Mai adag olvasnivalónk az Almost Predictable Almost blogról az Enjoy The Silence brit zenei sajtó általi fogadtatásáról beszél. Noha az egész cikket lefordítottam, mégis érdemes kattintani, hiszen a beszkennelt korabeli kritikák és egy szokatlan videó is a linken található!
"Az Enjoy The Silence a Depeche Mode legsikeresebb kislemeze volt Nagy-Britanniában, a Master And Servant óta. Noha gondolhatnánk, hogy a Shake The Disease-nek tutira elsőnek kellett volna lennie, a Master and Servant kilencedik helye volt a legmagasabb, amit a banda elért, ami jól mutatja, hogy mennyire nem kedvelte őket a média és a popzene-rajongók. A közönség viszont szerette az Enjoy The Silence-et, ami így túlszárnyalta a Master And Servant-ot, és a hatodik helyre került a slágerlistán, ráadásul két hétig ott is maradt. Ezenkívül még a hirdeten Depeche-fóbiás zenei médiának is sikerült megtetszenie.
Elsőként, 1990. február 3.-án az NME választotta a hét kislemezének az Enjoy The Silence-et. Az újságírók az akkortájt sikeres The Beloved együttes két tagja volt, Steve Waddington és Jon Moss is (itt téved David: Jon Moss a Culture Club tagja volt, valójában Jon Marsh-ról beszél, aki valóban a Beloved tagja volt - a szerk.). Moss (=Marsh - a szerk.), aki hamarosan remixet készít a World In My Eyes című dalhoz, azt írta az Enjoy The Silence-ről, hogy "ez a Depeche Mode legjobbja, hosszú idő után". Az NME "borongó, gyengéd darabnak" írja le a dalt, noha tévesen azt állítja, hogy "az első ízelítő a soron következő új lemezről", ami elég sportszerűtlen a Personal Jesus-szel szemben.
Simon Reynolds a Melody Maker-ben azt mondta, hogy a dal "nagyon régimódi". Hmm. Ez a kritika nagyon jól jellemezte egyébként ekkortájt a brit szaksajtót. Úgy tűnt, hogy mindenki hangosan egyet ért abban, hogy a dal "elbagatellizált, ugyanakkor abszolút élvezetes". A dal ilyesfajta jellemzése ekkortájt nagy dicséretnek számított az angol zenei sajtóban.
Ahogy a Personal Jesus esetében, a Smash Hits csak a dalszöveget ismerteti, és nem ír kritikát az Enjoy The Silence-ról.
A dal páratlan zsenialitással találkozó általános pozitív hangulata azt jelentette, hogy a dal a 17. helyen lépett be a brit slágerlistára. Aztán innen ugrott a csúcsot jelentő hatodik helyre, ahol még egy hétig maradt. majd a 12., 20., 32., 52., és végül a 62. helyre esett vissza. Lenyűgöző ugyanakkor, hogy a dal nyolcadik helyett csípett el az Egyesült Államokban, és első lett Dániában és Spanyolországban. Összességében, ez volt a Depeche Mode legjobb slágerlista-teljesítménye, hosszú évekig.
A kislemez azt is jelentette, hogy a Depeche Mode megkapta első, és mindmáig egyetlen Brit Award elismerését. A BONG magazin némi, mondjuk úgy gyengéd bátorítása után (lásd a képet) az együttes nyerte a legjobb kislemez díját 1990-ben.
A díjátadó ünnepségre 1991 február 10.-én került sor, jóval azután, hogy a banda befejezte a World Violation Tour-t. Az együttes nem vett részt az ünnepségen, így egy brit DJ, Simon Mayo vette át a díjat az együttes nevében, nagyon-nagyon furcsa módon (lásd videó)
A pozitív kritikák viszonylag újak voltak a Depeche Mode számára, Ha a bandának úgy tűnhetett, hogy ezek a dicséretek túl pozitívak, hamaroan jött a Violator, ami egy egészen új szintjét jelentette a Depeche Mode elismerésének. De erről majd később."
Íme a link, és íme a díjátadó ünnepség, Simon Mayo erőteljes belépőjével:
