Peter Gordeno a színpadelőterében marad, Dave beleüvölti a mikrofonba, hogy "Good evening Berlin" (itt mi valószínűleg mindigis azt fogjuk hallani "lelki füleinkkel", hogy "Ááájj good evening Soooopronnn!"), és jön a turné egyik meglepetésdala, a USELESS! És itt azért emeljük meg a kalapunkat: egyrészt a dalt 1998 óta nem játszották, másrészt pedig a turné felénél bekapcsolódott csereszámként egy komplett kivetítést csináltak hozzá - erre azért nemigen volt példa eddig! Lám-lám, Corbijn a turné alatt is dolgozik, tehát az az iszonyatos trehányság 2009-ben, hogy az In Sympathy-nek és a Policy Of Truth-nak ugyanaz volt a kivetítése, talán igaz se volt?... Mindenesetre a Useless egy régen várt kellemes meglepetés a setlistben! De vajon hogy játsszák el? Kisebb meglepetésre "remix-verzióban", mintha az Escape From Wherever mix elejét játszaná a zenekar, hogy aztán csak a refrénre érkezzenek meg a dobok. A dalt most sem sikerül maradéktalanul jól eljátszani élőben, de sebaj, ez így is megsüvegelendő! Egy újabb kis szemelvény a turné közepén teljesen "Global Ultra Tour"-ba forduló Global Spirit Tourról! A dal elején Martin ismét összevigyorog Jez Webbel, a gitártechnikusával, Gordeno pedig olyan pökhendi arccal gitározik, hogy még a rágóját rágni is elfelejti. A kivetítő nagyon feelinges (vajon ez ugyanaz a lány, mint a Halo kivetítésében a Delta Machine Touron?), egyszerre idézi az Ultra korszakot és egyszerre van helye a Global Spirits Touron is, 20 évvel később. A refrénnél Dave annyira rángatja a száját, mintha fogorvostól érkezett volna. A refrén után Martin gitárszólójánál Dave odatáncol Martinhoz és produkálja magát neki. A "Hear a voice in the hall" sor után Dave elneveti magát. A második versszak utáni gitárszólónál - miközben a lány a kivetítőn Bob Dylan Subterranean Homesick Blues-át idézően dobálja el a dalszöveg egyes szavait tartalmazó papírokat - Dave kacsatáncot lejt pár másodpercig, majd felsőtestét bedöntve mered a közönségre, enyhén rázva a fenekét - nehéz megszabadulni a gondolattól, hogy valójában a jógatanárjának néhány mesterfogását alkalmazza Dave a színpadon... A második refrénnél aztán Enjoy The Silence-idézetek is feltűnnek a kivetítőn ("Words are very unnecessary"), valamint filozofikus gondolatok is ("More is less"). A refrén alatt egy pillanatra mutatják a nézőteret szegényező lépcsőt is, ahol kissé hervasztó módon nagy a jövés-menés, sokan kifelé igyekeznek éppen a büfék, vagy a vécé felé (továbbra is teljes világosban). A zenekar mindenesetre derekasan befejezi a Useless-t - egy dal, amelynek előszedéséért örökké hálásak lehetünk!

Harmadikként itt az A PAIN THAT I'M USED TO, ami a Delta Machine Tour meglepetésdalából az újkori DM egyik legnagyobb koncertkedvencévé avanzsált (megjelenése óta csak a Tour Of The Universe során maradt ki a setlistből!). Ráadásul a dal teljes jogú, minden koncerten felcsendülő tagja volt a Global Spirit Tour-nak! Amikor a turné első két szakaszán egymást után eljátszották a Barrel Of A Gun-t és az A Pain That I'm Used To-t, akkor feltűnő volt, hogy mindkét dal ismétel a Delta Machine Tourról, ahol pedig némi meglepetésre szedték őket elő. Igazi formájukat viszont ezen a turnén futották ki, hiszen a minden felcsendülő Playing The Angel nyitódal mellett az Ultra első dala is a fellépések jelentős részén a dallista része volt, ráadásul az emlékezetes Grandmaster Flash betéttel - ám az Ultra közönségkedvence ezúttal sem került koncertlemezre, míg az A Pain That I'm Used To másodszor is ott végezte, a Live In Berlin Soundtrack után... Ami azért is némiképp meglepő, mert pontosan ugyanaz a Jacques LuCont-remix szólt, ami az előző turnén - Stuart Price funkys, húzós, New Orderből átemelt gitárokkal operáló verziója minden alkalommal felrázta a kissé álmoskásan induló setlistet. A dal előtt Dave megtörölközik, Peter pedig előjön basszusgitározni. A dal elején Dave - első ízben a koncerten - kijön a kifutóra. Aztán a frontember visszatér a színpadra és - némi meglepetésre - hátulról meglöki az elmélyülten rágózó és basszerező Gordenot, hogy aztán pár taktussal később - talán bocsánatkérően - odaszökelljen mellé és összevigyorog vele. A versszakok és a refrén között Dave szinte őrült módjára kalimpál a kezeivel, ahogy biztatja a tömeget. Ez is egy "agyontapsolt" verzió egyébként a koncertlemezen, többször is olyan érzésünk van, mintha valami régi LHN lemezt hallgatnánk... A harmadik versszak közepén Dave Andy elé táncol és a nyelvét nyújtja rá - Andy kissé kényszeredettnek tűnő mosollyal reagál - majd a következő versszaknál a "fake" szónál kimutat Andy felé - mindenképpen érdekes pillanatok! Az utolsó versszak alatt az eddiginél többet mutatják a közönséget - látszik, hogy mennyire világos van még - aztán véget ér a dal. De Peter Gordeno a színpad előterében marad... :)

Az A Pain That I'm Used To Live In Spirits verziója: