A Figyelő rövid szösszenete 2001-ből, a Depeche Mode húszéves Exciter lemezéről. A cikk írója szerint van egy olyan dal a lemezen, hogy "Exciter"...
A Figyelő rövid, ám annál hibásabb információt tartalmazó cikke 2001-ből
Depeche Mode összes
Freelove
A FREELOVE című dallal folytatjuk a tegnap 20 éve kiadott Exciter album visszaemlékezésünket. Ennél a dalnál a zenekar némi túlzással mindent elkövet, hogy a hangszereléssel elrontson egy kiváló dalt: teljesen indokolatlanul ide-oda ömlő retró számítógéphangokkal kezdődik, mögötte pedig tapogatozó zajok hallatszódnak - és mikor a dal kezdő taktusai elkezdődnek, még akkor is ezek a szokatlan hangok "ömlenek" a háttérben ide-oda. Aztán jön az Exciter szokásos tompa dobja, és "fátyolos" hangulata, majd a versszakok, amelyekben a When The Body Speaks-ből ismerős gitár kíséri Dave énekét. Különböző zajok folyamatosan próbálják "kizökkenteni" a dal alaphangulatát, szerencsére csak néhányszor sikerül. A refrén csodaszép: a "freelove" szó kiéneklése kiemelkedő pillanata a lemeznek! A lemez előtt közzétett rövid dalrészletben a gitár nem szerepelt a refrénben, még jobban kihallatszott Dave gyönyörű éneke - jobb volt az a verzió, mint a gitárokkal megnyomott albumverziós refrén! A második refrénnél aztán Martin is bekapcsolódik, Exciter-szokás szerint. A lebegős hangulat folytatódik a középrésznél is, majd jön egy olyasmi effektezett gitárszóló, mint a The Sweetest Condition-ben. A végén megváltozik a refrén, még inkább kiteljesedik a dal (bár a hangszerelés miatt koncentrálni kell erre a bizonyos kiteljesedésre...). A dal végén aztán visszajön a gitár is a refrén alá és sajnos a retró számítógépeffektek is, amelyek aztán viszonylag hirtelen "elmossák" a dalt. Ebben a dalban tűnik fel először Airto Moreira, a világhírű brazil jazzdobos, aki ezen a lemezen néhány dalban segítette a zenekart. Az album legslágeresebb felvétele - nem véletlenül hasonlította Dave az Enjoy The Silence-hez - de a kicsit túl tipikusan Exciteres hangszerelés számomra sokat ront az összélvezeten. A koncertverzió és főleg a kislemezverzió jobb :) A dalszöveg megintcsak a "kikacsintós" Exciter-szövegvilág a Martin-féle kettősséggel: felfogható úgy is a dal, hogy spirituális szinten minden kötöttség nélküli szeretetet hirdet, ám azzal az érveléssel is egyet lehet érteni, mintha az egyéjszakás szerelem mellett törne lándzsát :D
Lovetheme
A The Dead Of Night után nagyon jókor jön a finoman kotyogó, tavaszias-keleties hangulatú instrumentális LOVETHEME a ma 20 éve megjelent Exciter lemezen. A dal eredeti címe The Love Theme volt egyébként. Ez az igazi Exciter-hangulat: ködös lebegés, álomvilág, finom ütősök, igazi kétezres évek eleji DM elektronika. Ezzel az alkotással zárul a lemez "A oldala", holnap reggel a Freelove-val folytatjuk a húszéves Exciter megünneplését :)
A Rockinform magazin kritikája 2001-ből az Exciter-ről
A Rockinform magazin korabeli kritikája az Exciter-ről (az Arcanum Digitális Tudománytárról ollózva):
"Az "Exciter" úgy szól, akár egy álom. Egy ösztönző, felkavaró álom, tökéletes hangzással, mesterien hangszerelve. Az első hallgatásokkor ennek ellenére nem érezzük benne azt a fajta átütő erőt, ami elődjét, az "Ultra jellemezte, Időre van szüksége, nem egy hirtelen barátkozó anyag, ki kell ismerni, elfogadni, aztán pedig megbecsülni
