3 éve jelent meg Kurt Uenala, azaz a NULL+VOID nagyszerű nagylemeze, a CYROSLEEP! A legnagyobb sláger pedig róla pedig Dave Gahan nagyon Depeche Mode-hangulatú (és vélhetően a Delta Machine stúdiózásból visszamaradt) WHERE I WAIT volt!
Depeche Mode összes
Sztárvendég a szombati Rock And Roll Hall Of Fame ceremónián
A szombati ‘The Rock & Roll Hall Of Fame’ virtuális ceremónián, Charlize Theron iktatja be a Depeche Mode-ot. Az Oscar-díjas színésznő, aki mellesleg Dél -Afrikában nőtt fel, mint kiderült régóta nagy rajongója a zenekarnak. Sőt úgy fogalmazott, hogy a Depeche Mode zenéje, élete filmzenéje! (a hír a HDMFC FB oldaláról származik)
Ha már Touring The Angel turnékezdet: egy videó, főleg lányoknak, a jacksonville-i főpróbáról ;)
Tampa, 2005 november 3. - 15 éve indult a Touring The Angel!
Ma 15 éve indult a Depeche Mode Touring The Angel című koncertsorozata az USA-beli Tampában! Valójában már előző nap Fort Lauderdale-ben elindult volna a menetelés, de azt a koncertet egyből le is mondták, ugyanis ekkortájt garázdálkodott a környéken a Wilma nevű hurrikán. Fort Lauderdale környékén áramszünet és kijárási tilalom volt érvényben - nem igazán voltak tehát adottak a körülmények egy Depeche Mode koncerthez!
Tampa szerencsére Florida másik oldalán fekszik, így ott nem volt akadálya a koncertsorozat elkezdésének. A meglehetősen rövid amerikai menetelés egy igencsak kaotikus koncertel kezdődött. Az ekkor 4 éve nem koncertező zenekar az ekkor 11 éve nem játszott Everything Counts-ba alaposan belezavarodott; Dave túl korán kezdett el énekelni, a dal teljesen szétesett, és le kellett állniuk. Dave ezt kiáltotta: "hohohó! Mi a fasz volt ez? Ismerem ezt a dalt, de... Ti ismeritek ezt a dalt? Ezt elbasztuk, haver. Megpróbáljuk újra, oké?" Erre Martin kiszólt a közönségnek: "Van itt esetleg egy DM feldolgozásokat játszó banda a környéken?" Az utolsóként eljátszott Goodnight Lovers közben pedig Dave véletlenül megütötte Martint a mikrofonjával.
Dave állítólag nagyon ideges volt a Suffer Well fogadtatása miatt. "Azt hittem, hogy az emberek sarkon fordulnak és kimennek, amikor a saját magam írt dalt játszom. Szerencsére azt láttam, hogy éneklik velem! Végre, megnyugodhattam."
A Touring The Angel alapos változást hozott az Exciter Tourhoz képest. Az Exciter Touron különlegességeket játszó, 1990 előttről csak elvétve dalokat hozó zenekar 2005-re csupa kislemezes dalra cserélte a turné dallistáját, ráadásul alaposan merített a DM nyolcvanas évekbeli terméséből is. Olyan dalok tértek vissza, mint a Just Can't Get Enough, az Everything Counts, a Somebody (ami azért néhány Exciter Touros fellépésen volt), az A Question Of Time, a Behind The Wheel, a World In My Eyes, vagy a Policy Of Truth. Ez bizony nagyon The Singles Tour újratöltésnek tűnt akkortájt (és még ma is). A turné második fele aztán tartogatott kellemesebb meglepetéseket; ekkortájt nem sok ember gondolta volna, hogy a Photographic, a Shake The Disease vagy a Leave In Silence még valaha fel fog csendülni Depeche Mode-koncerten (igaz, ez utóbbi kettő Martin és Peter Gordeno "zongorás" átiratában). Sőt, a turné második felére tért vissza a Stripped is, ami - talán ma már meglepő - de ekkortájt komoly, és hiányolt kimaradója volt a DM turnéinak. Nagyon meglepő hiányzó nem is volt a turné ezen szakaszán - talán csak az ekkor fél turnét pihenő In Your Room-ot lehet megemlíteni ebből a szempontból.
A kislemezparádé talán legmeglepőbb tagja a koncertzáró dal volt: ekkor először játszották azt el, hogy az utolsó dal egy lassú szám legyen. Ez - meglepetésre - az egyetlen Exciter-ről felcsendülő dal, a Goodnight Lovers volt (ami például az Exciter Touron egyszer sem került a setlistbe!). Fura módon a koncertek végi "hangulat leültetés" egész jól sült el: Dave és Martin érzelmes duettje a kifutón ennek a turnészakasznak a legemlékezetesebb élményei közé tartoznak.
És amit írjunk azért a turné javára: ez volt az utolsó olyan koncertsorozat, ahol alaposan merítettek az aktuális album anyagából. A tampai nyitókoncerten 7 dal volt az új lemezről (nem számítva az I Want It All végét jelentő intro-t), és később a Macro és a Nothing's Impossible is bekerült az eljátszott dalok közé (csak az Introspectre, a Lilian és a The Darkest Star nem csendült fel a lemezről). Ez ma már - főleg a Global Spirit Tour után - meglepően magas számnak számít :)
Összességében azonban ez volt az első kissé lelketlennek tűnő "gigaturné", komoly színpadképpel, világot átívelően hosszú turnéval, slágerparádéval - és például olyan apró, de jóleső dolgok hiányoztak, mint például egy értő kéz által írt turnénapló... ami 1993 és 2001 között mindig volt, és még 2009-ben is visszatért... és itt volt előzenekar pl. a jólfésült, az ekkortájt trendi rockhangzást játszó The Bravery, akiknek túl sok köze nincs azért a DM világához...
Ez volt tehát az alapsetlist a turné első szakaszában:
Intro (I Want It All)
A Pain That I'm Used To
John The Revelator
A Question Of Time
Policy Of Truth
Precious
Walking In My Shoes
Suffer Well
Damaged People
Home
I Want It All
The Sinner In Me
I Feel You
Behind The Wheel
World In My Eyes
Personal Jesus
Enjoy The Silence
Somebody
Just Can't Get Enough
Everything Counts
Never Let Me Down Again
Goodnight Lovers
A tampai koncertről van pár egész jó minőségű videófelvétel, de a zene annyira törvénytelenül rossz mellé, hogy nem merem betenni (max majd a hozzászólások közé, elrejtve :D ), ehelyett hallgassuk meg a már említett I Want It All instrumentális levezetését, azaz az összes Touring The Angel-koncert kezdetét! :)
Egy különleges fellépés - 5 éve Párizsban járt Dave Gahan és a Soulsavers
5 éve Párizsban, a La Cigale In Paris-ban adott koncertet a Soulsavers. Dave elmondása szerint ez a fellépés különleges helyet foglal el a szívében.
Dave: "ez egy kis színház, nagy történelemmel, és azt gondolom, hogy számomra - és a srácok számára is a bandából, beszéltük utána - az volt talán a legjobb koncert. És amikor a koncert végén befejeztük a Soulsavers dalokat, leadtunk pár dalt, amit a tömeg jól ismert, és a Condemnation-ből egy majdnem 10 perces verziót csináltunk, és szerintem az volt a valaha volt legjobb énekteljesítményem. Annyira mélyen éreztem a szívemben! Frankó volt."
A Radio Capital-nak elmondta: "Volt egy koncertünk Párizsban pár koncerttel ezelőtt: őszintén sose éreztem magam ilyen szoros kapcsolatban. A zenével, a zenészekkel.
Dave még 2017-ben is felidézte ezt a koncertet egy holland magazinban: "Az utolsó Soulsavers lemezhez csináltunk pár kisebb koncertet. Az egyik ezek közül Párizsban volt, a La Cigale-ban, a Place Pigalle közelében. Kilenc zenész volt a színpadon: némelyiküket jól ismertem, néhányukat kevésbé - mint például a gitárosunkat, Duke Garwood-ot. Egy pillanatban - elfelejtettem már, melyik dal alatt - mindannyian csak álltunk a színpadon és bámultunk egymásra. Egyszerűen áldottan boldogan éreztük magunkat. Amikor kisétáltunk a színpadról, senki sem szólt semmit. Tudtuk, hogy megtapasztaltunk valamit, ami... pff, amit el se tudok magyarázni. Nagyon-nagyon ritkán egy együttes zenészei teljesen egymáshoz tudnak kapcsolódni, és teljesen elvesznek a zenében. Ebben a csaknem 40 évben, mióta énekelek, ezt talán 10 alkalommal éreztem. Ez az energia nagyobb, mint bármi, amit életemben éreztem. Néhány ember ezt Istennek hívja, gondolom."
Íme az említett koncert teljes felvétele:
Composition Of Sound, tizedik rész
Ma a Composition Of Sound életében egy meghatározó találkozást elevenítünk fel, 40 évvel ezelőttről, egy nyári napról...
