár oktávval magasabban. A lemez egy üde színfoltja!
Dave ezt nyilatkozta a dalról, a DM Live Wiki oldala szerint: ""Ez egyfajta Stooges-alap köré épül, ami köré egy basszusgitár csavarodik, nagyon furcsa módon. Az igazi hangomon éneklem, úgy, ahogyan csak úgy kiköpöm a dolgokat. Ami a szöveget illeti, nos, ezek a dolgok mind belopódznak abba, amit olvasok, amit látok. És tényleg úgy gondolom, hogy építjük ezt a félelemtornyot, amiben mindannyian élni fogunk, amíg úgy nem döntünk, hogy egyáltalán nem fogunk többé élni."
Az Hourglass promóciós interjújában még jobban megmagyarázza a dal készülésének hátterét: ""A 21 Days olyan volt, mintha Andrew játszott volna diszharmonikus akkordokat a gitáron, viszont szinte dallamosan. Ez inspirált engem, számomra nagyon Stooges-szerű érzés volt ez. A stúdiónk New York egy nagyon forgalmas részén volt, és az út túloldalán kilátás nyílt a folyóra, és volt egy akkor készülő épület, ami nagyon gyorsan növekedett. Gyorsan elvette a folyóra nyíló kilátást, és ez nagyon zavart engem. Az, hogy nem volt ráhatásom, hogy ez megváltozzon, és az a sebesség, ahogy az ablakom előtt láthatóan történt a változás... szóval ez lett a dal és a dalszöveg ihletője, és elkezdtem gondolkodni, ... tudod, amikor úgy érzed, hogy egy igazán kényelmes helyen vagy, és minden rendben van, akkor jön valami, ami mindent felráz. Szóval ez a dal valahonnan innen jött."