Ha úgy vesszük. - négy' év után - visszatérő albuma ez a triónak, de míg mások fene nagy hírverést csaptak volna maguk körül ennek apropójából, a Depeche Mode a szerényebb uta választotta. Viszonylagos csendben vállalkoztak aktuális hanghordozójuk kihozatalára, hagyják, hogy' muzsikájuk beszéljen helyettük is. Az pedig meg is teszi a maga módján, csak le kell fordítani k a saját szavainkra. Megértenünk, hogy' a Depeche Mode még a korábbiaknál is megfontoltabb, letisztultabb, komolyabb lett. Számukra mar nem feladat a bizonyítás, nyugodtan megvalósíthatják sajátos művészi elképzeléseiket, s ebből a szempontból az "Exciter" egy nagyon önkifejező alkotás. Nem távolodik el messze múltbeli lemezeik törekvéseitől (főleg, hogy a "Goodnight Lovers" hangulatában a gyönyörűséges "Condemnation" vonalát folytatja), annyiban változik csak, hogy modernebb, naprakészebb, a kornak megfelelő, érdekes is különleges elektronikai megoldásokkal. Bámulatos, ahogy albumról-albumra nőtték ki a stílus-meghatározásokat, s ma mar stílusbeli ízléstől függetlenül bárkihez szólnak, aki vevő az igényes, globális zenére. Határok nélküli szerzeményeik fontos részévé vált Martin Gore - már több mint színező jellegű - gitárjátéka (emlékezzünk a "Dream On" country-s betétjére!) éppúgy', mint a vonós hangminták alkalmazása. Elszaporodtak továbbá az ambientes, elborultabb témák is, minek eredménye az lett, hogy az "Exciter" egy mélyen belül kavargó, melankolikusabb, depresszívebb DM hangzóanyagként vonul majd be a köztudatba, kidomborítva a társaság elektronikus muzsikájának szépségét, élő hatását. Akadnak persze ennek ellentmondó tételek is, ilyen a zaklatott, zajos "The Dead Of Night", mely ugyancsak korai időszakukat idézi. "We are the dead of night, We're in the zombie room" - idegenül hangzik a szájukból. "
The Dead Of Night
Nincs élesebb kontraszt egy DM lemezen sem annál, amikor a When The Body Speaks végső ellágyulása után hirtelen a THE DEAD OF NIGHT elkezdődik. Túlhúzott, fülsértő, emelkedő analóg hang a dal elején, majd egy igazi kemény, nyers alkotás indul el, kissé Marilyn Manson modorában. Az idegesítő első 20 másodpercet egy jobb rész követi, aztán a nyers versszakok után váratlan fordulattal egy jazzes-operás bridge-be megy át, ahol Dave hangja "távolabbról szól", majd jön a kemény refrén, analóg zajokkal és puttyogó "űrhangokkal". A kissé felsorolásszerű, nem túl dallamos refrén második felében Martin is beszáll az énekbe. Jön a második versszak, hasonló modorban, még zajosabb hangszereléssel, majd újra a "vígoperás" rész, majd pedig a lemez egyik legnagyobb kihagyott ziccere következik: az újabb refrénnel nem tér vissza az első refrén dögös kemény döngölése, hanem inkább idegesítő analóg hangkavalkádba fullasztják a dalt. Az utolsó másfél perc idegtépőségét fokozza hogy például nem mindig ugyanolyan hangmagasságig húzzák benne az effekteket... Dave gúnyos kacaja mintha rajtunk, rajongókon nevetne :D Nagy kár a lezárásért (és a kezdésért), mert így inkább trollkodásnak tűnik a dal, pedig akár az album üde színfoltja is lehetne. Dave azt nyilatkozta a dalról, hogy bele tudta csempészni egy kis régi idők 'Dave Gahan-ját' is, amely számára egyet jelent a David Bowie és az Iggy Pop-féle sötét hangulattal. A dalban megénekelt "Zombie Room" pedig egy szoba egy kocsmában, ahol "mindent lehetett csinálni, ami az egészségre ártalmas, de persze legfőképpen nagyon, de nagyon sokat inni." A The Dead Of Night nyitódal volt az Exciter Tour minden egyes koncertjén, azóta nem játszották (ezt sem).
"1987 óta a legjobb!" A Magyar Narancs korabeli kritikája az Exciter-ről.