Basildon ifjú reménységei tehát ekkortájt lázas kiadókeresésben voltak. Noha Stevo Pearce, a Some Bizzare Records-tól már érdeklődött irántuk, a fiúk mégis úgy gondolták, hogy körbeküldik néhány helyre a demókazettáikat. Az eredmény? Siralmas volt.
Andy: "Amikor először küldtük körben a kazettánkat, akkor senki nem válaszolt. Egyedül a Stiff Records küldött vissza egy szarkasztikus válaszüzenetet, ami kb. úgy kezdődött, hogy >>Szevasztok, bimbózó szupersztárok...<<" (az idézet Steve Malins: Black Celebration című könyvéből származik)
Dave: „Vince-szel mindenhova elmentünk, naponta körülbelül egy tucat céget látogattunk meg. A Rough Trade volt az utolsó reményünk. Azt gondoltuk: biztos tetszeni fog nekik, elvégre jó néhány rossz együttes is van náluk. De ők is elutasítottak. A lábuk ritmusra járt, és azt hittük, megveszik. Majd azt mondták: »Hé, ez elég jó. Csak nem Rough Trade.«”
Vince „Nagyon izgalmas volt. Mind beöltöztünk a futurista ruháinkba. A legkedvesebbek a Rough Trade-nél voltak, rákészültek, leültek és meghallgatták a szalagot. Akkoriban még meg lehetett ezt csinálni - egyszerűen besétálni a szalaggal, és kérni, hogy hallgassák meg. És meg is hallgatták az irodájukban, majd azt mondták: nem. Ma ez is nagy eredmény lenne, szerintem már az ajtón sem jutnak át a fiatal zenészek. Mindegy, a Rough Trade-nél azt mondták: »Nézzétek, minket különösebben nem érdekel, de van itt egy fazon [Daniel Miller], talán őt igen, most indított el egy új kiadót, a Mute Recordsot.« Daniel körülbelül öt másodpercig hallgatta, majd annyit mondott: nem.”
Daniel Miller így emlékszik a kezdeti gyors bemutatásra: „A Rough Trade-nél voltam [Blenheim Crescent 137, London W11], és a néhai Scott Piering - később a rádiós promóció ismert alakja, a független lemezkiadás fontos személyisége - azt mondta: »Daniel, gyere át, nézd meg ezeket a srácokat, talán érdekesek lehetnek neked.« Ott voltak ezek a szörnyű, pattanásos kis újromantikus ficsúrok - és akkoriban gyűlöltem az újromantikusokat. Éppen Fad Gadget borítójával volt valami nyomdai probléma, rájuk néztem, és arra gondoltam, semmi szükségem rá, hogy most meghallgassam őket, így mentem vissza végezni a dolgomat.”
Dave Gahan határozottan élesen reagált Miller visszautasítására: „Épp a Rough Trade-nél voltunk, akik a végén azt mondták: elég jó, csak nem Rough Trade, de van valaki, akit esetleg érdekel. Daniel [Miller] besétált, megkérdezték tőle: »Mit gondolsz, Dan?« Mire ő ránk nézett megfordult, becsapta az ajtót és kiment. Arra gondoltunk: mekkora egy köcsög!" (az idézetek Jonathan Miller: Stripped című könyvéből származnak).
Hogy kicsoda is Daniel Miller, arról holnap ejtünk szót - de az biztos, hogy ekkor még nem hitte volna, hogy évtizedek múlva ezeknek a ficsúroknak az ekkor már létező dalát fogja játszani egy DJ szettje végén ;)
World Violation Tour, Berlin, második este
Pont Berlinben ne duplázott volna a 30 évvel ezelőtt a világon végigdübörgő World Violation Tour? Természetesen a régi-új német fővárosban (bár ekkor még pont nem volt az) is kétszer léptek fel a fiúk. A második estéről is van teljes letölthető koncertfelvétel a DM Live Wiki jóvoltából, ráadásul jobb minőségű, mint a tegnapi!
