A mai adag olvasnivaló az Almost Predictable Almost blogról a Depeche Mode teljes 1986-os évéről ad egy áttekintést.
"A The Singles 81-85 lezárta tehát az első fejezetet; a Depeche Mode elég tekintélyes zenekar lett Európában és Angliában, figyelemre méltó követőkre lelt szerte a világban, és még Amerika is elkezdte hallgatni őket. A Londonban és a berlini Hansa stúdióban készült elvételek a következő stúdióalbumhoz tehát rendkívüli fontossággal bírtak, mivel a zenekar a karrierjének egy olyan pontján állt, hogy maradhattak volna egy meglehetősen kedvelt szintipop-zenekar – vagy válhattak volna valóban világsztárokká. Hála Istennek, úgy döntöttek, hogy nem lépnek az It’s Called A Heart által fémjelzett útra, hanem inkább kiadtak egy olyan lemezt, ami a saját maguk és a rajongóik manifesztumává vált – ez pedig a Black Celebration!
Az album előtt kiadtak egy beharangozó kislemezt. 1986 február 10.-én a Stripped 15. helyezést ért el a brit slágerlistán. Nem akarok megint ezen háborogni, de azért: 15. HELYEZÉS?!? Te jó ég. A Stripped-nek egyértelműen listavezetőnek kellett volna lennie, minimum 1986 végéig. Továbbra is egyik kedvenc dalom (még úgy is, ha az összes általam kedvelt bandát ideveszem, nemcsak a DM-et), és azt hiszem, hogy Martin és én egyetértünk ebben. Továbbra is játssza az együttes koncerteken és továbbra is a koncertek egyik csúcspontja, hiába koptatják. A kedvenc változatom a 101-verzió – már csak a fémütögetéses rész miatt is megéri meghallgatni.
A 7’’ változat (7BONG10) tartalmazott egy új B-oldalas dalt is, melynek címe But Not Tonight. Ez egy korrekt popdal, tovább folytatva Martin B-oldalas témakoncepcióját („dalok a piálásról”), de semmi több ennél. Valamilyen oknál fogva a Sire, a Depeche Mode amerikai kiadója úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja a fenséges Stripped-et és helyette a But Not Tonight-ot jeleníti meg A-oldalon, míg a Stripped-et a B-oldalra száműzi. Részben azért, mivel a dal felcsendült a borzalmas Modern Girls című filmben, a kiadó kétségkívül azt hihette, hogy tudja, hogy mit csinál. Hát, nem tudta… Rettenetesen rossz döntés volt. Mindenesetre a But Not Tonight US 12’’ verziója elérhető bárki számára, néhány remixszel és egyéb más anyagokkal. Mivel mi csak az UK (és néhány német) kiadványokkal foglalkozunk, haladjunk is tovább. A Stripped 12’’ azzal a reklámmal jelent meg, hogy nem lesznek további limitált kiadások a dalhoz. Micsoda malőr! A másik reklámszöveg, az „5 dal 25 percben” viszont menő volt. Az öt dal a Stripped (highland mix), a But Not Tonight (extended remix), a Breathing In Fumes, a Fly On The Windscreen (quiet mix) és a Black Day. A Stripped (highland mix) Flood munkája, és nagyon klassz. A But Not Tonight extended remix a nevéhez méltón a dal egy újrakevert és hosszabb változatát takarja. A Breathing In Fumes viszont egy érdekes dal. Gondolom amikor ezt a remixet készítette, a zenekar vigyázó szemét a Master And Servant és a People Are People On-U-Sound mixeire vetette. Néhány Stripped hangminta is dísziti a dal igencsak lendületes 6 percét. Aztán van még egy változatunk a Fly On The Windscreen-ből, amit mindig jó hallani, majd egy furcsa dal vet véget a kiadványnak, ez pedig a Black Day, amit Martin, Alan és Daniel Miller írt. Néhány Martin által énekelt sort tartalmaz az ekkor még kiadatlan Black Celebration című dalból, fura hangokkal és harmonikával övezve. Elég jó dal, de ne bánkódj, ha nincs meg. A német 12’’ változat kétféle színben volt kapható (kék-fehér márvány, valamint fehér). Ha van valakinek tartalék fehér vinyl példánya, akkor boldogan megvenném! A piros 7’’ is elérhető még. Valamint volt még egy klip is, nagy TV-képernyőkkel, kalapácsokkal, füsttel, és összetört autókkal. Így is egymillárdszor jobb, mint az It’s Called A Heart klip…
Aztán, egy új kislemez helyett megjelent a nagylemez, a Black Celebration. Most így, 35 évvel a megjelenés után is az album újnak és frissen hangzik, és átkozottul zseniális. A Depeche Mode rajongók döntő többsége (már megtanultam, hogy ne általánosítsak, tehát nem mindegyik Depeche Mode rajongó) imádja a Black Celebration-t, teljes joggal. Ez volt az utolsó album a Hansa albumok trilógiájában, és az utolsó, amit az együttes, Daniel Miller és Gareth Jones hozott össze. Ha valamilye oknál fogva nincs meg neked ez a lemez, most hagyd abba az olvasást, menj el egy lemezboltba és vedd meg. Mivel tartok attól, hogy az előttünk álló hónapban még a legelhivatottabb Depeche Mode rajongók is bele fognak fáradni a Black Celebration zsenialitásának a konstans dicséretébe, elmondom, hogy csak a Violator-t tartom jobb albumnak a DM albumok közül.
A Black Celebration tehát 1986 március 17.-én jelent meg LP-n (STUMM26) és kazettán (CSTUMM26), és 11 dalt tartalmaz, melyek az alábbiak: Black Celebration, Fly On The Windscreen (Final), A Question Of Lust, Sometimes, It Doesn’t Matter Two, A Question Of Time, Stripped, Here Is The House, World Full Of Nothing, Dressed In Black, New Dress. Mindegyik dal kiváló (igen, a Sometimes is – meg is fogom védeni, ha odajutunk), és az egész album tökéletesen működik az elejétől a végéig. Úgy gondolom, hogy korábban senki nem használta még a Black Celebration kifejezést, és az album egy olyan dallal is kezdődik, hogy ünnepeljük az életet, a szerelmet és a boldogságot, még ha sötétebb perspektívából is, mint szokásos. A Fly On The Windscreen itt is feltűnik, ezúttal a klasszikus, jól ismert köntésben. Ezután a szokásosnál hosszabb Martin-szekció következik, 3 egymásutáni dallal: ez az A Question Of Lust (erről később), a Sometimes (jó kis dal, hagyd őt békén), és az It Doesn’t Matter Two-val, aminek azért ez a címe, mert a Some Great Reward-on volt már egy It Doesn’t Matter című dal. Az It Doesn’t Matter Two a kedvenc Martin dalom a lemezen – zeneileg és szövegét tekintve is tökéletes. Két klasszikus gyors duplája (A Question Of Time, Stripped) után következik a Here Is The House. Itt viszont leteszem a nagyesküt, hogy MINDEN Depeche Mode rajongó imádja ezt a dalt. Nagyon furcsa, hogy nem játszották többször koncerteken, néhányszor szerepelt a Black Celebration turnén, majd Martin akusztikus szettjében szerepelt párszor a World Violation Touron. Lehet, hogy a túl sok harmónia és keresztmelódia megnehezíti a dal élő előadását – ki tudja? Csak egyszerűen kár, hogy nem hallhattuk többször. Ezután következik az album újabb Martin-dala (Dave-nek fájt a torka?), az imádnivaló World Full Of Nothing, majd pedig következik a Dressed In Black. A Dressed In Black lényegében minden Depeche Mode rajongót összefoglalóan jellemez, amit bárki megerősíthet, aki járt már Depeche Mode koncerten. Martin ezt a dalt a Depeche Mode koncertek szóló részein szokta játszani, a végén monumentális közönségénekeltetéssel. Végül Martin politizál egyet a New Dress című dalban, ami négy versszakban kényszeríti térdre a médiát.
A német nagylemez szürke színben érhető el. A CD változat valamivel később jelent meg, és szerepel rajta a Breathing In Fumes, a But Not Tonight (extended remix) és a Black Day a Sripped 12’’ kiadványról. Most többet nem is mondok a lemezről, csak még egyszer szólok, hogy ha nincs meg, akkor azonnal vedd meg.
A banda következő kislemeze 1986 április 14.-én jelent meg. Az A Question Of Lust egy Martin által énekelt dal, ami egyértelműen bizonyította a brit zenehallgatók hallási problémáit, mivel mindössze a 28. helyezést érte el a brit slágerlistán, ami a második legrosszabb helyezés volt ebben az időszakban (a legrosszabb a Dreaming Of Me 57. helyezése volt – ha belegondolunk, ez kicsit fájdalmas). A kislemez három formátumban jött ki. Elsőként ott volt a 7’’ (7BONG11), amin megtalálható volt egy új B-oldalas, egy őrületes instrumentális, Christmas Island címmel. A 12’’ (12BONG11) egy újabb 5 számos különlegesség, amely az alábbi dalokat tartalmazta: A Question Of Lust (single version), Christmas Island (extended), People Are People (live), It Doesn’t Matter Two (instrumental) és A Question Of Lust (minimal). Ez nem annyira jó válogatás, mint a Stripped 12’’, de azért így is elég érdekes. A People Are People koncertváltozata a Some Great Reward Tour baseli állomásáról szerepel itt, az It Doesn’t Matter Two instrumentális változata pedig pont annyi, amit a cím ígér. A legjobb az A Question Of Lust minimal version-ja: egy szép kivonat az eredeti dalból. Ezúttal nem volt limitált kiadása a 12’’-esnek, helyette – a Depeche Mode történelmében először – egy kazetta kislemez került kiadásra (CBONG11), ami egy remek kis apróság, ami rettenetes fotókat és egy kitűzőt tartalmaz. A csomagoláson egy praktikus kis pipa található, csak hogy tudd, hogy mit kapsz vásárláskor. A kazettán 4 dal található (valójában 5 – a szerk.); a remek A Question Of Lust (flood mix), (a Christmas Island – a szerk.), valamint az If You Want, a Shame és a Blasphemous Rumours koncertváltozatai a már említett bázeli koncertről. A kiadvány egyetlen hátránya a boríték, amibe a csomag kerül – elég kinyítni és az a rész, ahol kinyitod, hajlamos elszakadni, ráadásul a csomag hátoldalán található matricát is tönkreteheti. A németek azonban leleményesek voltak és a kazetta tartalmát kiadták egy 12’’ sárga vinylen. Németországban kijött a kiadvány kék-fehér márvány vinylen és piros 7’’-esen is. Az említett kék/fehér vinyl volt az egyik alkotás, ami ahhoz kellett, hogy kiegészítsem a gyűjteményemet, és néhány éve rettentően sok pénzt költöttem rá. Megérte, mindenesetre. Végül pedig a dal klipjéről: Martin énekel és az együttes dolgokat ütlegel.
A Black Celebration utolsó kislemeze az A Question Of Time volt, amit 1986 augusztus 11.-én adtak ki újrakeverve és a 17. helyezésig jutott el a brit slágerlistán. A 7’’ (7BONG12) tartalmazza az A Question Of Time (remix)-et, és a Black Celebration egy koncertváltozatát, amit abban az évben korábban rögzítettek Birminghamben. A remix is érdekes, de a B-oldal még inkább az. Az első brit arénaturnéjára vállalkozó együttes ekkor már úgy hangzott, mint akik arra vannak ítélve, hogy nagyobb helyszíneken mutassák be az új album dalait. Ahogy a turné folytatódott, a banda egyre nagyobb és nagyobb helyszíneken játszott, majd az eddigi legnagyobb USA turné következett, köztük egy fellépéssel a rangos Radio City Music Hall-ban. A 12’’ kiadvány (12BONG12) szintén tartalmazza a Black Celebration koncertváltozatát, valamint a Something To Do és a Stripped élő verzióját a már említett birminghami fellépésről. Található itt egy további remix az A Question Of Time-ból, az elég jó Extended Remix. Ezután pedig következik a Black Celebration éra első és utolsó limitált kiadása, az L12BONG12, ami három-vagy négyszámos, attól függően, hogy melyik kiadvány van meg. Ennek a magyarázata az, hogy az első két dal, az A Question Of Time New Town Mix-e és a Live Remixe egybe van keverve – az 1991-es kiadásoktól kezdve ez a két remix egyként szerepel (New Town Mix/Live Remix címmel). Kicsit sok hűtő semmiért – a remix rész okés, az élő verzióban pedig egy – őszintén szólva – szörnyű orgonahang helyettesíti a fő riffet. A fentmaradó két szám a Black Celebration Black Tulip mixe (szép), és a More Than A Party koncertváltozata a fenti birminghami koncertfelvételről. A német kiadványok között megtalálható egy piros 7’’, egy kék-fehér márvány 12’’ és egy limitált szürke 12’’.
A legérdekesebb ebben a kiadványban a videoklip: ez az első videó, amit Anton Corbijn rendezett a Depeche Mode-nak, és ami egy drámai elmozdulást jelentett a zenekar vizuális bemutatásában. A videó fekete-fehér, amely élő felvételek és egy történet keverékét mutatja be. Úgy tűnik, hogy Alan arra vár, hogy egy csecsemőt szállítson neki egy motoros, oldalkocsis férfi. Elismerem, hogy ez nem hangzik valami nagyszerűen, de ez egy igen különleges videó, főleg, összehasonítva az együttes korábbi videóival.
A hosszú Black Celebration Tour tehát globálisan egy új szintre emelte az együttest, és az album a korábbiaknál sokkal felnőttebb, érettebb hangzása sok új hallgatót vonzott. A következő lépés pedig bevitte az együttest a stadionokba, és a zenéjüket ööö… a szélesebb néprétegekhez jutatta el (Music For The Masses). De erről majd máskor."