When The Body Speaks
Szívdobogással és vonósokkal indul a következő alkotás a 20 éve megjelent Exciter-en: ez a WHEN THE BODY SPEAKS! Hamarosan bekúszik egy mormogó, hipnotizáló, némiképp a Waiting For The Night-ra emlékeztető basszus, ami szinte végigkíséri a dalt. Majd pedig indulnak a versszakok: megintcsak Dave lágy énekével (itt egy kicsit talán sok már a líraiságból, főleg a Shine és a Sweetest Condition után). Az elszórt ütősök, a vonósok, az említett mormogás és a kissé U2-ra emlékeztető gitárok egyedi atmoszférát adnak a lassú dalnak. A tipikus "Exciter-effektek" a második versszak alatt lépnek be, de ezúttal kevésbé tolakodóan, mint a lemez első 3 számában. A versszakok nekem tetszenek, a bridge már kicsit elfolyik, a refrén pedig nekem már nyálas: csak egyet tudok érteni Martinnal, aki a refrének utolsó sorában kikacsint, hogy "oh, I pray too much" :D (ezt egyszer együtt is énekli Dave-vel). A számban található csellón egyébként Knox Chandler játszik, aki ezután lett Dave segítő-és szerzőtársa a Paper Monsters szólólemezen. A dal hosszú instrumentális levezetéssel zárul, ami nekem nagyon tetszik: ebben egy finom zongora is bejön, egy-egy hanggal, közben Dave finoman dúdol, tovább fokozva a dal lágyságát, törékenységét. És aztán szépen elhalkul minden: csak a zongora, a mormogás és a gitár marad, aztán eltűnik az első kettő, és az akusztikus gitár hangjaival zárul az alkotás. Ez volt Dave kedvenc dala a lemezről, és minden egyes koncerten játszották is az Exciter Tour-on: és ez az egyetlen dal, ami a nem kislemezes dalok közül előkerült a lemezről később is, Martin néhányszor a Delta Machine Touron adta elő.
Az Exciter-korszak dokumentumfilmje a 2007-es újrakiadásról
The Sweetest Condition
A Shine hangjai lassan átkúsznak a harmadik dalba a lemezen, ez pedig a THE SWEETEST CONDITION! Martin 2001-ben ezt a dalt említette, mint aktuális kedvencét a lemezről, és ez volt az a dal, amelynek a beszűrődő hangjait a 2000-es stúdiófelvételekről történő videós bejelentkezés során hallhattuk. A dal kissé Surrender 2-nek tűnik: a keringő alapritmus és a "Twin Peaks-es" gitár is az Only When I Lose Myself B-oldalasát juttathatja eszünkbe. Dave szintén lágyan kezdi a dalt, majd a refrénben ismét együtt énekel Martinnal: kissé szokatlanul különböző tempóban éneklik a refrén utolsó két sorát. Az Ultrán kevés "közös vokál" volt, az Exciter ebből a szempontból elkényeztetett bennünket! A második refrénnél a "sad disease" rész után egy szokatlan, agyoneffektezett gitárra emlékeztető hang töri meg a dal gördülését. Ez a különleges hang aztán velünk marad a második refrén után is, sőt, "szólózni" kezd. Dave aztán visszatér, már sokkal fenyegetőbben, keményebben énekelve, mint a dal elején; ez azért is feltűnő, mert az utolsó versszakban az első versszakot ismétlik meg. Ahogy az utolsó előtti versszak után visszajön az első, az a kedvenc részem a dalban! Itt is feltűnnek a dal végén a Shine "háttérvonós-szerű" hangjai, ám amúgy ennek a "gitáreffekt-szólónak", a keringőritmusnak és az Exciterre olyannyira jellemző "puttyogó", elszórt ütőhangoknak az egyvelegével zárul a dal. A dalszöveg mintha egy részeg kavalkád lenne ("milyen esélyeim lennének az ezüst Holddal..."), ám valószínűleg nem tévedünk nagyot, hogyha azt mondjuk, hogy a testiség a téma :) A dalt minden egyes Exciter Tour koncerten játszották, ám azóta - mint egy kivételével az összes Exciter albumdalt - nem játsszák élőben. Nekem az egyik kedvencem a lemezről!
Exciter EPK
Ahogy a korábbi lemezeken is, a ma 20 éves Exciterhez is készült egy Electronic Press Kit, azaz egy EPK. A kissé fáradtnak tűnő banda tökéletes udvariassággal beszél a stúdiómunkáról, az inspirációikról, a kedvenc dalaikról és többször is elhangzik, hogy az "egyik legjobb lemezük" az Exciter. :)