Composition Of Sound, kilencedik rész
Folytatjuk a Composition Of Sound történetét, még egy kicsit körbejárva az 1980-as Rayleigh-beli Croc's koncertek hangulatát, egy újabb sztárt elővéve a kalapból. Jonathan Miller Stripped című könyvéből idézünk:
"Tény, hogy a COS minden alkalommal viharos sikert aratott a Croc’sban, de Steve Brown tanácstalan ennek okát illetően: „Fantasztikus fogadtatásban volt részük. Olyan volt, mintha a közönség közül valók alapították volna az együttest. Nagyon jól csinálták. A Croc’s tulajdonképpen a teszthelyszínük volt - tudták, hogy ott jól fogadják majd őket. A southendi közönségnek közismerten nehéz volt örömet szerezni, mindenki csak állt körben mozdulatlanul, mintha azt mondták volna: »Na, gyerünk, győzzetek meg.« Ha előzenekaruk volt, azzal senki nem foglalkozott, de amint Dave megjelent a színpadon, mindenki a tánctérre ment, és kórusban énekelni kezdtek - minden lány pontosan tudta, mi következik, és annak megfelelően táncoltak. Ez teljességgel szokatlan volt azok számára, akik rendszeresen lejártak, hiszen ilyesmi normális esetben nem történt.”
A COS mindössze öt alkalommal játszott a Croc’s Glamour Clubjában. Steve Brown így ír le egy tipikus koncertet: „Dave mindig a barátnőjével, Jo Foxszal jelent meg a Croc’sban, aki az első sorban állt és fotózott. Bizarr látványosság volt: Dave hajladozva táncolt elöl, átkarolta a mikrofont, de ahogy telt az idő, egyre határozottabb stílusa lett. Vince nagy átéléssel zenélt, a többiek meg csak ácsorogtak - tényleg olyan benyomást keltettek, mintha Vince kis cetliket ragasztott volna a szintikre, hogy mit és mikor kell megnyomni.”
Egyik este a Croc’sban a Composition Of Sound koncertjét nem más figyelte, mint Gary Numan, aki éppen akkor volt rövid szinti-sztárságának csúcsán: „A táncparkett szélén álltak, sem színpad, sem dobogó nem volt. Ügy gondoltam, ragyogóak, de aznap nem beszéltem velük, mert valamiért el kellett mennem. Az az ötletem támadt, hogy a Beggars Banquetet érdekelheti, amit csinálnak, és arra gondoltam, jó lenne nekik szerezni egy lemezszerződést. Sajnos nem emlékszem, hogy említettem-e valaha is a Beggarsnek, de azt hiszem, igen.”
Ezzel kezdetét vette a lázas kiadókeresés a Composition Of Sound első hangfelvételéhez... de erről majd legközelebb! :)
Addig is, itt az említett Gary Numan legnagyobb slágere, a Cars!
Composition Of Sound, nyolcadik rész
Ma ismét a Depeche Mode legkorábbi napjaira fókuszálunk, ami a mai napon kissé egy "más zenei blokkot is jelent. Folytassuk tehát a Composition Of Sound történetét 1980-ból, egy emlékezetes fellépéssel, bár nem mindenki őriz róla jó emlékeket...
1980 augusztus 30.-án a Composition Of Sound a Soft Cell előzenekaraként lépett fel az Rayleigh-ben található Croc's-ban.
Robert Marlow: „Nagyon gyakran játszottak a rayleigh-i Croc’sban. Nagyon menő hely volt, még élő krokodilt is tartottak. Jó öreg, diszkóra szabott hetvenes évekbeli helyszín volt.”
Vince Clarke emlékszik, hogy a Croc’sban szervezett úgynevezett Futurist Night fellépőjeként sokszor játszottak a klubban: „Az épület még mindig ott van, most The Pink Toothbrush-nak hívják. Egy lebuj, de akkoriban elég jó hely volt. Volt egy krokodiljuk egy ráccsal fedett tartályban. Azt hiszem, az RSPCA kapta el őket, de előtte viszonylag rendszeresen játszottunk ott szombat esténként. Egyszer a Soft Cell-lel is felléptünk.”
Steve Brown részt vett a Futurist Night-ok szervezésében, és valószínű, hogy Dave Gahan-hez fűződő kapcsolata hozzájárult, hogy a Composition Of Sound 1980. augusztus 16-án először fellépett a Croc’sban. „Akkoriban a The Glamour Clubnak hívták, és Dave gyakran járt le, én pedig a beengedő voltam. A Culture Club és a Soft Cell is ott adta első koncertjét. De Marc Almondnak nem volt túl nagy sikere. Az önéletrajzában valami ilyesmit írt: »The Glamour Clubnak hívták, de több báj van egy sült tojásban.« Mindnyájunkat megszégyenített!"
De mit is írt pontosan Marc Almond? A klub teljes neve Croc’s Glamour Club volt. Erre reflektált Marc: "Glamúr? Több glamúr van egy sült tojásban! Azt hiszem, itt adtuk életünk legrosszabb koncertjét. A backing tape-jeink szörnyen hangzottak, annyira hideg volt, hogy látszódott a leheleted, és a pasas a keverőpulton nagyon hangosra kevert minket. Sajnos, a Spandau Ballet és a Visage tagjai pont ott voltak megnézni minket, és a koncert után azonnal odarohantak hozzánk baszogatni minket. Azt mondták, hogy mi vagyunk a "Ferde Északi Indusztriális Banda" És igazuk volt - szörnyűek voltunk. Ez ám a karrier-kezdet: fájós lábakkal sántikálok a színpadon..."
Marc Almond a saját könyvében, a Tainted Life-ban kicsit jobban részletezte az estét: "Hát, innen már csak jobb lehet! Ezt gondoltam, amikor eljátszottuk a a valaha volt legrosszabb koncertünket a kamu-glamúr Croc's Éjszakai klubban, Rayleight-ben, Essexben. A Depeche Mode volt az előzenekarunk - akkor még Composition Of Sound néven futottak - és abszolút hazai pályán voltak. Ez olyan volt, mintha mi lettünk volna előzenekarai a Depeche Mode-nak, Leeds-ben. A tömeg látta, hogy a DM új felszereléssel, továbbfejlesztett szalagokkal és szekvenciákkal játszotta, makulátlanul csillogó újromantikus ruhákba öltözve, kipirosított arccal és kócós hajjal - Daniel Miller elképzelése megvalósult: a tökéletes, érintetlen, professzionális popzenekar. Nemcsak jól játszottak, hanem minden egyes szó jól érthető volt, amit Dave Gahan énekelt. Kirobbanó sikert arattak, a közönség üvöltött és vonyított ráadásért. Ehelyett jöttünk mi. Felcsoszogtam a színpadra, feketében, ziláltan, részegen és összevissza tántorogtam a túl sok olcsó speedtől. A koncert még elég jól indult, de aztán katasztrófába torkollott. Hirtelen nem hallottam magamat, és a backing tape-ek torzzá váltak - mintha kapák és mosógépek versenyeztek volna hidraulikus fúrókkal. Nem hallottam a monitorládákat és a mikrofon hangja is folyamatosan el-elment. Még mindig csak vánszorogtam, aztán a szárazjégen át megláttam őket - a "Ki Kicsoda a Brit Elektronikus Életben" összes tagját. Az Ultravox, a Spandau Ballet és a Visage tagjai ott álltak és figyeltek minket. Nem tudtam koncentrálni. Csak az arcukat láttam, figyelmetlenül csevegtek, gúnyolódtak, majd nevetni kezdtek. Hangosabban és hangosabban. És akkor a közönség elkezdett minket pénzérmékkel dobálni. Hogy még jobban fájjon, kizárólag csak pennyket dobáltak. Az egyik eltalált, és teljesen szétestem. A hangom megbicsaklott és megadta magát, bár ennek amúgy se volt jelentősége, mert minden szót elfelejtettem. Minden gyötrelmesen lassan ment. Úgy tűnt, hogy egyre lassabban és lassabban megy a zene - mint amikor egy öreg gramofon leáll. Elhagytam a színpadot, és Dave újra feljött oda utánunk, teljesen lesújtva és legyőzve minket, mintha szegény északi unokatesók lennénk. Utána Tony Mayo a Naked Lunch-ból odajött hozzám és az arcomba nevetett. "Akkor se tudnál egy normális tánclemezt készíteni, ha akarnál" - mondta. Reméltem, hogy a keserűségének egy része abból fakad, hogy Stevo (Stevo Pearce, a Some Bizzare kiadó megalapítója és vezetője) visszautasította őket. Utána megtudtam, hogy Rusty Egan, a Croc's promótere és a Visage dobosa azt tanácsolta Stevo-nak, hogy dobjon minket. Ironikus módon kevesebb, mint hat hónappal később Rusty lett a legnagyobb rajongónk, aki DJ klubbestjein félórás remixeket játszik a Memorabilia-ból (a Soft Cell egyik korai slágere). Mindenesetre, tényleg szarok voltunk azon az estén, és én is dobtam volna magunkat, Stevo helyében".
Természetesen aztán nem így lett, sőt, a Soft Cell lett a Some Bizzare kiadó legnagyobb dobása. De erről a kiadóról még szót fogunk ejteni máskor is :) Addig most jöjjön az említett Memorabilia a Soft Cell-től :)
Az első DM koncert az újraegyesített Berlinben
Ma 30 éve volt a Depeche Mode első koncertje az újraegyesített Berlinben! Íme az első este letölthető hanganyaga a DM Live Wiki oldal jóvoltából: